Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-24 / 196. szám

16 2010. AUGUSZTUS 24., KEDD - XXI. ÉVFOLYAM 196. SZÁM MOZAIK a legkapósabb tinisztár Hollywoodban az Alkonyat-filmek el­söprő sikerének köszönhetően. Timur Bekmambetov rendező például Angelina Jolié megüresedett helyére nézte ki a fiatal színésznőt a Wanted má­sodik részébe, majd a Testvériség bérgyilkosának szerepét is szeretné rábízni OLVASTAM VENTER MARIANNA Ahány ország; annyi szokás nyár van, és sokan utaznak távoli, úgymond egzotikus országokba. Amikor felké­szülnek az útra, nem árt, ha a helyi szokásokat is tanul­mányozzák, mert bizony kí­nos helyzetek is adódhatnak az eltérő közösségi szokások miatt. Koreában például a nálunk ordenáré illetlenségnek szá­mító csámcsogás egyenesen elvárás az étkezések során, mint ahogy a jó hangos böf­fentés is. Azt is tanácsos ész­ben tartani, hogy a higiénés szokások is mások a távoli Ázsiában. Például a zsebken­dőt rendkívül gusztustalan­nak tartják, helyette inkább az orrukat szívogatják - amit viszont mi tartunk rendkívül gusztustalannak. van azonban egy távol-kele­ti, egészen pontosan thaiföl­di szokás, amely nagyon szimpatikus, és ezt bizony szívesen látnám itthon is. Ha ott két autó összekoccan, az eseményt nem válogatott káromkodás és anyázás, va­lamint a kocsi vizsgálgatása követi, mint kis hazánkban. Hanem a sofőrnek első dol­ga felmérni, hogy épségben van-e mindenki, a következő pedig az, hogy megölelgetik egymást az autók utasai, és örömüket fejezik ki, hogy a másiknak nem lett baja. Vejszét épít húsz gyerek a gemenci erdőben pörböly Ősi halászati eszközt, vejszét épít húsz általános isko­lás korú gyerek a Gemenc Zrt. és az Önkéntes Központ Alapít­vány táborában hétfőtől pénte­kig. Csontos Péter erdészetve­zető elmondta, hogy az alapít­vány kezdeményezésére az idén először vesznek részt tá­boroztatásban. A Bács-Kiskun és Tolna megyéből érkezett gyerekeket Babos Imre nyugdí­jas erdész tanítja délelőttön­ként a vejsze készítésének tit­kaira. A nádból vagy vesszőből font, a mederfenékre rögzített állandó jellegű fal és a hozzá csatlakozó fogókészülék a ge­menci ártéren halászó páká- szok jellegzetes eszköze volt. Az 1 méter magas és 8x5 mé­ter alapterületű vejszét a ge­menci erdő holtága melletti kis­vasúti megállóhelynél, Lassi- nál, a halászati gyűjtemény épülete előtt állítják fel. A labi­rintusszerű halcsapda egyben gyermekjáték is. A táborozok délutánonként kirándulnak, kézműves-foglalkozásokon vesznek részt, csillagászati be­mutatón ismerkednek a nyári égbolt tüneményeivel. ■ 1.1. Együtt, mégis önállóan nyitottság Alkotótábort tartott az AlternArt Művészeti Egyesület Az alkotónapok művészeti palettája igen sokszínű volt. A képünkön látható Venczel László intarzia, Kiss Marianna tűzzománc alkotásokat készített Paks - Beigazolódott a korábbi fel- tételezésem, miszerint egy ötna­pos intenzív alkotótábor felér akár egyévnyi otthoni próbálkozással - fogalmazott Venczel László az AlternArt Művészeti Egyesület tegnap véget ért rendezvénye kap­csán. A közhasznú egyesület há­rom éve jött létre olyan különféle művészeti ágakkal foglalkozó amatőr alkotókból, akik a paksi atomerőműben