Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

2010. NOVEMBER 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MUSOR 15 Árva angyal - latin-amerikai történet egy szép lányról Marichuyt az édesanyja kényte­len volt árvaházba adni. Aztán amikor mégis feleségül vette a kislánya apja, Cecilia nem mer­te elárulni a férfinak a szégyen­letes titkot, hogy kislányuk szü­letett, és valaki más neveli. ■ Örökbeadás, árvaság, szerelem és csalódás na­ponta a TV2 műsorán. A kislány Anselmo atya keze alatt cseperedett De az árvaház­ban sem volt biztonságban. Ti­zenöt évesen megszökött, és egy részeg megerőszakolta. Ma- richuy az utcára került, rablásból és lopásból tartotta fenn magát Majd bíróság elé került. A bíró nem más, mint Marichuy apja. A lánnyal a pszichológus Juan Miguel kezd foglalkozni, akinek a fiatalkori bűnözés a szakterüle­te. Úgy érzi, hogy szorult helyze­tében Marichuy csak rá számít­hat. Ezért a férfi a maga házába viszi, hogy megfelelő védelmet és segítséget nyújthasson számára. A címszerepet a gyönyörű me­xikói színésznő-énekesnő, Maite Perroni alakítja. 1983-ban szü­letett Mexikóvárosban. A színé­szi tanulmányait a Televista té­vétársaság sorozatszínész-kép- zőjében folytatta. 2004-ben a Rebelde című sorozatban mutat­kozott be a képernyőn. Énekes­nőként az RBD nevű együttes tagjaként aratott sikert, soroza­tot is készítettek velük. ■ Irigyelni való feleség? kaue holmes Ma este a Viasat3 filmjében láthatjuk A bájos színésznő a maga jogán is lehetne híres. Hogy mennyire, ez már soha nem derül ki. Tom Cruise, a férje és a házas­ságuk több szóbeszédre ad alkalmat, mint a film­szerepei. Este a Kísérleti patkányok című filmben láthatjuk. . Tvr-hét Katherine Noelle Holmes jo­gászcsaládba született 1978. de­cember 18-án, négy nővér és egy báty mellé a legkisebbnek. Míg a klán többi tagja az ohiói Tole­do városkában legszívesebben sporttal ütötte el az idejét, a kis Katie érdeklődése a színészet fe­lé fordult. Lelkes tanárnőjének köszönhetően tehetségkutatón indult New Yorkban, és nemso­kára övé lett a híres Ang Lee rendező Jégvihar című filmjé­ben az egyik szexualitását bon­togató kiskamasz szerepe. Kez­detnek nem rossz, hiszen még csak tizenkilenc éves volt. A kri­tikusok lelkesedtek az alakítá­sáért, egy férfit különösen lázba hozott. Kevin Williamson volt az, aki a Sikoly és A tudom, mit tettél tavaly nyáron című filmje­ivel új lendületet adott a tinihorror műfajának. A nagy szemű, szép fekete lányt szemel­te ki a Dawson és a haverok cí­mű tinisorozatban az álmodozó Joey Potter szerepére. A válasz­tás bevált, Katie pedig a sorozat kedvence és a képernyő re­ménysége lett. És fölfedezte hamarosan a mozi is. Látható volt a Kísérle­ti patkányokban. Ő volt az egyik mintagyerekké vál­toztatott diáklány, akinek a dühkitörései árulkod­nak arról, hogy valami nincs vele rendben. Az­tán a mindenáron egye­temi felvételre vágyó di­áklány a Bosszúból jeles cí­mű thrillerben. Szintén sötét színekkel rajzolt történet az Elhagyatva, melyben olyan ér­zése van, hogy visszatért az eltűnt barátja, és valahol a kö­zelben lehet. Rövid, de annál emlékezetesebb a megjele­nése a Wonder Boys - Poko­li hétvége című filmben, mint a tanáráért (Michael Douglas elővezetésében) lel­kesedő diáklány. Volt az ame­rikai elnök lánya (Fejjel a baj­nak) és a vidéki rokonait