Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-10-31 / 43. szám

13 2010. OKTÓBER 31., VASÁRNAP wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm MŰVÉSZBEJÁRÓ _____________________________ „M egküzdöttünk a démonokkal" film Kautzky Armand játssza Jávor Pált, a Színészt Pozsgai Zsolt filmjében Csütörtöktől vetítik a mo­zik Pozsgai Zsolt Mind- szenty - Szeretlek, Faust című játékfilmjét, amely­ben Kautzky Armand játssza Jávor Pált, a Szí­nészt, aki Mefisztóként kí­sérti meg az egykori her­cegprímást. A színész köz­ben első rendezésére ké­szül: a Roncsderbit viszi színre Szolnokon. Mézes Gergely- Évek óta játssza Pozsgai Zsolt Mindszenty - Szeretlek, Faust című művében Jávor Pált, a Színészt. Hogy lett az első magyar filmsztárból Me- fisztó?- Több mint tíz éve mutattuk be a darabot. Rögtön beleszeret­tem a műbe, mert fantasztikus lehetőséget kínál a színészek­nek, hatalmas kihívás a Mindszenty és Jávor figurája. Az előbbi azért, mert egy egész éle­tet végig kell játszania a színész­nek, az utóbbihoz pedig különbö­ző figurákba kell belebújni a XX. századot átívelő időutazás során. Mindszenty megjelenítése történelemhű ábrázolást követel, Jávor Pál pedig a tagadás szelle­mét jeleníti meg, Lucifert, Me- fisztót, Mindszenty ellentettjét.- Mennyiben érhető tetten az igazi Jávor Pál a szerepben?- Mondhatjuk, hogy ő csak egy kiindulópont, a történet alap­ját az adta, hogy Mindszentyvel együtt raboskodtak 1944-ben Sopronkőhidán. Olvastam Jávor naplóját, és mondhatom, nagyon vallásos emberről van szó, tehát nem volt Lucifer-lelkületű ember. Inkább az ő színpadi, fdmes sze­repléseiből áradó dzsentriség, életigenlés az, ami szembeállító­dik Mindszenty merevségével, a hitéhez való ragaszkodással.- A filmet a Terror Házában vették fel. Ön hogy viszonyult a múzeumi környezethez?- Bár nem vagyok híve a nagy modernizálásnak, amikor Zsolt elmondta, mit talált ki, nagyon megtetszett az ötlet. A Terror Há­za által megjelenített környezet nagyon sokat ad hozzá a filmhez, egyrészt a hiteles helyszínei mi­att - hiszen Mindszenty valóban Kautzky Armand (balra) Jávor Pál szerepében és Lux Ádám Mindszentyként Pozsgai Zsolt filmjében. itt raboskodott. Viszont azáltal, hogy a múzeumi eszközök, a kép­ernyők, az installációk is megje­lennek a filmben, a néző érezhe­ti, hogy nem kosztümös filmet lát.- Hogy zajlott a forgatás?- Éjszakánként, zárás után forgattunk. Mi este tíz óra felé érkeztünk, többnyire az esti elő­adás után. A forgatás éjfél felé kezdődött és reggel nyolcig tar­tott. A vége felé a takarítónők ott csörömpöltek a vödrökkel, hogy tízre, a múzeum nyitására elké­szüljenek. A forgatásnak ezért egy kicsit lidérces hangulata volt, meg kellett küzdeni a dé­monokkal, a hely szellemével. Erre rátett egy lapáttal, hogy csak azt a helyiséget világították meg, amiben dolgoztunk, a töb­biben koromsötét volt vagy csak a jelzőfények égtek, így megle­hetősen nyomasztó volt a cellák­ból elmenni például az öltözőig.- Rengeteg helyen játszik. Van olyan színház, amelyet most az otthonának érez?- Lelkileg nem vagyok szabad­úszó alkat. Mintegy húsz évig voltam a Madách társulatának tagja, és nagyon szerettem azt az időszakot. Sajnos megváltozóit a helyzet, a most játszott nagy mu­sicalekhez én nem vagyok elég­gé zenei ember. Jelenleg talán Szolnokon érzem magam legin­kább otthon, nagyon szeretek az ottani társulattal dolgozni, meg­értem magam a vezetőséggel és a közönséggel is. Most éppen el­ső rendezésemen dolgozom.