Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-02 / 204. szám
2010. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 mmmm Világsztárokkal érkezik a Győr kézilabda Klasszisok ellen játszik az NB I-ben debütáló UKSE Szekszárd A világ egyik legjobb csapatának számító Győri Audi ETO KC-t fogadja az újonc UKSE Szekszárd alakulata a mai (18 óra) bajnoki idénynyitón. Balázs László A Győri Audi ETO KC elleni mérkőzéssel indul a hullámvasút az USKE Szekszárd NB I-es női csapata számára.- A tervezett edzésmunka kilencven százalékát elvégeztük. Főleg az állóképesség javításán és az erőfejlesztésen volt a hangsúly - mondta lapunknak Kovács Jenő, az UKSE vezetőedzője. - A speciális képzések, illetve a technikai elemek terén van egy kis lemaradásunk. Megzavarta az alapozást Vasas Edina térdsérülése, valamint az, hogy Weigel Zita az első három hétben könnyített edzésmunkát végzett. A Szekszárdra hazatérő áüövő másfél hónap múlva már teljesen visszanyerheti erőnlétét. Az irányítónak pénteken veszik ki a varratokat a térdéből, utána már ráállhat a műtött lábára. Folyamatosan jár gyógytornára, erősíti a négyfejű combizmát. Bízom benne, hogy a zökkenőmentes rehabilitációja után télen már számíthatok rá. A szekszárdi csapat sorozatban játszotta felkészülési mécseséit, melyek az NB I-es tempó és a tapasztalatszerzés szempontjából voltak hasznosak.- Arra is jók voltak a találkozók, hogy játékosaim nem lesznek megilletődve - felszabadultan kézilabdázhatnak. Persze csodát egyelőre ne várjanak tőlünk, de mindent megteszünk majd azért, hogy kiszolgáljuk lelkes közönségünket. Weigel érkezésével bővült a taktikai repertoárunk - „tömegben” azonban még vékonyak vagyunk. Az ellenünk zárt védelmet választó riválisok ellen a magas védőfalat kell mélységben megbontanunk - vázolta a taktikát az edző. Az első fordulóban mindjárt egy nemes vad látogat a tolnai megyeszékhelyre: a világsztárokkal felálló, itthon évek óta egyeduralkodónak számító, 2009-ben a Viborg ellen BL- döntőt játszó Győri Audi ETO KC-t fogadják Fauszték. Kovács Nórának (a labdával), Horváth Szimonettának (a háttérben) és Horváth Petrának (háttal) nagy kihívás lesz a győriek ellen játszani. A szekszárdiak szeretnének helytállni a világ egyik legjobbjának tartott ETO ellen Nagy az érdeklődés, érdemes előre megváltani a bérleteket a bajnokságra A JEGYÁRUSÍTÓ helyeken egymásnak adják a kilincset a drukkerek. Az UKSE ügyvezetője, Varga Jenő tájékoztatása szerint több száz jegyet már elővételben eladtak, így biztosra csak az mehet, aki előre megvásárolja a belépőjét. Győrből ötven szurkoló kíséri el Konkoly Csaba együttesét, ők is rendeltek tiketteket. az ügyvezető azt is elmondta, hogy ülőhelyet csak a bérleteseknek tudnak garantálni, akiknek egy szektort különítenek el a mérkőzéseken. Aki tehát biztosan látni szeretné az NB I-es meccseket, annak érdemes előre megváltania bérletét vagy belépőjegyét. A szurkolók három helyen, az UKSE irodában (sportcsarnok), a Sport Büfében vagy a Vadász Sörözőben vásárolhatnak jegyeket. 12 Pap Tímea (1989) ___________ 16 Kurucz Annamária (1992) 1 Mészáros Melinda (1985) MezőnytátőtosoKjobtezéisők 7 Mizsák Dorina(1991) 17 Horváth Szimonetta (1984) 15 Vasas Edina (1987) 11 Káló Zsófia (1993) 10 FausztÉva (1987) 5 Samu Virág (1994) Milena VraneS (1987) Batezélsők 8 Horváth Petra (1991) 13 Beck Ibolya (1988)- A világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára. A ki nem kényszerített technikai hibáink számát kell minimalizálnunk. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor egy jó meccset játszhatunk a magas, erős játékosból álló győriekkel. Győrben véd a világ két legjobb kapusa: Pálinger Katalin és a norvég olimpiai bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Katrine Lunde Haraldsen. A győri csapatnál évek óta hiányposztnak számító balkezes átlövő pozícióba egy fejlődőképes európai szintű játékost, a szlovén Ana Grost szerződtették. A 186 centis játékos Fauszt Évával vív majd nagy csatát. Átlövőnknek a Siófok elleni találkozón megsérült a hüvelykujj mozgatószalagja, speciális rögzítővel azonban pályára lép - tájékoztatott Kovács Jenő. A győriekkel kapcsolatos hír, hogy a keresztszalag-szakadása után visszatérő Görbicz Anita térde a Telenor Kupán, a szombati, Horvátország elleni válogatott mérkőzés előtt bevizese- dett, ezért a játékos kihagyta a találkozót. Á keddi MRI nem