Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
10 BULVÁR - TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 23., KEDD w$—— AJÁNLOK Szent Péter esernyője BESZTERCÉN MEGHAL a gazdag Gergelits. Mindenét fiára, Wibra Gyurira hagyja, de a vagyon nem kerül elő. Az apróbb ingóságok az ócskás Münz birtokába jutnak, köztük egy piros esernyő. Münz Glogován halad át, amikor elered az eső. 21.10 DUNA TV Házasságból elégséges összeházasodik a cukrász Árpi és a fodrász Szöszi. Nagyon szeretik egymást, de a közös életre nincsenek felkészülve. Folyamatosak a nézeteltérések. Az egyik veszekedés után Szöszi hazaköltözik a szüleihez. 21.35 Ml Vészhelyzet MORRIS MÉG MINDIG gyászolja Prattet. A barátja iránti kegyeletből fölkarolja Chazt, aki immár orvostanhallgatóként dolgozik az osztályon. Samnek csőtörés miatt lakásgondja támad. Ez adja meg a végső lökést ahhoz, hogy Gatesszel dűlőre jusson. 21.20 RTL KLUB A gyógyításnak szentelik az életüket A rajzfilmkészítés mesterei évforduló Ötven éve született Frédi és Béni, a legendás páros William Hanna és Joseph Barbera rajzfilmes duója a majd hetvenéves munkássága során több mint háromszáz rajzjátékfilm és háromezer televíziós produkció készítésénél bábáskodott. Szilágyi G. Gábor Tom és Jerry, valamint a most ötvenéves Frédi és Béni alkotói húszéves kölyökként kerültek a szakmába. A rajzfilm hőskorában, a harmincas évek elején még a kevés fizetéssel járó állásnak is örültek, csak hogy filmet csinálhassanak. Barbera eredetileg banktisztviselői pályára készült, de jobban érdekelte a képregény. így került fázisrajzolóként a Van Beuren stúdióhoz, ahol kiderült, igazából az ötletek kidolgozásához ért. Hanna újságírást és gépészetet tanult, még statikusként is dolgozott. Filmes pályafutását a rajzfilmkészítéshez használt cellalapok lemosásával kezdte. Kettőjük útja az évtized végén, az MGM stúdió rajzfilmes részlegénél keresztezte egymást. Névjegyüket az 1940-ben forgatott Repül a macska című Oscar- jelölt produkcióval tették le, egyszer és mindenkorra megalapozva ezzel Jerry, a pimasz kisegér, és ellenlábasa, a lusta macska karrierjét. Ez utóbbit a második Az amerikai középosztály jellegzetes alakjainak kőkorszaki lenyomatai filmtől kezdve Jasperről Tómra keresztelték. Hanna és Barbera a következő tizenöt évben kizárólag e két rajzfilmhőssel foglalkozott. Az eredmény? 1943-tól kezdve Tom és Jerry párosa minden esztendőben elhódította az Oscar-díjat. A történeteket Barbera írta, ő készítette el a vázlatot és a grafikai tervet, Hanna pedig kidolgozta. A lendület 1957-re kifulladt, a stúdió bezárta a rajzfilmrészleget, Hanna és Barbera kénytelen-kelletten létrehozta saját stúdióját, és újra fölverekedték magukat a csúcsra. Fölismerték ugyanis a televízióban rejlő lehetőségeket, és alacsony költség- vetésű rajzfilmjeikkel elárasztották a képernyőt. (Korábban az MGM produkciós igazgatója azKőkorszaki szakik A KÉT KŐKORSZAKI SZAKI, Hanna és Barbera 1960- ban mutatkozott be a közönségnek, főműsoridőben kaptak helyet Rajzfilmnél korábban erre még nem akadt példa. Hőseink Bedrockban élnek, Frédi a kőbánya réme. Legjobb haverja Béni, a két oldalbordájuk pedig Vilma és Irma. Háziállatnak pedig megteszi egy dinó és egy kardfogú cicó. EGYSZERŰ ÉS SZERETHETŐ karakterek ők, az amerikai középosztály jellegzetes alakjainak kőkorszaki lenyomatai. A két párosnak be nem állt a szája. Az angol szöveg remek volt, de a magyar szinkron egyenesen zseniális, köszönhetően Romhányi Józsefnek. zal utasította el őket, hogy a televíziós rajzfilmnek nincs jövője.) Hanna és Barbera ténykedése nyomán reneszánszát élte a műfaj. Ekkor születtek a már klasszikussá vált figurák: Foxi Maxi, Maci Laci, Inci és Finci, Kandúr Bandi, A Flintstone- család, majd a Magilla gorilla, Scuby Doo, a Jetson-család és a többiek. Boldog születésnapot, Törőcsik Mari! Hetvenötödik születésnapját ünnepli ma Törőcsik Mari. Megszámlálhatatlanul sok film- és televíziós szerep, színházi alakítás fűződik a nevéhez. Felejthetetlen alakítást nyújtott a Körhintában, az Édes Annában, A Déryné, hol van? főszerepéért a legjobb női alakítás díját kapta Cannes-ban. Háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, 2000-től a nemzet színésze cím birtokosa. Törőcsik a Nemzeti Színház aktív tagja, a Jó estét nyár, jó estét, szerelem bemutatójára készül decemberben. ■ Decemberben új bemutatóra készül a Nemzeti Színházban. Születésnapján három filmjét is vetíti a televízió. A