ünnepre váró, a nagyvárosi dzsumbujba szabadult „té­kozló lány” a Hálaadásban, Kinőve a tinédzserekről szóló sztorikat, ő lett a filmbeli szeretője A fülke főszereplőjé­Katie Holmes 32 évesen is tinilá­nyos külsejű Egy vidéki lány a városban Katie Holmes karrierje éppen olyan unalmasan indult, mint a legtöbb hollywoodi üdvöskéé. Amerikai kisváros­ban született, katoli­kus nevelést kapott. Kisebb-nagyobb szerepek sorjáztak a tévés és filmes listáján, amikor 26 évesen, 2005 áprilisában, rálépve a római filmfesztivál vö­rös szőnyegére, éles for­dulatot vett a sorsa. Katie, fittyet hányva a világnak, nem kisebb személyiséggel érkezett kéz a kézben, mint a nála 16 évvel idősebb és egy fejjel alacso­nyabb Tom Cruise-zal. Férjhez is ment Tömhöz, kislányuk született Persze nem szűnnek a pletykák házasságuk válságá­ról, de ők nem hagy­ják magukat. nek, Colin Farrellnek. Nem beszélve a Bat­man: Kezdődik! című film női főszerepéről, mint Christian Bale/Batman kedvese. Bakaruhában hétköznapjait biliárdozás­sal és udvarlással tölti Sán­dor, a fiatal hírlapíró, vasár­naponként katonai szolgá­latban van. így, bakaruhá­ban ismerkedik meg Vilmá­val, Bodrogiék szép cseléd­lányával. Azt hazudja neki, hogy egy parasztgazda fia. 20.30, DUNA TV Az örökség césar cacheun tudja, egyet­len lánya, Coralie rövidesen tekintélyes örökség birtoká­ba jut Charlotte néni jóvol­tából. Ám retteg a gondolat­tól, hogy a nagy vagyon olyan ember kezébe jut, aki tönkreteszi a családot. Me­rész lépésre szánja el magát. 22.20, Ml Barátok közt MILYEN KÖVETKEZMÉNYEK­KEL jár Gizella megingása a Vilmossal való viszonyá­ra? Valter kegyetlen hírt közöl Claudiával, de vala­mi nem stimmel a „vallo­másával”. Péter őszinte be­ismerése katasztrofális ha­tással van a kapcsolatára Lindával. 20.40, RTL KLUB Varga Izabella JL joJLjfii V tj 3HH « itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. NOVEMBER 2., KEDD DÉLELŐTT RT L KLUB ^HÜÜÜ írva.... VIASAT3 VBMBI DUNA TV RADIO ANTRITT'm 5.30 Top Shop 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 12.15 Asztroshow 6.00 Babavilág (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka© 8.40 Stahl konyhája© 8.45 Babapercek© 8.50 Telekvíz. Teleshop 10.40 Édes Charity© (am. musical, 1969) 5.50 Ma reggel 9.00 Aladdin kalandjai 9.30 Sherlock Holmes, a mesterkopó © 9.55 Nappali 10.55 Parlamenti napló 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 5.50 Ma reggel 9.00 Roma magazin 9.25 Domovina 9.55 Körzeti magazin 10.45 Sorstársak 11.10 Szemünk fénye a gyermek 11.30 Most a Buday! 12.00 Híróra 5.00 Mutasd a ruhádat! 6.10 Egy kórház magánélete 7.00 A médium 7.50 Gyilkos sorok 8.50 Egy kórház magánélete 9.50 Doktor House 10.50 Rokonok (magyarfilm, 2006) 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Második esély© 8.50 Újrakezdés © 9.45 Halottak napja 10.00 Család-barát 10.55 A Duna - Utazás ínyenceknek (13/10.) 11.30 Kívánságkosár FM105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandő. 15.00 Délutáni koktél. 