Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-11 / 262. szám

2 PAKS, DUNAPÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 11, CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Sikere volt a bátai táncosoknak Ajkán báta, ajka Először vett részt a Bátai „Sárköz” Néptánc- együttes a Bakony Néptánc- fesztiválon Ajkán. A bátaiak egyik táncosuk, Pék László koreográfiáját, A bátai Ré' csárdában című összeállítást mutatták be. A tánccal nem­régiben kiváló minősítést ér­demelt ki az együttes, így nem csoda, hogy a zsűri most is dicsérő szavakkal il­lette az előadást, (he) Zárul a múzeumok őszi fesztiválja 5IM0NT0RNYA November 13- án, szombaton 13 órától vi­dám őszbúcsúztatót rendez- | nek a vármúzeumban. Elő- » </5 szőr a helyi hagyományőr- | zők harci bemutatóját lát- I hatják, majd a Márton-napi hagyományok, zenés játé­kok elevenednek fel, mely elsősorban a gyerekeknek szól. A 18 órakor kezdődő musicalek minden korosz­tály számára élvezetes szó­rakozást kínálnak, (vl) Ismét helyi termékek kerülnek a standokra szekszárd Pénteken ismét Helyi Termék Piacon is­merkedhetnek meg a vá­sárlók Szekszárd és kör­nyéke gazdálkodóinak, kis­termelőinek portékáival, il­letve magukkal az előállí­tókkal. Az Ifjúsági Unió Szekszárd Ne légy birka! programjának szervezésé­ben minden hónap máso­dik péntekén 11-17 óra kö­zött a szekszárdi piactéren várják az érdeklődőket, il­letve a termelőket, (hé) Mézet is árultak legutóbb Továbbiak a TEOLhu hírportálon Vitában állnak a Dunavízzel. Seiben Jánosné mutatja a még márciusban beomlott, aládúcolt pincéjét. Mellette a másik károsult, Tóth Lajos Várnak a károk rendezésére vita Beomlott több pince, ami miatt a vízszolgáltatót okolják Hónapok óta nem téríti meg a pincéjében okozott kárt a Dunavíz Kft. - pa­naszolta olvasónk. Seiben Jánosné szerint csőtörés miatt omlott be a bolto­zat, de a cég nem vállalja a felelősséget. Vida Tünde DUNAFÖLDVÄR - Még március­ban történt a csőtörés az utca túl oldalán, a víz sokáig szivár­gott, mire megjavították - mondta Seiben Jánosné. Pincé­je, ami átnyúlik az út alatt, min­dig száraz volt, itt tartotta a hor­dókat, zöldséget, gyümölcsöt. Most a krumpli és az alma he­lyét a beomlott föld foglalja el. A boltív aládúcolva. A Dunavíz Kft-t Erzsi néni értesítette a cső­törés miatt. Addigra már ömlött a víz a boltozaton. Állítása sze­rint akkor kijöttek a cégtől, majd Egerből bányászati szakembe­rek is megnézték, de hónapo­kon át nem történt semmi. Szep­temberben aládúcolták a falat, de a pince egy része beomlott. Erzsi néni rengeteg helyen járt az ügyben, önkormányzat­nál, biztosítónál, közútkezelő­nél, de eredménytelenül. Az ügyben született papírhalmazt lapozgatva mutatta a kárfelvé­teli jegyzőkönyvet. A vízművel kapcsolatban álló biztosítótár­saság képviselője közel négy- százezer forintban állapította meg a kárt még tavasszal. A Dunavíz ügyvédeken keresztül érkezett ajánlata, miszerint hajlandó százezer forint kár­enyhítést fizetni, már októberi keltezésű. Csakhogy Seiben Jánosné azt nem akarja elfo­gadni, kevesli. Tudomása sze­rint a cég biztosítása ilyen ese­tekre nem szól.