Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-27 / 199. szám

2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Igazi nagyágyút igazolt az ASE ezüstérmes kosárcsapata Az NBA-ben is megfordult center, az amerikai Brooks Sales lesz az Atomerőmű SE NB I-es férfi csapa­tának harmadik légiósa. A kosaras játszott az olasz, a francia és az iz­raeli élvonalban, és pályára lépett az Euroligában is. Sales 2002 és 2004 között a Serie A-ban szerep­lő Lauretana Biella játékosa volt, ahol stabilan 11 pont és 7,5 lepat­tanó volt az átlaga. A 2004/2005- ös szezon elején a Houston Rockets-hez igazolt, ahonnan ugyan elküldték, de lecsapott rá az olasz Navigo.it Teramo (13 pont, 9 lepattanó és 2 assziszt). A követke­ző évadban a francia Pau Orthez szerelését húzta magára. A gall alakulatban bajnoki mérkőzése­ken 10,6 pontot és 7,7 lepattanót, míg az Euroligában 9 pontot és 6 lepattanót átlagolt. A 2006/2007- es idényben a török Besiktas Istanbul gárdájában játszott, együttesével az ULEB Kupában is szerepelt 2007 áprilisában Portu­gáliába szerződött, ahol a Benfica Lisszabon csapatában fejezte be a szezont A 2007/2008-as évadban visszatért az olasz ligába (Amatori Snaidero Unide). 2008 és 2010 kö­zött Izraelben játszott Először a Maccabi Haifa, majd az Irani Ashkelon csapatát erősítette. Az Atomerőmű SÉ egyéves szerző­dést kötött a 208 centis játékossal. Ezzel a héten nagyjából teljes­sé vált a keret, hiszen mint tegnap megírtuk, Farkas Attila is csatla­kozott Horváth Imre legénységé­hez. A doppingvétségen ért fiatal centerrel kapcsolatban Kovács Antal, az ASE ügyvezető igazgató­ja a következőket mondta lapunk­nak: - A tehetséges fiatal játékos nagy hibát követett el, nálunk kap egy utolsó esélyt Minden feltételt vállalt Túdja, ha bármiféle prob­lémánk lesz vele, megválunk tőle. Dolgozni akar, az első év a bizo­nyításé. Ha bizonyított, leülhe­tünk tárgyalni a jövőjéről. Túdja, hogy nálunk rendes sportélet zaj­lik, ennek szellemében kell Pak­son készülnie. Farkasnak megtört a karrierje, kereste a kiutat, ezért is jött hozzánk. Az ASE-nál segítő kezet kap, hogy visszakapaszkod­hasson. ■ Tizenegy perc döntött az UKSE edzőmérkőzésén Kikapott utolsó felkészülési mér­kőzésén az UKSE Szekszárd NB I-es női kézilabda csapata. EREDMÉNY. SIÓFOK KC-UKSE SZEKSZÁRD 35-26 (18-14). Ld.: Szepesi 10 (4), Tóth M. 5, illetve Weigel 5, Fauszt 5, Szekerczés.5. A hagyományokhoz hűen küz­delmes, olykor a durvaság hatá­rait súroló presztízscsatát vívott a két rivális. Egy ismerős arc is feltűnt a hazai együttesben, a montenegrói Müena Vranes sor­sáról a héten döntenek a Bala- ton-parti alakulatnál. A meccset a házigazda kezdte jobban, Sze­pesi Ivett csapata első tizennégy góljából egymaga kilencet do­bott. Annak ellenére jól tartotta magát az UKSE, hogy Kovács Nórát végleg kiállították (14-12). A 40. percben is csak négy gól (21 -17) volt a különbség, ezután azonban beindult a siófoki hen­ger. Tizenegy perc alatt kilenc gó­los előnyt szerzett a hazai együt­tes (29-20), amely ezzel a széri­ával eldöntötte a találkozót. ■ Nem lesz NB l-es a DKC! kosárlabda Érvényben maradt az elsőfokú határozat a kizárásról Több millió forint hiányzott ahhoz, hogy megfeleljen az indulási feltételrendszer­nek a klub. Bizonytalan a jövő, valószínűleg csak az NB Il-ben indulhat majd dombóvári csapat. Balázs László A hiánypótló felszólítás ellenére nem tudott beadni érvényes fel­lebbezést csütörtök délig a DVMSE Kosárlabda Kft. a