Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-18 / 268. szám
2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG » A szigetországi élményeit mesélte el bonyhád Izlandi élményeiről tartott vetítéssel egybekötött előadást Boros László tegnap a Solymár Imre Városi Könyvtárban. Az érdeklődőknek fotók segítségével mutatta be az ott látott mesés tájat. Sőt, még hegymászó-felszereléseket és ásványokat is magával hozott. Boros László többször járt a szigetországban, legutóbb 2007-ben. Ez és a 2005-ös expedíciója képezte előadása témáját, (vb) Tudományos eszmecsere nukleáris technikáról Paks A Magyar Nukleáris Társaság december 2-3-án tartja a IX. Nukleáris Technikai Szimpóziumot az Erzsébet Szállóban. A tanácskozás célja a hazai tudományos eszmecsere elősegítése, fórum biztosítása a magyar szakemberek, kutatók, valamint a szakma ifjabb művelői számára több nukleáris technikai témában. A tervek szerint szó lesz az üzemidő-hosszabbításról és az új atomerőművi blokkok építéséről is. (vt) Döntöttek a fiatalok lakástámogatásáról SIMONTORNYA A képviselő- testület elbírálta a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatására beadott második félévi pályázatokat. Különböző okok miatt a három pályázó közül senki nem felelt meg a feltételeknek, ezért nem jogosultak a támogatásra, (vl) A nedvesebb területeken is learatható a kukorica tolna-mözs A kukorica betakarítása még tart, de napokon belül befejeződik. Ezt a kultúrnövényt 366 hektáron vetette a Mözsi Mezőgazda- sági Szövetkezet. Kivártak, hogy száradjon a növény is, a talaj is. Gumihevederes (lánctalpas) kombájt akartak bérelni, de aztán annyit javultak a körülmények, hogy hagyományos eszközökkel is le tudták aratni a kukoricát. Szárítani viszont intenzíven kell a terményt, (wg) Továbbiak a TEOLhu hírportálon CAR-TOUR / CT-Utozó Idegenforgalmi Kft. 7030 Paks, Dózsa &y. u. 29. jsfSÉk Tel.: 75/510-477 (L-.jP Tel ./Fax: 75/510-478 car*tou*_Eng.szám: U-001147 international E-mail: paks@cartour.hu Köszöntse oz új évet o Cortourral! Külföldi és belföldi szilveszteri ajánlataink Ausztria/Petien, pályaszállás Hotel 3*, 3 éj, félpanzió, szilv 5' 800 Ft/fő fiusztria/Serlitzan. xalman, 4 éj, ‘élpanzió 45 300 rt/fá Susztria/Mönichkirchen, He! 3*. 6 éj, I félpanzió -11350qWfő FranciaországAes Orres. apartman. / éj, I önellátás 36 400 Ft/fő Szlovákie/Donovaly,. i yaszállás1, Panzió, 2 éj, I reggeli 26 900 Ft/fű Szlovákie/Chopok, pátyaszéllás! Hotel 3*, 5éj, félpanzió 78 700 Ft/fő Szlovénia/Bled, Hotel3*, 4 éj, félpanzió, ! wellnesshasznáiattal 58 400 Ft/fő Bükfürdö/H. Caramel4‘ 3é; (éip*ő, «veilnesstiasználattai t« 900 Ft/fű Hévíz/Aquamarin :3*, 3 éj, félpanzió, ; nzi'v var.sc.-a 54 690 -t/fó Bogács/Alabéstrom I arziő, 3 é, fél panzió 38060Ft/fó Külföldi és belföldi utak széles választékával várjuk Kedves Utasainkat! Irodánk üdülésicsekk-elfogadó hely! Nincs akadálya a tanulásnak eszi Az iskolaépület után a sportcsarnokot is felújítják ■ í íz Norvég Mittler István (balra), az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke és Szabó Béla igazgató a sajtótájékoztatón Szó szerint tetőtől talpig megújult az ESZI, azaz az Energetikai Szakközépiskola. Tetőt, burkolatokat cseréltek, és elvégezték az épület komplex akadálymentesítését. Vida Tünde Szabó Béla igazgató tegnap sajtó- tájékoztatón idézte fel az épület felújításának, akadálymentessé tételének fázisait, amelyhez jelentős pályázati támogatást nyertek. Elsőként arra emlékeztetett, hogy egy 1998-ban született törvény kötelezővé teszi a közintézmények számára a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének biztosítását. Mint elmondta, az iskola- épület átalakítási terveinek elkészítésére 2009-ben 4,7 millió forintot nyertek