Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
SPORT - HIRDETÉS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 23., KEDD Nagyon unhatja már egymást a Paks es a Vasas futballcsapata Húsz napon belül harmadszor csap össze a Paksi FC és a Vasas futballcsapata. A november 3-i paksi Ligakupa-mérkőzés (2-0) és a november 14-i fővárosi bajnoki (3-2-re nyert a PFC) után ma ismét a Ligakupában feszül egymásnak a két egylet - ezúttal Angyalföldön. A paksiak már a sorozat kezdete előtt kihangsúlyozták, bár számukra idén is nagyon fontos a jó szereplés (tavaly döntős volt a Paks, és 2-1- re kapott ki a Debrecentől a kecskeméti fináléban), elsősorban a fiatalok, a kevesebbet játszók kapnak szerepet a mérkőzéseken. Kis Károly ezúttal is tartja magát az elvekhez, ettől függetlenül ezzel a csapattal is cél a győzelem, a három pont megszerzése. Hasonló felállásban egyszer már összejött: a november 3-i meccsen B. Tóth Balázs és Lisztes Krisztián találatával nyert az atomcsapat, amely két találkozója után ötvenszázalékos. Az MTK-tól a nyitófordulóban 4-2-es vereséget szenvedtek a zöld-fehérek. LIGAKUPA, B-CSOPORT. VASASPAKSI FC, 13 ÓRA. A PAKSI FC TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: Kovács A.- Berkó, Mészáros L, Gévay, Szabó L- ifj. Haraszti Zs., Ma- gasfóldi, Lisztes, Báló- Bartha, Bohner. A kispadon: Pokorni (kapus), Cziráki, Fiola, Mondo- vics, Pap R., Vári. A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Vasas 3 (4-3), 2. Paksi FC 3 (4-4), 3. MTK 3 (5-6) ponttal. ■ Hat emberrel nem sikerült hői futsal Utolsó három találkozóját elveszítette a tolnai gárda Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Tolna-Mözs az NB I-es női futsalbajnokságban. A 8. fordulóban a nagy rivális Vénusz győzte le Mucska Gyula együttesét. Máté Dóra A sérülések és betegségek tizedelte tolnai csapat mindössze hat mezőnyjátékossal - ráadásul Kovács Anitát fegyelmi okokból az NB II-be vezényelte a tréner - utazott Miskolcra, ám a körülményekhez képest tisztességgel helytállt a dobogóért folyó rangadón. A találkozó első helyzete még Baki Eszter előtt adódott, igaz a vezetést a miskolciak szerezték meg. Ettől talán kissé megilletődött a vendégcsapat és alig egy perc leforgása alatt már hárommal ment a Vénusz (3-0). Ekkor Hodovánék felpörgették a játékot, és sikerült is kozmetikázniuk az eredményen. A fordulást követően is mindent megtett a győzelem érdekében Mucska Gyula csapata, de rengeteg lehetőséget elpuskáztak Simonék, így pedig nem lehetett esélyük. A hazaiak ezt ki is használták, és eredményes kontratámadásaikkal eldöntötték a találkozót.- Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. Megérdemelten nyertek, mert a helyzeteiket jobban használták ki. Ugyanakkor gratulálok a csapaHodován Edit (balról) két gólt szerzett ugyan, de a Tolna-Mözs kikapott A női futsal NB I állása 1. Vesta 8 8 0 0 91-11 24 2. Univerzum 8 6 1 1 66-23 19 3. Miskolc 7 5 1 1 33-26 16 4. Tolna-Mözs 8 4 0 4 26-28 12 5. Galaxis 7 3 1 3 24-20 10 6.ELTE 8 3 0 5 22-42 9 7. Ferencváros 7 2 2 3 26-40 8 8. Szeged 7 2 1 4 24-47 7 9. Salgótarján 8 2 0 6 23-53 6 10. K.-k.-félegyháza 8 0 0 8 12-57 0 Sorrend: az egymás elleni eredmény rangsorol tómnak is a remek hozzáálláshoz és a helyenkénti jó játékhoz. Ha a kapu előtt higgadtabbak vagyunk akár nyerhettünk is volna, hiszen helyzetek sokasága maradt ki. Sajnos egy Miskolc elleni rangadón hét játékossal nem igen lehet keresnivalónk, de ezzel a hozzáállással bízom benne, hogy a Szeged ellen győzni tudunk. Köszönöm a lányoknak a hozzáállást! - értékelt Mucska Gyula, a Tolna trénere. NŐI FUTSAL NB I, 8. FORDULÓ. MISKOLCI SZABADIDŐKÖZPONT VÉNUSZ-TOLNA-MÖZS 6-4 (4-2). Miskolc, 200 néző. V: Nagy R., dr. Varga Zs., Marton. Tolna- Mözs: Molnár E.- Hodován, Simon B., Mausz R., Baki. Csere: Méhes, Folk. Gól: Újvári 3, Kovács A. 2, Kresák, illetve Hodován 2, Baki, Simon B. * * * Az őszi szezon utolsó fordulójában, november 28-án a Szegedi Boszorkányok csapatát fogadja a Tolna (kezdés: 16 óra), a Mucska-egylet mindenképpen győzelemmel szeretné befejezni a 2010-es évet. A tolnanémediek két aranyérmet szereztek a négy versenyszámból Harmincöt versenyző állt asztalhoz Pincehelyen, az asztaliteniszezők Diák Kupa sorozatának első fordulójában. Tamásiból és Pincehelyről egyaránt tizenné- gyen-tizennégyen ragadtak ütőt, míg a tolnanémedi színeket heten képviselték. Az indulók között tizenegy lány és huszonnégy fiú volt. A négy kategóriából kettőben tolnanémediek vitték el az aranyat, egy-egy elsőség jutott a tamásiaknak és a pincehelyieknek. EREDMÉNYEK. FIÚK, IV. KORCSOPORT: 1. Győré Nándor (Vak Bottyán ÁMK Általános Iskola és Óvoda Tolnanémedi), 2. Bő- zsöny Bálint (TONIEPSZ Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kollégium, Tamási), 3. Szőke Tamás (TONIEPSZ, Tamási). FIÚK, III. KORCSOPORT: 1. Dobos Zsolt (Vak Bottyán ÁMK, Tolnanémedi), 2. Nagy Dávid (TONIEPSZ, Tamási), 3. Timár Zsolt (TONIEPSZ, Tamási). LÁNYOK, IV. KORCSOPORT: 1. Nagy Katalin (TONIEPSZ, Tamási), 2. Szarkali Ilona (Vak Boty- tyán ÁMK Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Óvoda, Pincehely), 3. Csömör Adrienn (TONIEPSZ, Tamási). LÁNYOK, III. KORCSOPORT: 1. Kajtár Eszter (Vak Bottyán ÁMK, Pincehely), 2. Keskeny Krisztina (Vak Bottyán ÁMK, Pincehely), 3. Németh Sarolta (TONIEPSZ, Tamási), 4. Hegedűs Emese (Vak Bottyán ÁMK, Tolnanémedi). ■ HIRDETÉS Ha Ön Tolnai Népújság előfizető, ■ ■ mm Népújság MEGRENDELHETŐ: Telefonon: 74/511-503. e-mailben: imreh.boglarka@axelspringer.liu személyesen: a Tolnai Népújság valamennyi kézbesítő munkatársánál vagy kiadónkban: Szekszárdon, a Liszt Ferenc tér 3. sz. alatt. KuÉyadKás néMűii KÓskultu. a. ó.«. akkor ez jár Önnek rendelje meg színes lapjaink közül az Önnek legvonzóbba vagy lepje meg szeretteit t