Ma­gyar Kosárlabda Szövetség Férfi Tagozatának Intézőbizottságá­hoz, így az érdemben nem tudta tárgyalni a Dombóvár KC részvé­telét az első osztályban. Érvény­ben maradt tehát a Versenybi­zottság elsőfokú, augusztus 17- én hozott határozata, amely ki­zárta a DKC-t az élvonalból. Tíz napja a MJUS-Fortress Körmend együttesét is hiánypótlásra szó­lították fel. A Körmend a határ­időre minden pótlást teljesített, így a fellebbezését az Intéző Bi­zottság egyhangúlag elfogadta. A körmendiek tehát zöld utat kaptak, így továbbra is az első osztály szereplői maradnak. A DKC azonban nem indulhat a legjobbak között, hiszen további fellebbezésre nincs lehetősége.- Nem tudtuk teljesíteni az in­duláshoz szükséges feltételeket - nyilatkozta szomorúan la­punknak Kormos László, a dom­bóvári egyesület képviselője. - Az Intézőbizottság korrektül állt hozzánk, a határidő lejárta után is vártak, hiszen az utolsó pilla­natig volt arra esély, hogy meg­oldódnak a dolgaink... Több mil­lió forint hiányzott az indulá­sunkhoz. Egy játékos és a veze­tőedző felé van ki­fizetetlen tartozásunk. A jövőről egyelőre nem tudok mit mondani, valószínűleg csak az NB II-ben lesz dombóvári férfi csapat...- Az NB UB sem elérhető a DKC számára, hiszen ott is az A- csoportnak megfelelő szigorú kritériumrendszer van - tájé­koztatott Rózsás Gábor, a Férfi Tagozat elnöke. - Az NB Il-es amatőr bajnokságban már nin­csenek szigorú feltételek, elvi­leg a DKC ott elindulhat. Szigo­rúan magánvéleményem, hogy nincs értelme ragaszkodni a Kft.-hez akkor, ha a szándék az, hogy az utánpótlás fennmarad­jon a városban. A Dombóvár megüresedett he­lyével kapcsolatban az elnök el­mondta, hogy a hatályban lévő versenykiírásnak megfelelően pályázatot írnak ki. A beadási határidő szeptember 7. A pályá­zaton A-csoportos indulási jog­gal nem rendelkező, MKOSZ-tag sportszervezetek vehetnek részt. A pályázat szövege 2010. augusztus 27-én 12 óráig megje­lenik a Férfi Tagozat honlapján ( www.ferfitagozat.hu ), de az érintett sportszervezetek e- mailben is megkapják. Ha nem érkezik be érvényes pályázat, akkor 13 csapattal csonkabaj- Földi Sándor, a Dombóvár KC szakvezetője hiába várt a pénzére nokság lesz a 2010/2011-es. Különversenyt rendeznek a VIP-pályákon streetball Dombóváron idén beszállnak a postások és a mozdonyvezetők is Szombaton hetedik alkalommal érkezik Dombóvárra az adidas OTP Junior Streetball Fesztivál. A Népköztársaság útja lezárt szakaszán felállított palánkok várják az utcai kosárlabda sze­relmeseit. A dombóvári helyszín különlegessége, hogy a VIP- pályákon a városban dolgozó tűzoltók, rendőrök, mentősök, buszsofőrök különversenyt vív­nak majd, amelyhez idén csatla­koznak a postások és a moz­donyvezetők is. A szervezők idén is tartalmas programmal készülnek, a megszokott bemu­tatókon kívül nem maradnak el a dobóversenyek sem. A rendezvény miatt augusz­tus 27-én 12 órától 28-án húsz óráig lezárják a Népköztársaság útja Hunyadi tértől Bezerédj ut­cáig tartó útszakaszát. Az emlí­tett időszak alatt a polgármeste­ri hivatal előtti parkolót sem használhatják az autósok. A zá­rás ideje alatt csak a gyalogosok használhatják a fent említett út­szakaszt. A tömegközlekedést is érinti a változás, az 1/A illetve a 3-as jelzésű autóbuszok megvál­tozott útvonalon az Alkotmány tér és a Víztorony megálló kiha­gyásával közlekednek. A rendezvény szervezői min­dent megtesznek annak érdeké­ben, hogy a lehető legkisebb kel­lemetlenséget okozzák a környé­ken élőknek, kérik a lakók tü­relmét és megértését. ■ Osztermájer Gábor is pro liszenszes edző lett diplomaátadó Lapunk csü­törtöki számában kimaradt egy név a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpont­jában tartott pro liszenszes diplomaátadóról szóló hí­rünkben. Búzás Attila mel­lett még egy paksi szakem­ber vehette át bizonyítványát Csányi Sándortól, az MLSZ első emberétől: Osztermájer Gábor is egyike a 27 frissen végzett hallgatónak. A dísz­teremben közös búcsúebéd zárta az ünnepséget. Idén nem rendezik meg a Balaton-átúszást úszás A kedvezőtlen időjá­rás miatt szombaton sem rendezik meg a 29. Coca-Co­la Balaton-átúszást. A meteo­rológiai szakemberek véle­ménye alapján a hétvége idő­járása a Balaton térségében hűvös, csapadékos és erősen szeles lesz. A szervezőbizott­ság ezért csütörtökön a vízirendészettel egyetértés­ben úgy határozott, hogy a versenyt nem bonyolítja le, amely így 2010-ben elmarad. Csúcsrangadó lesz az NBI-ben vasárnap labdarúgás A címvédő Deb­recen az elmúlt szezonban ezüstérmes Videotont fogad­ja a labdarúgó NB 15. fordu­lójának vasárnapi rangadó­ján. Az összecsapásnak a székesfehérvári alakulat vághat neki a listavezető po­zíciójából. Pénteken fővárosi rangadóra is sor kerül: az ed­dig még veretlen Újpest az MTK otthonába látogat. Szer­dán a Ferencváros a Győrt látja vendégül. Herczeg András, a DVSC edzője Továbbiak a TEOLhu hírportálon Szekszárdi érmek Bjelovarban íjászat Magyar győzelem a horvátországi Európa Kupán A szekszárdi íjászok kiválót lőttek a horvátországi versenyen Négy érmet nyertek a szekszár­di íjászok a hétvégén a horvátor­szági Bjelovarban lebonyolított 3D-s Európa Kupa sorozat har­madik állomásán. A hét nemzet versenyzőit felvonultató rangos viadalon _a szekszárdi Alisca Nyilai íjász Egyesület hat lövővel képviseltette magát. aranyérmes: Piros Roland és Viktor Dela Momade. ezüstér­mes: ifj. Horváth Tibor, bronz­érmes: Bükszegi Norbert. Ba­logh László 4., míg Almási Ri- chárd 5. lett. Összesítésben a magyar csapat végzett az érem­táblázat első helyén 12 érem­mel. Az Európa Kupa döntőjét szeptember közepén Kőszegen rendezik. ■ A HÉTVÉGÉ SPORTMŰSORA Péntek LABDARÚGÁS. NB Ili Dráva-cso- port: Bonyhád VLC-Nagykanizsai TE 17.30. Szombat KOSÁRLABDA. Adidas streetball fesztivál, Dombóvár 9 óra. LABDARÚGÁS. NB I, 5. forduló: Szombathelyi Haladás-Paksi FC 19. NB Ili Dráva csoport: Bölcske- Kaposvári Rákóczi II, Dombóvári FC- Rutin-Tolle UFC Szekszárd 17.30. Horfer Serleg megyei I. osztály: Tolna-Decs 16.30. Fürge Nyuszi Fo­civilág megyei II. osztály, Keleti cso­port: Dunaszentgyörgy-Tengelic 16.30. Nyugati csoport: Kapos- szekcső-Csikóstőttős-Döbrököz 16 óra, Tolnanémedi-lregszemcse, Szakály-Aparhant (Regölyben) 16.30 óra. Vasárnap LABDARÚGÁS. NB Ili Dráva-cso- port: Paksi FC ll-Pogány-PMFC 17.30. Horfer Serleg megyei I. osz­tály: Tamási 2009 FC-Duna- kömlőd, Őcsény-Majos, Szed- res-Tevel, Dunaföldvár FC-Cikó, Kölesd-Kakasd 16.30. A Bátaszék csapata szabadnapos. Fürge Nyuszi Focivilág megyei II. osztály, Keleti­csoport: Sióagárd-Gerjen, Zom- ba-DunaföldvárSTE, Kajdacs- Nagydorog, Pálfa- Madocsa, Bony- hád-Börzsöny-Fadd, Mórágy- Györköny, Németkér-Bátaapáti 16.30. Nyugati-csoport: Magyar- keszi-Kisdorog, Váralja-Nagymá- nyok, Hőgyész- Ozora, Simontor- nya-Pincehely 16.30. Megyei Ili. osztály: Báta- Regöly, Bonyhád- varasd-Majos II, Závod-Dalmand, Szakcs-Harc, Pusztahencse-Gya- pa, Kocsola-lzmény 16.30. I

Next

/
Thumbnails
Contents