Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-23 / 222. szám

4 2010. szeptember 23. ÉLETMÓD Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárclon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon THANDIE NEWTON időnként a férjére hagyja a gyermeknevelést, és egy-egy szerep kedvéért visszatér a filmezéshez. A színésznőre kemény fizikai kihívások várnak a The Retreat című thrillerben, amelyben Cillian Murphy partnereként igyekszik menekülni a gyilkos vírus elől. Majd elmúlik a félelem A gyerekeknél fokozottabban je­lentkezik a félelem, mint a felnőt­teknél Ha a kicsi valamitől tartó­san, ok nélkül fél, könnyen fóbia alakulhat ki belőle. A félelmek egy része a gyerme­kek bizonyos életkorában nor­málisnak mondható, és ezek a gyermek fejlődésével, tapasztalá­sával változnak. Bizonyos félel­mek megjelennek, majd elmúl­nak és a helyükbe újabbak lép­nek. A gyermek legelőször a vele­született félelmeket tapasztalja meg. Ezek létrejöttéhez nincs szükség előzetes megtapaszta­lásra. Ilyen például a hangos za­jokra, váratlan mozgásra, a fájda­lomra, és a hirtelen zuhanásra je­lentkező félelem. ÍVŰTŐL fél a gyermek? Születése után a bizonytalan testhelyzetektől, a zuhanástól és az erős hangoktól fél, fejlődése során később pont ezek az élmé­nyek hatnak majd pozitívan rá. Jó példa erre, amikor hónapok­kal később a szülő a levegőbe do­bálja, gurgulázva kacag. A baba fejlődésével egyre job­ban kitágul a világ és vele együtt megjelenik az idegenektől való félelem (az ismerős és az idegen megkülönböztetése már előzetes tapasztalást igényel). Fontos megjegyezni, hogy a félelem alapvető formája az önfenntar­tásnak. Egy gyermek félelem nél­kül sokkal sebezhetőbb. A gyermek egy-másfél éves kora körül megjelenhet az álla­toktól való félelem. Ilyen esetben az a legfontosabb, hogy a szülő elismerje a félelem okát, és ne értetlenkedjen a gyermeke visel­kedésén, de is zárja el az okok- tóL Tehát, ne mondja azt, hogy Jaj, de buta vagy, a kutya nem bánt!” vagy ne kerüljön miatta évekig háztömböket. Inkább menjenek (bizonyos távolság­ban az állattól), fogja a kezét és mosolyogva mondja: „A kutyus ártalmatlan, de ha nem tetszik neked, ne menj adcözelébe.” így elismeri a gyermek félelmét, ugyanakkor kellő biztonságot ad. Hároméves korra a velünk­született félelmek szerepe foko­zatosan vagy teljesen lecsökken, ugyanakkor megmarad a fájda­lomtól való félelem, és a nevelés szigorúságától függően megje­lenhet a szülői intelmek hatásá­ra kialakuló félelem. És felszínre törhet a képzelet, mesék szülte szorongás. Az óvodáskor végére, az isko­láskor elejére sok gyermek fél a kiközösítéstől vagy nevetségessé válástól, majd az iskolában egyre inkább a realitásé lesz a főszerep. A testi sérülések, balesetek, tűz­esetek adnak okot a félelemre. MIKOR BESZÉLÜNK FÓBIÁRÓL? A fóbia erőteljes szorongás, amely jól meghatározott helyze­tek, tárgyak, személyek hatására jelentkezik A leggyakoribb az iskolafóbia, melynek kezdete általában foko­zatos és az iskolába indulás körü­li nehézségekben mutatkozik meg. Ez nem egyszerűen azt je­lenti, hogy a gyerek nem szeret iskolába járni, ez már csak a tü­nete. Elsősorban 6-8 éves, érzé­keny gyermekeknél jelentkez­het: a kisiskolás kerek-perec el­utasítja az iskolába indulást, vagy gyomorfájásra, hányingerre, fej­fájásra, esetleg egyéb tünetekre panaszkodik, amelyek lehetővé tehetik az otthonmaradását. Okaként rendszerint a gyer­mek érzelmi problémái tárhatók fel, ami az önbizalom hiányában és nagyfokú függőségi igényben jelenik meg. Általában az ilyen gyermekek az anyától való elvá­lást viselik nehezen, valamint a tanár „szigorára” reagálnak túl­zott félelemmeL Idősebb gyerme­keknél, 10-14 éves korban, az is­kolafóbia súlyosabb pszichológi­ai problémát jelezhet. HOGYAN KÜZDHETŐ LE? Néha egy iskolaváltás, környe­zetváltozás is meghozhatja á kí­vánt javulást. Ha a fóbia olyan nagyfokú, hogy a gyermek tevé­kenységeit zavarja, és ha a gyer­mek nem reagál a szülők és a tanárok megnyugtatására, indo­kolt lehet pszichológushoz for­dulni Forrás: nana.hu I PIACI ÁRAK PAKS SZEKSZÁRD PAKS SZEKSZÁRD Burgonya 100 100 TV-paprika 250 250 Vöröshagyma 150 180 Zöldpaprika 20 15 Fokhagyma 1200 1200 Lecsó paprika 200 160 Zöldhagyma 150 150 Uborka 300 250 Fehérrépa 750 600 Főzőtök 100 50 Sárgarépa 200 150 Tojás 25 15 Zeller 100 180 Dió 1400 1200 Fejes saláta 120 140 Mák 1200 800 Fejes káposzta 150 150 Alma 150 100 Kelkáposzta 200 200 Körte 300 250 Karfiol 350 300 Őszibarack 450 290 KaraÉbé 100 80 Szilva 150 150 Gomba 490 520 Szőlő 300 250 Szárazbab 800 500 Görögdinnye 70 60 Paradicsom 490 300 Sárgadinnye 150 150 RECEPT Áfonyás krémsajttorta HOZZÁVALÓK: 18 dkg háztartási keksz, 8 dkg vaj, 1 evőkanál barna cukor, 1 citrom, 35 dkg zsíros krémsajt, 10 dkg porcukor, 3 tojás, 1 evőkanál kuko­ricaliszt, 1,5 dl tejszín, 15 dkg áfo­nya; a tetejére: 4 evőkanál málna­lekvár, 15 dkg friss bogyós gyü­mölcs ELKÉSZÍTÉS: A sütőt 150 fokra melegítjük. A ház­tartási kekszet egy műanyag zacs­kóba tesszük, és egy sodrófával összetörjük. A vajat és a barna cuk­rot egy lábasba tesszük, és lassú Éngon addig melegítjük, amíg a vaj megolvad, ezután a tűzről lehúzva hozzákeverjük az összemorzsolt kekszet A masszát a tortaformába nyomkodjuk, majd 15 percre a sü­tőbe tesszük. A citrom héját tereszeljük, és a krémsajttal, a cukorral és a tojás- sárgájával egy tálban összekever­jük, majd hozzátesszük az áfonyát, a kukoricalisztet a tejszínt és is­mét megkeverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, a másszába forgatjuk, és az elősütött tésztára öntjük, és a sütőbe visszatoljuk. 50 perc után lekapcsoljuk a sütőt de a tortát 1 órát még a sütőben hagyjuk. Majd kivesszük a tortafor­mából, és egy tálra helyezzük hűlni. A lekvárt 2 kanál vízzel egy kis lá­basba tesszük, olvadásig melegít­jük, majd megkenjük vele a torta tetejét A friss gyümölcsökkel a te­tején tálaljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents