Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
7 2010. NOVEMBER 23., KEDD JÓ TANÁCS Nem hatott a bajomra a gyógy tea üres ígéret Olvasónk epe- görcs elleni teát vásárolt egy drogériában, ám az nem csökkentette fájdalmait. Úgy érzi, hogy a gyártó becsapta, s ezért neki, a fogyasztónak kártérítés jár. á vény nélkül kapható gyógyszereknek, gyógyhatású szereknek nagy a keletjük, többek között, mert elterjedt az a nézet, hogy káros dolog a betegségeket az orvos által felírt gyógyszerekkel, úgymond kemikáliákkal gyógyítani. E nézetnek csak az a bökkenője, hogy az úgynevezett kemikáliák többségében nincs ma már más, mint természetese anyagok, amelyek adagolását a kutatók hosszas kísérletezéssel állapítják meg, és ezek alkalmazásáról az orvos dönt. Jó példa erre a depresszió elleni sokféle készítmény: nem mást tartalmaznak, mint olyan természetes anyagokat, amelyeket a beteg szervezet nem tud önállóan előállítani. a gyógyhatású szereknél a szedési útmutatóban, a reklámban mindig felhívják az érintettek figyelmét, hogy szükség esetén a kezelőorvoshoz kell fordulni. Ezek a készítmények tehát korántsem ígérnek csodát vagy teljes gyógyulást. Minden ember szervezete és betegsége, valamint a gyógyszerekre való reakciója más és más. Adott esetben a szakorvos feladata eldönteni, milyen gyógymódot alkalmaz - ezt tanulta az egyetemen, illetve utána a gyakorlatban erről alakultak ki a szakmai tapasztalatai. bíróságon persze perbe lehet szállni a gyógyteagyártó- val, de a sikerre vajmi kevés az esély. Pontosan amiatt, mert ha egy ilyen szer nem hatásos, akkor maga a gyógytea gyártója is az orvosi felülvizsgálatot javasolja. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu GAZDASAG Megéri az önkéntes pénztár nyugdíjkassza Olcsóbb működés, adókedvezmény a befizetésekre Az elmúlt napokban roham ugyan nem volt, de többen „kimenekítették” pénzüket az önkéntes kasszákból. Jobbak a hozamok az idén A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati tervek felértékelhetik az öngondoskodás egyéb formáit, köztük az önkéntes nyugdíjpénztárakat. AS-összeállítás * 100 Az önkéntes pénztárakhoz történő munkaadói hozzájárulást a cafeteria keretében is kaphatja a munkavállaló, aki maga is igénybe vehet rá adókedvezményt. Ennek mértéke az idén még a befizetések 30 százaléka, maximum 100 ezer forint lehet, ha pedig más kasszába is fizet az ügyfél, 120 ezer forint a plafon (a 2020- ig nyugdíjba vonulóknál 130 ezer, illetve 150 ezer forint a limit). Az alacsony díjterhelés miatt is megérheti az önkéntes nyugdíj- pénztárakat választani hosszú távú megtakarításra. A felügyelet, a PSZÁF szerint ezeknél az intézményeknél a vagyonarányos költségek az egy százalékot sem érik el, ami nagyon jutányosnak számít. A hozamok alapján sem lehet igazán panasz az önkéntes pénztárakra: tavaly a 63 hazai piaci szereplő átlagosan 16,76 százalékos hozamot ért el. Ennek köszönhetően az elmúlt egy évtizedre számított reálhozam itt is pozitívvá vált, éves szinten egy százalék lett, ez a PSZÁF szerint nemzetközi összehasonlításban is jónak számít. Az idei eredmények sem rosz- szak. Az önkéntes pénztáraknak ugyan nem kötelező napi árfolyamot közölniük, mint a magánkasszáknak, néhányuk azonban megtette ezt a PSZÁF honlapján. A nem egészen harmincféle portfolio közül egy-két kivétellel - ezek jellemzően nagyon alacsony kockázatú szolgáltatási portfoliók - mindegyik reálhozamot ért el. Hét alapnak az év eleje óta mért teljesítménye már tíz százalék fölött van. Ezek egyébként jellemzően részvényekbe fektető, kockázatosabb alapok voltak, de a kiegyensúlyozott portfoliók között is van százalékosan két számjegyű hozamú. Mindezek ellenére az önkéntes nyugdíjpénztári szektorral is vannak problémák. A PSZÁF szerint a tagok száma csökken. A fél év végén már alig haladta meg az 1,3 milliót (a csúcs 1,4 millió fölött volt). (Napjainkban többen kivették pénzüket, tartva az „állami lenyúlástól”, bár rohamszerű mozgásról nem lehet beszélni.) A portfolió összértéke 2007 vége óta reálértékben zsugorodott, a tagdíjbevételek csökkenése pedig a működési fedezettséget negatívan érinti. A felügyelet felhívja a figyelmet: a kasszák nyugdíjjáradékot gyakorlatilag nem fizetnek. Ráadásul sokan feltehetően nem is nyugdíjcélra fordítják összegyűlt pénzüket, mivel a felhalmozási időszakon belüli kifizetések mértéke magas. Az önkéntes kasz- szákból tíz év után nagy adóterhekkel, de ki lehet venni a megtakarítást. Tavaly a kifizetések 90 százaléka így történt. Ám az ilyen kivétek 2010 második negyedében valamelyest csökkentek. Ez a kedvező 2009. évi hozamteljesítményekkel függhetett össze. Állami és önkéntes a kelet-európai nyugdíjrendszerek úgy tudnának megbirkózni a demográfiai változások