Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-11-21 / 46. szám

9 2010. NOVEMBER 21., VASÁRNAP XIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM Borkai Zsolt lett a MOB új első embere sportpolitika Schmitt Pál után továbbra is olimpiai bajnok vezeti elnökként a testületet Ismét olimpiai bajnokot választottak a Magyar Olimpiai Bizottság elnö­kévé. Borkai Zsolt megbí­zatása 2012-ig szól. VR-összeállítás A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése Borkai Zsoltot vá­lasztotta a szervezet új elnökévé. Elődje, Schmitt Pál köztársasági elnök tiszteletbeli elnök lett. Az olimpiai bajnok tornász Borkai az egyetlen jelölt volt az elnöki posztra, 141 igennel és három nem voks mellett válasz­tották meg. Megbízatása - akár­csak az elnökségé - 2012-ig szól. Borkai Zsolt a megválasztása után elmondta, tudatában van, hogy nagy felelősséggel jár a MOB vezetése, amelynek ered­ményessége mellett társadalmi elismertsége folyamatosan nőtt. Hozzátette: a sport terén várha­tó változás további lehetőséget és felelősséget jelent a MOB-nak, a sportági szövetségekkel, köz­testületekkel együtt kell kidol­gozni a sportirányítás és a támogatás új rendszerét. Ül ~|JL: _______* Az előd és az utód láthatóan nagy egyetértésben. Schmitt Pál és Borkai Zsolt, két olimpiai bajnok, a MOB előző és jelenlegi elnöke. Az új elnök huszonkét éve Szöulban lólengésben nyert olimpiai bajnoki aranyérmet SZÜLETETT Győr, 1965. 08. 31. sportág torna klubjai Rába ETO, Budapesti Honvéd LEGJOBB EREDMÉNYEI Olimpiai bajnok (lólengés - 1988, Szö­ul), világbajnok (lólengés ­1987, Rotterdam), világbajno­ki bronzérmes (nyújtó - 1987, Rotterdam), Európa-bajnok (nyújtó - 1985, Oslo), Európa- bajnoki bronzérmes (ugrás - 1985, Oslo), tizenkilencszeres magyar bajnok, kétszer, 1987­ben és 1988-ban az év torná­sza SPORTVEZETŐI TEVÉKENYSÉGE a MOB tagja (1989-), a Győr- Moson-Sopron Megyei Sportbi­zottság elnöke (1999-2002), a MOB alelnöke (2009-) KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGE a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollé­gium igazgatója (1999-2006), Győr polgár- mestere (2006-), országgyű­lési képviselő (2010-) Csoportelsőként jutott tovább a BL-ben a Győr „Szívesen megúsznám a kamatadót. Ha lehetne.” Csoportgyőztes lett a női kézi­labda Bajnokok Ligájában a Győ­ri Audi ETO KC, miután remek védekezéssel 26-21-re legyőzte a vendég Krim Ljubljanát. Az már korábban eldőlt, hogy e két gárda jutott a középdöntő­Női BL, 6. forduló D CSOPORT: GYŐRI AUDI ETO KC-KRIM LJUBL­JANA (szlovén) 2&21 (11-9) A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Győr 10 pont/6 mérkőzés, 2. Ljubl­jana 8/6, 3. Zvenyigorod 4/5, 4. Koprivnica 0/5. (A B csoportban az Itxako Na- varm-DVSGKorvex mérkőzés lapzárta után ért véget) be, már csak a csoport első helye és a vele járó kedvezőbb sorsolás volt a tét. Ehhez az ETO-nak pon­tot kellett szereznie. A szünet megtörte az addigi lendületet, a folytatásban sok volt a hiba. Majdnem egyenlített a Krim, de az ETO előbb kapta el a fonalat, ennek köszönhetően a 39. percre 16-10-re meglépett. Lelohadt az egyre fáradtabb ala­kulat benyomását keltő szlovén bajnok harci kedve. Negyedórá­val a vége előtt 19-13 volt az ál­lás, a hazaiak pedig a továbbiak­ban arra törekedtek, hogy a kü­lönbség ne csökkenjen. A középdöntőben a Győr - mint csoportelső - egy másik cso­portelsőt, valamint két csoport­másodikat (de nem a Ljubljanát) - kapja a keddi sorsoláson. ■ Lehet, sőt az AXA-nál magas kamatot is nyújtunk. TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla Éves kamat: 7,75%, EBKM: 6,77% 2015. december 31-i lejáratú lekötés esetén • 5 év után kamatadomentes • 3 év után csak 10% a kamatadó • Ingyenes számlanyitás és számlavezetés 1 évestől 5 éves időtávig kínál betétlekötési lehetőséget ■ 1 év elteltével betétteltörés esetén is jár kamat További részletek és előnyök: www.axabank.hu A jelen tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül nyilvános ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. Lovas sport December 3-5. között a Papp László Sportarénában rendezik meg az OTP Bank Lovas Világkupát - jelentette be Lázár Vilmos, a szövet­ség elnöke. December 3-án ingyenes lesz a belépés, a II. Nemzeti Gyerek Lovasnap keretében ekkor több mint 14 ezer gyermeket látnak vendégül. máskópp/mint mások A Magyar Olimpiai Bizottság eddigi elnökei 1895-1904 Berzeviczy Albert 1904- 1905 Széchenyi Imre 1905- 1908 Teleky Sándor 1908-1928 Andrássy Géza 1928-1941 Múzsa Gyula 1941-1944 Prém Loránd 1946-1948 Jámbor Alajos 1948-1950 Sebes Gusztáv 1950-1964 Hegyi Gyula 1964-1969 Egri Gyula 1969-1979 Beckl Sándor 1979-1987 Buda István 1987-1989 Deák Gábor 1989-2010 Schmitt Pál 2010- Borkai Zsolt Az új elnök korábban jelezte, megválasztásakor leköszön az Országgyűlés rendészeti és hon­védelmi bizottsági tagságáról. A többi tisztségéről - miVel a MOB elnöke társadalmi munkában látja el feladatát - nem kíván le­mondani. Schmitt Pált a közgyűlés egy­hangúlag megválasztotta tiszte­letbeli elnöknek. HIRDETÉS Kétnapos szezonzáró futóverseny a Balatonnál atlétika A hétvégén zajlik Siófokon a 7. Intersport Ba­laton Mara ton és Félmaraton, az év utolsó nagyszabású országos futó­versenye. A szezonzárón öt távon kilenc számban áll­hatnak rajthoz a futók. A Balaton Maraton szombaton kezdődött, ma az ország má­sodik legnagyobb félmaratonjával fejeződik be a rendezvény. Emlékfa a lovasiskolának emlékezés Emlékfát ültet­tek a Táborfalvához tartozó Örkényfalván az egykori Magyar Királyi Lovaglóta­nárképző- és Hajtóiskola te­rületén. Az egykor olimpiai bajnokot is adó intézmény­ben (Platthy József - 1936) a második viklágháborúig zajlott képzés. Most a Ma­gyar Lovas Szövetség, a Tá­borfalvai Polgármesteri Hi­vatal, a Helyőrségi Klub és sok önkéntes támogatásával sikerült emléket állítani. Jelencsicsés Hídvégi nyerte a bajnokságot torna A nőknél Jelencsics Dorina, a férfiaknál Hídvégi Vid nyerte a Mesterfokú Bajnokságot egyéni össze­tettben. A junior korú Jelencsics Dorina révén a szombathelyi klub először szerzett egyéni összetettben mesterfokú bajnoki címet.

Next

/
Thumbnails
Contents