Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-06 / 233. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 6., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE Egyelőre zárva az iskola bejárata, még tart a felújítás. Ki tudja, mikor költözhetnek vissza az épületbe a diákok, tanárok? Az idő és a türelem is fogy csúszás Nem tudni még, mi lesz az iskolán végzett pótmunkákkal HE02XQÜ Négy megyénkben kapott nívódíjat a találkozón bonyhád Tolna megyéből összesen négyen kaptak nívódíjat a hétvégi 14. Országos Népzenei Találkozón Bonyhádon. Az öttagú szakmai zsűri a szekszárdi Gáli Viktória Emesét, a bonyhádi Pohll Bencét és a Csuma Zenekart, valamint a paksi Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézményből Katz Fruzsinát tüntette ki. Utóbbi hármat az ifjúsági kategóriában, míg Gáli Viktória Emesét a felnőttek mezőnyéből. (vb) Fiatal sportolókat jutalmainak Harcon harc Három, a sport területén kiemelkedően teljesítő általános iskolás diáknak adott át elismerő oklevelet, illetve a Harc Jövőjéért Alapítvány által adományozott jutalmat tegnap délután Bóni Zoltán, a település polgármestere. Moizes Márton, Mátics Balázs és Mátics András egyaránt cselgáncsban szereztek kiemelkedő eredményeket. Az elismerő oklevél mellé a fiatal sportolók pénzjutalmat és ajándékcsomagot, szüleik pedig ajándéktárgyat kaptak, (vm) Több részletben végzik el a meder tisztítását miszla Megkezdődött a miszlai patakmeder kritikus részeinek tisztítása, a munka még körülbelül egy hétig tart. Azokat a részeket, melyekre most nem kerül sor, egy folyamatban lévő pályázati támogatásból kívánja megtísztíttatni az önkormányzat. Ennek időpontja egyelőre még kérdéses, (má) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, Kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Egyelőre türelmesek a diákok, tanárok, szülők. Ám nem tudni még, meddig húzódik a Belvárosi iskola felújítása. Mindenesetre a jövő héten az új testület elé kerül, mennyi pótmunkát kell elvégeznie a kivitelezőnek, és mennyiért. Rácz Tibor Egyelőre még nem tudni, mikor vehetik birtokba a Belvárosi Általános Iskola diákjai és tanárai az intézmény épületét. Sze- nyériné Szabolcska Julianna, az iskolát is magába foglaló mamutintézmény, az Apáczai Oktatási Központ igazgatója kérdésünkre aggodalmát fejezte ki, miszerint egyre megterhelőbb a gyerekek és a tanárok számára is az új rend, ami az építkezés miatt alakult ki. Emellett a szülők is kezdik elveszteni a türelmüket.- Egyelőre áldatlan állapotok között kell oktatnunk a diákokat. A 7-8. osztályosok a gimnázium épületében, míg az 5-6. osztályosok az ipari szakképzőben kaptak helyet. A szülők és a pedagógusok elfogadták, hogy két hónapon keresztül ezeket a diákokat délutánonként kell tanítanunk, amellett, hogy délelőttönként tömbösít- ve kapják az informatikai, zenei, művészeti és sporttal kapcsolatos órákat. így a diákok kora délelőttől késő délutánig tanulnak, s lassan sötétben, hidegben kell hazajárniuk. Ám nem tudjuk, meddig fog ez tartani. Minden esetre nagyon bízunk abban, hogy a kivitelező tartani tudja az október végi átadási határidőt - mondta el a főigazgató. A tanároknak, a diákoknak, s a város lakóinak azért kell aggódniuk, mivel a Strabag, az építkezés kivitelezője különféle pótmunkákra adott be mintegy 84 millió forintos igényt a város előző képviselő-testületének. Ám mivel a választások előtti utolsó héten történt mindez, a testület nem akart felelőtlenül, elkapkodott döntést hozni. így az új testületnek kell eldöntenie, melyek a reális és kivitelezhető pótmunkák. Az integrált oktatási központ - ehhez Csikóstőttős, Döbrököz és Kaposszekcső is csatlakozott - összesen 1,3 milliárd forintot nyert fejlesztésekre, melyből a városnak jutott közel egymilli- árd. Ebből valósul meg a Belvárosi Általános Iskolában többek között a nyílászárók cseréje, a tetőszigetelés, a fűtési rendszer korszerűsítése. Várhatják még az ellenőrzéseket a szórakozóhelyek Az „Iskola rendőre” feladattervben foglaltak alapján 11 szórakozóhelyet ellenőrzött Dombóvár területén a rendőrség a közelmúltban. Az akció során azon szórakozóhelyeket keresték fel a Dombóvári Rendőrkapitányság rendőrei a Fogyasztóvédelemmel és a Vám- és Pénzügyőrséggel együtt, ahol a fiatalok különböző összejöveteleket tartanak, illetve amelyek környékén az előző évek során több szabály- sértést vagy bűncselekményt követtek el - mondta el lapunknak Kitanics Zsuzsanna sajtóreferens. Hozzátette, az ellenőrzésben összesen 7 rendőr vett részt, és 135 személyt igazoltattak. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 3 helyen tárt fel szabálytalanságot, a vám- és pénzügyőrök egy szórakozóhely üzemeltetőjét figyelmeztették kisebb, figyelmetlenségből adódó szabálytalanság miatt. - A következő időszakban további hasonló ellenőrzésekre lehet számítani a Dombóvári Rendőrkapitányság illetékességi területén - tájékoztatott Kitanics Zsuzsanna. ■ R. T. A dombóváriak 1680 madarat figyeltek meg dombóvár A dombóvári madarászok is részt vettek az Európai Madármegfigyelő Napokon Nagy Sándor vezetésével az elmúlt hétvégén. Helyben gyűrű- zési bemutatót és más ismeret- terjesztő programokat szerveztek általános iskolásoknak, Rétszilason pedig madárszámlálást végeztek. Több mint 220-an szerezhettek közelebbi ismereteket a madarakról. Rétszilason 47 madárfaj 1680 egyedét számlálták össze s jelentették le. Volt köztük réti sas, nagy goda és kanalas gém is. Összességében, a madármegfigyelő napok 110 magyarországi helyszínén a közel háromezer résztvevő több mint 215 ezer madarat figyelt meg. ■ W. G. Jövő héten már az új testületnek kell döntenie SZABÓ LORÁND, Dombóvár polgármestere kérdésünkre elmondta, a 84 milliós pótmunkaigény nagy része tűzvédelmi jellegű, s a köz- beszerzési szakértő és a műszaki ellenőr feladata lesz eldönteni, hogy a kivitelező felvetései jogosak-e. Ezt követően kell a képviselőknek mérlegelniük. Kérdésünkre, hogy mikor dönthet erről a testület, elmondta, jövő héten csütörtökön tartják az alakuló ülést, s még aznapra meghirdetik első hivatalos testületi ülésüket is, hiszen az iskola sorsa mellett még több kardinális kérdésről is dönteniük kell, még pedig minél előbb. MiszLER Miklós, a város európai uniós projektjeit felügyelő Dombóvári Projektmenedzsment Nonprofit Nkft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, előfordulhat, hogy a kivitelező csúszik a munkával, mindez attól is figg, hogy el kell-e végezniük a szóban forgó pótmunkákat. Ám azon vannak, hogy a lehető legkorábban visszaköltözhessenek a gyerekek az iskolájukba. Fotók és festmények díszítik a bankfiók falait Hangulatos fotók és festmények fogadják a bankfiókba betérőket Megfordították a sorsukat, nyolc órában dolgoznak Októberben két dombóvári tehetség alkotásait tekinthetik meg a Völgység-Hegyhát Takarék fiókjába betérők. A pénzintézet épületének falait Kovács György képzőművészeti alkotó festményei és Tóth István Zsolt természetfotói díszítik ebben a hónapban. A két fiatal tehetség már régóta jó barátságot ápol, de ez az első közös kiállításuk, amelyet október végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállított művek többnyire állatokat, növényeket, ellesett pillanatokat, valamint hangulatos tájakat ábrázolnak. A festmények illetve a fotók egy része már magántulajdonban van, de az alkotók igény esetén megrendelésre is dolgoznak. ■ T. R. döbrököz-gyulaj Lezárult a településeken a Sorsfordító - Sors- formáló program képzési része. A két falu idén csatlakozott a projekthez, amellyel tíz-tíz helybélinek tudnak megélhetést biztosítani a földeken. A növénytermesztéshez szükséges tudást ezerórás képzésen szerezték meg a résztvevők, ezt követően tettek sikeres vizsgát mindannyian a múlt héten. Az első 200 óra során az elméleti tudást sajátították el, majd a következő 800 óra alatt a gyakorlatba helyezték át a tanultakat. Szili Lajosné, Döbrököz polgármestere kérdésünkre elmondta, az önkorT mányzat foglalkoztatja mind a tíz résztvevőt egészen 2012. január 31-ig.- A minimálbérnek megfelelő összeget kapják fizetésként a nyolcórás munkáért, amelyre a munkaügyi tárca nyújt százszázalékos anyagi támogatást az önkormányzatnak. Továbbra is szabadföldi és fóliás növényeket termesztenek a dolgozóink, Kovács Zsolt, a korábbi gyakorlati oktatójuk vezetésével. Mindamellett hétezer tő évelő mákpalántát is elültettek már a munkásaink - tájékoztatott a polgármester. Dobos Károlyné, Gyulaj polgármestere elmondta, náluk az önkormányzat a tíz résztvevőből kilencet foglalkoztat tovább októbertől, egyet pedig a gyógynövénytermesztő vállalkozó, Bocz János, akinél a gyakorlatuk egy részét töltötték. - Jelenleg munkásaink a zöldségeket takarítják be, a termést az iskolánk konyháján hasznosítjuk. Amellett a paprikát is szüretelik, mintegy kétszáz füzérre valót már föl is fűztek. A Gyógynövény Kutató Intézettől kaptunk 17 500 tő évelő mákpalántát, amit már el is ültettek dolgozóink - mondta Dobos Károlyné. ■ Rácz T. ■ A minimálbért kapják fizetésként. Szekszárd - 2010. október 7., csütörtök 19 óra. Művészetek Háza (Szent István tér 28.) Jegyelővétel: a helyszínen Tel: 74/511-247 Paks - 2010. október 8., péntek 19 óra. Katolikus Templom (Szent István tér) Jegyelővétel: Művelődési Központ (Gagarin u. 2.) Tel : 75/519-150 w w w. ra k aszgergcly .h u r 1 » i