Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

KÖZÉLET Először van női elnöke Brazíliának; a hét végén tartott második fordulóban a szavazók a bolgár származású Dilma Rousseffet juttatták az állam­fői székbe. A 62 éves, egykor a katonai diktatúra ellen küzdő gerillaharcos, akit a leköszönő Lula elnök is támogatott, a szavazatok 56 százalékát szerezte meg. & HIESAV Nem tudni, ki támadt az MSZP szóvivőjére SZOMBATRA VIRRADÓ éjsza­ka rátámadtak az MSZP szóvivőjére egy budapesti éjszakai buszjáraton. Egy rövid hajú férfi felismerve a szóvivőt „rohadt büdös komcsi” kijelentéssel neki­rontott Török Zsoltnak, megpróbálta lefejelni, majd ököllel többször is megütöt­te a fején. Az utasok Török védelmére keltek, s leszorí­tották a buszról a támadót. A szóvivő feljelentést tett. Százezer forint lehet a helyszíni bírság A jelenlegi 20 ezerről 100 ezer forintra emelné a Fi­desz januártól a helyszíni szabálysértési bírság felső határát. Az elfogadott és tu­domásul vett helyszíni bír­ság ellen nem lenne helye jogorvoslatnak. Nem lenne méltányosság és részletfize­tés sem. Janukovics pártja vezet Ukrajnában A kormányzó Régiók Pártja fölényesen vezet az ukraj­nai helyhatósági választá­sokon. Viktor Janukovics államfő pártja a voksok va­lamivel több mint 36 száza­lékára számíthat a megyei tanácsok megválasztásánál. A várakozásoknál jóval gyengébben szerepeltek a kárpátaljai magyar szerve­zetek a voksoláson. Janukovics: fut a szekér Teljesítés csak válságadókkal 2011-Es költségvetés Meglehet a jövő évi hiánycél a közszféra karcsúsításával Államháztartási hiány (a GDP százalékában, eredményszemléletben) VM1RAF1KA * Előirányzat. Forrás: NGM A külön- és válságadók­ból, a magán-nyugdíj­pénztári járulékok átirá­nyításából, a közszféra karcsúsításából teljesül­het a vállalt, 3 százalék alatti költségvetési hiány. Kiss Roland-Benke Dávid- Éber Sándor Hét éve vállalt kötelezettségét teljesíti Magyarország jövőre, 2011-ben ugyanis a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá süllyed az államháztartás hiá­nya a szombaton benyújtott költ­ségvetési törvényjavaslat sze­rint. Az, hogy az önkormányza­tok nélküli deficit valóban 688,8 milliárd forint lesz-e, mint ahogy azt a kabinet tervezi, elsősorban a válságadókon, a magán-nyug­díjpénztári járulékok sorsán, va­lamint a közszféra tervezett kar­csúsításán áll vagy bukik. A kormány összesen mintegy 350-360 milliárd forintot remél éves szinten a bankokat, a táv­közlési, energiaipari és kereske­delmi cégeket terhelő külön­adóktól, míg az 1998 óta a ma­gánnyugdíjkasszákba befolyó já­rulékok 14 hónapra szóló átirá­nyítása még legalább ugyaneny- nyivel gyarapítja a büdzsé bevé­teli oldalát. A kiadási oldalon a közszféra lassan immár hagyo­mányossá váló bérbefagyasztá­sa mellett 5-10 százalékos leépí­tés, valamint a dologi kiadások 5 százalékos lefaragása egészíti ki a képet. Ezek a megtakarítások mintegy 25-30 ezer fő elbocsátá­sát vetítik előre. Matolcsy György nemzetgaz­dasági miniszter közölte, a leépí­tés jelentős részét a nyugdíjazá­sok teszik ki. A létszámszűkítés pedig nem az olyan hagyomá­nyos közfeladatokat érinti, mint az oktatás vagy az egészségügy, hanem a közigazgatást, elsősor­ban pedig az annak árnyékában működő háttérintézményeket. Makropálya 2011-re* Hiány 2,9 GDP-bővülés 3 Infláció 3,5 Háztartások fogy. 2,6 A tb-kassza hiánya 900 milliárd Ft • VÁLTOZÁS, SZÁZALÉK. FORRÁS: A 2011-ES KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYJAVASLAT A személyi jövedelemadózás átalakítása - a hároméves átme­net első fázisaként - mintegy 450-500 milliárd forintot von el a büdzsétől 2011-ben, az egyensúly javításához azonban a kabinet számítása szerint hozzájárul a gazdasági bővülés megindulása is. A kormány 2011-re 3 százalé­kos GDP-növekedéssel számol, ezt Matolcsy ambiciózus, de reális - az elemzők szerint túl op­timista - célkitűzésnek nevezte. Az egészségügyi kassza óriá­si hiányát - 2011-ben -725 mil­liárd - kiegyenlítik az adóbevé­telekből. A nyugdíjrendszerben csaknem 900 milliárdos hiány­nyal számolnak, vagyis a teljes kifizetések 30 százaléka nem ér­kezik be. Új, az államháztartás egyensúlyát javító alapot hoznak létre, ide fogadják a kötelező ma­gán-nyugdíjpénztári tagságból visszaáramló összeget, egy év alatt 360 milliárdot. Egyrészt eb­ből csökkentik a hiányt, más­részt a magánnyugdíjpénztárak­ból visszaáramló vagyonból 540 milliárd forintra számítanak. A kormány szerint a hárommillió pénztártag 90 százaléka lép majd vissza az állami nyugdíj- rendszerbe. NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ Matol- csy György felvázolta