Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 HÉTVÉGE Harminckét civil szervezet képviselői tanultak együtt Túlélt minden jóslatot donor Az őcsényi Illyés Lacika kapott legutóbb új szívet Az igényekhez igazítják majd a két illemhely nyitva tartását Lackó még az elkülönítő szobában tölti a napjait, de közben tanulgat, hiszen most lesz első osztályos Emléket állított hősi halottainak Felsőnána felsőnána Emlékművet avat­tak a háborús hősök és áldoza­tok emlékére tegnap a falu köz­pontjában, a templom mellett. A Törő György fafaragó népi ipar­művész által készített alkotás már évek óta várta, hogy méltó helyére kerüljön, így köszöntő beszédében nem véletlenül mondta Bognár László polgár- mester, hogy megkésett ugyan, de sohasem hiábavaló az emlé­kezés. Az avatón részt vett Ser­bán Mihály katolikus és Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész is, akik megszentelték az emlék­művet. Az önkormányzat részé­ről Hetik Imréné helyezett el ko­szorút. Az óvodások pedig rövid műsort adtak. ■ H. E. ■ I Bognár László az avatón Ma ünnepli a nyolcadik születésnapját Illyés Laci­ka. A szívbeteg gyermek­nek csak néhány évet jó­soltak az orvosok, ám ő kitartott. Az őcsényi kis­fiú három hete kapott új szívet. Hanoi Erzsébet Kisebb felüdülést jelent a Gottsegen György Országos Kar­diológia Intézet zsúfolt járóbeteg ellátójából a harmadik emeleti gyermekrészleg folyosójára lép­ni. A világos falakra barátságos állatfigurákat festettek, mosoly­gós arcú orvosok és nővérek jár­nak ki-be. Ám csak pillanatnyi a megnyugvás. Beljebb a gyer­mekágyakban pár hónapos ap­róságok alszanak, mocorognak, felsírnak. Mellettük hol hango­sabban, hol pedig halkabban csi­pogó gépek. Az egyik csecsemőt az édesanya tekintetétől óvva ép­pen két nővér vizsgálja. Tőlük nem messze Illyés Laci­ka egymaga nézelődik az elkülö­nítő szoba üvegezett ajtaján ke­resztül. Körülötte az ágyon színesceruzák, könyvek, játé­kok. Az édesanyja csak addig hagyta őt egyedül, amíg ebédel­ni ment a földszinti anyaszállás­ra. De amint visszaér, a kisfiú már mutatja is, hogy a fertőtlení­tőbői visszahozták neki a maciját és a főorvosasszonytól kapott plüsskutyát. Sőt, a munkafüzet­ben is dolgozott, hiszen ha haza­tér, akkor már iskolás lesz, az őcsényi iskola magántanulója. Lacika a szigorúbb megfigyelést biztosító negyedik emeletről szerdán költözhetett le a harma­dik emeleti gyermekkardiológiai intenzív részlegre. Ekkor már ti­zennyolcadik napja egy új szív dobogott a mellkasában. Az őcsényi kisfiú 5 hónapos volt, amikor kiderült, hogy a bal szív­kamrája elégtelenül működik. Ekkor megműtötték és kapott egy szívritmusszabályozót. A beavat­kozást két újabb operáció követ­te, az eszköz elemcseréje és még egy pacemaker beültetése. Ica, az édesanya azt mondja, a gyermek első két évét szinte szakadat­lanul kórházban töl­tötték. És később is rengeteg időt kellett Szekszárdon vagy itt Budapesten lenniük. Ő és a férje sokszor hal­lották az évek során, hogy a leg­rosszabbra kell készülniük. De Lacika mindig kitartott, és meg­Mielőbb szeretnének elkészülni a steril szobával A család őcsényi otthonában jövő héten kezdődik a lényegi átalakítás. A kisszobából lesz a steril szoba, ahol gipszkarto- nozásra, burkolásra, mesze­lésre van szükség, hogy így előzzék mega kisfiú szerveze­te számára különösen veszé­lyes penészgomba terjedését Valamint a ßrdöszoböt kell padlótól a plafonig lecsempéz­ni. Fülöp János polgármester elmondta, hogy az önkor­mányzat már 120 ezer forint­nyi támogatást adott Rlyéséknek az átalakításhoz, illetve gyűjtést szerveztek a fa­luban. Az Őcsény Községért Közalapítványhoz pedig továb­bi felajánlásokat várnak a kö­vetkező számlaszámra: 70400043-10401086. ■ Szeptember 4-én küldtek mentőt a gyermekért. szekszárd Sikeresen ért véget a Tolna Megyei Civil Segéd Prog­ram, melynek keretében har­minckét civil szervezet képvise­lői vehettek részt komplex szer­vezetfejlesztésben és tematikus képzéseken. Az uniós támoga­tással, a Szekszárdi Ifjúsági Unió és a Mentálhigiénés Mű­hely Szekszárd szervezésében megvalósuló program keretében a résztvevők többek között a pénzügyi tervezés és menedzs­ment, az emberi erőforrás gaz­dálkodás és önkéntes munka, te­rületén is szert tehettek új isme­retekre. A projektet konferenci­ával zárták, ahol összegezték az eredményeket, a résztvevők ta­núsítványt is átvehettek a rész­vételről. ■ H. É. tanult együtt élni a betegséggel. Ahogy most azt is tudja, hogy egy másik kisfiú szívét kapta. A szü­lőknek annyit árultak el a donor­ról, hogy egy Lackónál valamivel idősebb magyar gyermek. Hazánkban 2008 óta hajtanak végre gyerekeken is szívátültetést Az anyuka azt mondja, miután fel­kerültek a várólistára, eleinte min­den telefoncsengés reményt kel­tett bennük. Aztán lassan elcsen­desedett a kezdeti izgalom, és a család élete visszaállt a megszo­kott kerékvágásba. Mígnem au­gusztusban a szülők kaptak egy bíztató telefonhívást, amely után úgy döntöttek, talán érdemes ne- küátni a steril szoba kialakításá­nak, hiszen szükség lesz rá egy si­keres műtét után. Aztán szeptem­ber 4-én délután újabb hívás érke­zett: mentőt küldenek Lacikáért, van megfelelő szív. Dr. Oprea Valéria főorvos el­árulta, hogy Lackó állapota bízta­tó, hiszen a kisfiú élénk, és jól vi­seli a rehabilitációs kezeléseket is. Egy hét múlva pedig újabb át­fogóbb vizsgálatok következnek, akkor derül ki, hogy mikor hagy­hatja el kórházat a gyermek és az édesanya. Bár Lacika már most sem érti, miért kell még marad­nia, ugyanis remekül érzi magát Paks Elkészült bő 10 millió forin­tért egy nyilvános illemhely az Ür­gemezei strandnál. Az épület alagsorában egy női, egy férfi és egy akadálymentes WC-t, mosdót alakított ki az Ulbert Kft az önkor­mányzat megbízásából. A hónap végéig befejeződik a nyüvános il­lemhely felújítása a Szent István téren, a bazársor épületében. Itt - mint Csepregi Péter, a polgármes­teri hivatal beruházási ügyintéző­je mondta - az épület rossz álla­potban volt, a vizesblokkok kiala­kításán túl rekonstrukciós mun­kákat is kell végezni, ezért nagy­jából másfélszer annyiba kerül a kivitelezés, mint az ürgemezei. A DC Dunakom Kft. műszaki veze­tője, Puskás János lapunknak el­mondta, hogy még nem döntöttek a nyitva tartás, üzemeltetés pon­tos részleteiről, de az igényekhez szeretnék igazítani. A városban ez a két nyilvános WC van, Pus­kás János szerint egyelőre nincs is többre szükség. ■ V. T. Kiss Felicián László, Kertai Nóra Az óvoda fejlesztésére fordítják a pénzt szedres Szüreti napot rendeztek az elmúlt hétvégén a szedresi Bezerédj Amália Óvoda dolgozói és szülői szervezete - tudtuk meg Horváth Lászlóné megbízott tag­intézmény-vezetőtől. A gyerekek felelevenítették a népi hagyomá­nyokat, játékokat és szüreti étele­ket kóstolhattak a nyugdíjas ér­dekszövetség jóvoltából. A napot nosztalgiabál zárta, melynek be­vételét az óvoda fejlesztésére for­dítják. A program fő támogatója a paksi atomerőmű volt. ■ S. K. felnőtteket és a gyerekeket péntek délután a Tolna Megyei Állat- és Ter­mészetvédő Alapítvány a szekszárdi Garay térre. Mint azt Fiáth Szilvia, az alapítvány elnöke elmondta, az Ingyenölelés kampány nyomán találták ki az Ingyensimogatást. Lulu, Gizi és Gréti, a három kutyahölgy szívesen fo­gadta a simogatást. A szekszárdi állatotthon önkéntesei válaszoltak az ér­deklődők kérdéseire, illetve bemutatták az alapítvány állatvédő munkáját. Játszottak, a római korban kalandoztak kutatók éjszakája Nem tanultak, de cseppet sem unatkoztak a gimisek Paks Alapításának hatvanötödik évfordulóját ünnepelte tegnap dél­után a Vak Bottyán Gimnázium. Ezzel együtt diáknapot és minden­féle izgalmas programot is tartot­tak, első ízben csatlakozva a Kuta­tók éjszakája programsorozathoz. Délelőtt a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője, Pach Ferenc, aki a Vak Bottyán Gimnázium egykori diákja, illetve dr. Szőts Teodóra, az Afrikát többször megjárt fiatal paksi háziorvos tartott előadást a gimnazistáknak, délután viszont szélesre tárták az intézmény ka­puit, vártak mindenkit, aki szere­tett volna bepillantani akár a jubi­láló iskola életébe, akár a különfé­le kísérletekbe. C. Szabóné Kocsiczki Ilona igazgató elmondta, az ötlet, hogy csatlakozzanak a Kutatók éjsza­kájához, egy diákjuktól, Kirch- keszner Csabától származik, aki évek óta végez kutatásokat. Az is­kola szívesen állt az elképzelés mellé, hiszen - mint az igazgató fogalmazott - kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a tudományos munkát végző diákjaik támogatására. A gimná­zium diákjai és tanárai által be­mutatott különféle kísérletek iránt is nagy volt az érdeklődés, de a római kori kalandozás is népszerű volt, sokan öltötték fel a régi időkben szokásos holmi­kat. ■ Vida T. e 0 ­1 < A különféle kísérletek Iránt is nagy volt az érdeklődés

Next

/
Thumbnails
Contents