- Melyik darabot viszi színre?- Egy monodarabot, amit az­előtt Psota Irén játszott a Ma­dách Kamarában. A címe Roncsderbi. Fantasztikus mű, Aldobolyi Nagy György melódi­áival, Péreli Gabriella nagyszerű humorú szövegeivel. A rendezés itt már majdnem színészi fel­adat, hiszen egy emberrel dolgo­zom, Császár Gyöngyivel.- Miért most jött el a pillanat, hogy rendezőként is kipróbál­ja magát? Névjegy 1964-BEN SZÜLETETT Egerben színészcsaládban. A Madách Imre Gimnáziumban érettségi­zett, majd egy sikertelen felvé­teli után a Nemzeti Színház Stúdiójába járt. A következő évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1989-ben diplomázott. Utána rögtön a Madách Szín­háznál helyezkedett el. 2005 után szabadúszó lett, számos színházban játszik. Mintegy húsz éve szinkronizál, több száz fűmhez adta a hangját. Legismertebb szinkronhangja: Tom Cruise és Pierce Brosnan. Két gyermeke van. Kautzky Armand első rendezésére készül- Évek óta kacsingatok a ren­dezés felé. Talán egy megfelelő darabra vártam. Az is szeren­csés, hogy az első rendezés nem egy sok színészt mozgató darab, hanem egy monodráma, amihez elég egy pici kamaraszínház és egy jó színésznő. Mindehhez persze kellett egy kolléga is, Ba­lázs Péter, aki bízik bennem.- Szolnok, Győr, Bicske és még sorolhatnánk, merre ját­szik. Belefér az idejébe a szinkron is?- A pénteki napom például úgy nézett ki, hogy reggel Szol­nokon próbáltam, aztán este Győrben játszottam a Csárdás­királynőben, de közben megáll­tam Budapesten egy picit szink­ronizálni is. A szinkront ma már nehéz beilleszteni a napi mun­kák közé, de muszáj, mert na­gyon szeretem csinálni. Ráadá­sul bizonyos emberek, például Pierce Brosnan magyar hangja én vagyok. A közönség is elvár­ja, hogy tovább csináljam.- Szabó Sipos Barnabás né­hány hete jelentette be, hogy visszavonul a szinkronizálás­tól, így akarta felhívni a fi­gyelmet a megalázó bérekre. Ennyire rossz a helyzet?- Nagyot zuhant a színvonal. Sokszor nem is színészek, ha­nem csak szinkroniskolát vég­zett emberek állnak a mikrofon mögött. Persze a stúdiókat is meg lehet érteni, hiszen nekik is kevésből kell gazdálkodni. A mi gázsink tíz éve nem emelkedett, és ugye tudjuk, mennyit nőtt a benzin ára azóta. Szerencsére én nem ebből élek, így nem kell olyan drámaian vennem a bér­harcot. A helyzet azért így is tra­gikus, senki nem hiszi el, meny­nyit adnak például egy James Bond-szinkronért...- Mennyit?- Erről nem beszélhetek. De megértem és tisztelem Barna döntését, igaz, nagy veszteség a szakmának.- Családja mit szól ahhoz, hogy ilyen keveset van otthon?- Ritka pillanat, amikor egy egész estét otthon tölthetek. A fi­am kilencéves, kislányom hét, sokszor hiányolják az apjukat. A nyarak szabadabban telnek, akkor sok időt töltünk együtt. BBEH3333MB Baráti Kristóf nyerte a Paganini-versenyt baráti KRISTÓF magyar he­gedűs nyerte el a moszkvai Paganini-verseny első díját, amelyet a „hegedűsök Os- car-díjának” is nevez a nem­zetközi sajtó. A versenyen eredetileg a világ minden tá­járól 35 muzsikus indult, s az utolsó fordulóban hatan mérték össze erejüket. Teljes a létszám ­turnén a Take That tizenöt Év szünet után is­mét teljes létszámban indul turnéra a Take That. A brit fiúcsapat Robbie Williams- szel a soraiban jövő május­ban 20 állomásos koncertso­rozatot kezd. Az