Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-04 / 256. szám
4 ELETMOD Előfizetést és teljesítési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szeksvarilon, a Liszt F tér 3, szám alatt vagy a 74/511 fíóíkes teletonszamon ZHANG ZIYI elérte azt, ami kevés külföldi színésznőnek adatott meg: Hollywood „elmegy hozzá” Kínába. Az Egy gésa emlékiratai sztárja a legendás kínai női hadvezért, Hua Mulant fogja játszani a látványos csatajelenetekkel tarkított Mulan című produkcióban. A rendezői széket Jan De Bont foglalja el, aki Sandra Bullockból is akcióhőst faragott a Féktelenül két részében. NEVEZETES NAPOK, ÉVFORDULÓK NOVEMBER S.- 1983-ban hét nagy értékű festményt raboltak el a Szépművé-■ szeti Múzeumból, közöttük Raffa- elb „Eszterházi Madonna" című alkotását.- 1913-ban ezen a napon született Vivien Leigh Oscar-dijas brit színésznő.- 1853-ban hunyt el Garay János magyar költő, szerkesztő, az MTA tagja. NOVEMBER 6.- 1944-ben Szálasi Ferenc utasítására több tízezer zsidót hajtottak gyalogosan kényszermunkára Budapestről a nyugati határszélre.- 1946-ban született Tolcsvay Béla magyar gitáros, énekes, popzenész.- 1726-ban e napon halt meg gróf Bercsényi Miklós magyar kuruc tábornok, Rákóczi főhad- parancsnoka. NOVEMBER 7.- 1950-ben ezen a napon gördült le a gyártósorról az első Zsuk teherautó. A gyártása 2001-ben fejeződött be.- 1810-ben jött a világra Erkel Ferenc magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész.- 1928-ban hunyt el Tóth Árpád magyar költő, műfordító, újságíró. NOVEMBER 8.- 1793-ban megnyílt Párizsban a Louvre Múzeum.- 1900-ban született Margaret Mitchell amerikai írónő, az „Elfújta a szél” című regény szerzője.- 2006-ban hunyt el Litván György magyar történész. NOVEMBER 9.- 1941-ben ezen a napon Budapesten is bevezették az új forgalmi rendet, a jobb oldali közlekedést Vidéken ez már 1941. július 6. óta érvényben volt.- 1933-ban e napon született Popper Péter magyar pszichológus.- 1970ben halt meg Charles de Gaulle francia tábornok, politikus, Franciaország köztársasági elnöke. NOVEMBER 10.- 1892-ben ezen a napon robbant ki a Panama-botrány: korrupció és hűtlen kezelés miatt bíróság elé kerül a Lesseps-féle csoport, amely a csatorna építésére kapott koncessziót.- 1483-ban született Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, tea lógus, valásreformátor, az evangélikus egyház megalapítója.- 2007-ben halt meg Norman Mailer amerikai író. NOVEMBER 11.- 1620-ban e napon kötött ki a Mayflower hajó Massachusetts- ben, fedélzetén 41 európai kivándorlóval, az „Amerikai Egyesült Államok alapító atyáival".- 1811-ben született Perczel Mór magyar honvéd tábornok.- 2004-ben hunyt el Jasszer Arafat palesztin politikus, a PFSZ alapítója, Palesztina elnöke. I HUMOR Malőr A profi taxis A rendőr megállít egy kocsit a fa- Hé, uram! - szólal meg a taxilüljárón. ban az utas. - Nem kellene meg- Gratulálok, önök a századik autisztítani az ablakot? Nem lehet kitósok, akik áthaladnak ezen a látni rajta! felüljárón. Nyertek százezer fa- Fölösleges! - szól a sofőr. - Úgyrintot. Mire költik a pénzt? is otthon maradt a szemüvegem.- Megszerzem a jogosítványt válaszol a vezető. Özvegy skót- Ne is figyeljen ra, tok reszeg szól oda a feleség. A skót felesége meghalt. A követHátul ül a nagypapa, aki eddig kező gyászjelentést adja fel az nem hallott semmit újságban:- Ugye, megmondtam, hogy ne- „Feleségem meghalt. Smith.” lopott kocsival menjünk!- Uram, a hirdetés hat szóig ia A csomagtartóban is megszólal gyenes - mondja a felvevő hogy. egy hang:- Igen? Akkor írja még hozzá,- Átértünk már a határon? hogy „Használt varrógép eladó.” I RECEPT Madridi húsos fazék HOZZÁVALÓK: 70 dkg borjúpacal, fél borjúláb, 30 dkg borjúfej, 10 dkg kolbász, 10 dkg főtt sonka, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál borecet, 2 evőkanál olaj, 15 dkg véres hurka, édes-nemes piros- paprika ELKÉSZÍTÉS: A pacalt megmossuk, és bő vízben feltesszük főni. Kb. fél óra hosszat forraljuk, kivesszük, fa lyóvíz alatt gondosan átmossuk, és csíkokra vágjuk. A borjúlábat, a borjúfejet a hentessel feldara- boltatjuk (kb. 3-4 cm-es darabokra), és otthon gondosan megtisztítjuk, megmossuk. A kolbászt karikára, a sonkát csíkokra szeleteljük. A hagymát a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A feldarabolt borjúlábat, a borjúfejet