Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)
2010-08-13 / 188. szám
11 2010. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG EGYHÁZI TÜKÖR Szekszárdi bor nyerte az egyik év bora címet a piaristáknál Remélik, hogy megmaradnak zsidó hitközségek Tolna megyében már nincs működő gyülekezet A Radó Pince Cabernet cuvée-je és a Pócz Pincészet Portugjesere nyerte el idén a Piarista bor címet. A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borválogatás díjazottjai pénteken, augusztus 6-án vehették át a boraikat kitüntető oklevelet. A győztes borokat a rend az év Piarista boraként hozza forgalomba. A régi piarista borászati hagyományokat felélesztő pályázaton idén a száraz vörösborok versenyeztek, negyven bor érkezett a második alkalommal kiírt borválogatásra. A GYŐZTES BOROK: Radó Pince: Szekszárdi Cabernet cuvée 2007, száraz vörösbor. A Radó családnak immár negyedik generációja foglalkozik elhivatottsággal, szakmai odaadással a szőlő termesztésével és a bor készítésével. Ez a cabemet cuvée, sauvignon és franc házasításával, magyar és francia tölgyfahordókban érlelődött. Testes, vastag bor, illatában és ízében a vanília és a csokoládé keveredik. Pócz Pincészet: Kokashegyi portugieser válogatás 2008, száraz vörösbor. A Pócz családi pincészet szőlőhöz való kötődése generációkra vezethető vissza. A balatonlellei Kokashegy öreg tőkéinek bora, ötvenéves ültetvényen szigorú terméskorlátozással termesztett szőlőből készült. Meleg illatú, gyümölcsös, gazdag ízvilágú, bársonyos vörösbor. Kenyérszentelés és ünnepi mise a megyeszékhelyen Az augusztus 20-i program Szek- szárdon ünnepi szentmisével kezdődik 8.45 perckor. A misét Bíró László püspök mutatja be. Ezt követi az ökumenikus kenyérszentelés és áldás Bacsmai László katolikus, Balázsi Zoltán református és Sefcsik Zoltán evangélikus lelkipásztor közreműködésével. A megszentelt kenyérrel a Művészetek Házához vonulnak a résztvevők, a Csurgó zenekar, a Barti- na Néptánc Egyesület és az Ifjú Szív Együttes kíséretében. Ott térzene várja az érkezőket, a Szekszárdi Gitárkvartett előadásában. A megszentelt, megáldott új kenyér megszegésére a városházán kerül sor. ■ W. Y. Egyre kevesebb az aktívan működő zsidó közösség. Elöljáróik szerint minden történelmi egyház bajban van, mert generációk nőttek fel vallástalanul. Wessely Gábor Korosodnak, fogyatkoznak a zsidó hitközségek tagjai. Tolna megyében már nincs is aktívan, rendszeresen működő gyülekezet. Egy-egy esemény kapcsán - például nemrég a szekszárdi holocaust-megemlékezésen - ösz- szejönnek a helyi izraeliták, de a hitgyakorlóknak Pécsre kell járniuk, ha istentiszteleteken akarnak részt venni. A pécsi főrabbi, Schönberger András sem dicsekedhet a zsinagógát megtöltő létszámmal. Elvileg a baranyai megyeszékhelyen mintegy százan vallják magukat zsidónak, gyakorlatilag viszont elférnek egy nem túl nagy gyülekezeti teremben, amikor összejönnek, igehirdetésre. ■ Faddon, 1985-ben egy sírköves lopatta el a zsidó temető köveit. Vidéken csak szórványokban él a hitgyakorló zsidóság, néhány nagyobb városban. A rabbiknak nincs földrajzi területük - kerületük, régiójuk, egyházmegyéjük -, a saját hitközségükben tevékenykednek csupán. A pécsi Pécsen, a szegedi Szegeden, a kecskeméti pedig két városban: Kecskeméten és Nagykőrösön. Más szolgálati hely vidéken nincs, csak a fővárosban. Ettől függetlenül természetesen ellátogatnak más településekre is a vallási elöljárók, ha meghívják őket beszédet mondani, tanítani, igét hirdetni. A háború előtt Pécsen több mint háromezer zsidó élt, a háború után háromszáz, most meg száz. Azok többsége is 70-80 éves. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha elfogynak, a rabbi azt válaszolja, hogy nem fogynak el. Mint mondja: - Minden generáció azt gondolja, hogy vele végződik a sor, s aztán a Felettünkvaló gondoskodik a megmaradásról. Azon nem tu- g dunk változtatni, hogy ennyien “ maradtunk, ám abban remény- 1 kedhetünk, hogy nem veszünk el. | E reménység tölti el dr. Stern g Pált is. A tolnai zsidó hitközség 2 Schönberger András pécsi főrabbi nemrég Szekszárdon járt Közeledik a zsidó újév, az 5771. esztendő AZ IDÉN SZEPTEMBER 8-ÁN este köszönt be a zsidó újév, a Ros Há- sáná A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5771. évfordulójára emlékeznek az izraeliták, és megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ megtartására és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése az engesztelő nap, a Jóm Kipur (idén szeptember 18.), amelyet végigböjtölnek Ezután következik az önfeledt öröm ideje, a Szukkot, a sátoros ünnep (idén szeptember 23-29.), melynek betetőzése a Smini Áceretet, a Tóra örömünnepe (szeptember 30. - október 1). képviselője már régóta Budapesten él. Neve többször szerepelt mostanában a médiában. A tolnai zsidó temetőben történt vandalizmust ítélte el. Mint megírtuk, 13 sírt rongáltak meg ismeretlen elkövetők. Nem hagytak maguk után semmiféle irredenta firkál- mányt, s ebből arra következtetnek, hogy a későbbi lopás előkészítését szolgálta a sírkövek kidöntése. Volt már erre példa dr. Stern Pál szerint. Faddon, 1985- ben egy sírköves megrendelésére loptak el köveket - újrafelhasználásra - a zsidó temetőből. Cecén pedig útalapba hordták a sírkert köveit a ü. világháború alatt, hogy a tankok ne süllyedjenek el a földúton. A kegyeleti szempont nem szempont, bizonyos embereknél, bizonyos esetekben. A zsidóság megmaradását Budapesten biztatóbbnak látja dr. Stern Pál, mint vidéken. A fiatalok egyre bátrabban vállalják hovatartozásukat, sokan tanulnak a felső- oktatásban, és aktív közösségi munkát fejtenek ki hitéleti és egyesületi téren egyaránt A hívek elöregedését egyébként általános jelenségnek tekinti a tolnai származású férfi. Azt mondja: - Nemcsak a zsidóságot sújtja ez a dolog, hanem a katolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat is. A világháború utáni, vallás nélküli társadalomban szinte elvárás volt a hitetlenség. Arra szeretném kérni az abban a közegben felnőtt szülőket, hogy ne ijedjenek meg attól, ha a jövőben a gyerekeik erkölcsi nevelésben részesülnek. HÍRSÁV Tábori lelkészt szentel a tábori püspök BONYHÁD Bíró László püspök új tábori lelkészt szentel fel Bonyhádon. Ezzel 25-re emelkedik a magyarországi tábori lelkészek száma. Egy részük itthon szolgál, a többiek külföldi misszókban. Markovics Milán Mór a völgységi városban nőtt fel. Itt szentelik most pappá augusztus 15-én, és itt mutatja be újmiséjét is, augusztus 19-én. (wg) Elmarad a keresztény áhítat fadd Elmarad a Szent István és az új kenyér ünnepe alkalmából tervezett faddi keresztény áhítat, egészségügyi okok miatt. A közös imádságot augusztus 20-án, 9 órától tartották volna Faddon, a Bartal-kertben. Az áhítaton Bagi Sándor katolikus esperes, Rácz József református esperes és Bereczki Zoltán református lelkész szolgált volna. (sk) Ökumenikus zenei fesztivál, tizedszer solymár A volt köztársasági elnök