1700 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 DÉLUTÁN 13 .30 Fél kettő © 14.35 Hatalmas aranyos © (amerikai vígjáték, 1996) 16.20 A szerelem rabjai (argentin sorozat) © 17.25 Döglött akták® (amerikai krimisorozat) Műhiba ’ 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.50 Megamánia © 15.25 Rexfelügyelő© (osztrák-német krimisorozat) 16.30 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 12.30 Kárpát expressz 13.00 Szomszédok © 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Átjáró Tudástár 15.35 Összhang 16.30 Híradók 16.55 Teadélután 17.35 A Silla királyság ékköve © 12.55 Napló 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Jelfák 16.40 Nemzet és védelem 17.05 Bűvölet (240/123.)© 17.35 Az öregségről 18.00 Átjáró 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) Mr. Monk és a másik nyomozó 15.05 CSI - A helyszínelők 16.00 Egy kapcsolat szabályai 17.00 Feleségcsere (amerikai valőságshow) 14.00 Híradó 14.15 Kikötő - Friss 14.25 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.55 Valóságos kincsesbánya... (4/2.) 15.25 Pompeji, és a rómaiak... 16.20 Napok, évek, századok 17.15 Térkép FORTUNA RAPkW FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45- kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjá­rat 13.00-17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek is­métlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata © 20.05 Fókusz© 20.40 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.20 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) Abby könyve 22.20 A Grace klinika© (amerikai sorozat) Nehéz döntés 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Ezek megőrültek! © Elvan a celeb, ha játsziki Játékmester: Majka és Rákóczi Feri 20.05 Jóban Rosszban (magyar sorozat)© 20.30 Bajnokok Ligája Futballmérkőzés-közvetítés Házigazda: Gundel Takács Gábor, Vincze 0t(ó 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat-22/1.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Giuseppe Moscati -A szeretet gyógyít© (olasz film, 2007-2/2.) 21.50 Az este Üzenet: 06-30/30-30-422 22.20 Az örökség© (francia tévéfilm, 2007) 18.25 Esti mese 18.50 „Életcélok...” 18.55 „Hiszünk a dalban...” © 19.30 Történelmi képeskönyvünk 20.00 Híradó 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Miss Harriet© (francia tévéfilm, 2007) 21.30 Csillogás© (magyar dokumentumfilm) 18.00 A médium (amerikai krimisorozat) Allison Csodaországban 19.00 Doktor House (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjáték sorozat) 20.30 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.25 Négy esküvő (valőságshow) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés © (olasz sorozat - 145-146.) 20.00 Híradó 20.05 Közbeszéd 20.30 Bakaruhában © (magyarfilm, 1957) FF 22.00 Kikötő - Extra (ism.) 22.45 Sport 22.50 Váltó REGIG RADIO tfli A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinóraval 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsorVar- gaZoltánnal. 15.00-18.00 Délután...-zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00­22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00­10.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30­12.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.00­14.00. 20.30-21.30 szerb műsor. *1 'H 23.20 XXI. század-A legendák velünk élnek © Az elveszett testvér 23.55 Szégyen és gyalázat © (amerikai vígjáték, 2004) Fsz.: Tracey Ullman 1.25 Reflektor© ; 23.35 Megamánia © 0.05 A médium © (amerikai krimisorozat) 1.00 Tények este 1.30 EzoTv 2.25 Szép napok ® (magyar film, 2002) 23.25 Zegzugos történetek Gellérthegy Kultúrtörténeti kalandozás 23.55 Prizma 0.10 Hírek 0.15 Sporthírek 0.30 Ma reggel (Ismétlés) 22.30 Záréra Közéleti magazin 23.20 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 22/1.) 