Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-10 / 211. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK 2 BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE Lakóingatlanok Átereszek Megkezdődött az esőzések és az árvíz okozta károk felszámolása Nagy- mányokon. A volt óvoda épületét a biztosító által átutalt pénzből hozták rendbe. Wessely Gábor a Mocsárvölgyi-árok vize. Az első kettőt ki tudták védeni homokzsákokból emelt ideiglenes véd- művekkel, de a harmadik olyan hirtelen jött, hogy a Kossuth utcában néhány házba is betört. A védekezéshez összesen 12 ezer homokzsákot helyeztek ki. Ösz- szeszedés után ezeket szelektálták, hiszen azok, amelyek víz alá kerültek, veszélyes hulladéknak számítanak. Ilyenkor mindenki a hosszú távú megoldáson töpreng. Az ár- vízvédelemben két lehetőség A biztosító gyorsabban fizetett, mint az állam, de már a vis maior pénzek egy része is megérkezett Nagymányokra. Fábiánné Klem Franciska, a város polgármesteri hivatalának főtanácsosa elmondta: összesen négy pályázatot adtak be a védekezéssel kapcsolatos költségek kompenzálására, illetve kártérítésre. Előbbire 4,2 millió, utóbbira 13,1 millió forint összességében az igényük. Előlegként, a napokban, 1,6 millió forint érkezett a számlájukra. Remélik, hogy a többi pénzt is megkapják, hiszen sok kiadást kell kompenzálni, és sok épületet, utat, árkot, hidat helyrehozni. A polgármester, Kari Béla is azt hangsúlyozza, hogy ennél lényegesen nagyobb összegekre van szüksége a városnak a víz okozta bajok orvoslására. Ezt a pénzt most egyszerűen beteszik a kasszába, mely eléggé kiürült a költséges védekezés miatt. Van viszont egy épület - a régi óvoda -, ahol kárelhárítást is végezhettek. Arra nem az állam, haKarl Béla polgármester mutatja az újjávarázsolt épületet. Alatta a pincét betömedékelték, az alapot, a lábazatot megerősítették nem a biztosító fizetett, 1,3 millió forintot. A ház nem mélyen fekvő területen áll, nem az árvíz, nem az elöntés miatt rogy- gyant meg, hanem azért, mert a rengeteg eső beszivárgott az alatta lévő pincébe, és annak a boltozata mozdult meg. Átmenetileg aládúcolták az épületet, aztán a pincét betömedékelték, az alapot, a lábazatot megerősítették, a falakat alábetonozták. Az ingatlant a közeljövőben értékesíteni kívánják, mivel közfunkciója már nincs. Két éve új helyre költözött az óvoda. Ha megérkeznek a vis maior pénzek, rendbe kell majd hozni két nagyobb és egy kisebb közúti hidat, járdákat, utakat, lakóingatlanokat. A hidaknál vitte a víz a partvédő falakat és kőburkolatokat is. Maga a védekezés is károkat okozott a helyi utakban, zöldfelületekben ott, ahol a munkagépek mozogtak. Nem volt gyerekjáték, ami Nagymányokon történt. Mint megírtuk, nyár elején háromszor támadt a Völgység-patak, a Györe-Izmény-csatorna és van: vagy a gátakat kell magasítani, vagy tárolókat kell létesíteni, ahová áradáskor kivezethető a víz egy része, s apadás után visszavezethető a mederbe. Kari Béla szerint a Bonyhádot is veszélyeztető Völgység-patak mellé mindenképpen elkelne egy víztároló. Egy ilyen létesítmény megépítését hosszas tervezési és engedélyezési ceremónia előzi meg. A nagymányoki polgármesternek mindenekelőtt az érintett települések elöljáróit kell megnyerni az ötlet támogatásához. FORRÁS: NAGYMÁNYOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL Járdaszakaszok Útszakaszok Az esőzések, az árvíz miatt megrongálódott 3 utcában 4 utcában Vízelvezető árkok Hidak 1 utcában 3 helyen 4 épület — trmiM Folytatódik az iskolaalma akció siMONTORNYA A simontor- nyai általános iskola alsó tagozatos tanulói az új tanévben is térítésmentesen kapnak naponta egy almát. Az akciót az Európai Unió támogatja. 140 gyerek jut hozzá az egészséges táplálkozást segítő gyümölcshöz, (vl) Idén is támogatják a főiskolásokat báta Ebben az évben is pályázhatnak a település felsőoktatásban részt vevő diákjai a Bursa Hungarica ösztöndíjra. A képviselő- testület arra számít, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az idén is körülbelül 20-22 tanuló nyújt majd be támogatási kérelmet az önkormányzathoz. (he) Továbbiak a TEOLhu hírportálon _____________________________________HIRDETÉS Bő rgyógyászati magánrendelés Bonyhádon, új helye: Széchenyi tér 16. (gyermekorvosi rendelő] Ideje változatlan: Csütörtök 16.30-17.30-lg. Bejelentkezés: 20/96934)08 Dr. Frey Erzsébet főorvos Víztárolót kellene építeni a patakra kárelhárítás A volt óvoda épületét már helyrehozták s hamarosan értékesítik A tájékozódást segítik a táblák utcanévtábla Évek