- Mire kötött biztosítást a Dunavíz? Talán erdőtűzre? - tet­te fel a kérdést keserűen a köz­ben érkező Tóth Lajos. Ő is ha­sonló cipőben jár. A Dunavíz Kft. többeknek is kárt okozott. Mini­mum négy ingatlan tulajdonosa járt hasonlóan, akad, aki egyes- ségre jutott, van, aki nem. Ő is az utóbbiak közé tartozik. Náluk, az Iskola utcában is csőtörés volt márciusban, a víz beszivárgott a pincébe, így az beomlott, ve­szélybe sodorva a fölötte álló épületet. Tóth Lajos úgy véli, va­lószínűleg elavult a hálózat. Hoz­zátette, a vízmű elismerte a kár­okozást, a biztosító megállapítot­ta, hogy a cég a hibás, és a közel 900 ezer forintnyi kár keletke­zett. Ezzel szemben a Dunavíz egy olyan megállapodást akart vele aláíratni, amiben 400 ezer forintról van szó. Tóth Lajos ezt nem akarja elfogadni, azt fontol­gatja, hogy jogi útra tereli az ügyet. Az önkormányzati tulajdon­ban lévő Dunavíz Kft. ügyvezető­je, Varga Lajos leszögezte, két kü­lönálló dologról van szó. Seiben Jánosnénál a pinceomlás nem függ össze a szemközti ház előtt történt csőtöréssel. Márciusban, amikor a meghibásodás miatt szivárgott a víz, átnedvesedett az üreg fala, de nem károsodott olyan mértékben, hogy besza­kadhatott volna. 3-4 hónappal ké­sőbb jelent meg a talajvíz, amiről a tulajdonos maga is meggyőződ­hetett, mert a vízmű szakembe­rei „felkutatták” a víz eredetét - vázolta az ügyvezető. A cég a százezer forintos kárenyhítést azért ajánlotta fel, mert a csőtö­rés miatt nyirkossá vált pincében tárolt terményeket kár érte. Az asszony eddig nem fogalmazta meg konkrétan az igényét, az ajánlatra érdemben nem reagált - fűzte hozzá a cégvezető. Tóthéknál valóban csőtörés miatt szakadt le a pince varga laíos, a Dunavíz Kft. ügyvezetője elismerte, Tóthéknál valóban csőtörés miatt szakadt le a pince. A kár megtérítése a cég és a bt- tosító között elhúzódott vita miatt csúszik. Azt cáfolta, hogy nincs ilyen esetekre érvé­nyes biztosításuk. Tóthéknál éppen a biztosítótársaság ajánlata képezte a megállapo­dástervezet alapját Az erede­ti, közel 900 ezer forintos ösz- szegben még szerepelt a to­vábbi rongálódás megakadá­lyozásának költsége, amit idő­közben a vízmű elvégzett, ezért ezzel csökkentették a kártérítési összeget. A megma­radt négyszázezer sem légből kapott: egy szakcég ennyiért vállalta volna a helyreállítást, de Tóth Lajos nem fogadta el ezt a megoldást, maga akarja rendbe hozni a pincét varga Lajos hangsúlyozta, ők a tőlük telhető legtöbbet meg tették, nyugodt lelkiismerettel állnak elébe az esetleges jogi vitának. Mozgalmas klubeletet tervez az új vezetőség nagydorog A korábbi elnök, Bódis Jánosné egészségi állapota miatt arra kényszerült, hogy le­mondjon a nyugdíjasklub elnöki tisztéről, ezért új vezetőt válasz­tott az Életet az éveknek nyugdí­jasklub. Lenke néni a klubtól nem búcsúzott el, az elnökség tagjaként segíti a jövőben is a szervezetet. Csatlakozott a vezető­séghez Jaksa Jánosné, illetve Jankovics Lászlóné is, akit elnök­ké választottak. Jankovics Lászlóné eddig nem volt tagja a klubnak, igaz csupán három éve nyugdíjas. Férjét nemrég veszí­tette el, gyerekei Budapesten ét­nek, így van ideje az egyesületre. Miután Sárszentlőrinc jegyzője­ként ment nyugdíjba, valószínű­leg a civü szervezettel kapcsola­tos teendők sem okoznak számá­ra gondot. Jankovics Lászlóné el­mondta, szerinte szükség van a klubra, hiszen lehetőséget ad az együttlétre, tartalmas kikapcso­lódásra. Tervezi, hogy továbbra is aktívan részt vesznek a község életében, ismeretterjesztő előadá­sokat szerveznek, és gyakrabban kimozdulnak majd. Ázt reméli, hogy sikerül a tagságot bővíteni, számít a fiatal, aktív nyugdíjasok csatlakozására. ■ V. T. Nem csak a sport tartja össze a gyapaiközösséget paks-gyapa A közgyűlés újabb öt évre bizalmat szavazott a Gyapai Derbi SE eddigi elnöké­nek, Fries Istvánnak. A régi-új elnök elmondta, hogy az egye­sület tagsága gyarapodott, jelen­leg hatvanhétén vannak. Egy fel­nőtt futballcsapatuk van, amely a harmadosztályban szerepel a megyei bajnokságban. Minden évben megrendezik Gyapán a Vadai-emléktornát, kiránduláso­kat, gyalogtúrákat szerveznek, hagyománya van már a horgász­versenyüknek, illetve kipróbál­ták már magukat lövészetben is. Az ebtök azonban nem ezt tart­ja a legnagyobb eredménynek, hanem azt, hogy sikerült egy kö­zösséget létrehozni, amelynek tagjai tisztelik egymást, és szíve­sen töltik együtt szabadidejüket. Az egyesület legközelebbi prog­ramja egy sportnap lesz, ame­lyet a téli szünidőben tartanak meg. ■ T. V. A fegyverek mellett kolbászt is töltöttek a bilitói lőtéren fejlesztés Biztonságtechnikai átalakításokat végeztek a közelben éppen lőirányban megépült autópálya miatt paks-biritó Jelentős fejleszté­sen esett át a közelmúltban a biritói lőtér. Biztonságtechnikai átalakításokat végeztek, mert az Mó-os autópályát a közvetlen kö­zelében, mégpedig éppen lőirányban építették meg. Az üzemeltető Diána Sportlövész­klub elnöke, Nemeskéri Zsolt el­mondta, hogy a lőtér elköltözte- tése szóba sem jött, mert az na­gyon költséges lett volna. Nem beszélve az engedélyeztetésről, ami egy új lőtér esetében igen bonyolult. így döntöttek az átépí­tés mellett, aminek már a végé­re is értek. Annak érdekében, hogy továbbra is biztonságosan üzemeltethessék a lőteret, meg kellett magasítani és szélesíteni a meglévő golyófogó palánkokat, illetve eggyel növelni számukat. Ugyancsak magasítani kellett a három irányban kialakított dom­bokat. A költségeket az erre a célra létrehozott fejlesztési alap­ból fedezték, ami egyrészt a ta­gok befizetéseiből gyűlt össze, másrészt cégek adományaiból. Nemeskéri Zsolt hozzátette, hogy bár ők üzemeltetik a léte­sítményt, nem ők a kizárólagos használói. Szerződésük van több szervezettel, így a rendőr­ség, illetve több rendvédelmi szerv is használja kiképzésre. Itt készültek idén is a komman­dósok az amerikai nemzetközi versenyre. A klub elnöke beszá­molt arról is, hogy a Diána-klub A paksi kommandósok a felújított lőtéren készülnek a világbajnokságra havi két alkalommal rendez klubnapot, ahol a tagság hódol­hat szenvedélyének, fejleszthe­ti tudását. Egyelőre kispuskával és pisztollyal van lehetőség lőni, de benyújtották az engedélyké­relmet úgynevezett fekete lőpo- ros használatra, ami annyit tesz, hogy ezen túl muzeális, illetve hagyományőrző fegyvereket is lehet majd használni a biritói lő­téren. A klubnapokon túl évente két­szer - tavasszal és ősszel - ren­deznek családi napot. Az utób­bit, amihez most már évek óta kolbásztöltő verseny is társul, az elmúlt hétvégén tartották. Népes társaság gyűlt össze, tizenöt, egyenként 10-15 fős társaság ne­vezett a versenyre, de jó néhá- nyan voltak, akik. azon nem, csak a lövészversenyen indul­tak, vagy éppen csak a jó időtöl­tés kedvéért csatlakoztak a tár­sasághoz. Nekik sem kellett le­mondaniuk a gasztronómiai örö­mökről, őket töltött káposztával vendégelte meg a klub. Az ilyenkor szokásos verse­nyeket is megtartották. Kispus­kalövészetben a férfiaknál Ijjas Norbert volt a legeredménye­sebb 77 köregységgel, ettől lehe­letnyivel kevesebbet, 72 egysé­get lőtt Kókány Györgyi, aki a nők versenyét nyerte ezzel az eredménnyel. Ifjúsági kategóriá­ban, légpuskával Berki Balázs lőtt a legjobban. ■ Vida T. í á 4

Next

/
Thumbnails
Contents