távoli múltból, a sikeres filmszínészi pályakezdés idejéből a Szent Péter esernyője című filmet tűzi műsorára a Duna Televízió. A Mikszáth Kálmán-regény adaptációjában a színésznő Veronikát, a vidéki pap leányát játssza (Duna, 21.10). A Magyar Televízió a Házasságból elégséges című vígjátékkal köszönti a színésznőt. Az ötven éve forgatott filmben az első férje, Bodrogi Gyula a partnere (Ml, 21,35). A Tv2 Makk Károly filmjével tiszteleg a nemzet színésze előtt, az Egy hét Pesten és Budán késő éjjel látható (TV2, 2.05). ■ TELEVIZIO-MUSOR Ltvr-hét AJÁNLÁSÁVAL E: *0 W 'H P I 'H P RTL KLUB 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.15 Asztroshow 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek© 9.20 Telekvíz 10.30 Teleshop 11.45 A sárkány fla © (am. kalandfilm, 2006 - 2/1.) 99 H n 'H 13.30 Fél kettő © 14.20 112 - Életmentők © (német akciófilm-sorozat) 15.20 Mindörökké szerelem © (mexikói sorozat) 16.10 A szerelem rabjai (argentin sorozat) © 17.20 Vacsoracsata © 18.30 Híradó 19.05 ValóVilág © 20.10 Fókusz© 20.40 Barátok közt© (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 22.20 A Grace klinika <E (amerikai sorozat) Utána: Hírek 23.20 XXI. század-A legendák velünk élnek © MHK; Divatfotó 23.55 Halálos felfedezés (kanadai thriller, 2004) ® Fsz.: Erika Eleniak 1.35 Reflektor © 13.25 Kvízló 14.50 Megamánia (ism.) © 15.25 Rex felügyelő © Utána: Boszorkánykonyha 16.30 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 17.30 Árva angyal © (mexikói romantantikus sor.) 5.50 Ma reggel 9.00 Kék fény© Bűnügyi magazin (ismétlés) 9.55 Nappali 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás 12.20 Sporthírek 12.30 Kárpát expressz 18.30 Tények 19.05 Ezek megőrültek! © . Elvan a celeb, ha játszik! Utána: Aktív © 20.05 Jóban Rosszban (magyar sorozat) ® 20.30 Bajnokok Ligája Ajax-Real Madrid Futballmérkőzés-közvetítés Közben: Kenósorsolás Utána: Aktív © 13.00 Szomszédok © 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Átjáró 15.05 Tudástár 2010 15.35 Összhang 16.30 Híradó. Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.35 A Sllla királyság ékköve © 23.15 Megamánia © 23.45 A médium ® (amerikai krimisorozat) 0.40 Tények este 1.10 EzoTv 2.05 Egy hét Pesten és Budán (magyarfilm, 2003) 86" © 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 22/16.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Önök kérték! 21.05 Az este 21.35 Házasságból elégséges (magyar film, 1960) FF © R.: Wiedermann Károly Fsz.: Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Kiss Manyi 23.05 Szellem a palackból... 23.35 Prizma 23.50 Hírek. Sporthírek 0.05 Ma reggel (ismétlés) 1.50 Ball 3 In 1 © (magyar ismeretterjesztő film) 5.25 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 5.55 Híradó 6.30 Híradó 7.00 Híradó. Sporthírek 8.00 Híradó. Sporthírek 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Magyar évszázadok 16.20 Nemzet és védelem 16.45 Bűvölet© (olasz sorozat) 17.15 Magyar pop 18.10 Átjáró 18.40 Esti mese 19.05 „Életcélok, hitvallások” 2010. NOVEMBER 23., KEDD 7.00 A médium 7.50 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 8.55 Egy kórház magánélete 10.00 Tuti giml (amerikai sorozat) 11.00 Jack és Sarah (angol-fr. románt, vígj., 1995) 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Második esély (127.) 9.00 Újrakezdés © 10.00 Család-barát 10.55 A Duna - Utazás ínyenceknek (13/13.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó. Kikötő-Friss 19.10 Thérese nővér.com (fr. krimisorozat - 32/2.) © 20.00 Híradó 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Dublini doktorok© (ír sorozat-56/2.) 21.25 Stingers® (ausztrál krimisor. - 66/49.) Fsz.: Peter Phelps, Joe Petruzzi, Anita Hegh 22.10 Záróra 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 15.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 16.00 Egy kapcsolat szabályai (amerikai vígjátéksorozat) 17.00 Feleségcsere (amerikai valóságshow) 23.55 Halálos felfedezés (kanadai thriller, 2004) 11.45 A sárkány fia (amerikai kalandfilm, 2006) 21.35 HázasságbóL.. (magyar film, 1960) hÁlÓzat~VHH 17.30 Sztánokakonyhában. 18.00 Viva Natura - Vivát Natural 18.30 Léptünk koppan ódon köveken... 19.00 Fesztiválsoroló. 19.30 Tűzoltók. 20.35 Hírháló. 21.00 Nincs menekvés, nincs visszaút (amerikai akciófilm, 1993). 23.00 A vád: emberölés (amerikai krimi, 1974). 1.00 Bencze-show 23.00 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 22/16.) 