Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 23., KEDD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE HÍRSÁV Önerőből újítják fel a belterületi utakat hőgyész Jól halad az önkormányzat a járdák, árkok rendbetételével. Több száz méter kész. A település önerőből szeretné rendbe tenni belterületi útjait is, amihez már 350 köbméter zúzott követ vásároltak. Ebben, és a zúzott kő tárolásában bizottsági tagként Teierling János segít A munkát tavasszal és a nyáron végzik el. (hé) A héten is számítanak a véradók jelentkezésére TOLNA MEGYE A héten Ér- tényben 9 és 11.30 között, Szakályban pedig 13 és 15 óra között jelentkezhetnek a váradók. Bogyiszlón csütörtökön 10.30-tól 15 óráig, Magyarkeszin pénteken 9 és 13 között adhatják vérüket a donorok. Minden településen a művelődési házba várják az önkénteseket, (hé) A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A Fürgédről Tamásiba vivő önkormányzati útból viszont valószínűleg nem a szándék, hanem maga a kő hiányzik. Steinbach Zsolt Kipróbáltuk: a Fürged-Tamási közötti út egyes részein a négykerekű járművel manőverezők legfeljebb azt dönthetik el, hogy melyik kátyúba hajtanak bele, az egymáshoz közel sorakozó mély gödrök kikerülésére nincs lehetőségük. Pedig viszonylag forgalmas útról van szó, a pálya minőségéhez képest aránytalanul nagy forgalmú pályáról, amelyen buszok is járnak. A problémát nemcsak Fürgéd polgármestere, hanem a minap egy fürgedi olvasónk is jelezte szerkesztőségünknek. Érthetőek a panaszok, hiszen a falu sok szállal kötődik Tamásihoz. Ott tanulnak a gyerekek, sokan járnak oda dolgozni, mint ahogy a vásárlási, szórakozási lehetőségek is leginkább a városhoz köthetők. Ha pedig a fürgediek meg akarják spórolni a Pincehely és Ozora felé történő kerülőt, akkor kénytelenek ezen a vonalon utazni, amelynek minősége kritikán aluli. Az út valaha a fornádi állami gazdaságé volt. A vállalat felbomlása után évekig nem volt gazdája, ennek megfelelően az állapota is leromlott. 2000-ben viszont a fürgedi és a tamási ön- kormányzat jelképes összegért, valamivel több mint húszezer forintért megvásárolta a pályát az ÁPV Rt.-től. A Fürged-Kecse- gepuszta-szakasz Fürgéd, míg a Kecsegepuszta- Fornádpuszta viszonylat Tamási tulajdonába került. Előbbi részt a fürgedi ön- kormányzat különféle állami pályázati források, illetve a megyei önkormányzat támogatásával a 2000-es évek elején rendbe hozatta. Ez a szakasz, meggyőződtünk róla, jelenleg is jó állapotban van. A problémás részek a Tamásihoz tartozó szakaszon találhatók. Barkóczi József, Fürgéd polgármestere elmondta, ők még a Tamásihoz tartozó útszakasz egy részét is rendbe tették. Úgy «rajra M // «II Nem felel meg az országos közúti paramétereknek lehetséges megoldásként korábban felmerült az is, hogy az útfenntartását vegye át az állami közútkezelő a településektől. Kérdésünkre, hogy van-e erre lehetőség, illetve mi ennek a feltétele és a menete, a Magyar Közút Nonprofit ZrtAől nem kaptunk teljesen egyértelmű választ, de az általuk leírtakat inkább elutasításként lehet értékelni. Érdeklődésünkre ugyanis a társaság a következőket közölte e-mailben: „A probléma megoldására az elmúlt időben több kezdeményezés történt az érintett önkormányzatok részéről. A Tamási-Fürgéd közötti önkormányzati ttdajdonban lé- v I vő út mezőgazdasági útként ‘Mi épült. Vem k metszMkk ... meg az országos közúti