Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-25 / 224. szám
MOZAIK lett a befutó a nagy sikerű svéd krimi, A tétováit lány hollywoodi feldolgozásának címszerepére. A hacker Lisbeth Salander megformálásáért mások mellett Natalie Portman és Ellen Page is ríngbe szállt. A szerencse a huszonöt éves, alig ismert színésznőre mosolygott. OLVASTAM MOLNÁR ÁGNES Az ezerhasznú járművek az emberek nagy része ma már el sem tudja képzelni az életét járművek nélkül. Ezzel nemcsak arra gondolok, hogy a hasznos négykere- kűekkel közelebb került a távol, vagy hogy használatukkal ritkábban kell sarkaltaim a cipőnket. Sokan az autóban intézik ügyes-bajos dolgaikat, ebédelnek, vagy éppen randizni viszik a párjukat. AZ ANGLIAI M25-ös autópálya mellé nemrégiben pont ezért helyeztek ki egy kamerát, hogy megnézzék, vajon ki mit csinál az autóban vezetés közben. ÁÜagosnak számított a telefonálás és az evés-ivás, ám a legbizarrabb az a férfi volt, aki vezetés közben nekiállt átöltözni. A kamerának éppen az úr hátsó fertályát sikerült megörökítenie. EGY MEZŐGAZDASÁGGAL foglalkozó pár is egyedülálló döntésre szánta el magát járművükkel kapcsolatban. A jegyesek pályázati úton nyertek egy piros kerekű, zöld traktort, amit olyannyira szépnek találtak, hogy az esküvőjükre is ezzel a járgánynyal érkeztek. Az ötlet egyébként igen hasznos. Bár arról nem esett szó, hogy melyik hónapban tartották az esküvőt, de az bizonyos, hogy a ceremóniára még a legnagyobb árvízben is eljutottak. Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06/30/609-8719 WWW.ALLATOK.INFO/KIRA WWW.BONYHADIKLTTYUSOK.BLOGS POT.COM. TELT HÁZ VAN A BONYHÁDI SINTÉRTELEPEN. A KUTYU- SOK ÉLETE VESZÉLYBEN VAN. VÁRJUK SZERETŐ, FELELŐSSÉGTELJES GAZDIK JELENTKEZÉSÉT! ALEX: 1,5-2 éves németjuhász keverék fiú. Nagyon kedves, barátságos természetű. Nagyon szép, jó kiállású kutya, csak annyi a „vétke”, hogy süket Éber, ha mozgást lát jelez. Szépen közlekedik pórázon. Nagyon várja az álomgazdiját! Szárnyra kelt a fekete gólya megnyitó Hosszú évek munkája és az összefogás eredménye Már a megnyitón rengetegen voltak kíváncsiak a tárlatra, amelyen a nemzeti park más állatai is bemutatkoznak báta Végre valósággá vált, amiről hosszú ideje még csak álmodtak a településen élők. Tegnap megnyílt a Fekete Gólya Ház. A Bátáért Egyesület 2004 óta dolgozott azon, hogy a régi református iskola épületét egy XXI. századi követelményeknek megfelelő, interaktív múzeummá alakítsák, ahol bemutathatják a ritkaságnak számító állatfajt. Viliminé dr. Kápolnás Mária, az egyesület elnöke elmondta, hogy számos támogató állt a kezdeményezés mellé, így a pályázati támogatások mellett egyéni segítségnyújtásra is számíthattak. A Norvég Civil Támogatási Alap szintén jelentős összeget biztosított a terv megvalósításához, ám sajnos a megnyitón a norvég királyi nagykövet, Sjri Ellen Sletner nem tudott részt venni. Jókívánságait Polgár Tamás, a követség munkatársa tolmácsolta. Sziebert György, Báta polgár- mestere azt emelte ki köszöntőjében, hogy reményeik szerint a Fekete Gólya Ház tovább növeli a település vonzerejét. Míg Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának nevében azt hangsúlyozta, hogy szeretnének a jövőben is együttműködni az itt dolgozó csapattal, hiszen a fekete gólya a park egyik kiemelt értéke. Vasárnap délután, a bátai búcsú napján már várja vendégeit a múzeum, ahol a Margit névre keresztelt gólya kalauzolja végig a vendégeket a tárlaton. ■ H. E. mérleg (IX.24-X.23.). Úgy érzi, eljött az ideje, hogy változtasson az életén. Bánat, vagy öröm? Egyetlen emberre számíthat csak igazán, aki eddig mindig Ön mellett állt. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy régi história miatt úgy érzi, hátrányos helyzetbe került. Csak akkor léphet túl ezen, ha egy kicsit engedékenyebbnek mutatkozik. Ehhez persze most nincs igazán kedve. nyilas (Xl.23-Xll.21.). Most igazán jól érzi magát, hiszen kiegyensúlyozottan él. Szeretné örömét megosztani egy, a születésnapját ünneplő Mérleg-jegyűvel. Jó szórakozást! HOROSZKÓP bak (XII. 22-1.20.). Sikerül olyan programokat kitalálnia, amelyek elnyerik a többiek tetszését is. Sokat jelent a baráti kapcsolatok ápolása, amikor is jól érzik együtt magukat. vízöntő (1.21-11.20.). A barátokkal való szórakozás a népszerűség érzetét kelti és azt, hogy fontos másoknak. Kevesebb biztosíték van a szerelemre, mint gondolja. halak (II. 21-111.20.). Lássa vendégül új ismerőseit, hogy jobban megismerjék egymást. Szerelmi élete a Vénusz hatása alatt van, erőteljesen stimulálódik. kos (lll.21-IV.20.). Kedvező aspektusok hatnak a lelki és fizikai kapcsolatára. A szerelem sok esetben megkönnyíti életét. bika (IV.21-V.20.). Egy esemény alkalmával rátalálhat élete nagy szerelmére. Csupán attól fél, hogy túl sebezhetővé válik valakivel szemben, akivel nem szabadna. ikrek (V.21—VI. 21.). A bolygók azt mutatják, hogy magánélete kiegyensúlyozott. A hétvégi napokat romantikus hangulatban tölthetik együtt kedvesével. rák (V1.22-VII.22.). Lehetősége lenne elmenni egy szórakoztatónak ígérkező rendezvényre, ám fikarcnyi kedve sincs hozzá. Ne cselekedjen szeszélyből. oroszlán (VII.23-VIII.23.). A hétvége napjai különösen a közlekedésben intenek óvatosságra. Talán jobban teszi, ha kocsija helyett most más közlekedési eszközt választ. A szép hétvége biztosítva lesz. szűz (VIII. 24-1X23.). Felébred Önben a kalandvágy, ezért kisebb utazást tervez a hétvégére. Elég, ha csak a szomszéd városba látogat el, az utcák nyüzsgése feledteti minden gondját. JÓN a m § f legelbűvölőbb ifjú párját! Információ: 74/511-504 vagy 511-534 • SZOLSÁtWÖK, figFSeSSSCÖK ADATAI. ítTEZMSNYEK ADATAI • * KÖZHASZNÚ viPORtíÁOÖ*. ♦ EGÉSZSSööGVí WQmÁOÚK A játék részleteit HUMOR Pedáns tisztaság A közegészségügyi ellenőrök nagyon megdicsérik a kisvárosi vendéglő gazdáját:- Mondja, hogy csinálja, hogy önöknél mindig tiszta a mosdó? Van szappan, frissen mosott törülköző.- Nagyon egyszerű. Kiírtuk, hogy „zárva”. Szórakozottság A társasági összejövetelen az egyik hölgy megszólítja a szórakozott professzort:- Nem emlékszik rám, kedves tanár úr? Egyszer még a kezemet is megkérte.- Ó, csakugyan! És mondja, drága asszonyom, ön feleségül jött hozzám? Kókadás Két öregúr üldögél a pádon.- Emlékszel még a katonaéletünkre, Sándor? - kérdi az egyik. - Akkor valami kókasztószert kevertek az ételünkbe, hogy ne fussunk a nők után.- Igen - bóünt a másik. - Nálam már kezd is hatni. Köretválaszték Az étterem étlapján a következő szöveg szerepel: „Köretek - választás szerint.” A vendég megkérdi, milyen köretek vannak.- Csak egy köret van: krumplipüré - feleü a pincér.- Akkor mit jelent az étlapon, hogy választás szerint?- Hát azt, hogy választhat, kér-e krumplipürét vagy sem. Légikatasztrófa Két filmrendező beszélget.- Képzeld - lelkendezik az egyik -, az új filmemet megvette az egyik légitársaság, és a Budapest-New York járaton fogják vetíteni az utasoknak! Hát nem csodálatos?- Meghiszem azt! - így a másik. - Ez lesz az első alkalom, hogy a nézők nem hagyják el a filmed vetítése közben a termet. A hír velünk jár! a teol.hu-n A teol.hu öt legolvasottabb cikke szeptember 24-én: O Vorn Gábor. „Mázsás súlyokkal nem lehet előre haladni” 0 Több mint két kiló kábítószer volt az autóban & Kincsek kerültek elő a kofferból - fotók! 0 Nem mehetett be a művelődési házba a jobbikos képviselő 0 Bugyiban és melltartóban sétáltak a lányok - fotók! TE0L.hu