Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-10 / 185. szám

10 ALMANACH 2010 - KETY TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. AUGUSZTUS 10., KEDD hírek A belső után az épület külseje is megújult A kultúrház néhány évvel ezelőtti bővítése és belső felújítása után idén kívülről is megszépült az épület. A munkák során parkolót is kialakítottak, illetve'parko­sították a környezetet. A kö­zel 10 millió forintos beru­házás az ÚMVP támogatá­sával valósult meg. Mindennaposak a misék a faluban a katolikus gyülekezet tag­jai csütörtök kivételével na­ponta hallgathatnak igehir­detést a falu templomában. De a protestánsoknak sem keli teljesen hiányolniuk az istentiszteleteket A reformá­tus felekezet havonta egy­szer hallhat helyben igehir­detést, míg az evangéliku­sokhoz a nagyobb egyházi ünnepekkor érkezőt lelkész. Egy hónapja született a legfiatalabb kétyi mindössze négy hete, július 14-én született Kéty legifjabb lakója, Csibi Jázmin. A csöpp­ség 56 centiméteres hosszal és 3380 grammos súllyal jött a világra a szekszárdi kórház­ban. Otthon három testvér várta az érkezését I Csibi Jázmin Érsekkétyre készül egy nagyobb delegáció A TESTVÉRTELEPÜLÉSRE, a szlovákiai Érsekkétyre ké­szül egy nagyobb küldött­ség a hónap végén. Az 1996 óta tartó kapcsolat a sport terén kezdődött, majd az önkormányzatok is felvet­ték egymással a kapcsola­tot, és azóta a falvak hagyo­mányőrző csoportjai, isko­lái is baráti viszonyt ápol­nak. A települések képvise­lői évente keresik fel egy­mást. Idén a labdarúgócsa­pat is a delegációval tart. A lakosság kor szerinti összetétele ■ 63 ÉV FE­6-18 ÉVES: 123 AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST HANOL ER­ZSÉBET ÍRTA, A FOTÓKAT MÁRTONFAI DÉNES ÉS GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A KÉTYI ÖNKOR­MÁNYZAT TÁMOGATTA. A Bukovinai találkozások elnevezésű folklórfesztiválhoz Kéty is csatlakozott. Szlovákiai és kölesdi együtteseket láttak vendégül Minden eredmény közös fejlesztés Jó lenne, ha a csatornahálózatra is pályázhatnának A pályázati kiírások fő­ként a faluszépítést cé­lozták az elmúlt évek­ben, holott a kétyi önkor­mányzatnak más tervei is lennének. Szeretnék minél előbb megoldani a szennyvízhálózat kiépí­tését, a csapadékvíz-elve­zetés korszerűsítését. Hanoi Erzsébet- A legfontosabb, hogy az itt élők jól érezzék magukat - kez­di Gödrei Zoltán, Kéty polgár- mestere. Ám ezt egyre nehe­zebb elérni. Na nem azért, mert az igények lettek hirtelenjében túl nagyok, hanem mert a falu rendelkezésére álló pénz lett egyre kevesebb. Mint a legtöbb helyen, Kétyen is a pályázati tá­mogatások határozzák meg a fejlesztéseket. A kiírások pedig az utóbbi években főleg a falu­szépítést szolgálták. Ennek kö­szönhetően a ciklus elején megtörtént a kultúrház bővíté­se, belső felújítása. A régi, meg­rogyott híd helyett új épült, a falu központjában egyedi busz­megálló készült. A polgármester szerint fontos, hogy ezek a beruházások meg­valósulhattak, de úgy érzi a falu szempontjából lettek volna fon­tosabb fejlesztések is. Ilyen pél­dául a szennyvízhálózat kiépíté­se, amit önállóan kell az önkor­mányzatnak megoldania, ugyanis a Felsőnánával és Zombával közös társulás