Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

2 SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 22., HÉTFŐ Élelmiszercsomagot kapott több család felsőnána Rászoruló csalá­doknak osztottak európai uniós élelmiszercsomagokat a hónap elején. Az adomá­nyozást a Katolikus Karitász és Felsőnána önkormányza­ta szervezte meg, így 47 csa­lád kapott tartós élelmisze­reket, lisztet, tésztát vala­mint C-vitamint is. (he) Két év múlva ismét kiállíthat az USA-ban SAN Diego Két városban állít­ja ki munkáit Gáti Mariann az USA-ban. A Los Angeles-i tárlaton már túl van, s most vasárnap nyílik a San Diegó- i. Az anyagot szerdáig lát­hatja a közönség a Magyar Házban. A faddi alkotó csü­törtökön utazik haza. Mun­kái tetszettek a kaliforniai művészetkedvelőknek, s máris új meghívást kapott. Ismét kiállíthat az USA-ban, 2012-ben. (wg) Újjáépül minden, amit az esőzés tönkretett M1SZLA Több mint négymillió forintot nyert a település pá­lyázaton az esőzések okozta károk helyreállítására. Ezt a pénzt az önkormányzat még ötszázezer forinttal tol­dotta meg. A 4,5 milliós ösz- szegből újjáépítik a két falú­dat, kitisztítják a patakmedret és kijavítják a Kiss utca bur­kolatát A munkálatok jövő ta­vasszal kezdődnek el. (má) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, ke­ressék az ügynökségvezetőket: Szekszárdi Szabóné Rózsás Éva ____________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás __________20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 HIRDETÉS ^ , Építkezők figyelem! Bontott kisméretű tégla többfajta cserép, hullámpala és faanyag. Érdeklődjön: 06-20/460-5068 Bogyiszlói gyerekek az iskola ivókútja körül. Ezer liter ivóvíz ára jövőre nagyjából öt liter ásványvízének felel meg Tolnán és környékén Lehet egy százassal több? vízdíjak Nem lehet tovább halogatni a hálózati fejlesztéseket Száz forinttal emelked­nek a jövő évi víz- és szennyvízdíjak a Tolna Vízmű Kft. által ellátott településeken. A jóval magasabb tarifák révén viszont lesz forrás arra, hogy végre lehessen haj­tani a régóta halogatott fejlesztéseket a víziköz- mű-hálózatokon. Steinbach Zsolt Jövőre harmadával, harminchá­rom százalékkal emelkednek a lakossági és közületi víz- és szennyvízdíjak a Tolna Vízmű Kft. szolgáltatási területén. Ez köbméterenként százforintos drágulást jelent. A kérdés lénye­gében eldőlt, hiszen, mint arról Koltai-Kiss Tamás, a cég ügyve­zetője beszámolt, a vízmű tulaj­donosi taggyűlése korábban már egyhangúlag elfogadta az erről szóló javaslatot. Az érintett tele­pülések képviselő-testületeinek nem kell ugyan feltétlenül elfo­gadniuk az új tarifákat, de legfel­jebb arról dönthetnek, hogy a fo­gyasztók helyett esetleg az ön- kormányzat fizeti ki a régi és az új ár közötti különbséget. A vízmű két változatban ké­szítette el a jövő évi árkalkuláci­ót. Az első variáció nettó 10 szá­zalékos emeléssel számolt, ez a variáns csak a működési és a re­konstrukciós költségeket foglal­ta magában. A másik változat harmadik elemként tartalmazta a köbméterenként bruttó 70 fo­rintos ún. fejlesztési forrást. A drasztikus drágulás nagy rész­ben ennek tudható be. Koltai-Kiss Tamás hangsú­lyozta: a vízművek többségénél az elmúlt két évtized során a víz- díjakba nem építettek be fejlesz­tési forrásokat az önkormány­zatok, elsősorban politikai szem­pontok miatt. Jelentősebb fej­lesztésekre azonban így nem volt pénz, a víziközművek mű­szaki