Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-02 / 178. szám

2010. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ 7 KÖZÉLET&GAZDASÁG Régiós gond a rossz hitelek megugrása középmezőnyben Itthon 200-250 ezer embert fenyegethet a kilakoltatás veszélye nemteljesítés miatt A nem teljesítő hitelek a környező államokban is megoldandó feladatként tornyosulnak a döntésho­zók előtt. Barát Mihály Bunna Gyula, a könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég, a PricewaterhouseCoopers (PwC) igazgatója egy minapi háttérbe­szélgetésen közölte: Magyaror­szág a régió tíz vizsgált országa közül - nagyságrend alapján - a középmezőnybe tartozik, hiszen a hatodik legnagyobb méretű, nagyjából 5 milliárd eurós nem teljesítő hitelállománnyal küzd. A nem teljesítő hitelek aránya - áll a PwC jelentésében - Ma­Mától startol az újfajta Széchenyi-kártya Ma indul a Széchenyi-kártya programban a forgóeszközhite­lezés. A Széchenyi-kártya prog­ram kiterjesztéséről hozott kor­mányhatározat szerint augusz­tus 1-jétől a vállalkozások hitel­portfoliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futam­idejű forgóeszközhiteit indít a kormány. ■ Második menetben szeptembertől jön a beruházási hitel is. A Széchenyi-kártya program­ban közreműködő KA-VOSZ Zrt. tájékoztatója szerint a forgóesz­közhitei nemcsak az átmeneti likviditási problémák áthidalá­sára szolgál, hanem hosszabb fu­tamideje miatt alkalmas a forgó­eszközök - árukészletek, alap­anyagok, a működéshez szüksé­ges szolgáltatások finanszírozá­sára. A maximum 25 millió fo­rintos hitelösszegre a kormány a következő 3 évre 2 százalék ka­mattámogatást és garanciadíj-tá­mogatást biztosít. A Széchenyi-kártya program kiterjesztéséről szóló kormány- határozat tartalmazza azt is, hogy szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások pia­cainak megtartása és bővítése ér­dekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet, legfeljebb 10 éves futamidővel. ■ Januártól újabb csomaggal bővül 2011. JANUÁR l-JÉTŐL újabb a 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamide­jű hitel indul Széchenyi- kártya programban a pá­lyázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számá­nak növelése érdekében. Orbán Viktor miniszterel­nök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet is­mertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi-kártya felhasz­nálási körének szélesítése. gyarországon márciusra elérte a 8,1 százalékot, ez jelentős növeke­dés a 2008 végi szinthez képest. Ez azokat az államokat érinti leg­kevésbé, ahol a devizaalapú hite­lezés nem vagy kismértékben terjedt el. A hitelportfolió romlásához a régiós országokban ugyanaz a három tényező járult hozzá leg­inkább. Eltérő mértékben bár, de mindenhol emelkedett a munka- nélküliség, a helyi devizák jelen­tősen, átlagosan 40 százalékkal gyengültek, illetve hozzájárult a romláshoz a bankok válságot megelőző hitelezési gyakorlata is. (Ez utóbbi részeként az igaz­gató a szabad felhasználású jel- záloghitelek, illetve a devizaala­pú kölcsönök gyors térnyerését említette meg.) A lakossági jelzáloghiteleknél a nem teljesítő arány 6,3 száza­lék Magyarországon, ez hozzá­vetőlegesen 90 200 kölcsönszer­ződést jelent. Ez a KSH vonatko­zó adatait figyelembe véve azt jelenti, hogy jelenleg 200-250 ezer embert fenyeget a hitelszer­ződés nemteljesítése miatti küa- koltatás veszélye. Ami a hazai kilátásokat illeti, az igazgató úgy vélekedett: ha a Nem teljesítő portfolió növekedése (2009/08, százalék) Horvátország Románia Csehország Magyarország Oroszország Szlovákia Ukrajna makrogazdasági környezetben nem