mutatott ki elváltozást, így az irányító óvatosan elkezdhette az edzéseket. Biztosan a csapatával utazik Szekszárdra, de nem lép pályára. Vérten Orsolya szintén a horvátok ellen szenvedett agyrázkódást. A szélső a vasárnapi pihenő után hétfőn már a társaival edzett. KSIS9 A megyei meccseken is a Fair Play szellemében sportszerűség Szeptember 3. és 7. között a hivatalos nemzetközi mérkőzések szakaszában tartja a FIFA tizennegyedik Fair Play napjait. A FIFA előírásai a területi szövetséghez tartozó valameny- nyi mérkőzésre vonatkoznak, beleértve az NB III-at is. A mérkőzések előtt hangosbemondó emlékezteti a nézőket, hogy a labdarúgásban is fontos egymás megbecsülése. Az összecsapások előtt a csapatok kézfogás-ceremóniája és a csapatkapitányok nyilatkozata is ezt hivatott népszerűsíteni. Csak döntetlenre futotta Biroséknak a görögökkel vízilabda A magyar férfi válogatott 6-6-os döntetlent játszott (Id: Biros 2, Varga Dániel 2) a görög csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szerdai játéknapján. Ezúttal rossz formában és felfogásban játszott a magyar gárda, amely bár nyerhetett volna, igazság szerint nem szolgált rá mindhárom pontra. Pénteken 13 órától Oroszország ellen folytatják a mieink. Van der Vaart 8 millióért a Tottenhamhoz igazolt labdarúgás Rafael van der Vaart az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur csapatánál folytatja pályafutását. A világbajnoki ezüstérmes holland középpályást az átigazolási időszak utolsó pillanataiban 8 millió fontért szerződtette a londoni klub a Real Madridtól. Van der Vaart a Real előtt a Hamburg és az Ajax futballistája volt. A Tottenham jól járhat vele Továbbiak a TEOLhll hírportálon Döntetlennel nyitott az NB Iks mányoki csapat Irániak nélkül, de bombaerős mezőnnyel női futsal A hagyományos Thelena Kupával fordul célegyenesbe a Tolna Ruzsinka István hat éremmel jöhetett haza Értékes döntetlennel mutatkozott be a Nagymányok csapata az NB Il-es férfi asztalitenisz-bajnokságban. A mányokiak első csapata a Nagykanizsától rabolt pontot Kelemen révén, aki feszült hangulatú meccset nyert, és hozta „ikszre” a partit. A második csapat idegenből, Lengyeltótiból hozta el a pontokat. NB II, NYUGATI CSOPORT. NAGY- MÁNYOKI SE l-KANIZSA SÖRGYÁR se 19:9. Győztesek: Kelemen Zs. 3, Teleki A. 3, dr. Varga P. 2, a dr. Varga P.-Teleki Zs. pár. NB III, DÉL-DUNÁNTÚL. LENGYELTÓTI VÁROSI SE-NAGYMÁNYOKI SE II 8:10. Győztesek: Pechár Cs. 3, Szőts P. 2, Szőts T. 2, Stróbl D. 2, a Pechár Cs.-Szőts P. pár. ■ Hétvégén hetedik alkalommal rendezik meg Tolnán a Sporek- Thelena Kupa nemzetközi női futsaltornát. A rendezvény nemzetközi mivoltát idén a szerb Pancevo együttese biztosítja. Az iráni női válogatott hiába fogadta el a szervezők felkérését, a vízumot nem sikerült időben elintézniük, így kénytelenek voltak visszamondani a kupán való részvételt. A tervek szerint egy torna keretein belül, az MLSZ- szel karöltve a tolnaiak vendégül látnák a kuriózumnak szá- mító válogatottat. A tárgyalások | már folyamatban vannak. % Az idei évben nyolc csapat | részvételével, két helyszínen zaj- ° lanak a csoportküzdelmek, a vá- Hodován Edit (jobbról) és a Tolna-Mözsi FSE erős mezőnyben bizonyíthat rosi sportcsarnokban és a Beze- rédj Pál Szabadidőközpontban. Szombaton a 9.30 órai megnyitót követően 10.30-kor veszik kezdetüket a mérkőzések mindkét helyszínen. Másnap a 8 órakor kezdődő rájátszást, illetve helyosztókat a sportcsarnokban tekinthetik meg az érdeklődők. A Tolna-Mözs a tavalyi évhez hasonlóan ismét két csapattal áll ki. Az A-csoport (Univerzum- Aramis Budapest, Pancsevo, ELTE, Tolna-Mözs I) küzdelmeit a sportcsarnokban, a B-csoport mérkőzéseit (Vesta Persecutors 3ésS Székesfehérvár, Miskolci Vénusz, Galaxis NFE, Tolna- Mözs II) a szabadidőközpontban bonyolítják le. ■ M. D. Két első, két második és két harmadik helyezést ért el Ruzsinka István a Dobó Ötpróba Európa-bajnokságon Németországban. Á szekszárdi Szenior AC atlétája a 60 évesek korcsoportjában állt rajthoz. A két aranyat 25 kg-os kőlökésben (4,33 méter) és 5 kg-os nyeles súlyvetésben (30,35 méter) szerezte. Az ezüstöt 1 kg-os fü- leslabda-vetésben (53,38 méter) és kalapács-hárompróbá- ban (65,04 méter) gyűjtötte be, míg a bronzokat antikdisz- kosz-vetésben (23,29 méter) és 12,5 kg-os ultrakő-dobásban (7,24 méter) hozta össze a tolna megyeszékhely veterán klubjának sportolója. ■ t 4 I r