23.45 A Sllla királyság ékköve (62/19.) © 0.45 Házasságból elégséges (magyarfilm, 1960) FF© 2.15 Magyar pop 18.00 A médium (amerikai krimisorozat) 18.55 A dadus (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 CSI - Miami helyszínelők 21.30 Halálos szenvedély (angol film, 1998) Fsz.: Rachel Weisz, Luka Petrusic, Alessandro Nivola 14.25 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.55 Magyar elsők 15.10 Kézművek 15.25 Mesterművek a századforduló építészetéből 15.55 Törzsasztal (ismétlés) 16.45 Színházi műhely 17.15 Térkép 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés © (olasz sorozat - 157-158.) 20.00 Híradó 20.15 Közbeszéd 20.40 Török kezdőknek (német-török sorozat) © 21.10 Szent Péter esernyője (magyar film, 1958)85" 22.40 Kikötő - Extra (ism.) 23.20 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) Fsz.: Anthony LaPaglia, Enrique Murciano 0.20 Jack és Sarah (angol-francia romantikus vígjáték, ismétlés) 23.20 Sport 23.25 Váltó 23.40 Divathét (ismétlés) 0.05 Chaplin szereti a zenét 0.40 Kikötő - Friss (ism.) 0.50 Vers 1.00 Híradó 21.25 Stingers (ausztrál krimisorozat) 23.20 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 20.40 Török kezdőknek (német-törők sorozat) FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 6.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 1700 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy light FORTUNA RáDÍSi FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek 6.00- 17.00 óráig óránként illetve 12.45-kor 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortu na Jam - benne 11 órától Kívánságjárat 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kíván ságműsor. 21,00-21.15 Helyi hírek ismétlése 21.15-6.00 Nonstop zene._____________ REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga DéFDunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00- 12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsorVarga Zoltánnal. 15.0018.00 Délután... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Déldunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22,30-tól Kossuth Rádió - Éjei. 873 KHz- en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. sPEKTRuiyT^nppippPP 6.00 Hiperaküv szülők, 7.00Állat) rekordok, 8.05 Készételek pokla, 9.20 Az utolsó csepp, 10.30 Jamie belevág 11.30 Kozmikus kilátások, 12.10 Kozmikus kilátások, 12.45 lan Wright tűimé® minden határon, 13.45 Állati rekordok, 14.50 Állati rekordok, 15.55 Az utolsó csepp, 17.05 Elveszett városok, 18.10 Készételek pokla, 19.25 Jamie belevág 20.30 Lonely Planet - Született motoros, 21.00 lonely Planet - Született motoros, 21.30 Leplezetlen jövő. 22.05 Leplezetlen jövő, 22.40 Főldrengetö katasztrófák, 23.40 On the Spot, 0.45 Pokolgép a kocsiban 13.05 lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Keresztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pálya. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Zöld övezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Riasztás. 22.30 Hírvilág. 23.05 BBC-híradó. 23.30 Zöld övezet 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Pénzőzön. 16.25 Tempó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 A tv ügyvédje. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó FILMMÚZEUM 14.00 Hazárd megye lordjai (12.). 14.55 80 huszár(magyarfilm, 1978). 17.20 Aranykor. 18.00 A nagy film (10.). 18.30 Extralarge 2. - Gyémántok (olasz-am. krimivlgj., 1993). 20.05 Hazárti megye lordjai (12.). 21.00 Gázláng (am. krimi, 1944), 23.00 Tristana (fr.-olasz-sp. film, 1970). 0.40 A nagy film 9.30 Worid Sport 10.30 Holland labdarúgás. 11.30 Angpl labdarúgás. 12.00 Magyar labdarúgás. 13.30 Amerikai futball. 17.15 Ma- gyarlabdarúgás. 17.45Spanyol labdarúgás. 18.45 Férti kosárlabda. Szolnoki Olaj-Nyizs- nij Novgorod. 21.00 Mai helyzet 21.15 Ökölvívás. 0.15 Jégkorong, NHL MINIMAX DISCOVERY 16.15 Bob, a mester. 16.30 Játsszunk a Sze- zám utcában! 16.55 Brno világa. 17.10 Világjáró Grover. 17.20 Bert és Emié kalandjai. 17.25 Tappancsmesék. 17.50 Minimax- híradó. 18.00 Sharon naplója. 18.20 Sün Alfréd forró nyomon. 18.55 Bob, a mester. 19.30 A varázslatos iskolabusz 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Ho®an készült? 16.00 Halálos fogás. 17.00 Amcsi motorok. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 20.30 Nagy durranások. 21.30 Édesvízi szörnyek. 22.30 A túlélés törvényei. 23.30 Mit nekem egy monstrum! 0.30 Futballhuligánok A ♦