Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-27 / 199. szám

2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK 7 GAZDASÁG Hazai piacra gyártana a NABI buszok A válság ellenére is töretlen az amerikai export a járműgyártó társaságnál Jóllehet egy évre előre ad­nak munkát a NABI-nak külföldi megrendelései, az amerikai-magyar buszgyártó szívesen célba venné az itteni piacot is. Nem alaptalanul: a hazai állomány rossz állapot­ban van. Demeter Kálmán Rövidesen rendszámot kap a NABI új buszcsaládjának első sorozatgyártásra alkalmas da­rabja, amelyet az eddig szinte ki­zárólag az amerikai városi tö­megközlekedés számára dolgo­zó cég kifejezetten a magyar piacra tervezett - tudta meg la­punk. A prototípus a kaposvári tömegközlekedési vállalatnál kezdi meg a munkát, ám mint Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. vezetője la­punknak elmondta, bemutatják a BKV és a Volán vállalatok kép­viselőinek is. ■ Az évi hétszáz busz le­Az amerikai városokban már ismerik a NABI buszait: ma már a karosszéria is Magyarországon, a társaság mátyásföldi gyárában készül gyártására képes cég is beszállna a több mint ötezer öreg busz lecse­rélésébe. A NABI Kft. - amely a 2002-04-es időszakban már 61 buszt adott el öt különböző Vo­lán társaságnak - vissza akar térni a magyar autóbuszpiacra, tudván, koros a hazai állomány, így előbb-utóbb halaszthatat­lanná válik a csere, különben végletesen leromlik a szolgálta­tás színvonala, s megnő a bal­esetveszély. Ma több mint öt­ezer 15-21 éves Ikarus fut az utakon, úgyhogy a többi ma­gyarországi gyártó mellett a ka­posvári és a budapesti üzemé­ben együttesen évi hétszáz busz legyártására képes NABI- nak is jutna megrendelés a piacon. A 450 fős cég ugyanakkor nincs híján a munkának, hi­szen termelését körülbelül egy évre lekötötték a különböző megrendelések. Az elmúlt he­tekben kötött szerződés alapján jövő év március végéig szállíta­nak le negyven 12 méteres szó­ló és tizenkét csuklós buszt a Florida állambeli Broward County közlekedési vállalata számára. Emellett megkezdő­dött az opciós keretből lehívott újabb száz busz gyártása Los Angeles számára. A kaliforniai nagyváros három éve 260 da­rab műanyag karosszériás, föld­gázhajtású CompoBust rendelt, és opciós szerződést kötött to­vábbi 740 busz vásárlására. Az összesen 1000 darabos kontin­gensből eddig 340-et szállítot­tak a tengerentúlra. így ez év végéig 7500-ra emelkedik a NABI által amerikai megrende­lésre készített járművek száma. Csak Los Angelesben több mint 1300 NABI-busz közlekedik, és mindegyik földgáz-, illetve hib­rid meghajtású. ■ A NABI az elmúlt évek­ben a válság ellenére is növelni tudta bevételét, és nyereséget tudott termelni. A NABI Kft az elmúlt években folyamatosan növelte árbevételét, és - a válság ellenére is - nyere­séges marad. Igaz, az adózott eredmény a 2007-es 907 millió forintról tavalyelőtt 43 millióra csökkent, de az a kaposvári gyár újraindításának költségei miatt következettbe - hangsúlyozta Ba­ranyai Ferenc, hozzáfűzve: az idei évet is várhatóan több százmil­liós eredményei zárja a cég. Együttműködés több mint harminc éve a NABI (North American Bus Industries) története 1976-ban kezdődött, amikor kereskedel­mi megállapodás született a magyar Ikarus és az amerikai Crown Coach között Együtt­működésük eredményeként 1977-ben megjelent Los Ange­lesben az első Magyarorszá­gon tervezett csuklós autóbusz. A 80-as években az együttmű­ködést felbontották, és az Ika­rus új stratégiai megállapo­dást kötött az Union City Body Companyvel (UCBC), hasonló működés szerint: Magyaror­szágon tervezték a buszokat és gyártották le a vázakat, míg a végszerelés az Egyesült Álla­mokban folyt Az UCBC 1992- ben az Első Magyar Alap tulaj­donába került Amerikai Ika­rus néven. így már nemcsak a tervezés, de a dizájn és az al­katrészek biztosítása is ma­gyarfeladat lett A karosszéria a budapesti (Mátyásföld) gyár­ban készül, míg az autóbuszok végszerelése az Alabama ál­lambeli Annistonban történik a NABI Inc. üzemében. ........*',*[-gl*)lfl:KNí * * V*;::* L|^yvt-V • ■&*■■%<&■■■' ’ *1 Le állás után újraindulás a kaposvári üzemben a kaposvári gyár 2001-ben zöldmezős beruházásként épült. Négy évvel később azonban leállt a termelés, mert az amerikai szövetségi közlekedési hatóság úgy dön­tött: a Kaposváron gyártott buszok a továbbiakban nem mentesülnek az úgynevezett Buy America törvény alól. (Az amerikai szövetségi tá­mogatást felhasználó közbe­szerzéseknél az alkatrészér­ték 60 százalékának USA-be- li gyártóktól kell származ­nia, és a végső összeszerelést is Amerikában kell végezni.) A gyárleálláshoz a dollár ár­folyamváltozása miatt el­szenvedett komoly veszteség is hozzájárult. EZT KÖVETŐEN, 2006 február­jában a NABI Rt. igazgatósá­ga aláírta az ekkor alakult NABI Gyártó KfL-vel és a NABI Real Estate Holding Kft.-vel, valamint ezek tulaj­donosával, a világ egyik ve­zető intézményi befektetőjé­vel, a Cerberus ellenőrzése alatt álló Homerica Investment BV-vel azt az eszközátruházási szerződés- csomagot, amelynek kereté­ben a vevők átvállalták a NABI 81,1 millió dolláros tel­jes hitelállományát. Emellett összesen 2,2 milliót fizettek, amiért megkapták a NABI csoport valamennyi eszközét (az amerikai NABI Inc.-et, valamint a mátyásföldi és a kaposvári gyárat), átvették a cég valamennyi dolgozóját és teljes megrendelés-, valamint garanciális kötelezettségállo­mányát. így Kaposváron két éve újraindult a gyártás, azt követően, hogy az említett Los Angeles-i megrendelést aláírták. HIRSAV Egyre többen neteznek a mobilon júliusban 1,088 millióra nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma az előző havi 1,37 millióról. A teljes előfizetői táboron belül az aktív, a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő ügyfelek szá­ma júliusban 809 ezerről 851 ezerre emelkedett. Az egy aktív ügyfélre jutó átla­gos forgalom az előző hó­naphoz képest nem válto­zott, 1,39 gigabyte maradt. Winkler János a Malév új elnöke A lemondott Urbán László helyére Winkler Jánost vá­lasztották meg a Malév igazgatóságának elnökévé. Winkler meglepődött a megválasztásán, mert elő­zőleg nem tudott a „jelölés­ről”. Elődje egy hónappal megválasztása után mon­dott le a héten, mert rájött, a pozícióval járó elfoglalt­ság több, mint amennyit eredetileg feltételezett. Merkel újabb pótadóval fenyeget A német kancellár a fűtő­elemek után fizetendő adón felül további teher kivetésé­vel fenyegette meg az atom­erőművek üzemeltetőit. A lingeni nukleáris erőművet fölkereső Angela Merkel szerint a reaktorblokkok üzemidejének meghosszab­bítása fejében további anya­gi hozzájárulást vár el a kormány a négy konszern­től. Ezt a pénzt a megújuló energiaforrások bővítésére kívánja fordítani Berlin. Merkel új terhet talált ki Százmillióktól esett el Budapest air race A verseny lemondása miatt csökkent a szállodák forgalma Megállíthatatlan a frank szárnyalása Az idei Red Bull Air Race elma­radása 4500 szobaéjszaka le­mondását okozta a budapesti szállodapiacon - közölte a Ma­gyar Szállodaszövetség. Számí­tásuk szerint a lemondásoknak mintegy 60 százaléka a belváro­si ötcsillagos szállodákat, 40 szá­zaléka a négycsillagos hoteleket érintette, és ennek következté­ben az ezeknél kieső bevétel mintegy 200 millió forintra te­hető. Az elmaradt turisták egyéb költését is figyelembe véve azon­ban ennek csaknem duplája az összes forgalomkiesés, ami a szállodák mellett az egyéb szol­gáltatóknál - fuvarozók, étter­mek, kiskereskedelem - maradt el. A szolgáltatóknál jelentkező forgalomelmaradás az adóbevé­telekben mintegy 70-80 millió forint csökkenést okozott. Július közepén jelentették be, hogy az engedélyeztetési proce­dúra elhúzódása miatt a szerve­zők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő-világbaj- nokság idei budapesti futamát a versenynaptárból. Később azt is bejelentették, hogy a sportág jö­vőbeni fejlődése és sikeressége érdekében egy évig szünetelte­tik, jövőre nem rendezik meg a világbajnokságot A versenysorozatnak 2004 óta állandó állomása volt a budapes­ti futam, amely minden évben több mint hatszázezer nézőt von­zott a Duna partjára. ■ A Red Bull Air Race a korábbi években hatszázezer nézőt vonzott Napról napra dönt meg történel­mi csúcsot az euróval szemben a svájci frank; ezen a héten már az 1,3-es váltási szint környékén alakult a keresztárfolyam. Az év eleje óta már 13 százalékot szedett magára az alpesi fizető- eszköz az unió közös pénzéhez képest, az erősödés pedig feltar­tóztathatatlannak tűnik. A hazai és a külföldi elemzők is egyetér­tenek abban, hogy ennek legfő­képpen a piacokon uralkodó bo­rús hangulat az oka. „A kocká­zatkerülő befektetők frankot vá­sárolnak a különféle negatív hí­rek hatására” - mondta a Bloombergnek Giovanni Stau- novo, az UBS AG zürichi deviza­elemzője. „Az újabb európai és globális félelmek erősítik a fran­kot” - teszi ehhez hozzá Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapke­zelő befektetési igazgatója. A legutóbbi rossz hír az volt, hogy az ír államadósság besoro­lását egy fokozattal, AA- szintre rontotta a Standard & Poor’s, mi­vel úgy látja, az ország nehéz helyzetben lévő bankjainak megsegítése növelheti az állam- háztartás hiányát A hitelminősí­tőnél utoljára 15 évvel ezelőtt volt ennyire rossz az ír állampa­pírok megítélése. A hangulatot tovább rontotta az amerikai in­gatlanpiacról szóló adat, amely szerint éves szinten 27 százalék­kal csökkent a használt lakások forgalma. ■

Next

/
Thumbnails
Contents