kénysze­rűségből felbom­lott. Ráadásul amíg nincs kész a csa­tornarendszer, az utak felújítá­sába is hiába kezdenének bele. Az elsődlegesnek tartott fel­adatok közül a járdafelújításo­kat tudták elkezdeni az elmúlt években. Pályázati támogatás­sal készült el 2008-ban a Rákó­czi utca járdájának aszfaltozá­sa, majd egy évvel később a megújult buszváró előtti sza­kaszt térkövezték le. A lejáró ciklus negatívuma­ként említi Gödrei Zoltán az ál­Az iskolát bezár­ták, de az óvodát korszerűsítették. talános iskola bezárását. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy 10-11 gyerek miatt nem is lett volna érdemes fenntartani az intézményt, így Zombára jár­nak a gyerekek. Az óvoda felújítá­sát viszont már a büszkeségek kö­zé sorolja a pol­gármester. Azt mondja a kör­nyéken talán az egyik legjobb. Amellett, hogy kicserélték a nyílászárókat és korszerűsítet­ték a világítást, valamint a fűtés­rendszert, két jól felszerelt cso­portszobát és tornatermet alakí­tottak ki a gyerekeknek. Az idei év eddigi eredmé­nye, hogy elkészült Kéty ren­dezési terve. Amiből azért ki­derül, a falu vezetése nem tesz le a jelentősebb beruhá­zásokról. A tanulmány figye­lembe veszi a megvalósulás­ra váró csatornahálózat he­lyét és a csapadékvízelveze­tők kialakítását is. Az opti­mizmusból azonban vissza­vesz, hogy az idei évet már aligha tudják az előzőekhez hasonlóan hitel nélkül meg­úszni. De Gödrei Zoltán azt mondja, elégedett az elmúlt négy évvel, csupán a megszo­rítások miatt van benne némi rossz érzés. Az viszont elége­dettséggel tölti el, hogy a kép­viselő-testület aktív munkát végzett, így minden, amit el­értek, közös eredmény. Gödrei Zoltán polgármester Csatornahálózat, vízelvezető, járda - a tervek A következő éveket három ki­emelt ten határozza meg. Ezek közül az egyik a szennyvízháló­zat kiépítése. Ez ügyben az év elején tartottak faluforumot, ahol az épített rendszerű szállí­tás mellett döntöttek a lakók. Hasonlóan sürgető feladat a belterületi vízrendezés. Mivel Kéty völgyben fekszik, esőzések idején özönvízszerűén ömlik le a csapadék a dombol­dalakról, és a na­gyobb vízmennyiség­gel már nem bír­nak az elvezetők. A harmadik lényeges pont a két énei ez­előtt elkezdett jár­dafelújítások befe­jezése lesz - összeg zeit a polgármester. Jó kis csapatot alkotnak egyesület Tíz éve alakult a kétyi nyugdíjasklub Szlovák vendégei voltak vasárnap a kultúrháznak A Bukovinai Találkozások nem­zetközi folklórfesztivál vasárnapi szomszédolás programjából a kétyiek is kivették a részüket. A helyi Székely Hagyományőrző Egyesület előadásán kívül a Szlo­vákiából érkezett vendég­együttest és a kölesdi csoportot láthatta a kultúrház közönsége. A falubeli ünnepségek sora egyébként a farsangi mulatsággal indult Kétyen. Az óvodások szo­kásukhoz híven műsort adnak üyenkor, a zombaí iskolába járó hetedik osztályos gyerekek pedig koszorúcskán mutatják be tánctu­dásukat. Az önkormányzat és a hagyo­mányőrző egyesület legközelebbi közös szervezésű rendezvénye a szüreti felvonulás lesz szeptem­berben. Az év vége közeledtével ismét a gyerekek kerülnek előtér­be. Az ünnepi hangulatról a Mi­kulás-program és a karácsonyvá­ró ünnepség gondoskodik majd. De az idősebbekről