miatt rájuk nehezedő teherrel,, ha az időskori megélhetési juttatások stabilizálása mellett minél jobban ösztönöznék az egyéni megtakarításokat -jelentette ki Inder- mit Gill, a Világbank vezető közgazdásza. A LEGTÖBB ORSZÁGBAN - így Magyarországon - a második pillér jövőjéről folyik a vita, miután a magánpénztárak részvényekbe fektetett vagyona a válság miatt meg' csappant, gill szerint egy nyugdíjrendszer minél egyszerűbb, annál hatékonyabb. Meg kell erősíteni az alapvető társadalmi kötelezettséget kielégítő első - állami - pillért - hívta fel a figyelmet -, és fokozatosan 65-67 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt az alapvető szükségletek fölötti igényeket a harmadik - önkéntes kasszák - pillérből, vagyis az egyéni megtakarításokból kell fedezni. GUI megítélése szerint egyébként a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer „nem túl rossz”, még ha az emberek elégedetlenek is vele. Taglétszám (önkéntes nyugdíjpénztárak, ezer fő) Veszteséges patikák, eltűnt közpénzek nyomában t. ház Holnap módosul a törvény, a képviselők szigorítják a gyógyszertárak alapítását Visszakerül az egészségügy rendszerébe a lakosági gyógyszerellátás, ha a parlament holnap elfogadja a gyógyszertörvény módosítását - kommentálta a törvénymódosítás legfőbb célját lapuhknak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke. Visszakapnák szakmai kompetenciáikat a gyógyszerészek, s az sem utolsó szempont, hogy nemzeti hatáskörben maradnának a gyógyszertárak. A 2006-ban elfogadott törvény liberalizálta a gyógyszer kiskereskedelmet. Akkor a jogalkotók célként a lakosság jobb kiszolgálását fogalmazták meg. Ám elgondolásuk - ott létesüljenek gyógyszertak, ahol korábban nem voltak -, nem jött be. A négyszáz új patika többségét a forgalmas nagyvárosokban alapították meg. S a 2400-ra bővült patikakor negyede veszteségessé vált, hiszen az árréstömeg - ez a gyógyszertárak bevétele — ugyanakkora maradt, így csökkent az egy patikára eső rész. A gyógyszertárak a recept után megkapják a betegtől a térítési díjat, majd az OEP-hez beküldött receptek után a gyógyszerek árához nyújtott tb- '§ támogatást is. így kötelességük I azzal megfelelően gazdálkodni, § kifizetni a nagykereskedőknek J a tőlük megrendelt gyógyszerek I árát. (A patikai gyógyszerforga- Vissza a szakmának - a patika hamarosan ismét az egészségügy része lesz lom összege 550 milliárd forint évente.) A veszteséget felha- mozók azonban „nem a rendeltetésének megfelelően használják föl a közpénzeket”. Ennek következménye, hogy a százmilliós adósságot felhalmozott gyógyszertár a nagykereskedő tulajdonába vagy off shore céghez kerül - mondja az alelnök. A gyógyszertár-létesítés szigorodásával mindez elkerülhető. 2014-től a patikákban többségi tulajdonnal kell rendelkeznie a gyógyszerésznek. Az elnök szerint három év alatt kidolgozható egy olyan hitelkonstrukció, amely lehetővé teszi, hogy a fiatalok is gyógyszertári tulajdonhoz jussanak. ■ N. T. E. Csak a benzin árátváltoztatják CSÖKKENT! BRUTTÓ 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mól Nyrt. szerdán, a gázolajé nem változik. Egy hete a vállalat bruttó 6-6 forinttal emelte az üzemanyagok árát. A mostani csökkentéssel a benzin átlagára 339 forintra esik, a gázolajé 329 forint marad. Olcsóbban adták, mint amennyiért vették 20.5 MILLIÓ FORINTOS büntetést szabott ki a Mező- gazdasági Hivatal az Auchanra, mert a beszerzési ár alatt forgalmazott 1.5 százalékos import cseh UHT-tejeket. A beszerzési ár alatti értékesítést az agrárpiaci rendtartási törvény tiltja. A Tej Terméktanács szeptemberben tett feljelentést két lánc ellen. Az Auchan már befizette a büntetést. A Tescót még vizsgálják. Fizetésképtelen jelzáloghitelesek A JEGYBANK és a PSZÁF jelzéseihez csatlakozva Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete főtitkára is megerősítette: a könnyített hitel- törlesztés nem oldotta meg a bajba jutott jelzáloghitelesek gondjait. Szerinte is óriási a baj, amit az is jelez, hogy 40-50 százalékkal nőtt a hozzájuk segítségért forduló fizetésképtelenné váló ügyfelek száma. Lénárd: Alig győzünk segíteni Nagy Anna: Nincs semmi becsapás Nincs semmilyen változás a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló tervezetben - mondta Nagy Anna kormány- szóvivő hétfőn, cáfolva a sajtóértesülést a „Becsapós nyugdíjról". A javaslat ott van a T. Ház honlapján, bárkinek elérhető, semmi titok nincs benne. A kedvezményekről ugyanazt tartalmazza, mint amiről két hete beszélnek. Megerősítette, azok a nők, akiknek megvan a negyven év munkaviszonyuk, elmehetnek nyugdíjba. Ebbe legfeljebb nyolc év számíthat bele gyermekgondozással eltöltött időként. Nem számít bele ugyanakkor a szakiskola és a felsőoktatás ideje. ■