Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-22 / 271. szám
2010. NOVEMBER 22., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Nyolcat lőtt a Barca idénycsúcsot döntött az FC Barcelona az Almeria otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság szombati meccsén. A katalánok 8-0-ra győztek idegenben, az argentin Lionel Messt (képünkön) triplázott, Bóján Krkic kétszer köszönt be a hazaiaknak. Félidőben hatodik helyen a Paks labdarúgás Kis Károly látványos támadófocit játszó csapatot épített a PFC-ből Őszi első a Vidi, dobogóra lépett a Pápán öt gólt lövő Ferencváros Döntetlent játszott az MTK-val, így a hatodik helyen zárta a bajnokság őszi idényét a Paksi FC. Dicséretes félidőt produkált az atomcsapat. Rónai Gábor Kevesen gondolták volna az elmúlt négy évben kivétel nélkül az alsóházban csatázó, tavaly a bennmaradást az utolsó pillanatban kiharcoló Paksi FC-ről, hogy ilyen őszi szezont produkál. A bajnoki rajt előtt sokan azt jósolták, hogy a Tököli Attilát elveszítő zöld-fehér egylet ötödik nekifutásra már nem ússza meg a kiesést, s a tavalyi futballra gondolva - valljuk be - volt miért izgulni. A csapat azonban csatta- nós választ adott a kritikusoknak, a fanyalgóknak, hiszen a klub NB I-es történetének legeredményesebb fél szezonját teljesítette. Tizenöt meccsén 25 pontot gyűjtött, hétszer nyert, négy döntetlent játszott, és csak négy alkalommal szenvedett vereséget. Öt idegenbeli sikert aratott - Újpestről és Angyalföldről is 3-2-es győzelemmel térhetett haza - de nyert Kecskeméten (1-0), Kaposváron (2-1) és Szombathelyen (2-1) is. Vendégként olyan produkciót nyújtott, amelyre még a dobogósok is büszkék lehetnének. A legkényesebb ízlésű drukkerek így még a „gyengébb” hazai produkciót is elnézik - itthon csak a Győrt (2-1) és a Pápát (4-0) sikerült megverni, igaz a Debrecen (2-2) és a Zalaegerszeg (2-2) elleni „ikszért” nem kell szégyenkezni. A jó eredmények mellett azonban sokkal fontosabb, hogy végre látványos, gólratörő futballal rukkolt elő az atomcsapat, olyan játékkal, amelyet elvárnak a drukkerek. Tököli Attilát senki sem hiányolta. Montvai Tibor, Böde Dániel, Kiss Tamás, Vayer Gábor, vagy Bar- tha László nem egy fontos gólt szerzett, egy-egy találkozón mindannyian nyerőemberek tudtak lenni. Az egyemberes f SAHBOS,l AKA$ Sipeki István (22) és Kanta József (19) kézfogója. Nem volt egyszerű dolguk a csapatoknak, hiszen a mély, felázott talajon nehéz volt futballozni így játszottak a csapatok a Paks-MTK meccsen MONICOMP LIGA, 15. FORDULÓ. PAKSI FC-MTK FC 1-1 (0-0). Paks, 1000 néző. V: Farkas Á. Paksi FC: Csemyánszki- Heff- ler T, Éger, Fiola, Csehi- Sifter, Sipeki- Bartha (Magasföldi, 61.), Böde D., Vayer- Kiss T. (Montvai, 57). Vezetőedző: Kis Károly. MTKFC: Szatmári- Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Vadnai- Vukmir, Ladányi (Nikházi, 91.)- Könyves, Kanta J., Szabó Á. (Éppel, 69.)