paramétereknek. ’ Barkóczi József fürgedi polgármester annál a szakasznál, ahol ki sem lehet kerülni a gödröt gondolják, hogy a városnak legalább a legkritikusabb két-há- rom kilométeren el kellene végeztetnie minimum a kátyúzásokat, mert a közlekedés ellehetetlenül a két település között. Széles András, Tamási alpolgármestere tisztában van a problémával, ami a szükséges anyagi források hiányára ■ A város önerőből képtelen felújítani az utat. vezethető vissza. Elmondta, sem tavaly, sem ebben az évben nem volt semmilyen állami pályázati lehetőség önkormányzati utak felújítására. Önerőből pedig a város képtelen rendbe hozatni ezt a vonalat, amely százmillió forint nagyságrendű kiadást igényelne. Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy a fürgedi önkormányzattal és a tamási iskolaközponttal közösen levélben fordultak az utat használó mezőgazdasági termelőkhöz, valamilyen közös teherviselést szorgalmazva az útjavítás érdekében. A gazdák zöme, néhány kivételtől eltekintve azonban ezt azzal utasította el, hogy fizetnek ők helyi adót, oldják meg abból az útfelújítást. A múltra és a jövőre egyaránt nagy gondot fordítanak varsád A múlt és a jövő egyaránt fontos Varsádon, ezt jelzik az utóbbi napok történései is. A múlt héten az életházban tartották az idősek napi rendezvényt, amelyre a hatvan év feletti helybéliek közül közel negyvenen mentek el. Mint azt Andrási Zoltánná polgármestertől megtudtuk, a szépkorúak körében nagy tetszést aratott az a zenés vetítés, amely az elmúlt tizenkét évben helyben készült fényképeket mutatott be, alkalmat adva egy kis nosztalgiázásra. Az időseket a vadásztársaság révén vadpörkölttel látták vendégül, a bort Szakadátról kapták, a zöldséget a Sorsfordító programban termelték meg. A rendezvényt a települési, illetve a német és a cigány kisebbségi önkormányzat is támogatta. A múltba révedés után néhány nappal elindult egy, a jövőt szolgáló fejlesztés, a szennyvízberuházás Varsádon. Tegnap zajlott az első kapavágás, a kivitelező Alisca Bau Kft. a házi bekötések kiépítését kezdte meg. ■ S. K. Névnapi ünnep és étel-ital várta a nyugdíjasokat pincehely Pörkölt, sütemény, saját készítésű vörös- és fehérbor. Többek között ezek az ételek és italok szerepeltek a pincehelyi nyugdíjasklub szombaton tartott rendezvényén. A csapat a saját klubtermében kora délután kezdte meg azt a közös névnapozást, mely mintegy húsz résztvevőt vonzott. Ez a program egyébként már komoly hagyományra tekint vissza, évről évre megtartják - közölte lapunknak küldött tudósításában Benkó Lajos klubtag. A csapat jó étvággyal elfogyasztotta a Benkó Lajosné által készített étkeket, majd énekkel és közös beszélgetéssel múlatta az időt késő estig. Vódli Józsefné klubvezető hozzátette: az elejétől a végéig jó hangulat jellemezte az összejövetelt. - Az egyetlen gond csak az, hogy évről évre kevesebben leszünk - tette hozzá. - De ez mit sem von le a baráti légkör jó hangulatából, mely jellemzője klubunknak. ■ Sz. Á. TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor 30/252-0700, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Szándék van, kő nincsen pénzhiány Az út fürgedi szakasza jó, a tamási rész nagyon rossz Százhúszezer forint jött össze gyerekrajzokból cikó Százhúszezer forint jött össze a Cikói általános iskola tanulóinak rajzaiból összeállított naptárak eladásából. A bevételt a