Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-07 / 284. szám
2010. DECEMBER 7., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Magyar Kupa: meccslabdáról kapott ki és esett ki a Tolna-Mözs Triesztben tarolt az ASE cselgáncs A diáktól a felnőtt korosztályig mindenütt nyertek Rendkívül izgalmas és szoros mérkőzésen maradt alul a tavalyi döntős Tolna-Mözsi FSE női futsalcsapata nagy riválisával, az Univerzummal szemben a női Magyar Kupa 2. fordulójában. A jó iramú találkozón hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A vendégek ugyan többet birtokolták a labdát, de 2-1-es tolnai vezetésnél óriási hazai helyzet maradt ki, ami akár a meccs végkimenetelét is megváltoztathatta volna. A sportban persze nincs „mi lett volna, ha”, így a tolnaiak kétgólos előnye helyett egalizált a négy Tolna megyei játékossal (Ganczer Hajnalka, Bernhardt Barbara, Bernhardt Bernadett, Varga Adél) felálló Univerzum. A második félidő is hasonló izgalmakat tartogatott, végül a fővárosi alakulat két perccel a lefújás előtt lőtte be a győztes gólt.- A végig agresszívabban játszó Univerzum a kapu előtti jobb helyzetkihasználásának köszönheti továbbjutását. A csapatom végig partiban volt, de végül fiatal együttesem csak megszórom gatni tudta nagynevű ellenfelét. Gratulálok lányaimnak! - értékelte a vereséget Mucska Gyula, a tolnaiak szakvezetője. TOLNA-MÖZSI FSE-UNIVERZUMaramis 3-4 (2-2). V: Forray, Ihász. Tolna: Molnár E.- Hodo- ván, Simon B., Mausz R., Baki. Csere: Hepp, Schlotthauer, Méhes, Folk, Bogárdi. Gól: Bogárdi 2, Hodován, ill. Szekér 2, Üveges, Bernhardt Barbara. ■ M. D. Dzsudzsák Balázs volt a 2010-es év legjobb focistája Dzsudzsák Balázs nyerte a Magyar Aranylabda-szavazást, azaz a hazai sportújságírók szerint a PSV Eindhoven légiósa volt 2010 legjobb magyar labdarúgója. A voksolást szervező nbl.hu hétfőn tette közzé a végeredményt, eszerint Dzsudzsák 142 ponttal végzett az élen Gera Zoltán (Fulham, 88 pont) és Juhász Roland (Anderlecht, 74 pont) előtt. A legjobb itthon játszó fut- ballist Czvitkovics Péter (DVSC), a legjobb légiós pedig a brazil André Alves (Videoton) lett. ■ Mindent vittek az Atomerőmű SE sportolói a Triesztben megrendezett meghívásos versenyen. Hanoi Erzsébet A diák korcsoporttól kezdve a felnőtt korosztályig összesen 31 paksi dzsúdós vett részt a kétnapos viadalon. A számos egyéni érem mellett a gyermek- és a felnőttcsapat, valamint az összetett elsőséget is megszerezték. A fiatalok számára kiváló lehetőség volt ez a tapasztalatgyűjtésre, hiszen csak ritkán van alkalmuk az idősebbeket versenyzés közben látni. Emellett pedig ki is próbálhatták magukat a fölsőbb korosztályokban. A diákkornak az ifik között, az ifik a junioroknál, a juniorok pedig a felnőttmezőnyben is tatamira léptek. A junior Kiss Norbert így saját korosztályán kívül a felnőttek versenyét is megnyerte a súlycsoportjában. Illetve néhányan magasabb súlycsoportokban is versenybe szálltak. Csoknyai László például a 81 és 90 kilogrammosok versenyében egyaránt diadalmaskodott. Igaz, hogy olimpiai kvalifikációs pontjai nem gyarapodtak ez által, de szinten tarthatta így versenyformáját. A népes