- Tischler (Pál A, a szünetben). Szakmai igazgató: Garami József. Gólszerző: Könyves (0-1) a 73., Böde D. (1-1) a 80. percben. Sárga lap: Vukmir a 66., Kanta J. a 90. percben. csapatból igazi nagybetűs csapat lett. Más kérdés, hogy a paksi nézők a jó futballra sem voltak vevők, hiába ment jól az „arany- lábúaknak” szinte az egész őszt bántóan kevés drukker előtt játszották le Égerék. Igaz, ez nem csak a Paksi FC-re, az egész magyar NB I-re érvényes. Gondoljunk csak bele, hogy a listavezető Videotont átlagban 2500 néző buzdítja, pedig a Vidi tényleg bajnokesélyeshez méltó focit játszik, több futballistája (Elek Ákos, Lipták Zoltán, Lázár Pál) alapember a magyar válogatottban, ráadásul Székesfehérvár ötször akkora, mint az atomváros. De visszatérve az MTK elleni mérkőzéshez. A fővárosi kék-feTE0L.hu A Paksi FC-hez kapcsolódó írásokat tudósításokat, interjúkat képgalériákat megtalálja a íHJLIhi hírportálon. hérek ellen különösen a második félidő sikerült igazán élvezetesre, az első játékrészben csak gyűrték egymást a felek, de a szünet után nagyon felpörögtek a csapatok, és csak a két kapusnak, no meg a rossz döntéseknek volt köszönhető, hogy nem 3-3-mal, hanem 1 - 1-gyel végződött az összecsapás. Mindenesetre a drukkerek a szünet után már nem unatkoztak, a félidőben a nagy hideg és a nem éppen vérpezsdítő futball miatt még sokan bosszankodtak, szitkozódtak, de a végén már a kritikusok részéről is felhangzott a vastaps. Joggal szólt. Nem csak az MTK-meccs második fébdejé- nek, az egész őszi idényben nyújtott produkciónak...- Igazságosnak érzem a döntetlent. Persze az idegenbeli sikerek után hazai pályán nyerni szerettünk volna. Ezt a mérkőzés hajrájában meg is tehettük volna, addig viszont az MTK-nak is komoly lehetőségei voltak. Nagyon mély volt a talaj, ami sokat kivett a játékosokból. Bár a mérkőzés vége felé vezettünk egykét szép támadást, a mi játékunknak a sáros pálya nem kedvezett. Természetesen annak örülök, hogy újból sikerült egyenh'tenünk vesztes állásnál, ez most már nem először történik meg - mondta Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője. Szombaton a tavaszi szezon első fordulójának előrehozott meccsén a Ferencvárost (17.30) fogadja a Paksi FC. Nagy meglepetéssel ért véget az őszi idény az NB I-es focibajnokságban: a bajnoki címvédő Debrecen súlyos vereséget szenvedett a pocsékul rajtoló, de az edzőváltás (Csertői Aurél helyét Aczél Zoltán vette át) óta megtáltosodó Haladás otthonában. Az őszi idény képzeletben dobogójára fellépő Ferencváros kiütéssel győzött a Pápa vendégeként. A MONICOMP LIGA, 15. FORDULÓJÁBAN TÖRTÉNT. LOMBARD-PÁ- PA-FERENCVÁROS 0-5 (0-3). Pápa, 4000 néző. V: Iványi Z. Gól: Schembri a 18., a 27. és a 76., Heinz a 40., Morales a 75. percben. KECSKEMÉTI TE-ERECO-VASAS 3-1 (1-1). Kecskemét, 3000 néző. V: Veizer. Gól: Alempijevics a 9., Litsingi az 59., Ebala a 67., illetve Németh N. a 31. percben. ZALEGERSZEG-SZOLNOKI MÁV 2- 1 (1-0). Zalaegerszeg, 2500 néző. V: Kovács J. Gól: Milja- tovics a 15., Kamber az 51., illetve Remih a 87. percben. Kiálh't- va: Pisanjuk (Szolnoki MÁV) a 83. percben. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-GYŐRI ETO 3- 0 (2-0). Kaposvár, 2000 néző. V: Solymosi. Gól: Oláh a 13. és az 57., Pedro az 59. percben. BUDAPEST HONVÉD-BFC-SIÓfok o-i (O-i). Bozsik-stadion, 1500 néző. V: Andó-Szabó. Gól: Délczeg a 40. percben. HALADÁS-DEBRECEN 3-0 (2-0). Szombathely, 3000 néző. V: Sulyok. Fodrek a 3. és a 45., Tóth P. (11-esből) a 71. percben. LAPZÁRTA ELŐTT ÉRKEZETT: Videoton-Újpest 1 -0 (0-0). A Monicomp Liga állása 1. Videoton 15 10 3 2 31-16 33 2. Zalaegerszeg 15 