devecseri általános iskolának küldték el. A naptárkészítés ötlete Herner- né Szőts Hajnalka igazgatóé volt, de köszönet illeti azokat is, akik megvásárolták, (hi) Ma is lehet vért adni Hazahoznák beteg gyereküket kóma A mentő által is megközelíthető ház kellene Összekötő szerepet lát el képviselő Pesten második, helyben első ciklusát kezdte GYÖNK Hetekig kómában feküdt egy hétéves gyönki fiú, aki egy közlekedési balesetben szenvedett súlyos koponyasérülést. Márk nehéz sorsú családban él, küzdelmeikről ez év szeptember elején írtunk. A kisfiút sajátjaként szerető, mozgássérült apa, Horváth Mihály és felesége Márkon kívül egy óvodás és egy néhány hónapos gyermeket nevelnek, egy nagyon rossz állapotú házban. Márkról időközben jó hírek érkeztek, a kisfiú állapota sokat javult, tavasszal talán hazahozhatnák a zalaegerszegi kórházból. Ám Horváth Mihály azt mondja, csak akkor engedik haza, ha az esetleg a későbbiekben szükséges gyors, orvosi segítség érdekében mentőautóval is megközelíthető helyen laknának. Jelenlegi lakóhelyük azonban nem ilyen. Az apa tehát próbál másik házat keresni. A helyi önkormányzat nem tud segíteni. A gyönki városházán azt a tájékoztatást kaptuk, ■ Az apa abban reménykedik, hogy valahonnan mégis kapnak segítséget. hogy a településnek egy szociális lakása van, az már lakott, így nem tudnak a családnak lakást felajánlani. Horváth Mihály talált egy régóta üresen álló ingatlant a gimnázium mellett. Azt mondta, bármennyire is szűkösen élnek, vállalná, hogy havonta harmincezer forinttal törleszti a lakást, ha teköltözhetnének. Ez az ingatlan a megyei önkormányzat tulajdonában van. A megyénél közölték: szolgálati lakásról van szó, amely a törzsvagyon része, és csak a megye alkalmazásában álló dolgozónak lehet kiadni. Horváth Mihály azt mondja: neki mindegy lenne, hol lakik, de most három gyerekről van szó. Abban reménykedik, hogy valahonnan mégis kap majd támogatást, valaki fel tud ajánlani számukra a városban egy köny- nyen megközelíthető házat, amit részletekben törlesztene. Mert, mint hangsúlyozta, nem ingyenes adományra lenne szüksége, hanem olyan segítségre, amit később vissza tudna adni. ■ S. Zs. tamási Új arc a helyi képviselő- testületben, de régi motoros a közéletben Hirt Ferenc. A parlamentben második ciklusát kezdte, a tamási önkormányzatban az elsőt. Arra a kérdésre, hogy miért tartja fontosnak a mindkét döntéshozói szinten való jelenlétet, azt mondja, belülről látni valamit egészen más, mint kívülről. Mindig felhőtlen volt a kapcsolata a városvezetéssel, mindenről informálták, mégis vágyott arra, hogy személyesen megtapasztalja az önkormányzati munka rezdüléseit. Lévén mozgáskorlátozott képviselő, Hirt Ferenc az átlagosnál jóval nagyobb szociális érzékenységgel rendelkezik. Másrészt, mint vállalkozó, a gazdasági lehetőségekre is fókuszál. S ha közvetlen közelről látja a helyi és az országos politikai, gazdasági, szociális folyamatokat, tendenciákat, lehetőségeket, úgy érzi, olyan közvetítő, összekötő lehet, aki többet segíthet a városának, mint az, aki csak kívülről ötletelget. Számos elképzelése van ipartelepítésre, munkahelyteremtésre Tamásiban. Meggyőződése, hogy a gazdasági nehézségek sem tántoríthatják el a tettre kész embert a cselekvéstől. Jelentős a szerepe abban is, hogy tavasszal akadály- mentes termálfürdőt adnak át a városban. ■ W. G. Hirt Ferenc képviselő t I k