Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-06 / 233. szám
2010. OKTÓBER 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP ___ 5 Va n élet a betegség után gyógyítás Ma már nem feltétlenül egyenlő a daganat a halállal Nagy sorscsapás a rákos megbetegedés, de nem egyenlő a halállal - hangsúlyozta dr. Simon Tamás Szükség volt a szigorításra, de még van mit tenni a hatékonyságért (folytatás az 1. oldalról)- Szükség volt a korábbi szabályozás szigorításárára, de még meg kell oldani az érintett intézmények munkájának további összehangolását a nagyobb hatékonyság érdekében - mondta Szenyériné Szabolcska Julianna, a dombóvári Apáczai Oktatási Központ főigazgatója. Az egyik probléma, hogy az igazolt hiányzást csak akkor tudják elkönyvelni az intézmények, ha a gyermek újra megjelenik az iskolában. Egy hosszabb betegség esetén azonban gyorsan összegyűlhet az 50 óra, így meg kell oldaniuk, hogy közben be tudják szerezni a szülőtől az igazolást. Ennek érdekében már tárgyalnak a városi intézményvezetők a házirendek módosításáról. A másik probléma, hogy az úgymond lógós diákok egy része már van olyan rafinált, hogy tudja, hogyan tud mások jóindulatára alapozva igazolást szerezni. Egyébként az intézményben még senki nem érte el az ötven igazolatlan órát, viszont olyan akadt, aki a tízig eljutott, de hozott igazolást A szekszárdi I. Béla Gimnáziumban sem jellemző az igazolatlan hiányzás - mondta Hajós Éva igazgató. Hozzátette, a későbbiekben pedig a digitális naplón keresztül a szülőknek még nagyobb rálátásuk van gyermekük iskolai teljesítménye mellett jelenlétére is. Pakson idén eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy a jegyzőnek figyelmeztetnie kellett a szülőket, mert gyermekük elérte a 10 óra igazolatlan hiányzást. Emellett a jelzések szerint egy két diák van, aki már közelít efelé. ■ H. É. Ravaszak a gyerekek, ha igazolást akarnak- a gyerekek gyakran próbálkoznak az igazolás beszerzésével, de az orvosok által is felderített eset kevés - mondta dr. Győri Gábor szekszárdi gyermekorvos. Például, ha egy gyerek azt mondja, hogy egész éjjel hányt, és lázas volt, de már bevett egy lázcsillapítót, az orvos nem tudja visszaellenőrizni a tüneteket Azonban, ha valaki többször próbálkozik, kérik, hogy a szülő kísérje el, vagy jelentse be a rendelésre előzetesen a diákot Ez be szokott válni A daganatos megbetegedések ma már nem egyenlő- ek a rövid időn belül bekövetkező elmúlással. Időbeni felismeréssel a rák sokszor gyógyítható, illetve a páciensek élettartama kitolható. Arról nem is beszélve, hogy megelőzéssel milyen nagy eredményeket lehetne elérni. Hargitai Éva SZEKSZÁRD - A 20. század utolsó harmadáig halálos betegségnek számított a rák, de a 21. században már a krónikus betegségek közé sorolható - hangsúlyozta dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, hétfői előadásában, Szekszárdon. Hozzátette, természetesen bele lehet halni a betegségbe, és sokan bele is halnak, de meg is lehet előzni, meg lehet gyógyulni, és ki lehet tolni az élettartamot. A szakember példaként említette a mellrákot, amely ma már 80 százalékban gyógyítható. Nagy sorscsapás a betegség, de nem egyenlő a halállal. Annak, hogy ez valósággá váljon, már adottak a feltételei: tudjuk mit kell tennünk, vannak jó szakembereink, és vannak jó intézmények, ahol a betegek színvonalas ellátást kaphatnak. Ennek ellenére hazánkban a 100 ezer lakosra jutó daganatos betegségek következtében bekövetkező halálozások száma még mindig nagyon magas, Európában csak Romániában és a volt Szovjetunió területén rosszabbak az arányok. A megelőzés tekintetében sokat léptek előre az elmúlt években, de még mindig lenne, és kellene mit tenni, hiszen számos daganatos betegség megelőzhető, így például a bőr, a gége, a méhnyak, a vastagbél, a hólyag, a máj és a gyomor daganatos megbetegedése is elkerülhető. Ennek egyik feltétele az egészséges táplálkozás, amellyel akár 30 százalékkal is vissza lehetne szorítani a megbetegedéseket. Meg kell említeni a dohányzást is, hiszen a káros szenvedély következtében még ma is 32 ezer ember hal meg évente hazánkban. Ugyanakkor nem elhanyagolható rizikófaktor a mértéktelen alkoholfogyasztás rossz szokása sem. A gyógyulás feltétele, hogy a beteg időben felfedezze magán a figyelmeztető jeleket, járjon el a szükséges szűrővizsgálatokra. Nem elég azonban az időbeni diagnózis, az is kell, hogy az első észlelő orvos oda küldje tovább, ahol a beteget meg is tudják gyógyítani, a páciens pedig együttműködjön a szakemberekkel. A gyógyulásban természetesen nagy szerepe van a lelki tényezőknek, a támogató közösségeknek. Nagyon fontos, hogy a család, a barátok ne hagyják magára a beteget. Ugyanakkor nagy szükség van a sorstárs közösségek, segítő szolgálatok odafigyelésére, ahogy a pszichoonkoló- gus szakemberek is hihetetlenül nagy segítséget jelenthetnek, csak sajnos belőlük nagyon