paksi társaságnak talán a hazavezető út jelentette a legnagyobb kihívást, ugyanis rendkívüli hóviharral találták szembe magukat. A vendéglátó olaszokon és az ASE sportolóin kívül szlovén, horvát és osztrák dzsúdósok kaptak meghívást a versenyre. A kapcsolattartásért paksi részről Braun Ákos felelt, aki elismerést is átvehetett ezért a szerveA Mikulás is megjelent hetven utánpótláskorú dzsúdós gyűlt össze az Atomerőmű SE által megrendezett Mikulás-kupán. A mezőnyben akadtak nagyon fiatalok, de diák országos bajnokságon érmes versenyzők is küzdöttek. A jó hangulatú verseny végeztével a Mikulás is megjelent, és ajándékokat osztott a résztvevőknek és a nézőknek. zőktől. Rajta kívül Hangyási László csapatvezető, Dobai László, Keszthelyi László és Kun Szilárd kísérte el a versenyzőket. EREDMÉNYEK, U13, 55 KG: 2. Lacza Erik, 5. Kövér Bence. 57 kg: 1. Sárosi Sára. 60 KG: 1. Fritz János. +66 KG: 3. Schveigert József. U15,40 KG: 1. Pupp Réka. 55 KG: 1. Windischmann Bence, 2. Hosnyánszki Dániel, 3. Akker- mann Gergő. 60 kg: 1. Zimmermann László, 3. Fritz János, csapatban: 1. Atomerőmű SE. ui7, 40 KG: 1. Pupp Réka. 46 KG: 1. Gard Balázs, 3. Lukácsi Vajk. 50 KG: 1. Szőke Attila. 55 kg: 1. Gard Richárd. 60 kg: 1. Zimmermann László, 3. Haklik Levente. 63 kg: 1. Kiss Vivien. 73 KG: 2. Farkas Krisztián, 3. Ádám Attila. +81 KG: 1. Hosszú András. U20, 66 KG: 3. Haaz Levente. 73 kg: 1. Kiss Norbert, 2. Kovács Botond, 5. Kárpáti Gábor. 81 KG: 1. Köller Milán. 90 KG: 1. Horváth Adrián, 3. Hosszú András. +90 KG: 1. Ömböli Renátó. felnőtt, 66 KG: 3. Haaz Levente. 73 KG: 1. Kiss Norbert, 3. Kárpáti Gábor. 81 KG: 1. Csoknyai László, 2. Köller Milán. 90 KG: 1. Csoknyai László. +ioo kg: 2. Ömböli Renátó. csapatban: 1. ASE. Az Atomerőmű SE csapata szinte mindent megnyert Olaszországban Cittá di Trieste Kiss Norbert (középen), a 73 kilogrammosok kategóriájában lett első Jubileumához érkezik a simontomyai sportőrület sportnap December 10-én 13 órakor kezdődik és másnap délutánig tart az ötödik simontomyai 24 órás nonstop sportrendezvény. A jelentkezőket két részre osztják: a sárga és barna színű mezben pályára lépő csapatok kézilabdában, kosárlabdában és labdarúgásban mérik össze tudásukat, ügyességüket. A sportágak 15 percenként váltják egymást, (vl) Várják a jelentkezőket a tamási teremtornára teremfoci Ötödik alkalommal rendezik meg a karácsonyi kupát a tamási városi sportcsarnokban december 18-án. A népszerű viadalra a szervezők tizenöt csapat jelentkezését várják, nevezni december 14-én 16 óráig lehet. Bővebb információ Árvái Ferenctől szerezhető a 30/506-2200-as telefonon. A szervezők idén is babgulyással várják a jelentkezőket A Tanya Csárda simán vette az akadályokat teremfoci Két fordulót játszottak le a csapatok a paksi ESZI-kupán. Eredmények, az 1. fordulóban: Spaten Sörpa- tika- Madocsa SE 7-5, Tanya Csárda-Young Boys 16-4, ESZI-Spaten Sörpatika 8-3, Madocsa SE-FC Fab- rostone 6-1, Plakész-ESZI 3-3 (büntetőkkel: 3-2). A 2. fordulóban: FC Fabrostone- Young Boys 4-3, Piakész - Madocsa SE 11-4, Tanya Csárda-Plakész 6-3, Pla- kész-Spaten Sörpatika 5-3, Tanya Cs.