együttes új albuma Progress címmel nemsokára kerül a lemez­boltokba. Hét magyar filmes a cottbusi fesztiválon Mundruczó Kornél is versenyez IA rí összesen hét magyar alkotó munkája kapott meghívást a kedden kezdődő cottbusi filmfesztiválra. A november 7-ig tartó mustrán Fliegauf Benedek, Groó Diana, Ko­csis Ágnes, Mundruczó Kor­nél és Pápai Pici egy-egy filmjét vetítik, Nemes Gyula és Pacskovszky József pedig filmtervét mutatja be. Gábor Éva díjat kapott Moszkvában a pál Adrienn című magyar film főszereplője, Gábor Éva nyerte el a moszkvai 2 in 1 filmfesztiválon a leg­jobb színészi alakítás díját. A díjat Michael Rowe auszt­ráliai-mexikói filmrendező­től vehette át hétfő este. Újra a zongora mögött a „Gyilkos” koncert Ma este lép fel Jerry Lee Lewis a Papp László Sportarénában Győrben is látható lesz az ABBA-kiállítás Jerry Lee Lewis túlesett egy mű­téten, az orvosok által előírt kényszerpihenőn, így végre pó­tolhatja a nyáron elmaradt kon­certjét. A szervezők kőkemény rock’n’roll show-t ígérnek ma es­tére a Papp László Budapest Sportarénába, a zenész valószí­nűleg a Mean Old Men című, szeptember elején megjelent új albumáról és a legismertebb da­laiból válogat majd. A lemez né­hány dalában egyébként Mick Jagger, Eric Clapton, Sheryl Crow, Ringó Starr, Ronnie Wood és Keith Richards is közreműkö­dött. A rock’n’roll legendát elkí­séri testvére, Linda Gail Lewis is, aki szintén zenekarával érkezik. A magyar közönség nem elő­ször láthatja a botrányairól is hír­hedt muzsikust, legutóbb 1998- ban lépett fel a Kisstadionban, akkor Little Richard és Chuck Berry mellett püfölte a zongorát. A szervezők tájékoztatása sze­rint ezúttal nem kell zongora- gyújtogatásra vagy fegyverrel hadonászásra számítani, a hírek szerint Jerry Lee Lewis csupán kólát, gyümölcsleveket, kávét, te­át és ásványvizet kért, na meg két üveg bort. Az meg csak hab a tortán, hogy a zenész bejelen­tette: könyvet ír az életéről. A kö­tet a HarperCollins kiadónál jele­nik meg előreláthatólag 2012- ben, és a Gyilkos azt ígéri, botrá­nyos magánélete minden részle­tére fény derül majd. ■ Jerry Lee Lewis könyvet ír, amiben ígéri, az összes botrányáról beszámol Hamarosan Magyarországra is megérkezik az ABBAWorld elne­vezésű kiállítás: az egykori nép­szerű svéd popegyüttes pályafu­tását bemutató multimédiás in­teraktív tárlat London és Mel­bourne után Győrben lesz látha­tó december 4-től az ETO Parkban. A szervezők közlemé­nyükben tudatják: a multimédiás inter­aktív tárlat egyfajta érzelmi uta­zás, amely a svéd popcsapat si­keres pályáját öleli fel. Ä ma­gyarországi kiállítás 1200 négy­zetméteren épül fel, a helyszí­nen folyamatosan szólnak majd az ABBA-slágerek, egyedi videó­kat vetítenek, emellett olyan fo­■ A kiállításon ritka relikviák is láthatók lesznek. tók és soha nem látott relikviák lesznek láthatók, amelyek a ta­gok személyes gyűjteményéből származnak. A látogatók külön­böző kvízjátékokban vehetnek részt, egy keverőpulton újra­mixelhetik az ismert slágereket, hologramok segítsé­gével pedig együtt táncolhatnak és éne­kelhetnek az együt­tes tagjaival. A zenekar a 80-as években oszlott fel, bár szétválásukat hi­vatalosan sohasem jelentették be. Összesen 400 millió lemezt adtak el, és a két éve bemutatott Mamma Mia! című musical a fi­atalabb korosztályban is népsze­rűvé tette az ABBA-dalokat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents