Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-23 / 222. szám
2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR _______________ 3 JE GYZET WESSELY GÁBOR Papíralapú pótnapló egyre több iskolában használnak már digitális táblákat. Persze a harmincéves krétakezelési rutinnal rendelkező pedagógusok nehezen állanak át az új technika alkalmazására. De nincs mese, haladni kell, elektronikus forradalom zajlik az oktatásban. Tanár ismerősöm meséli, hogy náluk, szeptembertől bevezették a digitális naplót. A papír eltüntetése, mint oly sok esetben, úgy most is plusz adminisztrációval, papírtöbblettel jár. Egyrészt azért, mert a mai diákok nem tudnak nyugton ülni, szétszedik az osztályt, amíg a tanár bepötyögi a laptopba a hiányzókat; tehát inkább felfirkantja egy cetlire, aztán később gépre viszi. Másrészt azért, mert mégis csak vezetnek valamiféle papíralapú pótnaplót, nehogy egy esetleges géphiba vagy vírustámadás után eltűnjenek az osztályzatok a virtuális térben. MÉG BONYOLULTABB lesz a helyzet a következő tanévben, amikor a digitális ellenőrző is megjelenik. Illetve nem jelenik meg a maga fizikai valóságában, hanem ott lesz a neten. Naná, hogy arról is készülnek majd papíralapú pótellenőrzők, mert a hekkerkedő diákoktól sok minden kitelik. Az otthonok sem egyformán felkészültek az internetes intők és dicséretek fogadására. Nem is beszélve az elektronikus aláírásról. lesznek olyan szülők, akiket továbbra is hagyományos levélben kell értesíteni arról, hogy a gyereke diákolimpiát nyert, a gyermeke napi hat igazolatlan órát gyűjt, a gyermekének gyermeke lesz. Sok mindenre fel kell készülni ebben az átmeneti időszakban. Egy biztos: olyan beírás nem lesz többé, hogy a diák otthon hagyta az ellenőrzőjét. Pénz kényszerít költözésre egészségügy Évente több száz orvos vállal külföldön munkát Évente több mint 800 fiatal orvos hagyja el hazánkat, az utánpótlás hiányát a megyei kórházakban is érzik. Elsősorban a biztos jövő, és egzisztencia motiválja a szakembereket. Hargitai Éva Idén június 30-ig 451, tavaly egész évben 887 orvos számára állított ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal a külföldi munkához szükséges hatósági bizonyítványokat. A kimutatások szerint a 30-35 év közötti korosztály a legmozgékonyabb, és legtöbben az Egyesült Királyságban, illetve Németországban szeretnének munkát vállalni. A fiatal szakemberek elvándorlása jó ideje az egészségügy egyik sarkalatos problémája, a folyamat megállítása az új kormány számára is komoly feladat. Ezt a célt szolgálja az egészség- ügyi életpályamodell első lépéseként bejelentett központi állásadatbázis létrehozása, amely megkönnyítené az orvosok hazai elhelyezkedését. A Balassa János megyei kórházban az elmúlt egy évben viszonylag csekély volt az orvosok közötti fluktuáció: az intézményt 7-8 orvos hagyta el, és 5 rezidens került át alkalmazásba - tájékoztatta lapunkat dr. Muth Lajos főigazgató. Ez idő alatt 12 olyan munkatárssal is gyarapodtak, akik vállalkozói szerződés keretében vagy szellemi szabadfoglalkozásúként látják el feladataikat. A szakemberek hiányát így is szinte minden területen érzik. A fül-orr-gégészeten, a röntgen- osztályon és a pszichiátrián a legkritikusabb a helyzet, de többek között kellene orvos a patológiára, a sebészetre, a baleseti sebészetre, az onkológiára és a fertőző osztályra is. Dr. Muth Lajos hozzátette, ha rövid időn belül nem sikerül A legtöbb magyar orvost vonzó országok (2010. első félév) Ország Fő Egyesült Királyság 162 Németország 100 Ausztria 31 Írország 31 Svédország 20 Dánia 17 Norvégia 16 FORRÁS: WWW.EEKH.HU megoldani a problémát, komoly következményei lesznek, hiszen az utánpótlás biztosításához nem csak pénz, hanem idő is kell. Mindezt egy példával támasztotta alá: egy kórboncnok szakorvosnak az egyetem elvégzése után még 10-15 évet kell eltölte- nie a területen, hogy annyi szakmai tudást és tapasztalatot össze- gyűjtsön, ami alkalmassá teszi az önálló munkavégzésre. Egy megyei kórházban négy-öt pato- lógusra lenne szükség, hogy a munka zökkenőmentesen haladjon, és megoldott legyen az utánpótlás. A valóságban jó, ha ketten vannak. A Balassa János kórházban a közreműködőkkel és a két szakorvossal megnyugtatóan sikerül biztosítani az ellátást. A dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. kórházában a szakemberek elvándorlását egyelőre csak az utánpótlás hiányában érzékelik. Mint azt dr. Kerekes László ügyvezető igazgató elmondta, a helyi dolgozók körében nem jellemző az elvándorlás, az elmúlt három évben mindössze két kolléga távozott külföldre, közülük egy haza is tért. A jó arány valószínűleg azzal magyarázható, hogy az orvosok többsége családos, az átlagéletkor 50 év körül van. A megüre* GYORSSZAVAZAS B! Ön aggódik-e a magyar orvosok elvándoriása miatt? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. sedő állásokra azonban egyre nehezebben találnak fiatal kollégákat, így vendég szakemberekkel kell megoldaniuk az ellátást. Ez egyelőre nem okoz fennakadást, de egy évtized múlva már komoly gond lehet - hangsúlyozta az intézmény vezetője. Meglátása szerint a bizonytalanság, az anyagi és az erkölcsi megbecsülés, az életpályamodell hiánya kényszeríti az orvosokat külföldre. A fiatalok - különösen egy vidéki kórházban - nem láthatják biztosnak a jövőjüket, egzisztenciájukat. Az utóbbi években pedig a betegek orvosokba vetett bizalmának elvesztése is nagyban nehezíti az ellátást Azt, hogy mi lenne a megoldás, nehéz megmondani, de annyi bizonyos, hogy komplex változásra van szükség - emelte ki a szakember. Hozzátette, ehhez azonban koncepció, idő és pénz is kell. Egyik sem elég önmagában. Sikerült a vizsga Az elsősegélynyújtás világnapjához kapcsolódva, a megye öt kapitányságáról 18 rendőr vett részt a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének kétnapos elsősegélynyújtó tanfolyamán. Az alapismeretek mellett természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a munkahelyi sajátosságokból adódó sérülések, így jelen esetben például a lőtt sebek ellátása is. A képzés végén a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon tegnap az összes résztvevő sikeres vizsgát tett. Az alkalomhoz kapcsolódóan a résztvevők, illetve a dolgozók vérüket is adhatták: 20-an jelentkeztek, ebből 17-en adtak vért, közülük 3-an első alkalommal. Képünkön Naszvadi Gábor oktató (balra) és Kulcsár János HÍRSÁV Tragikus hirtelenséggel elhunyt Radochay Imre dombóvár Kedden tragikus hirtelenséggel életét vesztette dr. Radochay Imre, a Magyar Szocialista Párt Tolna megyei egyéni önkormányzati képviselőjelöltje. Körzeti orvosként harminchét éven keresztül kezelte kertvárosi betegeit. 1990-től három cikluson át önkormányzati képviselő volt, 1994 és 1998 között praxisával párhuzamosan alpolgármester is volt 2002-től 2006-ig az MSZP városi elnöke, s a Tolna megyei közgyűlés képviselője volt. (áa) Életét vesztette az idős kerékpáros férfi szekszárd A kórházban életét vesztette az az idős férfi, aki Szedresben közlekedési balesetet szenvedett tegnap délelőtt, közölte Buda Bernadett rendőrségi sajtóreferens. Mint mondta, az elektromos kerékpárral közlekedő idős férfi nem adta meg az elsőbbséget a főúton Szekszárd felől érkező személygépkocsinak, kihajtott elé, s összeütköztek, (rt) Polo és Tigra ütközött, ketten megsérültek szekszárd Egy súlyos és egy könnyű sérültje lett annak a balesetnek, amely tegnap délelőtt történt az elkerülő úton. Az Opel autószalon mellett haladó bekötőútról egy VW Polo kihajtott, nem adta meg az elsőbbséget a főúton közlekedő Opel Tigrának, emiatt összeütköztek. A vétlen autó sofőrjét súlyos sérüléssel kórházba szállították, utasa könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet (rt) Szalagkorlátnak csapódott az Opel Továbbiak a TEOLhu hírportálon A realitás talaján maradna lokálpatrióta Családbarát várost képzelt el a jelölt AIHTÍ «l*05,’h#gy Ältt a fiatalokat itt tartsa gyűjtöttekadiákok szekszárd - A város bevételeit és kötelező kiadásait ismerve a realitás talaján maradnék. Nagyszabású beruházások helyett a meglévő értékek fejlesztését kell mérlegelni: gondolok itt az üresen álló Gemenc Szállóra vagy a városi uszodára - tájékoztatta elképzeléseiről a sajtót Andorka Gábor független polgármesterjelölt A Szekszárdi Védegylet és a Jobbik támogatásával ringbe szálló történelem- és etikatanár hozzátette: a város jövője a kistermelőkben, illetve a mezőgazdaságban, azon belül is a borban rejlik. Ahhoz, hogy egy badacsonyihoz hasonló turizmus alakuljon ki, járhatóvá kell tenni a szurdikokat. Andorka Gábor egy családbarát várost képzel el. Négygyermekes apukaként ugyanis rájött, hogy ahol a nők és a gyerekek elégedettek, ott a férfiak is boldogabbak. Tervei közül kiemelte a bölcsődei férőhelyek bővítését, hogy az édesanyáknak ne kelljen választaniuk a karrier és a gyermekvállalás között. A családbarát Szekszárd számára azt is jelentené, hogy mindenki megtalálja a helyét, kortól, nemtől, nézettől függetlenül; a városvezetés társadalmi konszenzusra törekszik és kisebb a bürokrácia. Ehhez azonban olyan polgármester kell, aki helyben van, mindig elérhető - szögezte le végül. ■ R. T. Továbbra is fontos lesz a Fidesz- KDNP képviselőinek, hogy olyan beruházásokat hajtsanak végre Szekszárdon, amelyek növelik a lakosság komfortérzetét, itt tartják a fiatalokat. Kiemelten fontos a jelenlegi városvezetésnek, hogy az ön- kormányzatot és intézményeit a leggazdaságosabban, leghatékonyabban működtesse. így lehetne összefoglalni Horváth István polgármester szavait, amelyeket a Szent István Házban, a képviselőjelölteket bemutató, programismertető fórumon mondott el. Mintegy negyven-ötven megjelent előtt mutatta be dr. Haag Évát, a II. számú választókörzet, dr. Ács Rezsőt, a III. számú választókörzet, valamint dr. Horváth Kálmánt az I. számú körzet képviselő-jelöltjét. Mint mondta, szakmai tudásuk, rátermettségük és lokálpatriotizmusuk kétségbevonhatatlan. Napokon belül a választópolgárok nyomtatott formában is olvashatják programjukat Új elemekkel bővül a városszépítő program terveik szerint, de a munkahelyteremtést továbbra is első számú feladatuknak tekintik. Abban bíznak, hogy a gazdaság beindul, s akkor az építőipar, az autóipar, a fürdőberuházás növelheti az itt élők esélyeit, komfortérzetét ■ T. R. Búcsúesttel köszönt el a Garay János Gimnázium tegnap este a Bietigheim-Bissingenbó'l érkezett diákoktól. A szekszárdi középiskola és a német testvértelepülés gimnáziuma közötti csereprogramban 15 diák és két tanár érkezett hazánkba. Baumgart- nerné Hauth Katalin programfelelős elmondta, a fiatalok az elmúlt néhány napban többek között felvonultak a szüreti fesztiválon, bepillantást nyertek az oktatásba, bejárták Szekszárdot, a Balaton környékét, Pécset és ma Budapest nevezetességeit is megcsodálhatják. De az itt élők mindennapjaival is megismerkedhettek, hiszen családoknál kaptak szállást ■ H. É. ■ Bővül a városszépítő program.