Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-28 / 251. szám

3 2010. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET WESSELY GÁBOR Érték a térkép katonai sikereit Napóleon az erős tüzérségnek, a ráter­mettségük alapján váloga­tott tisztjeinek, a katonákat buzdító szónoklatainak és nem utolsósorban a térké­peknek köszönhette. Min­dig hosszasan tanulmányoz­ta a vonulási útvonalak, a lehetséges csataterek, a hó­dításra kiszemelt területek domborzatát és vízrajzát. A térkép kiváló információ- hordozó. A közelmúltban a madárvédők nemzetközi szervezete kiadta a vüág leg­fontosabb természetvédelmi élőhelyeit bemutató térképét. Több mint tízezer, elsősor­ban a madárvilág szempont­jából fontos területet ábrázol a kiadvány. Megtudható be­lőle az is, hogy Magyarorszá­gon 54 kiemelt fontosságú madárélőhely található. a térképkészítés korszerű alapanyaga a légifotó. A kor­mány most nemzeti vagyon­nyilvántartás bevezetését tervezi, melyhez légifény- kép-sorozatot rendel meg. A feladatra 4,8 milliárd forin­tot irányoztak elő, de a pá­lyázati kiírás olyan, hogy csak egy szakcég felel meg a követelményeknek. Miért pont az, amelyiknél az egyik államtitkár korábban dolgozott? Miért nem alkal­masak a vagyonnyilvántar­tásra a földhivatalok elvileg naprakész nyilvántartási térképei és tulajdoni lapjai? Miért fordítottak komoly összegeket a közelmúltban ezek digitalizálására, meg légifotózásra is, ha most minderre nem óhajtanak tá­maszkodni? van, amire van mani, van, amire nincs. Az erdélyi ár­vaházakat létrehozó feren­ces szerzetes, Böjté Csaba mondta: „... egy-egy bank csődből való kimentésére pillanatok alatt hatalmas összegeket elő tudnak te­remteni a kormányok, de az éhhalállal küzdő gyerekek megsegítésére nincsen pénz”. Csak a tünetek múlhatnak pikkelysömör jelentősen befolyásolhatja az életminőséget A szekszárdi bőrgyógyászati osztályon tavaly kétszáz, a gondozóban pedig száz beteget láttak el - mondta dr. Bajor Klára osztályvezető főorvos Bár belső szervi szövőd­ményekkel többnyire nem jár, súlyos következmé­nyei lehetnek a pikkelysö­mörnek. Az újra és újra felbukkanó kellemetlen tünetek jelentősen rontják a betegek életminőségét. Hargitai Éva A pikkelysömör az egyik leg­gyakrabban előforduló bőrbeteg­ség, amely a lakosság két száza­lékát érinti. Dr. Bajor Klára, a Balassa f ános kórház bőrgyógyá­szati osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, tavaly csak a szekszárdi osztályon 200 bete­get kezeltek, a bőrgondozóban pedig 100-at. Hozzátette, régeb­ben azt szokták mondani, hogy ez az egészséges emberek beteg­sége, mivel belszervi baj ritkán kapcsolódik hozzá. Ez azonban nem teljesen igaz. A betegek na­gyon megszenvedik a kellemet­len tüneteket, és életminőségü­ket nagy mértékben rontja az idegen szóval pszoriázisnak mondott pikkelysömör. Egy fel­mérés során tíz páciensből tíz vallotta, hogy betegsége borzal­masan zavarja és erősen befo­lyásolja mindennapi életvitelét. Ebben nagy szerepe van a kör­nyezet hozzáállásának, hiszen a pikkelysömörrel járó bőr- és kö­römelváltozások látványa az em­berek többségében rossz érzést, viszolygást kelt, és sokan azt sem tudják, hogy nem fertőző. A genetikai eredetű betegség tulajdonképpen a bőrsejtek fo­kozott működését takarja. A sej­tek reprodukciója olyannyira felgyorsul, hogy a felsőbb réte­geknek nincs idejük lehámlani. Ennek következtében a bőr az érintett területen piros, száraz, pikkelyes, viszket, feszül. Rit­kán fordul elő, de a pszoriázis szövődményekkel is járhat. Megtámadhatja