el, majd az „Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) komplex akadály- mentesítésének megvalósítása” elnevezésű projektjükre újabb 54,8 millió forinthoz jutottak. A 65 milliós beruházás - merthogy 15 százalék önerőt kellett vállalni - az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával és a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány társfinanszírozásával valósult meg. A közbeszerzési eljárásban kiválasztott fővállalkozó, a paksi Partner Kft. június 23-án fogott hozzá a munkához, amelynek része volt az udvaron egy parkoló kialakítása mozgássérültek számára, innen rámpán jutnak be az épületbe, ahova egy liftet is beépítettek. A bejárati ajtókat, burkolatokat kicserélték, előbbi szélesebb lett, utóbbiba pedig látássérültek tájékozódását segítő speciális vezetősávot építettek be. A tájékoztató táblákon Braille-írás- sal is olvashatóak a tudnivalók. Két tanterembe kerültek olyan számítógépek, amelyeket speciális program segítségével akár vakok is tudják használni, illetve indukciós hurok, ami a hallássérülteket segíti. A jobb tájékoztatás és a munkakörülmények javítása miatt áthelyezték a portásfülkét Mittler István, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke arról számolt be, hogy a tulajdonossal, a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közösen úgy döntöttek, hogy a támogatott munkákkal párhuzamosan további felújítási és karbantartási munkákat is elvégeznek. így újult meg a teljes belső burkolat mind a négy szinten, festettek és mázoltak is, illetve részben felújították a villamos hálózatot. Nagy munka volt még a tetőfelújítás is - mondta el az elnök, áld arról is beszámolt, hogy küszöbön van egy újabb jelentős munka. Tavasszal elkezdődik a sportcsarnok teljes körű felújítása. Az anyagbeszerzéshez már most hozzáfognak, a munkát pedig úgy időzítik, hogy a sport- csarnok a Gastroblues Fesztiválra elkészüljön. Komoly feladatok várnak a TEIT leendő elnökére Paks térsége Egyelőre nincs elnöke az atomerőmű 12 kilométeres körzetében alakult önkormányzati társulásnak, a TEIT-nek. A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás azért maradt vezető nélkül, mert eddigi elnöke - Török Gusztáv Andor - már nem polgár- mester, ami elengedhetetlen a poszt betöltéséhez. Egyik alelnö- ke lemondott, így a megmaradt alelnök, Hencze Sándor, Dunaszentgyörgy polgármestere vezeti a társulást Lapunknak elmondta, hogy legutóbbi ülésükön napirendre tűzték a vezetőválasztást, de végül levették onnan és későbbre halasztották. Úgy gondolták, hogy még ezt megelőzően áttekintik és, ha szükséges, módosítják a társulás alapdokumentumait. Erre a feladatra egy ötfős bizottságot hoztak létre, amelyet Hajdú János, Paks polgármestere vezet Tagja még a kalocsai, a bátyai, az uszódi és a tengelici településvezető. Hencze Sándor hozzátette, hogy a bizottság feladata továbbá az elnökválasztás előkészítése. Arról is beszélt az alelnök, hogy az alapítástól Kalocsa polgármestere töltötte be az elnöki posztot, de ez nem jelenti azt, hogy a város mindenkori letéteményese lenne ennek a tisztségnek. Olyan vezetőt kell választani, akit a többség ismer és bízik benne, illetve aki meg tud felelni a következő időszak komoly feladatainak, hiszen az atomerőmű bővítése új elvárásokat hoz magával.