Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)
2010-08-16 / 190. szám
0 2010. AUGUSZTUS 16., SPORT A spanyol labdarúgó Szuperkupa-döntő első mérkőzésén a kupagyőztes Sevilla 3-1-re legyőzte a bajnok FC Barcelonát a Sanchez Pizjuan Stadionban. Ibrahimovic góljára Kanouté (képünkön) duplával és Luis Fabiano válaszolt A visszavágót vasárnap rendezik Barcelonában. A helyzetekért nem adnak pontot- 2$ -i.. labdarúgás Ziccereket rontott, így esélye sem volt a jó eredményre a Paksnak Nem elég, hogy kikapott a Paks, még Bődé Dániel is megsérült a Szolnok elleni bajnokin. A helyzetkihasználással ezúttal is nagy bajok voltak. Munkatársunktól Ahhoz képest, hogy hatvankét év után játszott ismét első osztályú bajnokit a Szolnoki MÁV együttese, nem szaggatta szét a nép a Tiszaligeti Stadiont. Jó, ha 2500 drukker összejött a kicsinosított létesítménybe, amely valóban pompásan nézett ki, már nyoma sem volt az egykor ütött- kopott arénának. Kétségtelen, hogy a Paks nem egy Fradi, vagy Újpest, de azért az ember azt hinné, hogy a 4500 férőhelyes lelátó dugig telik egy ilyen jeles nap alkalmából. A Paksot persze nem érdekelte, hogy mennyien ülnek a lelátón, Kis Károly csapatát csak az foglalkoztatta, hogy három ponttal a tarsolyában utazhasson haza. A Fradi és a Debrecen elleni partikból csak egy pontot sikerült összeszedni, - ráadásul a Löki ellen úgy lett meg a pontszerzés, hogy a hajdúságiak 70 percig emberhátrányban futballoztak. Rá is rontott ellenfelére a PFC, a hazaiak kissé megilletődötten játszottak az első percekben. Az atomvárosiak többször eljutottak a Szolnok kapujáig, de a célzással gondok akadtak - ahogy szinte az egész tavaszi szezonban. A legnagyobb ziccert Mont- vai Tibor hagyta ki, aki a 22. percben 4 méterről (!) senkitől sem zavartatva lőtt az üres kapu mellé Bartha kiváló centerezé- sét követően. Fogta is a fejét a paksi támadó, hát még akkor, amikor az ellentámadás végén Alex bevágta a MÁV vezetőgólját. Remili csinált bohócot Csehiből a jobbszélen, lövését Cser- nyánszki kispárgázta, de a kipattanóra érkezett a hazaiak színesbőrű támadója. Majd szétrobbant a stadion, akkora hangorkánban törtek ki a drukkerek, akik 62 év után az első szolnoki . ' , ; Remili és Alex többször okozott zavart a paksi védelemben. Sifter (balról), Sipeki (22) és Böde (amíg a pályán volt) is nehezen tudta tartani a lépést Az újonc otthonából is üres kézzel tért haza a PFC A labdarúgó NB I állása SZOLNOKI MÁV FC-PAKS 3-1 (2-0). Tiszaligeti Stadion, 2500 néző. V: Kovács J. Zoltán (Kelemen, Demeter). Szolnoki MÁV: Tarzcy- Hevesi-Tóth, HEGEDŰS GY, Pető Z. (Vörös P, a szünetben), Schindler- BÚRÁNY, MOLNÁRZ- REMILI, PISAN- JUK, Tchami (Koós, 64.)- Alex (Lengyel, 73.). Edző: Vágó Attila. Paks: CSERNYÁNSZKI- Fiola, Éger, Sifter, Csehi (Gévay, a szünetben)- Böde D. (LISZTES, 11.), Sipeki- BARTHA (B. Tóth, 74.), KISS T, Heffler T- Mónival Edző: Kis Károly. Gól: Alex (22.), Remili (45., 11-es), Lengyel B. (91.), illetve Sipeki (63.). gólt ünnepelhették. A gól után megint a Paks percei következtek, jó, élvezetes volt a meccs. Aztán, ahogy az a futballban lenni szokott, a kihagyott ziccerekért ismét büntetett a rivális. A 45. percben Remili ismét bohócot csinált Csehiből, aki csak felvágni