dolgoznak. Ven­czel László, az alkotónapok szer­vezője azt is elmondta, hogy ele­inte baráti körként működött a csoport, ma közhasznú egyesület­ként, s tíz tagot számlál. Ez az el­ső alkalom, hogy alkotótábort szer­veztek, de már jóval korábban fel­merült az ötlet Elsősorban a ma­guk fejlődése érdekében igyekez­tek lehetőséget biztosítani a gya­korlásra, hiszen a munka és a csa­lád mellett korlátozott az idő, a pénz az alkotásra. A Prelátus épü­lete, ahol augusztus 20-ától közö­sen alkottak az AlternArt-osok, nyitott volg bárki kielégíthette kí­váncsiságát a különféle művésze­ti ágakkal kapcsolatban. - Köz­hasznú egyesületként zászlónkra tűztük, hogy a vizuális kultúrát és értékeket amit önkéntes alapon magunkba szívtunk, felhasználjuk mások esztétikai érzékének fejlesz­tésére - indokolta Venczel László. Szakmai vezetője nem volt a programnak, hiszen ahányan vannak, annyiféle művészeti ágat képviselnek. ■ V. T. szűz (Vili. 24—IX 23.). Kisasszony havában nyitott a világ dolgai­ra. Kedves és elbűvölő. Semmit sem kap ingyen, de lesznek lehetőségei, amelyeket a maga javára fordíthat. mérleg (IX 24—X. 23.). Szerencsés időszak vár a Mérleg-jegyűre. Megszabadul egy nyomasztó tehertől, s derűsebben látja majd a világot. Lesznek ihletett pillanatai. skorpió (X. 24—XI. 22.). Megtéveszti Önt a telihold, s veszélyes vi­zekre evez. Koránt sem lesz olyan körültekintő szívügyek­ben, mint ajánlatos lenne. Ne kezdjen bele kockázatos kalan­dokba. nyilas (XI.23-XII.21.). Váratlan HOROSZKÓP problémák adódhatnak a mun­kájában. A rivalizálás okozhat kellemetlenségeket. Bízzon sa­ját tehetségében és szakmai tu­dásában, ezt mások is értékel­ni fogják. bak (XII. 22-1.20.). A legőszintébb vágyai és álmai kerülnek most előtérbe. A szerencse istenasz- szonya segíti Önt. vízöntő (1.21-11.20.). Minden dol­got reménytelennek lát, amit most tesz. Ne csüggedjen el, mert ez a letargikus érzés a te­lihold miatt van. halak 01.21-111.20.). A Halak-jegy­ben keletkezik a telihold, amitől hajlamos meggondolat­lan kijelentéseket tenni. Fára­dékony, ezért jobban teszi, ha egy jó olvasmányt kerít szóra­kozásként. kos OH. 21-IV. 20.). Elképzeléseit ne­hezen tudja megoldani, és most még a telihold is akadá­lyozza. Az intrikusaival ne fog­lalkozzon! bika (IV. 21—V. 20.). A telihold fe­szült érzelmi helyzeteket te­remt. Ne bonyolódjon bele olyan társalgásba, ami vitába torkollhat. Fontosabb Önnek a saját lelki nyugalma. ikrek (V.21—VI.21.). A telihold fo­kozza a bizonytalanságát. Csak olyan feladatot vállaljon és any- nyit, amennyit könnyen el tud végezni. Ma legjobb a kompro­misszum. rák (VI.22-VII.22.). A Nap a Szűz­jegyben jár, élete most az átla­gosnál izgalmasabbá válik. Ki­sebb kudarc éri, de nem a saját hibájából. Próbáljon előre te­kinteni, azt kutatva, hogy a hátrányt hogyan lehetne ledol­gozni. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Valakit meggondolatlanul megbántott. A kellemetlen következménye­ket csak részben orvosolja, ha bocsánatot kér. Az még nem számít megalkuvásnak, ha tü­relmes. ________________________________________HIRDETÉS § i net i '®. Olvasóink legjobb receptjei I mesterfokon Idén ismét Öné le a Tolnai Népújság szakácskönyve! Küldje be specialitásának receptjét, és mellé akár kedvenc italának, befőttjének vagy a legfinomabb savanyúságának leírását is megoszthatja velünk! A szakmai zsűri által kiválasztott legötletesebb receptek és azok beküldőinek fotói megjelennek Sas“púisás FaiMi[,ri;S hasábjain, valamint a TEOL.hu hírportálon is! II egy szerencsés beküldőnknek otthonában Benke Laci bácsi készíti el a vasárnapi ebédjét! {j\ Megújult formában! Olvasóink legújabb receptjeivel! Több íz, több tipp, több fortély. A Tolnai Népújság olvasóinak a Tolnai Népújság olvasóitól! A legkiválóbb receptek beküldői között értékes díjakat sorsolunk ki! Kérjük, hogy receptjeiket a beküldő nevének, pontos címének és telefonszámának megjelölésével küldjék el az izvadaszat@tolnainepujsag.hu e-mail címre vagy szerkesztőségünk postacímére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Kérjük továbbá, hogy mellékeljenek önmagukról egy színes fényképet, a borítékra írják rá: „Receptek mesterfokon!” A résztvevők tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a Kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében a résztvevő nevével, fényképével megjelentetheti. A résztvevők a recept és fénykép beküldésével minden külön nyilatkozatuk nélkül hozzájárulnak a fényképük, nevük, receptjük Kiadó termékeiben történő közzétételéhez. A Kiadó a megadott adatok, fényképek valódiságáért és helyességéért felelősséggel nem tartozik. A résztvevők ezen adataik jövőbeni közzétételéhez való hozzájárulásukat a Kiadó címére megküldött nyilatkozatban vonhatják vissza. A személyes adatok kezelésének szabályait az újság impresszuma tartalmazza. HUMOR A kihalt utcán Megy a csaj este haza, őrül­ten fél a kihalt utcán. Az egyik sarkon elébetoppan egy vicsorgó férfi széttárt karokkal, kidülledt szemek­kel, vörös fejjel, mély, hörgő hangot hallat. A nő ijedtében előkapja az esernyőjét és na­gyot húz a fejére. Csörömpö­lés, üvegszilánkok. Megszó­lal a tag, félig sírva:- A rohadt életbe, ez már a harmadik táblaüveg, amit nem tudok hazavinni! Telefon- Jean, kit tárcsáz a telefo­non?- Senkit uram, csak a figyel­mét akarom felhívni. Vizsga János bácsi autóvezetésből vizsgázik. Mellette ül az instruktor, hátul a rendőr. Instruktor: - János bácsi! Mi­lyen tábla volt ez?!- Úgy néztem, fiam, búzatáb­la. Orvosnál Bemegy a csontváz az orvos­hoz, és mikor meglátja a do­ki, felháborodva mondja neki:- Hát ilyenkor kell jönni?! Ocsmány hentes Nyuszika felhívja telefonon a hentest:- Van disznófüled?-Van.- Hát marhanyelved?-Van.- És csirkelábad?- Az is van.- Hát akkor nagyon ocsmány lehetsz. Jézus Mária Két barát találkozik az ut­cán.- Képzeld, megnősültem! - mondja az egyik.- Tényleg? És kit vettél el?- Jézus Máriát!- Ne hülyéskedj már!- De komolyan. Itt a fényké­pe, nézd meg!- Jézus Mária! TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke augusztus 23-án: O Ezt a sztorit nehogy elhiggye, ha önt is felhívják a mobilján & A nap képe! Édes kis csöppségek - fotó! 0 Vádaskodások közepette drágul a kenyér O A kevesebb is lehet több: ősztől sem sérül a demokrácia 0 Gondolja újra, hogy honnan vásárol! TE0L.hu * í

Next

/
Thumbnails
Contents