Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-20 / 245. szám
2 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 20., SZERDA Felfedik az örmény kultúrát küldetés Az újonnan alakult kisebbség új színt vinne a városba A dombóvári örmény kisebbségi önkormányzat tagjai: Kovács Éva elnök (balról), Farkasné Ferencz Éva, Blázsovics Anita Cecília és Farkas Attila József Kiváló minősítést kaptak a bátai táncosok báta-pécsvárad Kiváló minősítést érdemelt a Bátai „Sárköz” Néptánc Együttes a hétvégén. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a hagyományos Pécsváradi Leányvásár idejére hirdette meg a minősítőt, amelyre az „A bátai Ré’ csárdában” című összeállítással készült a csoport. A koreográfiát az egyik táncosuk, Pék László készítette, az együttest a Csurgó zenekar kísérte, (he) Olaszországi túrájukról mesélt a pedagógus bonyhád Vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott olaszországi vulkántúrájukról Gruber László, a Petőfi gimnázium tanára tegnap. A Solymár Imre könyvtárban fotók segítségével kalauzolta az érdeklődőket Rómától Szicíliáig. A 18 tagú csoport két éve vett részt a szakmai úton, amelynek köszönhetően bejárták a térség tűzhányóit a diákok, (vb) Később választanak majd alpolgármestert pincehely Megalakult a pincehelyi önkormányzat. A Herdics Béla régi-új polgár- mester vezette hattagú testületben 4 új képviselő van. Döntöttek, hogy egy pénzügyi és egy szociális-kulturális bizottságot működtetnek. Alpolgármestert az alakuló ülésen még nem sikerült választani. A polgár- mester illetménye és költségtérítése ugyanannyi, mint eddig volt. (vl) A bútorokért rendezte a bált az óvoda űjireg Jótékonysági bált szervezett Kereszt Réka, a helyi óvoda vezetője azzal a céllal, hogy a rendezvényen összegyűjtött pénzből bútort vásárolhassanak a felújított óvodába. A szülők sokat segédkeztek: jegyet árultak, szendvicset készítettek. A bá- lozók hajnali négyig ropták a táncot a kultúrházban. A 150 ezer forintos bevételből az intézmény egy szekrénysort vásárol, (má) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Dombóváron megalakult a négytagú örmény kisebbségi önkormányzat. Kovács Éva, a testület elnöke szerint fontos feladatuk, hogy eloszlassák az örménységgel kapcsolatos tájékozatlanságot. Rácz Tibor dombóvár Sokak számára meglepő volt, hogy Dombóváron örmény kisebbségi önkormányzat alakult Több, lapunk által megkérdezett helyi választópolgár nem is tudott arról, hogy a városban üyen közösség él. Mindenesetre október 3-án az ő képviselő-jelöltjeikre is leheted voksolni. Összesen 36 polgár vetette fel magát a választási jegyzékbe, ennyien vallották örmény származásúnak magukat, közülük huszonötén mentek el szavazni. A négy jelölt mindegyike 23 érvényes szavazatot kapott Ők név szerint: Blázsovics Anita Cecília, Farkas Attila József, Farkasné Ferencz Éva és Kovács Éva. Mindannyian a Kilikia Örmény Kulturális Egyesület színeiben indultak a választáson, alakuló ülésükön pedig Kovács Évát választották elnöküknek.