az Ízületeket, ami komoly fájdalmakat vonhat maga után. Előfordul, hogy az egész testet ellepi, ami lázas, életveszélyes állapothoz vezet­het. Legtöbbször a fejbőrön, a térd és a könyök tájékán jelent­keznek a foltok, de bárhol elő­fordulhatnak a testen. A tüne­tek kialakulását számos ténye­ző befolyásolja, töb­bek között egy gyul­ladásos góc, akár egy rossz fog vagy egy fertőzés is ki­válthatja, de nagyon fontos té­nyező a fokozott stressz. A pikkelysömör nem gyógyít­ható, csak tünetmentessé tehető. Erre ma már számos módszer lé­tezik. Enyhe esetekben elegendő a helyi kezelés krémekkel, illet­ve UV-A, UV-B fényterápiával, ami Szekszárdon is elérhető. Kö­zepesen súlyos esetekben már a gyógyszerek szedése segíthet, súlyos esetekben pedig úgyne­vezett biológiai kezelést alkal­maznak. Utóbbi lehetőséggel azonban csak akkor élnek, ha a gyógyszeres terápia nem hoz eredményt. Az infúziós kezelést teljes kivizsgálás elő­zi meg, és a betegnek rendszeres kontroli- vizsgálatokon kell részt vennie. A pikkelysömör gyakorisága, az információ hiánya és a bete­gek életére gyakorolt hatása in­dokolja a betegklubok alakulá­sát, amely szerencsére szépen halad régiónkban is. A környé­ken többek között Kaposvár székhellyel, Dombóváron, Pé­csett és Harkányban is működik pszoriázisklub - tájékoztatta la­punkat Balogh István, a somo­gyi szervezet vezetője. A megye- székhely sem marad ki a sorból, már tervezik egy helyi klub in­dítását. Ehhez azonban olyan be­tegek jelentkezését várják - dr. Bajor Kláránál is jelentkezhet­nek -, akik esetleg úgy érzik, fel tudnák vállalni egy ilyen helyi civil szerveződés működtetését szakmai segítséggel. A betegek rendszeres találkozókon tájéko­zódhatnak az újabb gyógymó­dokról, megoszthatják egymás­sal tapasztalataikat. A világnap alkalmából tartanak találkozót A pszoriázis világnapja al­kalmából október 30-án Pé­csett a bőrgyógyászati klinika előadó-nagytermében tart ta­lálkozót a kaposvári, a harká­nyi és a pécsi klub. Az alka­lomra szeretettel várják a be­tegeket, illetve hozzátartozói­kat is. Reggel 8 órai kezdettel állapotfelmérést tartanak. A jelentkezőkön vércukor-, vér­nyomás-, vérzsír- és úgyneve­zett BMI-mérést végeznek. Majd előadást hallgathatnak meg a pikkelysömörről, hasz­nos tanácsokat kaphatnak a betegek, és egymással is meg­oszthatják tapasztalataikat ■ Szekszárdi klub alakulhat hamarosan. HÍRSÁV Megvédte címét a tavalyi bajnok gerjen A 3. Gerjeni Böcő Horgászversenyre 24 felnőtt és 13 gyermek nevezett be. A gyermekek versenyében a tavalyi győztes Sallai Pat­rik megvédte a címét. Máso­dik Gergity Balázs, a har­madik Handó Tamás lett. A felnőttek versenyét Sólya István nyerte Héricz lános és Romhányi Tamás előtt. A versenyt hajnalig tartó bál­lal zárták, (vm) A héten is várják a megyében a véradókat tolna megye A héten is szá­mít a véradók megjelenésé­re a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete. Szedresben csütörtökön 10 és 15 óra között az iskolá­ban jelentkezhetnek. Pénte­ken Sárszentlőrincen és Györkönyben is lesz vér­adás, előbbi településen 9 és 11.30, utóbbin 13 és 15.30 között, (hé) A rendőrség keresi Dudái Richárdot szekszárd Országos körö­zést rendelt el a Szekszárdi Rendőrkapitányság a fiatal­korú, szekszárdi Dudái Ri- chárd eltűnése miatt. A fiú október 12-én távozott ott­honról. Aki tartózkodási he­lyével kapcsolatosan tud va­lamit, hívja a kapitányságot a 74/501-100-as telefon­szám 3635-ös mellékén, vagy a 107-es, 112-es se­gélykérőt. (sv) Dudái Richárdot keresik Továbbiak a TEOLhu hírportálon Wlimr/MM ■ Ön ellenőrizteti kémények, tüzelőberendezéseit? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. Megújult épületek, új eszközök fejlesztés Uniós forrás segítségével nő az oktatás és képzés színvonala Az életével játszik, aki kizárja a kéményseprőt sajtóközlemény 2010. október 27- én Szekszárdon, a Szent László TISZK sajtótájékoztatóján majd projektrendezvényén előadások és rendhagyó szakmai órák kere­tében számolt be a Bezerédj Ist­ván Szakképző Iskolai Tagintéz­ményében és a Szent László Szak­képző Iskola Székhely Intézmé­nyében a megvalósuló beruházá­sairól, fejlesztéseiről, valamint szakképzéseiről. A sajtótájékoztató és a projekt­rendezvény helyszínének a Szék­hely Intézmény adott otthont A ren­dezvények ideje alatt a sajtóreggelit és az ebédet a Vendéglátó Szakkép­ző Tagintézmény szakoktatói, pin­cér és szakács diákjai készítették és szervírozták. A Székhely Intéz­ményben a beruházás az épületek felújításából és átalakításokból, va­lamint új eszközök beszerzéséből áll. Megújul az udvar és a tankony­ha, valamint tanétteremmel is bő­vül az iskola. A kollégium épületét is jelentős mértékben érinti az át­építés: konferenciaterem, fémipari alapképző műhely, L emeleti zsi­bongó, gyakorlati képzőhelyek, iro­dák, vendégszobák, pályaorientá­ciós terem kialakításával, valamint a „V” épületet a kollégiummal ösz- szekötő híd megépítésével.- Nagy értékű, szakképzést tá­mogató eszközöket is kaptunk: informatikai eszközöket, digitá­lis iskolát támogató eszközöket és kiegészítő eszközöket - szá­molt be Juhász Gábor igazgató. Gyújtásvlzsgálat az új géppel- A Bezerédj István Szakképző Iskolában is jelentős felújítások zajlottak: tanterem-felújítás, a tornatermi öltözők és mosdók re­konstrukciója, burkolat-, szani- ter- és ablakcsere. Több osztály­teremben kicserélték a padokat és felújították az elektromos há­lózatot. A beruházásnak köszön­hetően új beszerzésű számítás- technikai eszközök segítik már a korszerű oktatást. A hatékony idegennyelv-tanulást támogatja a német oktatóprogram - mond­ta el Ezer Anita igazgató. A ren­dezvények a „TIOP-3.1.1/08/01 kódszámú TISZK-rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fej­lesztések” című projekt kereté­ben kerültek megrendezésre. ▲ (Folytatás az 1. oldalról)- Az előre elkészített megyei ütemterv szerint október végéig a kémények 90 százalékának ál­lapotát ellenőrizzük - mondta Huszár Tibor, a Caminus Tüze­léstechnikai Kft. ügyvezető igaz­gatója. A szilárd tüzelésű kémé­nyeket félévente, míg a gáztüze­lésűeket évente egyszer nézik át a szolgáltató szakemberei. A szél a téglákat, a betondarabokat meglazíthatja, és belelökheti a kémény torkába, így eltorlaszo- lódhat a füst útja, ami akár tra­gédiát is okozhat. Tavaly megkö­zelítőleg 100 esetben kellett in­tézkedniük a jegyzőknek, köte­lezve a lakókat arra, hogy a ké­ményseprőt engedjék be. A szakember arról is tájékozta­tott, hogy egyre elterjedtebb a kan­dalló, mellyel kapcsolatban a leg­nagyobb hibát általában az okoz­za, hogy megvásárlása előtt nem kérik ki a kéményseprők szakvé­leményét. Ugyanis a kémény ke­resztmetszete nem mindig azonos a kandalló füstcsövének átmérő­jével, ami bajt okozhat Huszár Tibor hozzátette, a mérgezésre utaló jeleket nem mindenki ismeri fel, ezért na­gyon fontos, hogy legyen a helyi­ségben szén-monoxid-vészjelző. Az enyhe szén-monoxid-mérge- zés tünetei: a fejfájás, a szédü­lés, az egyensúlyvesztés, az émelygés, a hányinger, a hastá­ji fájdalom. ■ Mauthner I.

Next

/
Thumbnails
Contents