felesége, dr. Mádl Ferencné és dr. Beer Miklós katolikus püspök a fővédnöke a tizedik gospel fesztiválnak. Az ökumenikus zenei rendezvény évről évre egyre népszerűbb, Tolna megyéből is sokan látogatják. Az idei gospel fesztivál augusztus 28-án lesz, Solymáron, a sportcentrumban. Sztárvendégnek a Joany and the More Gospelt valamint a Bolyki Brotherst hívták meg. (wg) Ismét lesz német nyelvű mise tolna Német nyelvű misét rendeznek Tolnán szombaton, a német nemzetiségi nap alkalmából. Délelőtt 11 órakor, a tolnai templomban kezdődik a mise, amit dr. Keresztes Pál, paksi plébános celebrál. A misén német nemzetiségi kórusok működnek közre, Óbudáról a Braun Haxler Kórus és a Braun Haxler Dalkör, a Tatabánya-alsógallai kórus, a szigetcsépi kórus, valamint a Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör kórusa, (sk) Továbbiak a TEOLhu hírportálon A cserkészek vidáman, de fegyelmezetten éltek a szabadban célokA fiatalok testi-lelki nevelésére, a társadalmi és szellemi képességek kifejlesztésére törekednek a táborban A pincehelyi cserkészcsapat vezetője, Kari Andor immár tizenegyedik éve szervezi a nagy nyári tábort. Az idén Szemeti Sándornak köszönhetően a belecskai erdőben verhették fel sátraikat. Több mint ötvenen egy hétig éltek nomád körülmények között, melyet természetesen önként vállaltak. A gyerekek nem televízióztak, nem szá- mítógépeztek, s ez már megszokott - mondta Doffkay László- né, a simontornyai cserkészek vezetője, majd hozzátette: a nevelés egyik fontos eleme ez is. Ebben az évben a tábor nemzetközi jelleget öltött, a tamási, pincehelyi, simontornyai és celldömölki gyerekek mellett itt töltött néhány napot két, Erdélyből - Szamosújvárról - érkezett cserkész. Egyikőjük, Zamora Jenő elmondta, hogy a Balatonon nyaraltak és a kedves meghívásnak eleget téve kerékpárral jöttek. A táborban elsősorban tapasztalatokat gyűjtenek. Egy érdekes történetet is elmesélt az erdélyi cserkész a tábori síppal kapcsolatban, mellyel az újságíró tiszteletére összehívták a cserkészeket, akik nagyon fegyelmezetten és gyorsan gyüle- a keztek. Nos, az egyik szülő Er- | délyben tanúja volt egy hason- | ló esetnek és azt kérdezte, hol | lehet ilyet vásárolni, mert a gye- í rekeit szeretné ily módon összeSorakozó és csatakiáltás az alakulótéren. Vidámságban sem volt hiány gyűjteni. Csalódott volt a válasz miatt: ez egy közönséges síp, mely elsősorban a katonás, fegyelmezett cserkészekre gyakorol ilyen hatást. A táborban találkoztunk Magyar Lászlóval, a Táborkereszt országos vezetésének tagjával, aki elismeréssel beszélt a tábori életről, a szervezésről, az ösz- szefogásról és a programokról. Itt a cserkészet alapelveiben megfogalmazottak: Isten, haza, az emberek szolgálata sűrítve mind jelen vannak. A jó célokra, a fiatalok testi-lelki nevelésére, a társadalmi és szellemi képességek kifejlesztésére nagyon sok követendő példát találhattunk. Mindig fontosnak tartják a természet ismeretét és szüreteiét, az egészséges életet, az önfegyelmet, és a kitartást, valamint a népi hagyományok megőrzését. A táborlakók kedvenc játéka a méta volt, mely sok mozgást, kevés eszközt igényelt. A gyerekek játszva, szórakozva tanultak, közben a fegyelem, az ösz- szetartozás is erősödött. Az egész emberré nevelést jól szolgálta az önálló saját világ, saját élet s maga a táborépítés. A táborban önkéntes, vidám munkát tapasztalhattunk, ahogy az életben is Isten áldásával embertársaik javára kívánnak cselekedni. ■ Varga László