-Fabrostone 14-4. Xavi, Iniesta vagy Messi kapja az idei Aranylabdát labdarúgás Hivatalossá vált, amit a Gazzetta dello Sport már vasárnap megszellőztetett, nevezetesen az, hogy az idei Aranylabda-sza- vazás győztese az Andres Iniesta-Xavi Hernández- Lionel Messi-hármasból kerülhet ki. A FIFA és a France Football című szaklap hétfőn jelentette be, hogy a két spanyol és az argentin játékos esélyes a végső győzelemre. Továbbiak a TEOLhu hírportálon Negyvennégy aranyat osztottak a bonyhádi versenyen atlétika Tizenhat bajnoki címet szereztek a Tolna megyeiek a völgységi fővárosban rendezett megméretésen Az idén megnyílt Bonyhádi Atlétikai Centrumban december 4- én rendezte meg az I. Országos Fedettpályás Atlétikai Gyermek- versenyt a Petőfi Sándor evangélikus gimnázium és az Atlétikai Club Bonyhád. Az erőpróba célja az volt, hogy a versenyzés legyen többletélmény sportoló, edző és szülő számára is. A szervezők elérték céljukat. Pénteken már több klub képviselői is megérkeztek, a gyerekek edzettek egyet az Atlétikai Centrumban, a trénerekre pedig szakmai program várt. Itt Ferenczi Imre edző beszélt a tréneri munkáról, a téli felkészülés időszakáról, és kollégái aktívan bekapcsolódtak az eszmecserébe. Az edzők megfogalmazták igényüket, hogy örömmel vennék, ha többször is rendeznének atlétikaversenyt ebben a kiváló bonyhádi csarnokban (többek között az elektromos időmérés is sikert aratott), és szükségesnek találták a további szakmai megbeszéléseket is. Az országos versenyen az 1998-2000-ben született sportolók vettek részt, összesen 44 kor- osztályos versenyszámban hirdettek eredményt a szervezők. A díjátadásban közreműködött Csillag Balázs, aki magyar csúcstartó 5000 méteres síkfutásban, és Czúth Réka, aki ifjúsági magyar bajnok, és idén 11. helyezést ért el a szingapúri kor- osztályos olimpián. Az Atlétikai A fiatalok Csillag Balázs előtt mutathatták meg, hogy mit tudnak Club Bonyhád különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb, illetve a legnépesebb csapatnak. Mindkét címet - és a hozzá járó többkilónyi gyümölcsöt - a Pécsi VSE vihette haza. A tudáspróbán képviseltette még magát: Albertirsa, Bonyhád, Dombóvár, Dunaszentgyörgy, Dunaújváros, Gyomaendrőd, Kaposvár, Őcsény, Szedres, Szeged, Szekszárd, Tamási. A TOLNA MEGYEI GYŐZTESEK: 60 m síkfutás: Simon Kata (2000-es születésű, Dombóvár), Rittberger Dániel (1998, Szekszárd AK SE). 60 m gátfutás: Rittberger Dávid (1998, Szekszárd), Valkay Tamás (1999, AC Szekszárd), Fábián Csongor (2000, AC Bonyhád). 300 m: Tóth Anna (1998, Dombóvár), Benedek Sára (2000, Dunaszentgyörgy), Fenyvesi Csaba (2000, AC Bonyhád). 1000 m: Tóth Lili Anna (1998, Dombóvár), Besenyei Ágota (1999, Dombóvár). Magasugrás: Valkay Tamás (1999, AC Szekszárd), Martini Gergő (2000, AC Bonyhád). Távolugrás: Farkas Bálint (1999, Dombóvár). Súlylökés: Szász Tibor (1998, AC Bonyhád), Kiss Gábor (1999, Őcsény), Győr- fi Dominik (2000, AC Bonyhád). Az Atlétikai Club Bonyhád következő alkalommal 2011. január 21-én rendez felkészülési versenyt, akkor a serdülő, ifi és junior korosztály sportolóit várják a viadalra. ■ Máté Réka Csoknyai László két súlycsoportban is aranyérmet hozott haza Triesztből