Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-13 / 213. szám

2010. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 11 Túlságosan tisztelték a nagy neveket kézilabda Megilletődötten játszott a fiatal szekszárdi csapat nagyhírű riválisa otthonában Már az első tíz percben elment a hajó az UKSE Szekszárd dunaújvárosi vendégjátékán a női NB I harmadik fordulójában. Balázs László Két ziccert hagyott ki a találko­zó elején a vendégcsapat, ráadá­sul négy labdát is eladtak a kék­sárga játékosok, így 0-5 helyett sima hazai vezetést mutatott az eredményjelző tíz perc után. Ko­vács lenő azonnal időt kért, meg­próbálta felrázni együttesét. Tak­tikailag hiába voltak felkészítve a szekszárdi játékosok Ferlin- gékből, ijedten és megilletődöt­ten kézilabdáztak Jankovicsék a nagyhírű dunaújvárosi egylet el­len. Ferling és Radulovics jelen­tette a különbséget a két csapat között, hiszen amíg a két sztár az ellenük elkövetett faultok után is tiszta helyzetet teremtett tár­sainak, addig Kovács Nóráék ál­ló helyzetben is pontatlanul passzoltak. Az egész meccsen 23 technikai hibát vétettek az H UKSE játékosai, ebből 15-öt csak 1 az első félidőben. 3 Fordulás után védekezést vál- | tott a vendégcsapat - hatos fal- £ ra álltak át Fauszték ekkor már jobban figyeltek a hazai gárda két nehéztüzérére. A má­sodik harminc perc derekán jó szériát produkált a látogató - elkezdtek futni a szekszárdi já­tékosok. Mindössze három per­cig volt pályán a piros-fekete Fauszt Éva (a labdával) bizonyított volt alakulata ellen. A szekszárdi átlövő kilenc góljával csapata legjobbja volt az 1999-es BL-győztes elleni meccsen csapat fiatal sora. Az UKSE rit­musváltásánál a Dunaferrel ko­rábban három bajnoki címet nyerő szakvezető, Kiss Szilárd kénytelen volt visszaküldeni sztárjait. Az újonc tíz perc előnyt adott a hazai alakulat­nak, ez valamint a ki nem kényszerített hibák nem férnek bele az élvonalban. DUNAÚJVÁROSI NKKSE-UKSE SZEKSZÁRD 36-23 (20-9). Duna­újváros, 500 néző. V: Bóna, Miskei. Dunaújváros: Víg- Ba­logh 2, Velky, TAKÁCS D. 4, Gás­pár 2, FERLING 9(1), NAGY 1.4. Csere: GYŐRI, Pisák (kapusok), RADULOVICS 9 (4), Takács L. 1, Erdősi 3, Sári 2, Vadász, Gera. Edző: Kiss Szilárd. Szekszárd: Mészáros M - Sze- kerczés 2, Weigel 5 (4), Kopecz, Gulya, FAUSZT 9(1), Jankovics. Csere: Kurucz (kapus), Kovács A női NB I állása 1. Győr 3 3 0 0 108-72 6 2. Vác 3 3 0 0 107-72 6 3. DVSC 3 3 0 0 91-72 6 4. FTC 3 3 0 0 101-90 6 5. Dunaújváros 3 2 0 1 102-77 4 6. Alcoa FKC 3 2 0 1 93-94 4 7. Érd 3 1 0 2 91-85 2 8. Újbuda 3 1 0 2 70-105 2 9. Békéscsaba 3 0 0 3 78-90 0 10. Veszprém 3 0 0 3 86-99 0 11. Siófok KC 3 0 0 3 76-108 0 12. Szekszárd 3 0 0 3 71-110 0 Sorrend: az egymás elleni eredmény rangsorol N. 2, Horváth Sz. 1, Horváth P. 1, Hegyi 3. Edző: Kovács Jenő. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 11. p.: 6-1.22. p.: 15-5.39. p.: 22-9. 55. p.: 30-20. kiállítások: 8, ill. 12 perc. HÉTMÉTERESEK: 7/5, ill. 7/5. így látta a két szakvezető Kiss szilárd: - Ahogyan az eredmény is mutatja, teljesen egyértelmű mérkőzést vívtunk, örülök, hogy lehetőséget tudtam adni a kevesebbet szereplő fia­taljainknak is. kovács jenő: - Gyermeteg hi­bákat követtünk el, a Dunaújvá­ros átgázolt rajtunk. * ★ * A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉ­NYEI: SYMA-Váci NKSE-Vesz- prém-Barabás KC 31-26 (19-11), DVSC-Korvex-Siófok KC 38-25 (20-13), Alcoa FKC- RightPhone-Győri Audi ETO KC 23-34(11-17), Újbuda TC-ÉTV- Érdi VSE18-35 (10-17), Ferenc­város-Budapest Bank-Békéscsa­bai ENKSE 30-26(14-14). HIRDETÉS * 4 A

Next

/
Thumbnails
Contents