9 2 4 29-21 29 3. Ferencváros 15 9 1 5 27-20 28 4. Debrecen 15 8 3 4 29-21 27 5. Kaposvár 15 8 2 5 24-19 26 6. Paksi FC 15 7 4 4 25-20 25 7. Pápa 15 7 1 7 25-27 22 8. Bp. Honvéd 15 6 3 6 19-18 21 9. Újpest 15 5 4 6 25-20 19 10. MTK 15 5 4 6 19-22 19 11. Kecskemét 15 6 0 9 27-35 18 12. Győr 15 4 5 6 17-19 17 13. Siófok 15 4 5 6 14-19 17 14. Vasas 15 5 1 9 23-32 16 15. Haladás 15 3 4 8 19-23 13 16. Szolnok 15 2 2 11 10-31 8 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... A fiatalok tolták az Atom szekerét a Salgótarján ellen kosárlabda Kovács Ákos, a paksiak kis irányítója százszázalékos dobóteljesítménnyel rukkolt elő pénteken Nem okozott gondot az Atomerőmű SE-nek a Salgótarján legyőzése. A férfi kosárlabda NB I pénteki meccsét az ASE úgy nyerte meg, hogy Horváth Imre edző a második félidőben már szinte végig a cseresorát játszatta. A fiatalok sem okoztak azonban csalódást, még növelni is tudták a félidei előnyt. A paksiak legjobbja az irányító Kovács Ákos volt. A kisember - aki már a tavalyi szezonban is többször bizonyított - hibátlan (!) dobóteljesítménnyel rukkolt elő. Hat mezőnykísérlete (közte egy tripla) kivétel nélkül a gyűrűben landolt, két büntetőjét higgadtan értékesítette, és még hét gólpasszt is kiosztott. Huszonöt IBM-pontjával az ASE legjobbja lett. Mellette Morgen Ferdinánd tett ki magáért. A 20 éves center úgy teljesített, hogy sokan már a legendás édesapját emlegették. Tizenkét pontot dobott - centertől szokatlanul két hárompontost is bevágott - bizonyította, hogy lehet rá számítani akár a komolyabb játékerőt képviselő riválisok eUen is. A cserék közül még Faragó Pétert kell kiemelni, aki ugyan több triplát is rontott (öt kísérletéből egy lett jó), de adTE0L.hu Az Atomerőmű SE-hez kapcsolódó írásokat tudósításokat képgalériákat megtalálja a TE0L.hu hírportálon. .............................................................. Kovács Ákos (6-os) extra teljesítménnyel rukkolt elő a tarjániak ellen A férfi NB 1 állása 1. Szolnok 9 8 1 792-642 0.944 2. Kecskemét 8 7 1 622-572 0.938 3.ZTE 8 6 2 686-586 0.875 4. Albacomp 8 6 2 652-566 0.875 5. Körmend 8 6 2 676-595 0.875 6. Atomerőmű 8 6 '2 671-592 0.875 7. Falco KC 7 4 3 575-540 0.786 8. Nyíregyháza 7 3 4 634-628 0.714 9. Sopron 8 3 5 680-634 0.688 10. Kaposvár 8 2 6 566-654 0.625 11. Pécs 8 2 6 584-686 0.625 12.Szeged 9 2 7 679-748 0.611 13. Debrecen 8 1 7 585-770 0.563 14. Salgótarján 8 0 8 630-819 0.500 dig-addig kísérletezett, amíg meg nem törte az átkot. Végül tizenegy pontig jutott, azaz neki is benne volt a keze a magabiztos sikerben. A fiatalok jó teljesítménye mellett az amerikai Brendan Winters visszatéréséről is szót kell ejteni. A hátvéd hosszú sérülése után játszott ismét az ASE-ban (amúgy ez volt az első bajnoki találkozója), nos, megérte várni rá. Tizenöt percnyi játékidő alatt tizenhat pontot - közte három triplát - szórt, leszedett öt lepattanót, kiharcolt három faultot és szerzett egy labdát. Ez összesen 19 IBM-pontra volt jó, elsőre több mint dicséretes. Jó tudni, hogy négy ilyen jó (a Winters pótlására érkezett Jibril Hodgessal is hosszabí- tanak a vezetők) légiósa van az Atomerőmű SE-nek. A nagycsapatok (Falco Sopron, Szolnok) elleni mérkőzések előtt egyre biztatóbb a helyzet. ■ R. G. » A * i