Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-08 / 259. szám

6 GAZDASÁG 2010. NOVEMBER 8., HÉTFŐ Nem változik érdemben az adóteher MAX-JAVASLATOK Tartalékok a terhek csökkentésében - A ki nem fizetett áfa legyen visszaigényelhető A 40,5 százalékos magyar adóterhelés megfelel az európai uniós átlagnak, a környező' országokénál azonban lényegesen ma­gasabb, ez jelenthet némi versenyhátrányt. AS/VG-összeállítás A négy könyvelői és adótanács- adói szövetség napokban létre­hozott új szakmai szervezete, a Magyar Adótanácsadók és Köny­velők Szövetségének (MAX) el­nöke, Zara László szerint a 10 százalékos társaságiadó-kulcs kiterjesztése 500 millió forintos adóalapig a mikrocégeket nem befolyásolja érdemben. A 2300 nagyvállalkozásnál a kedvezmé­nyek miatt most is 10 százalék körüli az átlagos adókulcs. A kü­lönadók bevezetése ugyanis el­lensúlyozza a 10 százalékos kul­csot és néhány kisadó eltörlését. Elemzésük szerint évente leg­alább 2-3000 milliárd forinttal kellene csökkenteni az adóter­helést, hogy döntően növeked­jen a magyar vállalkozások ver­senyképessége. így lehetne meg­közelíteni Szlovákia (29,3 száza­lék) és Románia (28,8) adóterhe­lésének mértékét (Lengyelor­szág és Bulgária is kedvezőbb helyzetben van). Hasonló nagyságrendű adó- mérséklésre csak öt-hat év alatt kerülhetne sor, ha radikálisan csökkentik a költségvetési ki­adásokat. Az szja-ban a tisztán egykulcsos, kedvezményeket és kivételeket nem tartalmazó megoldást indítványoznak, sőt, az egységes mértéket kiter­jesztenék a társaságok jövedel­meire is. A vállalkozások adminisztrá­ciós költsége itthon a bruttó ha­zai termék, a GDP 6,8 százalékát (csaknem 2000 milliárd forint) teszi ki. Ez majdnem kétszerese a 3,5 százalékos uniós átlagnak. A NYUGOUJÁRULÉK JANUÁRTÓL 9,5-ről 10 százalékra nőne az adótörvényekhez benyújtott mó­dosító indítvány szerint, ez egy átlagos fizetésnél néhány száz forintos pluszkiadást jelentene. Ennek 25 százalékos csökkenté­se 2,5 százalékos növekedést je­lentene. Egy átlagos vállalkozás adminisztratív terhelése az ár­bevétel 1,32 százalékára rúg, 2008-ban ez meghaladta a 900 milliárd forintot. Egy kkv-nak át­lagosan 400 ezer forintba kerül a számviteli elvekben meghatá­rozott beszámolókészítési köte­lezettségek teljesítése. A miniszterelnökségi szóvivő szerint ez a költségvetési plusz- bevétel (2040 milliárd forint) a 40 évet ledolgozott nők ked­vezményes nyugdíjba vonu­lásához kell majd. Az Európai Bizottság irányelve szerint a 10 fő alatti, egymillió euró árbevételt el nem érő gazda­sági társaságok számviteli köte­lezettségét minden államban enyhíte­nék. Magyarorszá­gon a társas vállalko­zások mintegy 95 százalékát ki lehetne vonni a jelenlegi számviteli tör­vény hatálya alól, ezt a MAX sze­rint 2011-ben a magyar EU-s el­nökségnek kellene elérnie. Az adótanácsadók szerint az összevonások miatt az APEH hó­napok óta nem ellenőriz, és ez az utólagos eljárásokban nagy kés­lekedéseket és bevételkiesést okoz'majd. A MAX vezetői sérelmezték, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések költségvetésbe irá­nyítását november 2-án hirdet­ték ki, de sok cég addigra már el­készítette a bevallást az október 30-án zárult bér- számfejtés kereté­ben. így meg kell is­mételniük, de túl rö­vid a megadott idő. Emellett úgy látják: likviditási zavarokat szül és ger­jeszti a körbetartozást az áfa­visszaigénylési rendszer. A be­hajthatatlan és kiegyenlítetlen beszerzésre jutó áfa ugyanis nem igényelhető vissza. Javasolják, a behajthatatlan követelésekre és a ki nem fizetett beszerzésekre ju­tó áfa legyen visszaigényelhető, a kiutalás előtti ellenőrzéseket pe­dig hat hónapon belül jogerős adóhatározattal fejezzék be. Váratlan félszázalékos emelés ■ Az adminiszt­ráció csökken­tése is jót tenne a vállalatoknak. 83BE300B1 Omninvest: nem jogtalan, de visszadják VISSZAFIZETI a vakcinagyár­tó Omninvest a Gyurcsány- kormánytól kapott 2 milli­árd forintot. De a cég nem tartja jogtalannak a támo­gatást. A Kormányzati El­lenőrzési Hivatal szerint a közpénzt a madárinfluenza elleni védőoltás-technológia fejlesztésére adták. De eb­ből értékpapírokat is vet­tek. A technológia már ko­rábban megvolt, ezért a hi­vatal jogosulatlan gazdasá­gi előny megszerzése miatt feljelentést tett. Kínának nem tetszik az amerikai pénzpumpa Bernanke: Eddig is segített KÍNA az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől magyarázatot vár, miért pumpál 600 milliárd dollárt kötvényvásárlásba. Sze­rintük ez akadályozhatja a világgazdaság helyreállítá­sát. A német pénzügymi­niszter szerint is az USA csak problémát okoz a világ számára. A Fed elnöke, Ben Bernanke viszont kitart az élénkítés mellett, hiszen az korábban már segített. Kérdőjeles a benzin ára lehet, hogy A Mól változatla­nul hagyja a benzin árát hétfőn, és a gázolaj árához sem biztos, hogy hozzá­nyúlnak. Forintban mérve a benzin ötnapos jegyzés­ára már 0,1 százalékot csökkent, a gázolajé viszont 0,9-cel nőtt. Az észak­tengeri olaj (brent) viszont drágult. HIRDETÉS Sissy kaukázusi kefir ► 500 g ► 250 Ft/kg 'Magyar .termék! Friss. Olcsó. Jó Kelkáposzta ► I. osztály ► lédig ►kg C Sárgarépa^ ► I. osztály ► lédig ► kg f Hajdúsági füstölt parenyica ► 190 g > 1732 Ft/kg Karát Nyári Turista felvágott ► 500 g ► 1178 Ft/kg Baromfi virsli* ► 1 kg ■fiüiiüa Sweet Selection süteménykeverék* ► 500 g , mm » 558 Ft/kg ■ Pampers pelenka* » midi, 62 db, 39 Ft/db ► maxi, 54 db, 66 Ft/db ► junior, 44 db, 55 Ft/db Tomi Kristály mosópor ► normál, color ► kg ► 400 Ft/kg I Érvényes: 2010. november 8. és november 10. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 184 pontján. * Az ár a 2010. november 4-ét megelőző Penny Market fogyasztói ár. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, feivílágbsításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu webotdalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! 2010. november 8. hétfő - november 10. szerda Renny ( MARKET Friss. Olcsó. Jó www.penny.hu Mától tőzsdén a CIG Pannónia részvényei A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeivel a kibocsátó szándékai szerint november 8- tól lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a társaság múlt csütörtökön kérvényezte részvényei bevezetését. A BÉT honlapján közzétett tá­jékoztatás szerint a cégbíróság bejegyezte a CIG nyilvános érté­kesítéssel megemelt alaptőkéjét, amely így 2,486 milliárd forint lett. A biztosítótársaság az októ­ber 11-től 22-ig tartó jegyzési időszakban 10,85 millió darab újonnan forgalomba hozott részvényt értékesített, a meglé­vő papírjaiból felajánlott 1950 511 darabból pedig 1687 781 darabot jegyeztek a kisbefektetők. A 40 forint névértékű részvé­nyek többsége 938 forintos kibo­csátási árfolyamon került forga­lomba, míg a kedvezményes, 750 forintos árfolyamon mint­egy 4,76 millió darab kelt el. Te­kintettel arra, hogy a kisbefekte­tői értékesítést követően nem maradt elegendő megszerezhető részvény, a tervezett nagybefek­tetői értékesítés elmaradt. A nyilvános értékesítéssel a CIG Pannónia társaság 9,282 milli­árd forint új tőkéhez jutott. A jegyzett tőkéjük 434 millió fo­rinttal nőtt. ■ Akkora volt a kisbefek­tetői érdeklődés, hogy az intézményi befekte­tőknek már nem jutott részvény. A CIG Pannónia közzétette idei harmadik negyedéves gaz­dálkodási adatait is. Eszerint a bruttó díjbevétele a harmadik negyedévben 15,2 milliárd forint volt, míg az előző két negyedév­ben összesen 8,53 milliárd forin­tot tett ki. A mérleg szerinti veszteség a harmadik negyedévben 2,5 mil­liárd forinttá nőtt, míg az első félévben 1,3 milliárd forint volt. A negyedéves veszteségben szerepet játszik az is, hogy a társaság a harmadik negyedév­ben számolta el a rá vonatkozó 2010. évi, összesen 418 millió forintot kitevő bankadó három­negyedévre jutó részét, 314 mil­lió forintot. ■ VG

Next

/
Thumbnails
Contents