következik be a jelenlegi­hez képest drasztikus, negatív változás, akkor arra lehet számí­tani, hogy a 90 napon túli kése­delemben lévő hitelek aránya nem nő tíz százalék fölé. A bank­szektor stabil, a működését sem­milyen formában nem veszé­lyezteti a portfolió romlása, ám a megnövekedett tartalékolási igény miatt számítani kell arra, hogy a piaci szereplők visszafog­ják hitelezési aktivitásukat. A fizetésképtelenséggel küz­dő adósok problémájának keze­lésében eltérő megoldásokat al­kalmaztak, illetve alkalmaznak az egyes országokban, ám a leg­több helyen az állam közremű­ködésével oldják meg ezt a kér­dést. A „rossz bankok” és hason­Megszűnt a devizás lakáskölcsön hétfőtől nincs devizahitel a lakásvásárlóknak, de szemé­lyi kölcsönt továbbra is fel le­het venni devizaalapon. A kormányrendelet eredetileg jú­lius elsejétől tiltotta volna be a devizaalapú lakáshiteleket, ezt azonban alkotmányossági aggályok miatt akkor nem hirdették ki. HIRDETÉS 'Magyar. .termék] Friss. Olcsó. Jó TV paprika* ► I. osztály hálós ► 500g >-3(78 Ft/kg Sárgadinnye >1. osztály ► lédig /— Uzsonna sonka ► 600g >832 Ft/kg Sissy Krémföl* ► 20% zsírtartalom ► 450 g ^ ► 256 Ft/kg . /, 'Magyar .termék] Balatoni Merlot* ► édes vörösbor ► 0,75 liter ► 452 Ft/liter ► az üveg ára: 40 Ft Wake up multivitamin gyümölcslé ► 100% gyijmöicstartalom jk >1 liter _ ■■■■Knn Steininger sör* 0,5 liter ► 238 Ft/liter 'Magyar. .termék] Érvényes: 2010. augusztus 2. és augusztus 4. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 183 pontján. *Az árak a 2010. július 29-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn betUl elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Renny ! MARKET OLCSÓBB! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó ló módszerek alkalmazása ugyanakkor - hangsúlyozta Bunna Gyufa - csak akkor lehet sikeres, ha a döntéshozók szak­mai alapú megoldásokat keres­nek, és nem a politikai szem­pontok érvényesülnek. A kormányzat által tervezett, a bedőlt lakáshiteleseket megse­gítő nemzeti eszközkezelő társa­ságról - részletek hiányában - az igazgató nem kívánt véle­ményt alkotni. Ugyanakkor utalt arra: egy transzparens és szak­mai alapokon nyugvó módszer kialakítására lenne szükség, amely szociális szempontokat is figyelembe vesz, illetve ésszerű­en és tisztességesen osztja meg a veszteségeket az adósok, a hi­telezők és az állam (vagyis az adófizetők) között. Olcsóbb a benzin Horvátországban csökkentek a benzinárak Horvátországban, az INA kútjainál keddtől 12-13 lipával kell kevesebbet fi­zetni. A 95-ös és a 98-as ára 8,32 kunára csökkent (1 kuna 39,66 forint). A szu­per 95-ös ára keddtől 8,13 kuna. A gázolajfélék ára két hete csökkent 21-23 lipával, az eurodízel literje 7,91, a dízelé 7,71 kuna. Beüzemelték a csepeli szennyvíztisztítót szombaton volt a műszaki átadása a Központi Csepeli Szennyvíztisztítónak. Több mint 4 évig épült, 130 milli­árd forintból. Tavasz óta ment a tesztüzem, ma mu­tatják meg, hogyan is mű­ködik. Érik a botrány is a Fővárosi Közgyűlésben: a beruházó francia cég jelen­tős díjemelést szeretne, s „túlárazott nyergesvontató­vásárlások”, elmaradt beru­házás (iszapkezelő) okán Papcsák Ferenc elszámolta­tási kormánybiztos is fog­lalkozik az üggyel. Papcsák valami nem stimmel Hitelkamatot csökkent az Erste Bank az erste bank mától a jöve­delemalapú finanszírozás kivételével műiden finan­szírozási forma esetén csökkenti a forintalapú pia­ci jelzáloghitelek kamatát. A csökkentés egyaránt vo­natkozik a forintalapú, la­káscélú és szabad felhasz­nálású hitelekre, valamint ezek akciós kamataira is. V )

Next

/
Thumbnails
Contents