a pacalt nagyobb edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk az ecetet, felforraljuk, és leszedjük a habját. Sózzuk, lefedjük, és lassú tűzön kb. 2 és fél óra hosszat főzzük. Serpenyőben felforrósít- juk az olajat, beletesszük a hagymát és üvegesre pirítjuk. Beletesszük (egy darabban) a hurkát hirtelen minden oldalát átsütjük, kivesszük, és a főtt borjúhúsokhoz adjuk. A pirított hagymába beletesszük a kolbászt a soa kát kicsit együtt pirítjuk, megszórjuk paprikával, a fokhagymával, a húshoz adjuk, és lefedve kb. 30 percig főzzük. Tálalás előtt a hurkát kivesszük, felszeleteljük, majd a hús tetejére tesszük, és forrón, puha kenyérrel kínáljuk. így étkezik a magyar A magyaroknak fontos, hogy élmény legyen az étkezés, bár csak minden harmadik megkérdezettnek van ideje igazán kiélvezni a hétköznapokban a finom falatokat - derült ki a Nestlé Életmód Központ friss online felméréséből. Az élményt nem pusztán az ízek adják: számít például az, hogy mi magunk készítjük-e el a reggelinket, hogy valami merőben újat próbálunk-e ki ebédre, vagy hogy kivel költjük el a vacsorát; de van jelentősége az illatoknak, és a csomagolásnak is. A több mint 3 ezer válaszból kitűnik, hogy a magyarok életében igen fontos szerep jut az élményszámba menő étkezéseknek: a megkérdezettek 95 százaléka tartja fontosnak, hogy így élje meg az étkezést. Bár azt gondolhatnánk, az élmény elsősorban magától az ételtől függ, a kutatás eredményei szerint a kérdés ennél jóval összetettebb. Minden harmadik válaszadó az étkezés előkészítését tekinti a folyamat fénypontjának. Szerintük például a vasárnapi ebédnél a menüsor összeállítása, egy hétköznapi uzsonnánál pedig a konyhát belengő forró csokoládé illata a meghatározó. A legérzelmesebbek étkezés terén is természetesen a hölgyek: a kutatás szerint a nők 49 százalékának fontos, hogy a szívének kedves emberekkel étkezzen, míg a férfiaknál ez az arány mindössze 24 százalék. A teremtés koronái sokkal praktikusabban közelítik meg a kérdést: ők édesanyjuk vagy kedvesük főztjére vágynak leginkább, és a társaság helyett az ízek útján élik meg a szeretett személy közelségét. Az étkezéshez kapcsolódó meghitt pillanatokat biztonságban, kényelemben, a saját kuckónkban szeretjük átélni, legalábbis erre voksol a válaszadók 55 százaléka. Ők azok, akik a kedvenc kávézójukat is a konyhájukba költöztetnék. Ezt követi azoknak a tábora (11%), akik a „kellemest a hasznossal” elv alapján a monitorjuk előtt szeretik elszürcsölni a forró feketéjüket; így a friss híreket is elolvassák közben. Az élményt adó étel egyszerre lehet finom és egészséges is: a válaszadók 80 százaléka vallja, hogy a kettő nem zárja ki egymást. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok nyitottak az újdonságokra, a különlegességekre: ha csokoládéról van szó, akkor a válaszadók kétharmada szívesen kipróbálja a legkülönfélébb variációkat, a gyümölcsös változattól egészen a buborékosig. Fonás: nana.hu * m * ff Gepjarmu- adásvétel, -csere! Bizományos értékesítés, készpénzes autóvásárlás, ingyenes hitelügyintézés máshol vásáréit gépjárművekre Is! Szabad felhasználású gépjármű hitelek teljes körű ügyintézéssel, a meglévő gépjármű értékének 80%-a! Biztosítás köthető 8 féle biztosítóhoz! Gépjárműveink megtekinthetők: Euromobll Autókereskedés 6-os főút Tolna. Fácánkerti elágazó Tel.: +36 74 540 020 Fax: +36 74 540 761 Mobil: +36 20 93 61 675 Web: www.euromoblMolne.hu Karádi Holland Bútorbolt axUlt&sj i'JJi i-UIirif Uj bútorok érkeztek! | Szék akcióB rr* 3-at fizet 4-et kap. «U * AKCIÓNK november 29-ig tart. Nyitva tartás: szerda: 10-17 h, csütörtök: 15-20 h, péntek: 10-17 h, szombat: 10-17 h Karád, Alkotmány út 1. Tel /Fax: 84/570-033 E-mail: b.torma@hollandbutor-karad.t-online.hu www.inoa.hu Személyszállítás, teherfuvarozás, autómentés zekszárd, Sport u.5. Telefon: (74) 511-649 Telefax: (74) 416-782 Fűtés? Gáz? Szaniter? Panelradiátor AKCIÓ! OK 600x400 8 089 Ft DK 600x600 DK 000x800 15 158 Ft STAR: a családok biztonságos radiátora ................mmmrnmm tv C RUNDFOS UPS 25-50 fűtési keringetöszivattyú 23950 Ft lynműPLHsr duroplast WC-ülőke műanyag zsanérral BOSCH Életre tervezve TOPOLINO TOLEDO LIDA „VERONA 3490 Ft 3990 Ft 3990 Ft 4490 Ft Bosch ZWB 28-3 C kondenzációs kombi falikazán + AJÁNDÉK Bosch akkus ütvefúró (GSB 14,4-2-LI) 289890 Ft