a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működé­sét. Első lépésben a bajba jutott jelzáloghitellel rendelkező tulaj­donos belső banki mentőprog­ramban vesz részt. A második lépéssel bekerül a Nemzeti Esz­közkezelő nyilván tartásába, ahol a kormány állami garanciát vál­lal arra az adósságtörlesztési részre, amelyet az adós nem ké­pes fizetni. A harmadik „fázis­ban”, szociális alapon, ha az adós egyáltalán nem tud fizetni, elveszíti a tulajdonát és bérla­kásra lesz jogosult. IRREÁLIS A VISSZALÉPŐK SZÁMA A Nomura londoni elemzőház szerint a legfőbb hiányossága a büdzsének, hogy abban nem szerepelnek a szerkezeti átala­kításokkal járó többletkiadások. Irreálisnak tartják a kormány­nak azt a feltételezését, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok 90 százaléka visszalép az állami rendszerbe. A visszalépések az államadósságot közel 10 száza­lékponttal, 70 százalék közelé­be tudnák vinni a GDP arányá­ban, de a demográfiai folyama­tok miatt ez a rendszer fenntart- hatatlannak bizonyulhat. Helyhatósági dolgozók elbocsátása átgondolatlan a büdzséter- vezet - állítják a szakszerve­zetek képviselői. Az MSZOSZ elnöke, Pataky Péter szerint a közszféra az utóbbi években jelentős áldozatokat hozott - a béreket három évre befa­gyasztották, és elvették a 13. havi juttatásokat is-, a most ismertetett program csak a költségvetési igényeket szol­gálja ki. varga László, a Szakszerve­zetek Együttműködési Fóru­mának (SZÉF) elnöke szerint a tervezet ellentétes a kor­mányzópárt választási ígé­retével AZ ÉRDEKVÉDŐK kifogásolták azt a Kósa-Tariós-Kovács ál­tal beterjesztett törvényjavas­latot is, amely szerint január­tól már az önkormányzati dolgozókat is indoklás nélkül elbocsáthatnák. A SZÉF az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament elfogadja a fideszes képviselői indítványt MSZP: harácsolás, „megsápolás” A 2011. Évi büdzsé nem költ­ségvetés, hanem bűvészke­dés a számokkal - hangoz­tatta Szekeres Imre az Mii­nek. Az MSZP gazdasági ka­binetjének vezetője szerint a nyugdíjkassza hiánya 2012- től újratermelődhet, és ma még nem látni, a magán- pénztár vagyonának elkölté­sével ezt hogyan lehet pótol­ni. Az MSZP szerint a kisebb keresetűeket sújtja a szja új rendszere. Az adócsökkentés megjelenik majd az élelmi­szer, a ruházati cikkek vagy az üzemanyag árában. szANYi tibor pedig kijelen­tette, a jövő évi költségvetés „ harácsolásból és a dolgo­zók, illetve a nyugdíjasok megsápolásából áll”. Keresztényeket mészároltak Irakban bagdad Az al-Kaida túszejtő akciójában több mint ötvenen haltak meg Újabb repedést mértek az ajkai vörösiszap-tározón Ötvennél többen vesztették éle­tüket, és mintegy hetvenen meg­sebesültek az al-Kaida nemzetkö­zi terrorhálózat tagjai által egy bagdadi keresztény templom el­len a vasárnapi mise idején elkö­vetett túszejtő akcióban, illetve a rendőrség túszmentő műveleté­ben. Öt terrorista halt meg, nyolc gyanúsítottat őrizetbe vettek. A biztonsági erők hét tagja is el­esett, tizenöt megsebesült. Az al- Kaida iraki szárnya, az Iraki Isz­lám Állam vállalta magára a tá­madást „a bálványimádás mocs­kos odúja” ellen. A túszejtők Irak­ban és Egyiptomban fogva tartott al-Kaida-tagok szabadon engedé­sét követelték. XVI. Benedek pá­pa hétfőn eb'télte a merényletet. ■ templom két papja az áldozatok között. Benedek pápa is elítélte az esztelen merényletet Alig fél centiméteres elmozdulást mértek a geodéták a négy héttel ezelőtt megsérült ajkai vörös- iszap-tározó X. számú kazettájá­nak északi falán hét­fő délután. Az Orszá­gos Katasztrófavédel­mi Főigazgatóság ko­rábbi közlésével el­lentétben nem néhány centimé­tert, hanem csak néhány milli­métert mozdult el a megsérült gátrész az időjárás miatt: a több helyen megrepedt és megsüly- lyedt északi oldalfal ugyanis szá­rad. A kiszakadt tározó falán a megsérült gátszakasz alja kifelé, a teteje befelé mozdult el, de ugyanekkora elváltozásokat mér­tek a repedések között is. A szak­■ Másfél kilomé­teres újabb gátat építenek. értők szerint a környező települé­sek nincsenek veszélyben. Egy újabb, mintegy másfél kilométer hosszú védőgátat építenek mint­egy másfél milliárd forintért Kolontárnál, az egy hónappal ez­előtt megsérült zagy­tározó közelében, a vasúti töltések mellett, a timfóld- gyár által már megépített kettes számú körgát nyomvonalán. Elkészült a kolontári Torna-pa­tak új hídja. A szentesi katonák egy hét alatt építettek meg a meg­semmisült építmény helyén, a hi­dat pénteken adják át. Az ország zagy- és iszaptározóival nincs gond, ezért nincs szükség védel­mi intézkedésekre. ■

Next

/
Thumbnails
Contents