állapota pedig az évek alatt igen jelentősen leromlott. Az or­szágos szakmai szövetség szerint ha ez így megy to­vább, annak belát­hatatlan következ­ményei lesznek. Ezért van szük­ség a tolnai vízmű esetében is arra, hogy a régóta halogatott, de nélkülözhetetlen fejlesztések­hez szükséges forrást beépítsék a vízdíjakba. A vízmű vezetője fontosnak tar­totta elmondani, hogy ezeket az összegeket, a településekkel előze­tesen egyeztetett célra, minden esetben ott használják fel, ahon­nan azok érkeztek. Sióagárdon 2,2 millió forintot vár­nak a fejlesztési forrásból, ebből a pénzből vízminő­ség-javítást (UV- fertőtlenítő, biztonsági klórozás), valamint tolózárak és szerelvé­nyek cseréjét végzik helyben. A kö­zös vízbázissal rendelkező Tolna, Bogyiszló és Fácánkert esetében jövőre nettó mintegy 40 millió fo­rint fejlesztési pénz folyik be, rész­ben ebből a forrásból már 2011- ben elkészülhet a 80 millióba ke­rülő vas-mangántalanító. Ez a be­rendezés az első lépés ahhoz, hogy megszűnjön a fogyasztóknak sok bosszúságot okozó „fekete víz” problémája a településeken. Lakossági bruttó víz-és csatornadíjak (Ft/köbméter) 2010 2011 Víz 299 399 Szennyvíz 299 399 Víz alapdQ (Ft/hó)* 380 418 Szennyvíz alapdíj (Ft/hó) 286 315 * 13-20 MM-ES VÍZMÉRŐNÉL FORRÁS: TOLNA VÍZMŰ KFT. Végleges döntést még nem hoztak az érintett képviselőtestüle­tek többsége már tárgyalta a vízdíjak témáját, de végleges döntést még nem hozott Bogyiszlón arról döntöttek, hogy amennyiben a több mint ötvenszázalékos tulajdoni aránnyal rendelkező tolnai tes­tület elfogadja az emelést, ak­kor Bogyiszló is elfogadottnak tekinti azt A fácánkerti testület elnapolta a döntést december­re. Sióagárdon is tárgyalták már a témát, de döntést csak a holnapi közmeghallgatás és falugyűlés után, a decemberi testületi ülésen hoznak. Tolnán a csütörtöki ülésen kerül napi­rendre a téma. Fadd január el­sejétől kilép a tolnai vízműből. Fülöp János polgármester azt mondta, a tervezett tolnai szennyvíztelepi fejlesztés önere­je, illetve a szükséges hálózat­felújítás jbrrásának megterem­tése érdekében Faddon is vár­ható mintegy húszszázalékos díjemelés. ■ A fejlesztési forrás bruttó 70 forint köbméterenként. Már senkinek a szemét nem böki a BÖK bogyiszló Az egyetlen civil szer­vezet volt a megyében a Bogyisz­lói Önkormányzati Kör (BÖK), amelynek jelöltjei bekerültek a helyi képviselő-testületbe a rend­szerváltás utáni első helyhatósá­gi választáson. A húsz évvel ez­előtt alakult társadalmi szerve­zetnek közel ötven alapító tagja volt, közülük nemrégiben több mint húszán vettek részt az év­forduló alkalmából Bogyiszlón rendezett emlékülésen. Tóth István, Bogyiszló mai pol­gármestere maga is a BÖK-ben kezdte a helyi politizálást. El­mondta, hogy az 1990-ben meg­választott első bogyiszlói testü­letben négy BÖK-ös képviselő mellett a polgármestert is a szer­vezet adta. Az első bogyiszlói fa­luvezető, dr. Sümegi Zoltán, ma Tolna polgármestere. Tóth Istvá­non kívül az azóta elhunyt Né­meth János és Németh István is képviselő, előbbi alpolgármester is volt a későbbi testületekben. BÖK-ös képviselő volt még Ke­resztes Józsefné. . Tóth István elmondása szerint az önkormányzati kör „bökős” szervezet volt, ami a régi hata­lom szemét is úgymond bökte. A tagok igazi helyi rendszerváltók voltak, a szervezet erősen meg­osztotta a falu közvéleményét. Éppen a megosztottság meg­szüntetése érdekében