- Nemzeti idenditásunk kapcsán merült fel az örmény kultúra, történelem és hagyományok iránti érdeklődésünk - mondta kérdésünkre Kovács Éva elnök. - Néhányan ismertük egymást, és kerestük a lehetőségeket, kapcsolatokat a magyarországi örménységgel. Több éve kapcsolódtunk a Kilikia Örmény Kulturális Egyesülethez, amely országos hatáskörrel rendelkezik, és rendszeresen látogattuk Budapesten a Semmelweis utcai Örmény Kulturális Központot. Aktívan részt vettünk a közösségi életben. Az ottani vezetőség, dr. Serkisian Szeván elnök felkérésére az októberi választáson megmérettettünk, és így alakíthattuk meg a dombóvári örmény kisebbségi önkormányzatot. Kovács Éva hozzátette, már az Árpád-korban sok örmény vándorolt hazánkba, így sok magyar ereiben fellelhető az örmény vérvonal. Körülbelül 300 éve pedig volt egy nagy örmény népvándorlás a mai Erdély területére. Leszármazottaik közül sokan Trianon után átvándoroltak Magyarországra. Azt is elmondta, hogy amióta nyilvánosságot kapott a létezésük, még többen megkeresték és jelezték, hogy támogatják őket. Kiemelte, céljuk a kultúrájuk és a hagyományaik ápolása. Továbbá fontosnak tartják, hogy eloszlassák az örménység körüli tájékozatlanságot. Programjaik által lehetőséget adnak majd az ismeretszerzésre, különleges színt szeretnének vinni a város életébe. Országos programokhoz is kapcsolódni fognak, ilyen például az örmény népirtás kormányszintű elismertetése. Eddig főleg csak a budapesti örmény közösségi életben vettek részt. A választások eredményeként összesen 39 örmény kisebbségi önkormányzat alakult Magyar- országon. Ebből a Dél-dunántúli régióban 4: Siófokon, Tamásiban, Pécsett és Dombóváron. Kovács Éva elmondta azt is, hogy szándékukban áll együttműködési szerződéseket kötni a régióban alakult örmény kisebbségi önkormányzatokkal, első lépésben azokkal, akiket a korábbi egyesületi munkájukban már megismertek. Öt kistérségi falu önkéntesei segítettek Devecseren A Veszprém megyei természeti katasztrófa sújtotta területen nyújtott segítséget egy Dombóvár környéki településekről verbuvált önkéntes csoport, mondta el lapunknak Braun Attila, Szakcs polgármestere, az öüet gazdája. Összesen negyvenhárom segítőkész polgár utazott Devecserre, hogy segítsen az Ajka melletti tárolóból kiömlött vörösiszap eltakarításában. Kocsoláról 12, Nak- ról 3, Várongról 4, Lápafőről 3, Szakosról pedig 23 önkéntes indult útnak múlt pénteken hajnalban. Egy gyors gyűjtést is szerveztek Szákcson, főként tartós élelmiszerekkel, takarító- és tisztálkodószerekkel töltötték meg az emberek a Gemenc Volán ZrL és az Orange Ways által felajánlott busz csomagtartóját.- Az emberek összefogása és segítőkészsége tiszteletre méltó, ahogyan a cégeké is, hiszen térítésmentesen használhattuk a buszukat - tette hozzá Braun Attila. ■ R. T. Támogatást nyert az ovi a tehetségek gondozására gyulaj Színpadot és szabadtéri foglalkoztatót avattak a közelmúltban Gyulajon, a helyi óvoda udvarán. A létesítményeket az Egészséges Településekért Alapítvány pályázati támogatásából és helyi ösz- szefogásból valósították meg. Az ünnepségen az óvodások szüreti jeleneteket adtak elő, majd őszi levélesővel zárták műsorukat. A színpadavatás kísérő rendezvénye volt egy új pályázati program bemutatása a környék óvónőinek. Ugyanis a gyulaji óvoda 350 000 forint támogatást nyert az Oktatásért Közalapítványtól, hogy egy tehetséggondozó műhelyt hozzanak létre, és a náluk folyó üyen jellegű munkát megismertessék a hason- , ló adottságú intézményekkel. La- cza Zoltánná, a Galló József Általános Iskola és Óvoda igazgatója lapunknak elmondta, a támogatás abban lesz a térség pedagógusainak segítségére, hogy a hátrányos helyzetűek tehetséggondozásában összegyűlt tapasztalatot a gyulaji kollégák megosztják velük. Émel- lett egy beás-magyar kétnyelvű munkafüzet is készül. ■ T. R. Az országos egyesület segít majd az indulásban dr. serkisian szeván, a Kilikia Örmény Kulturális Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, az örmény kisebbség már a ’8Qas évek második felében megkezdte az önszerveződést, civil szervezeteket alakítottak, főleg Budapesten. Az első kisebbségi önkormányzatok '94- ben alakultak, főleg a fővárosban, azt követően kezdtek el érdeklődni az örmény felmenőkkel rendelkezők.