- Két település, Madocsa és Dunapataj - igaz saját döntés alapján - kimaradt a TEIT-ből. Jó néhányan úgy véljük, itt az ideje, hogy ezt a kérdést is rendezzük - mondta Hencze Sándor. A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulásnak most 13 település a tagja, köztük Paks. A társulási önkormányzatok vezetői a jövő hét végén találkozót tartanak annak érdekében, hogy jobban megismerjék az új polgár- mestereket, illetve, hogy előrébb lépjenek az említett kérdésekben. ■ Vida T. TEOLhu Az előzményeket és a háttér-infbmiációkat keresse a TTOUa hírportálon. ■ Madocsa és Dunapataj kimaradt a TEIT-ből. Nem várt kiadások? Felújítás? Átmeneti pénzhiány? Lakossági ügyfeleink részére kínáljuk a felhasználási célhoz nem kötött, forintban igényelhető „KOMBI’' hitelünket. Hitelösszeg: 100 000 Ft-5 000 000 Ft Kamat mértéke: - Jegybanki alapkamat + 8%, azaz jelenleg évi 13,25%; /- lakossági bankszámlával rendelkező ügyfeleink számára: jegybanki alapkamat + 6%, azaz jelenleg évi 11,25% Futamidő: 1-15 év előtörlesztési dy: 0 Ftl Pl.: Hitelösszeg Futamidő Törlesztörészlet JB+8% esetén THM % 100 000 Ft 3 év 3 400 Ft/hó 18,3 500 000 Ft 3 év 16 970 Ft/hó 15,7 1 000 000 Ft 5 év 23 000 Ft/hó 15,1 * Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek. Bővebb felvilágosításért, kérjük, forduljon kirendeltségeinkhez és fiókjainkhoz, vagy hívja a 75/541-510 központi telefonszámot! Hitel-előkészítési díj 1 M Ft-ig 2000 Ft; 1 M Ft felett 2%o, de min. 3000 Ft. Kezelési költség 1%. Egyenlegközlő díja 300 Ft/év, zárlati díj 500 Ft/év, amit a Takarékszövetkezet minden év végén egyszer számít fel, mindaddig, amíg az ügyfélnek az év utolsó munkanapján tartozása áll fenn. 1 M Ft feletti kölcsönnél ingatlanfedezet is szükséges, ehhez kapcsolódó nem a Takarékszövetkezet részére megfizetendő egyéb költség: adó és értékbizonyítvány, jelzálogbejegyzés. (3 millió Ft felett értékbecslést, jelzálogbejegyzést és közokiratba foglalást is előír a Takarékszövetkezet!) Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet A korrekt, gyors tájékoztatásért jutalmazták a paksi rádióst paks-szekszárd A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából emléktárgyat adományozott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Schukert Józsefnek, a Fortuna Rádió fő- szerkesztőjének. Az elismerést Mácsai Antal megyei igazgató adta át, megköszönve a riporternek a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a polgári védelem munkájáról adott pontos és hiteles tájékoztatást. Az indoklás szerint Schukert József hosszú idő óta az aktualitásnak megfelelő tudnivalókról, a katasztrófavédelmet érintő főbb eseményekről - idén hangsúlyozottan a május-júniusi ár- és belvízvédekezés megyei helyzetéről - korrekt, gyors híradásaival nagy mértékben segítette a megyei igazgatóság lakossági tájékoztatási tevékenységét. Schuckert József indulása óta, azaz tizenöt éve munkatársa, néhány éve főszerkesztője a Fortuna Rádiónak. Azontúl, hogy a helyi hírműsorok szerkesztője, több állandó műsora van, így a nosztalgiazenékre épülő Suki Koktél, a közéleti témákkal foglalkozó Fortuna Unikum. ■ V. T.- 2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Schuckert József a díjjal Az egész város közösen segít az iszapkárosultakon paks A Pro Artis művészeti iskola igazgatója, Simon Péter kezdeményezésére „Paksi iskolák az iszapkárosult diákokért” címmel gálaműsort rendez az önkormányzat a város iskoláival közösen. Teli Edit alpolgármester elmondta, hogy minden iskola alkalmat kap, hogy bemutatkozzanak diákjai, illetve a műsor második részében pedagógusok lépnek fel. Hefner Erika drámapedagógus elmondta, hogy a változatos műsorban lesz kórusmű, mesefeldolgozás, paródia, balett, aemzetiségi tánc, szólóének Fs. Támogatójegyek vásárlásával, illetve a gála helyszínén váltott belépőjegy árával egyaránt hozzá lehet járulni az adománygyűjtéshez. A gálaműsor december 2-án 18 órakor lesz a városi művelődési központban. Paksról már több adomány érkézett az elmúlt hetekben az iszapkárosult térségbe, az ön- kormányzat kétmillió forintot utalt át a kárelhárításra, az atomerőmű védőeszközökkel, pénzbeli adománnyal segített. ■ T. V. ? I >