viszont Tóth István már függeüen jelölt­ként indult az 1993-as polgár­mester-választáson, miután dr. Sümegi Zoltánt Tolna jegyzőjé­nek választották. A BÖK azóta nem játszik aktív szerepet a he­lyi közéletben, bár máig hivata­losan bejegyzett társadalmi szer­vezet. ■ S. K. Élelmiszer, több mint kétszáz rászorulónak Medina A nyári hasonló akció után a múlt héten újabb EU- élemiszercsomag-osztás zajlott Medinán. A községházán megtud­tuk, hogy száztizenhárom létmini­mum közelében élő felnőtt, nyolc­vanhét szociálisan rászoruló gyér- mek és tizenkilenc kisnyugdíjas kapott az összesen harminchét mázsányi tartós élelmiszerből. A csomagok kétféle száraztésztát, kétféle lisztet, illetve vaníliás kari­kát tartalmaztak. ■ S. ZS. Kaptak támogatást, de még kell pénz a bölcsődéhez Guiness-rekordra készülnek a faluban fesztivál Százötven méteres kolbászt töltenének, a disznót már kiszemelték fadd Negyvenötmillió forintra pályázott, huszonötmilliót nyert a faddi önkormányzat a Duna- Mecsek Alapítványtól a faddi böl­csőde megépítésének önerejére - tudtuk meg Fülöp Jánostól. Fadd polgármestere el­mondta, hogy az ön- kormányzat korábban DDOP-s pályázatból hatvanmillió forintot már elnyert a bölcsőde-beruhá­zásra, amelynek becsült költség- vetése mintegy 145 millió forint. Azaz a megvalósításhoz még mintegy hatvanmillió forintot elő kellene teremteni. Az önkor­mányzatnak mindenesetre ha­marosan nyilatkoznia kell a Du- na-Mecsek Alapítvány felé, hogy a kisebb támogatás ellenére is belevág-e az építkezésbe a köz­ség. A korábbi képviselő-testület ezt támogatta, de a napokban az újonnan megválasztott képviselők véleményét is kikérik ez ügyben, legalább informálisan. A polgármester el­mondta továbbá: azt is számba kell venni, hogy a tervezett böl­csőde működési költségeit mi­képpen tudja majd finanszírozni a település. Faddon egyébként egy három- csoportos, harminc férőhelyes böl­csődét terveznek, amelyet az egy­kori kisegítő iskola épületében ala­kítanának ki. A beruházás 2012 nyarára készülhet el. ■ K. S. ■ Hatvanmil­lió forint hiányzik. TENGELic Guiness-rekordra ké­szülnek Tengelicen. A kísérlet­nek a jubileumi, ötödik alkalom­mal megrendezendő kolbásztöl­tő és forraltbor fesztivál ad hely­színt - számolt be róla Gáncs Ist­ván polgármester. A faluvezető elmondta, hogy ezen rendez­vény alkalmával szeretnék a vi­lág leghosszabb kolbászát elké­szíteni. Tudomásuk szerint a csúcs jelenleg 124 méter, ezt 150 méterre tervezik javítani. A re­kord felállításához válogatott mi­nőségű, egybefűzött beleket kell használni, és meleg húst kell be­léjük tölteni. Már kiszemelték azt a mintegy két és fél mázsás disznót, amit aznap reggel vág­nak majd le a csúcsdöntéshez. A A tavalyi fesztiválon Is sok kolbász készült és kiváló volt a hangulat rekord hosszúságú kolbász tu­catnyi helyi közreműködő össze­hangolt munkáját igényli majd. Mindez december 4-én, szom­baton délelőtt zajlik majd, a fesz­tivál felvezetéseként. A jubileu­mi rendezvényre szombatig le­hetett jelentkezni, péntekig negyvenhat csapat regisztrált, zömmel Tengelicről, de az or­szág számos más pontjáról is ne­veztek, Győrtől Csongrádig, Mohácstól Budapestig. A tenge- lici sportcsarnokban és a mellet­te felállított sátrakban zajló egész napos eseményen ezer- ezerötszáz vendégre számíta­nak. Az érdeklődőket változatos, vidám, minőségi programok vár­ják majd. ■ ZS. S.

Next

/
Thumbnails
Contents