tudta a 16-oson belül a hazaiak középpályását. A játékvezető előbb műesésért sárgát akart adni Remilinek, de a partjelző kisegítette, így 11-es lett az ítélet. A sértett higgadtan bevágta a büntetőt, azaz biztos előnynyel térhetett pihenőre a Szolnok. A szünetben Kis Károly lecserélte az indiszponált Csehit, helyére pedig Gévayt állította. A Paks védekezése ettől sokkal stabilabb lett a második félidőben, de az előrejáték semmivel sem lett pontosabb. Más kérdés, hogy így is szépített az atomcsapat, mert Sipeki 18 méteres lövését Tarczy kapus a hasa alatt been1. Debrecen 3 2 1 0 10-4 7 2. Videoton 3 2 1 0 7-1 7 3. Kaposvár 3 2 0 1 6-4 6 4.MTK 3 2 0 1 6-6 6 5. Ferencváros 3 2 0 1 5-5 6 6. Vasas 3 2 0 1 5-6 6 7. Újpest 3 1 2 0 2-1 5 8. Szolnok 2 1 1 0 3-1 4 9. Győri ETO 3 1 1 1 2-2 4 10. Bp. Honvéd 3 1 0 2 6-6 3 11. Siófok 3 0 2 1 2-3 2 12. Haladás 2 0 1 2 0-1 1 13. Zalaegerszeg 2 0 1 1 3-5 1 14. Pápa 2 0 1 1 0-2 1 15. Paksi FC 3 0 1 2 4-6 1 16. Kecskemét 3 0 0 3 5-12 0 Sorrend: pont, több győzelem, gólárány, több rúgott gól... gedte a hazaiak kapujába. Sőt, akár egyenlíthetett is volna, ám Éger 30 méteres szabadrúgása után a labda centikkel elsuhant a kapufa mellett. A végén aztán jött a slusszpoén, Lengyel is bevette a kitámadó Paks kapuját. A PFC győzelemre készült, vereség lett a vége. Kár, mert nem játszik rosszul az atomcsapat, de a helyzeteit képtelen kihasználni. így marad számukra a szimpatikus vesztes szerepe. Más kérdés, hogy ez senkit sem vigasztal, hiszen az előrelépéshez, a célok eléréséhez pontok, győzelmek kellenének.- A meccs elején egy kihagy- hatatlannak tűnő ziccert puskáztunk el, ami kihatással volt a további teljesítményünkre is. De ezt követően is sok lehetőségünk volt, amit ismételten nem tudtunk kihasználni. Mezőnyben jól játszottunk, és több helyzetet is kialakítottunk, de azokat nem tudtuk értékesíteni. Ugyanakkor jó lenne már egyszer, akár csak egy-nullára is nyerni, tehát a védekezésünk is hagyott kívánni valót maga mögött - mondta Kis Károly, a PFC vezetőedzője. A Paksi FC a 4. fordulóban, augusztus 21-én, szombaton, 19 órakor a Zalaegerszeget fogadja a Fehérvári úti stadionban. Otthon kapott ki a Ferencváros nincs hibátlan csapat az NB l-ben Nincs már százszázalékos csapat a labdarúgó NB I-ben, miután vasárnap a Ferencváros saját közönsége előtt 3-1-re kikapott a jól játszó Honvédtől. LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ. MTK-VIDEOTON FC 0-3 (0-1). Hidegkúti stadion, 1000 néző. V: Bede. Gól: Alves (10., 51.), Vasiljevic (64.). FERENCVÁROS-BUDAPEST HONVÉD 1-3 (0-3). Albert Stadion, 6000 néző. V: Veizer. Gól: Kulcsár (51.), illetve Rufino (8.), Hajdú (12., 11-esből), Rouani (30.). Kiállítva: Sztanics (Ferencváros, 41.) BFC SIÓFOK-ÚJPEST FC 1-1 (0-0). Siófok, 7000 néző, V: Fábián. Gól: Graszl (52., 11-es- ből), illetve Tajthy (85.). DVSC-TEVA-KECSKEMÉTI TE- ereco 6-2 (2-0). Debrecen, 6000 néző. V: Farkas Á. Gól: Kiss Z. (18.), Kabát (33., 85.), Czvitkovics (47., 84.), Dombi (90.), illetve Foxi (49., 74.). Kiállítva: Kiss Z. (87.), illetve Tököli (78.). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-SZOMBAT- HELYI haladás í-o (1-0). Kaposvár, 3000 néző. V: Szabó Zs. Gól: Jawad (8.). PÉNTEKEN: VASAS-GYŐRI ETO 2-1 (l-O). Illovszky Stadion, 1200 néző. V: Solymosi. Gól: Fe- renczi (3., 11-esből), Benounes (62.), illetve Tokody (88.). * * * A péntek este félbeszakadt ZTE FC-Lombard Pápa mérkőzésről hétfőn dönt a Magyar Labdarúgó Szövetség verseny- bizottsága. A 3. forduló nyitó- mérkőzésének első félideje rendben lement, a szünetben azonban óriási vihar csapott le a pályára és környékére, így a második játékrészt csak bő húsz perc csúszással tudták elkezdeni a felek. Aztán a 60. percben ismét elkezdett szakadni az eső, s Berger József játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat. A bíró végül mintegy húszpercnyi várakozás után úgy döntött, hogy nem folytatják a találkozót. A 60. percben a házigazda zalaegerszegiek vezettek 2-1-re. ■ Tizenhárom éremmel negyedik a magyar úszóválogatott európa-bajnokság Hosszú Katinka és Cseh László is aranyéremmel tette fel a koronát remek teljesítményére Hosszú Katinka harmadik elsőségét ünnepelhette, Cseh László pedig 200 után 400 m vegyesen is aranyérmes lett vasárnap a budapesti úszó Európa-bajnok- ságon! Ráadásul Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid jóvoltából mind a 200 m női pillangón, mind pedig a hosszabbik férfi vegyesszámban az ezüstérem is magyar versenyző nyakába került Hosszú a kontinensviadal legeredményesebb magyarjává lépett elő zárónapi remeklésével (4:10.95 p), hiszen egy ezüst (400 m vegyes), továbbá a 200 m vegyes és a 4x200 m-es gyors- váltó megnyerése után immár harmadik aranyát érdemelte ki. A nagy egyéni rekorddal beérkezett Jakabos (4:12.96 p) tőle alig lemaradva lett második úgy, hogy roppant bátor versenyzéssel a táv nagy részében vezetett. Cseh a budapesti Éb utolsó - hatodik, az úszó Eb-k történetének pedig a 66. - magyar aranyát söpörte be, mondhatni rendkívüli fölénnyel utasítva maga mögé a teljes mezőnyt, de az ezüstérmes Verrasztó is tetemes előnyt halmozott fel az üldözőkkel szemben. A Kőbánya SC klasszis versenyzője sikerével egyszersmind káprázatos sorozatát is folytatta: megszakítás nélkül, 2004,2006 és 2008 után 2010-ben is Európa-bajnoki címet szerzett a hosszabbik Az összesített éremtáblázaton Franciaország 8 7 6 Oroszország 7 4 1 Nagy-Britannia 6 6 6 Magyarország 6 4 3 Svédország 3 3 4 Németország 2 5 2 Dánia 2 2 2 Olaszország 24 Norvégia 1 2(megjegyzés: arany, ezüst, bronz) Jakabos Zsuzsanna (balról), Hosszú Katinka és a bronzérmes Ellen Gandy vegyesszámában. Összességében pedig ez volt a nyolcadik Ebaranya Csehnek, aki okkal fogadhatta a margitszigeti Széchy- uszoda bő ötezres közönségének vastapsát és hosszas éljenzését. Eredményesség szempontjából lényegesen sikeresebb Európa-bajnokságot zárt a Margitszigeten a magyar úszócsapat, mint négy évvel ezelőtt ugyanitt, az akkori két győzelemhez és ösz- szesen hét éremhez képest ezúttal hat első és összesen 13 dobogós helyezésnek örülhettek a drukkerek. A hat arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel a válogatott a negyedik helyen zárt az úszóversenyek éremtáblázatán. A győzelmet a franciák szerezték meg az oroszok és a britek előtt. Az „állandóságot” Cseh László képviseli a válogatottban, aki 2006-hoz - és a legutóbbi, 2008- as eindhoveni Eb-hez - hasonlóan most is megnyerte a 200 és 400 vegyest. ■