0.05 A Silla királyság ékköve (62/4.) © ■ (dél-koreai sorozat) 22.25 Kísérleti patkányok (amerikai thriller, 1998) Fsz.: James Marsden, Katie Holmes, Nick Stahl, Steve Railsback 0.10 Szellemvadászok (angol valőságshow) 23.00 Tükör 23.30 Divathét (ismétlés) 24.00 Kikötő - Friss (ism.) 0.05 Liszt Ferenc: Tasso (magyar koncertfilm, 2005) 1.05 Labdarúgó-mérkőzés Újpest FC-PaksIFC AJÁNLÓ 14 ^35 Hatalmas aranyos (amerikai vígjáték, 1996) (amerikai musical, 1969) 20.05 Giuseppe Moscati (olasz film, 2007) f* fi 20.30 Miss Harriet (francia tévéfilm, 2007) 33.10 Monk - Flúgos... (amerikai krimisorozat) Utazás... (ismeretterjesztő sorozat) SPEKTRUM VHIi 8.05 Egészségünk, 8.40 Nagy ötletek kis bolygónknak 9.10 Amikora Föld diktál, 10.15 Svindlerek X, 11.35 Az idő, 12.40 ÚjrafeltalálókX, 13.40 Állati rekoidokX, 14.45 Kardszárnyú remények, 15.45 Amikor a Föld diktál Vulkánok, 16.50 Birodalmak ésfényko- rokX, 18.00 Egészségünk-Tények és tévhitek X 18.35 Nagyötletekkis bolygónknak Életem 1 MŰSOR HÍ R TV 'ÍFTOffimUHlBB atv IHUiiUlllllH MáLÚZAT 1 $ ' íS f 7 ' FILMMÚZEUM 'MSI SpobSTI; ' ? i pí í MINIMAX Hűl DISCOVERY 13.05 Lapárta. 13.30 Paletta. 14.05 Ke­resztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pá­lya. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30Zöld- övezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Riasztás. 22.30 Hírvilág. 23.05 BBC-világhíradó. 23.30 Zöldövezet 11.55 Híradó. 13.50 Pénzözön. 16.25 Tem­pó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 1755 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjá­rás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 A tv ügy­védje. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó. 0.05 Vidám va­1700 Szentföldi szent helyek üzenete. 1730 Sztárok a konyhában. 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 18.30 Utazás a porcelán világé ba. 19.00 Fesztiválsoroló. 19.30 Tűzoltók (ausztrál sor.). 20.35 Hírháló. 21.00 Magá- nyosszívek(amerikai thriller, 1991).23.00A szömycápa. 1.00 Bencze-show 14.00 Rendőrakadémia. 14.55 Pénz áll a házhoz. 16.15 Az ötödik pecsét (magyarfilm). 18.10 Szombat vasárnap és hétfő (olaszvfgj., , 1990). 20.05 Rendőrakadémia. 21.00 Fé­lelem a reflektorfényben (am. thriller, 1950). 22.55 2001 - Űrodüsszeia (felir. am. sci-fi, 1969). 1.25 Rosemarie kisasszony 10.30 Magyar labdarúgás. 11.30 Televíziós vásárlás. 12.00 Amerikai futball. 16.00 Mai helyzet. 16.15 Spanyol labdarúgás. 1715 Magyar labdarúgás. 1745 Jégkorong (élő). 20.30 Jégkorongmagazin. 21.00 Pasaréti mesék. 21.30 Póker. 23.30 Magyar labdarú­gás. 24.00 Angol labdarúgás 16.10 Mr. Bean. 16.30 Játsszunk a Szezám utcábanl 16.55 Elmo világa. 1710 Világjáró Grover. 1720 Bert és Emié kalandjai. 1725 Duda és Pocsolya. 18.05 Minimax-híradó. 18.10 Én kicsi pónim. 18.30 Peariie. 18.55 Majomparádé. 19.05 Locsi-fecsi Márta. 19.30 Mr. Beán 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fo­gás. 17.00 Amcsi motorok. 18.00 Atúlélés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 20.30 Nagy durranások. 21.30 A Discovery megmentette az életemet. 22.30 A túlélés törvényei. 23.30 Mit ne­kem egy monstrum! 0.30 MacIntyre alvi­lági útikalauza I

Next

/
Thumbnails
Contents