óta gondot jelentett a hiányuk Viharok és áramkimaradások e.on Ezreket percek alatt visszakapcsolnak a rendszerbe bonyháo Régóta várt fejlesztés valósul meg a napokban Bonyhádon, a szecskái városrészben. A könnyebb tájékozódás érdekében utcanévtáblák kihelyezését kezdeményezte a körzet képviselője, Kersák Tamás. Elmondta, hogy a táblaszerkezet típusát figyelembe véve rendhagyó beruházásról van szó. Ugyanis nem a házak falára, hanem egy lábazatra szerelik fel az eligazodást segítő eszközöket. Kersák Tamástól megtudtuk, hogy az utcanévtáblák legyártása mintegy 400 ezer forintba került, amit képviselői keretéből finanszírozott. Az eszközöket tegnap kezdték kihelyezni a Bonycom Kft. szakemberei. ■ Vízin Péter Zoltán (balra) és Molnár Gábor az egyik utcanévtáblát ássa be Minőségi áruk egy helyen jó És friss Már a Fáy lakótelepen is várja vásárlóit Tegnap nyitotta meg kapuit a bonyhádi Fáy lakótelepen a Jó és friss vegyeskereskedés. A szecskái városrészben már megszokott kiváló termékekkel, helyben sütött Fomet- tivel a nap bármely szakában, pékáruval, ftiss felvágottakkal várja kedves vásáriéit Mezei Józsefhé. A boltvezető hozzátette, hogy az iskolás gyermekeknek sulicsomag akciót hirdettek üzleteikben: a szülők kedvező áron, pár perc alatt állíthatják össze csemetéiknek a tízórai vagy az uzsonnacsomagot. Ebben segítségükre lesznek az üzlet munkatársai, akik készségesen állnak a vevők rendelkezésére. A bevásárlásra nem lesz gondja, a Jó és friss megoldja! a Toronicza Lászlóné (balra) és Mezei Józsefné az újonnan nyílt üzlet előtt Vihar után sok esetben fakidőlések okoznak tartós áramkimaradást Viharos év van mögöttünk, s még korántsem ért véget. Sajnos számíthatunk arra is, hogy akár a közeljövőben is fordul úgy az időjárás, hogy leszakad az ég, őrült szél tombol, és minden sötétbe borul. Több értelemben is. Hisz effajta viharok esetén előfordulhatnak áramkimaradások. Akár hosszú órákra, sőt ritkán több napra is. A számok azt mutatják azonban, hogy az elmúlt tíz évben a felére csökkent az üzemzavarok száma. Az ügyfelek mégis ennek fordítottját érzik, mivel az üzemzavarokat okozó rendkívüli időjárások az utóbbi években nagyobb rombolásokat végeznek. Ha a XXI. században áram nélkül maradunk, az kellemetlen, főként, ha ugyanakkor tombol odakint a vihar. Hisz ilyenkor nem is tudunk nagyon mást tenni, mint gyertyát gyújtani, és hívni a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát (számuk minden számlán szerepel). Ami számtalanszor is foglalt lehet, mert ilyenkor akár több ezer hívás is befut egyszerre. Ez az a pillanat, amikor már senki sem áll meg előttünk, ha épp telefonvégre kapjuk. Gondoljunk bele: az E.ON-nak is az az érdeke, hogy hibamentes szolgáltatást nyújtson, illetve a lehető leggyorsabban állítsa helyre a rendet. Ezért érdemes más szemszögből is rápillantani a történésekre. Amíg mi elemlámpák, gyertyák segítségével viszünk fényt az otthonunkba, a hibaelhárítók azt méregetik odakint, száz kilométeres szélben, szakadó esőben, hogy ladikkal vagy tankkal közelítsék-e meg a leszakadt vezetéket, vagy távolítsák el a kidőlt fákat. Ilyen, akár több kilométeres körzetet is lefedő áramszünet esetén az üzemirányítási központ is felbolydult méhkasra emlékeztet. Az új meghibásodásokra öt percük van reagálni. Meghatározzák, mely szakaszon történt a hiba, s van-e lehetőség a még működő hálózatról ellátni a kieső rendszer egy részét - így esetenként több ezer otthonban gyúlhat szinte azonnal újra fény. Ezután következhet az utcákban futó vezetékeken, a lakásokban jelentkező kisebb, egyedi hibák kijavítása. Utóbbiakat reggel fél nyolctól este nyolcig javítják, utána csak a csoportos bejelentéseket tudják kezelni. Viharok, nagymértékű meghibásodások esetén minden területen, a telefonos ügyfélszolgálatnál is megnöveli a szolgáltató a létszámot. Ám sokszor ugyanazt a hibát többen is bejelentik, ezzel is terhelve a vonalakat. így célszerű egy társasházból például egy megbízott lakónak telefonálnia. Gyakran éri az E.ON-t a kritika, hogy elavult a hálózat, emiatt történnek az üzemzavarok. Pedig az esetek kilencven százalékában nem hálózati meghibásodásról van szó, hanem külső okokról: legtöbb esetben fa dől a vezetékre. De egy vezetékre repülő gally miatt is kikapcsol biztonsági okokból a védelmi rendszer. A gallyazás nem az E.ON, hanem a terület tulajdonosának a feladata. Mindemeüett a rendszer védelme érdekében évi 1,2 milliárd forintot gallyazásra, míg a hálózat fejlesztésére évi 50 milliárd forintot költ a szolgáltató. a I J