- fel kell rnég térképeznünk közösen, hogy a vidéki önkormányzatoknak milyen segítség re van szükségük, s ahogyan tudjuk, támogatjuk majd őket, legyen szó népviselet vásárlásáról, vagy programok szervezéséről Mindannyian szeretnénk, ha nemcsak a kultúránkat, hanem a magyar történe lemben betöltött szerepünket is megismerné az ország - hang súlyozta az elnök. ■ Együttműködéseket kötnének a régióban. A második kísérlet is kudarcba fulladt tegnap pro és kontra Bükösdi állítja, nem gáncsoskodnak, Szabó szerint így kárt is okozhatnak Kevesebb külföldi vendég érkezett idén Gunarasba DOMBÓVÁR Ahogyan hétfőn, tegnap sem jelentek meg a testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői. Szabó Loránd polgármester szerint ezzel a jobboldaü városvezetők kárt is okozhatnak Dombóvárnak, mivel több olyan témában is döntenie kellett volna a testületnek, amely nem tűr halasztást. - Egyeztettem telefonon Bükösdi Olga frakcióvezetővel, s kértem, hogy legalább 3 tagjuk jöjjön be az ülésre, s a 3 legfon- ^ tosabb témában döntsünk. Ezek | közül az egyik a Belvárosi Általi lános Iskola pályázata, amelynek | köszönhetően egy munkanélkü- | li pedagógus állást kaphatna, en- £ nek az elbírálási határideje csü- Bükösdi Olga Fidesz-frakcióvezető törtökön jár le. Emellett igen sürgős lenne a művelődési ház köz- beszerzési pályázatáról is dönteni. Ám nem jöttek el. Hétfőn újra összeül a testület, előtte pedig informális közmeghallgatást tartunk, hogy a dombóváriak felte- hessék kérdéseiket - mondta. Bükösdi Olga, a Fidesz frakcióvezetője a kérdésre, miért maradt távol az egész frakció elmondta, az ok ugyanaz, mint kedden. - Ketten nem tudtak volna eljönni az ülésre munkájuk miatt. így pedig nem lett volna meg a minősített többségünk. Nem kockáztathattunk, hiszen az alpolgármester választása minősített többséget igényel - tette hozzá. Egy újabb kérdésünkre, miszerint nem tartanak-e attól, hogy ez a helyiekben ellenszenvet kelt, elmondta, ezt a kockázatot vállalniuk kell. Nem gáncsos- kodni akarnak, s nem arról van szó, hogy nem akarnak dolgozni. Elmondta azt is, együtt fognak működni a polgármesterrel, nem kekeckedni akarnak, de nem követhették el azt a hibát, hogy nem teljes létszámban jelennek meg az ülésen. Lapunk úgy tudja, Szabó Loránd a fideszes Kerényi Zsoltot jelölné alpolgármesternek. Bükösdi Olga ezt nem tőlünk tudta meg: erre irányuló kérdésünkre azt mondta, nem vállalhatták a kockázatot, hogy más képviselők tartózkodása, vagy nem szavazata esetén ne legyen meg a többségük. ■ R. R. Szabó Loránd polgármester dombóvár-gunaras Az idén kevesebb külföldi vendég érkezett Gunarasba, mint általában. Tigel- mann Péter, a Kék Csillag Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, főként a németek száma csökkent . Ezt szeretnék visszafordítani, ezért épült a Szent Gergely'ká- polna és készült el az információs iroda. Emellett már épül egy négycsillagos wellness szálloda.- Az összejövetelen Szabó Loránd polgármester kiemelte, tovább akarja erősíteni Dombóvár fürdőváros jellegét, s újabb fürdőberuházást is tervez a következő évre. Emellett több takarítási akcióra is készül, ami tovább növeli Gunaras turisztikai vonzerejét - tette hozzá. ■ Rácz T. 4