kevés van az országban. A professzor hétfőn a Magyar Rákellenes Liga szekszárdi alapszervezete szervezésében és a Mentálhigiénés Műhely Pszichológiai Kultúra Hete program- sorozatának keretében tartotta meg előadását a megyeszékhelyen, a Művészetek Házában. Az alkalmon egyúttal dr. Haag Éva alpolgármester megnyitotta a Korai felismeréssel a rák gyógyítható című kiállítást is, amely szemléletesen hívja fel a figyelmet többek között a daganatos megbetegedések tüneteire, A tárlat ott, a Művészetek Házában tekinthető meg péntekig. Jól helytálltak a paksi szerelők a vízműveknek tartott versenyen PAKS A mezőny első harmadában végeztek a paksiak a tizedik alkalommal megrendezett Országos Vízi-közmű Szerelőversenyen. Kovács István műszaki vezető elmondta, hogy a 33 csapat- bóla 11. helyen végzett - legjobb Tolna megyei csapatként - a Paksi Vízmű Kft. négytagú szerelőgárdája. Elégedett az eredménynyel, mert csak másodízben neveztek a megmérettetésre és a felkészülésre is kevés idő jutott. A Magyar Vízi-közmű Szövetség versenyén, amelyet a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Zalavíz Zrt rendezett, elméleti és gyakorlati feladatok várták a csapatokat A verseny Kovács István szerint nemcsak abban segít, hogy összemérhetik tudásukat, hanem a folyamatos fejlődést, tanulást is szolgálja. A fogyasztóknak is jó, ha jól felkészült szakembergárda áll szolgálatukra. A találkozó célja a gyakorlati felkészültség jelentőségének a hang- súlyozása, a szakmai elkötelezettség erősítése, a társadalmi elismertség növelése. ■ V. T. Maximális siker az idei Minimum Fesztiválon pari A falu védőszentje Szent Mihály. A Mihály-naphoz legközelebbi hétvégén rendezik minden évben a Minimum Fesztivált Nagy sikere volt a háromnapos rendezvénynek. Pénteken köszöntötték a 80 év felettieket. A 692 lelkes településen 35-en érték el ezt a kort. Szombaton Nagykónyi és Pári játékos vetélkedője zajlott. Volt a szellemi totótól a sütemények versenyén át a kötélhúzásig sokféle próbatétel. Végül Pári nyert, szoros eredménnyel, 92:89-re. Délután ismert művészek léptek fel. Fe- rencz Orsolya énekművész duettet énekelt Gere Zoltán polgár- mesterrel. A napot bál zárta. Vasárnap a test és a lélek épülését szolgálta a szentmise és a focibajnokság. Ezen a napon köszöntötték a kispolgárokat is. Az előző Minimum Fesztivál - tavaly október - óta születettek oklevelet kaptak arról, hogy Pári polgárai. Most kilenc gyermeket fogadtak kispolgárrá. ■ W. G. A daganatos betegség okozta halálozások a megyében A daganat megjelenése 1999 2004 2008 légcső, hörgő, tüdő 165 214 195 ajak, szájüreg, garat 48 46 41 gyomor 49 51 49 végbél 41 45 45 vastagbél 87 88 71 emlő 70 50 45 prosztata r ' 35 35 egyéb 384 318 290 összesen 844 847 771 FORRÁS: KSH ■ A lehetőségek adottak, de sokan nem élnek vele. Tanítás után kezdett festeni h. dévai edit Egy tolnai alkotó kiállítása Faddon fadd Egy tolnai nyugdíjas tanár festményeiből nyílt kiállítás tegnap Faddon, a művelődési házban. H. Dévai Edit képeit egy faddi nyugdíjas pedagógus, Ko- leszár Istvánné ajánlotta a közönség figyelmébe. A tárlatnyitón a faddi Boróka Ének- és Néptánc Egyesület énekkara működött közre. Hornokné Dévai Edit a Bárka Művészeti Szalon tagja. A festészet már régóta foglalkoztatja, de képeket alkotni csak nyugdíjba vonulása után kezdett. Főként tájképeket, csendéleteket fest. Első önálló kiállítása Tolnán volt, kilenc évvel ezelőtt. Mestere Cs. Vasváry Ibolya. Faddi tárlata október közepéig látható. ■ S. K. A faddi Boróka énekkar tagjai is közreműködtek a kiállítás megnyitóján Lengyel apácák érkeznek unum közösség Az alapítót Tamásiban keresztelték meg tamási Az Unum közösség Budapesten működik. A Tamásiban született Mester Margit Mária alapította, 1938-ban. Az alapító 1961-ben elhunyt, de nővértársai folytatják, amit az ő vezetésével kezdtek el. Imádságos életet élnek. Azért fohászkodnak, hogy megszűnjön a széthúzás, és a földi világ egységessé, lélekben jobbá, szeretetteljesebbé váljon, a Szentháromság által. Az unumos apácák törekvéseit már külföldön is támogatják, követik. Tavasszal járt Krakkóban a tamási plébános, Hegedűs János. Misézett a lengyel városban, és ismertette Mester Margit Mária életét, tevékenységét. Arra is kitért, hogy folyamatban van a közösségalapító boldoggá avatása. Pénzt is gyűjtöttek a lengyel hívek. Az adományt a tamási templom restaurálására ajánlották fel. Annak a templomnak a felújítására, amelyben Mester Margit Máriát megkeresztelték. Most viszontlátogatásra kerül sor, jönnek a lengyelek. Krakkóból apácák és e lelkiséget magukénak valló hívek is érkeznek Magyarországra, Andrew Waks- manski plébános vezetésével. ö Idejük nagy részét a fővárosban J töltik, ahol az Unum közösség ^ központja van, és ahol az alapi- | tó sírja található. Tamásiba októ- J bér 17-én jönnek misére és lelki s beszélgetésre. ■ G. W. Hegedűs János plébános