sem feledkez­nek meg a faluban. Az önkor­mányzat a felsőnánai agrár kft- vel együtt minden évben megven­dégeli a szépkorúakaL Büszkék az ifjúsági csapat bajnoki győzelmére Az óvoda az egyetlen nevelési in­tézmény a faluban, de ez nem azt jelenti, hogy az idősebbekről ne gondoskodna az önkormány­zat, úgy ahogy az erejéből telik. A szociálisan rászorulókat segí­tik, ezenfelül a tankönyvtámo­gatás minden iskolásnak jár, il­letve a középiskolásokat is meg­illeti a juttatás. A felsőoktatás­ban tanulók számára évek óta meghirdetik a Bursa Hungarica ösztöndíjat. Erre a célra idén százezer forintot különített el a képviselő-testület. Áz iskola 2008-as megszűné­se óta a gyerekek a zombai álta­lános iskolába járnak. Gödrei Zoltán polgármester szerint ez nem jelent nagy gondot a csalá­doknak, hiszen iskolabusz viszi a gyerekeket, így a közlekedés nem megterhelő számukra. De Kétyen a fiatal labdarú­gókra is büszkék lehetnek, ugyanis az ifjúsági csapat a leg­utóbbi idényben a Hőgyészt megelőzve megnyerte a megyei bajnokságot. Kerek évfordulóra készül a kétyi nyugdíjasklub. Hajdú Józsefné, az egyesület vezetője elmondta, mél­tó módon szeretnék megülni tize­dik születésnapjukat, így nem­csak maguk vesznek részt az ün­nepségen, hanem a környező tele­pülések klubjait is szeretnék meg­hívni. És ugyanígy ők is rendsze­res vendégek például Hőgyészen, Harcon vagy éppen Zombán. De gyakran tesznek távolabbi helyekre is látogatást Legutóbb Pé csen járt a társaság, illetve Abaligetre kirándultak, Magyar- hertelenden fürdőztek. A tervek között szerepel, hogy egyházi ren­dezvényen is részt vegyenek. A le­hetséges úticélok Máriagyűd vagy pedig Mátraverebély. % Hajdú Józsefné, Margit néni Am helyben is többször tarta­nak kis rendezvényeket, ünne­peket. Nemrégiben pedig közö­sen főztek az egyesület tagjai, és reményeik szerint még több ilyen eseményre sor kerül a kö­zeljövőben. Egyébként havonta egyszer a régi iskolaépületben jön össze a társaság. Hajdúné azt mondja, kezdet­ben jóval többen, 54-en voltak, mostanra viszont 32-en marad­tak, és köztük mindössze hat fér­fi van. De a vezető összetartó, jó kis csapatnak tartja a klubot, amely a kétyi és a megyei ön- kormányzat támogatására is számíthat. Ám a legfontosabb mégis az, hogy egészség legyen - teszi hozzá Hajdúné. Kielégítik az igényeket a helyi vállalkozások Sok kis helyi vállalkozás igyek­szik teljessé tenni a kétyiek életét Gödrei Zoltán szerint sikerrel. A polgármester azt mondja, jól ki­szolgálják a falut, ellátják az igé­nyeket a kis cégek. Három bolt, két vendéglátóhely működik Kétyen, van fodrászat Sőt posta is, így mobilpostára sincs szükség. Vagyis az alapvető szolgálta­tások elérhetőek a faluban. Természetesen sok helybeli­nek a megélhetést jelentüt ezek a vállalkozások. A legtöbb em­bert a faipari, valamint a villany- szerelési cég foglalkoztatja. Az önkormányzat pedig arra törek­szik, hogy a lehetőségekhez ■ Sikerült meg­oldani a házi­orvosi szolgá­latot. mérten támogatni tudja őket. A segítségnyújtás ugyanakkor köl­csönös. Hiszen, ha valami javí­tásra, munkára van szükség, ak­kor elsősorban helyi vállalkozót keresnek a feladat elvégzésére. Gödrei Zoltán a kétyi egészségügyi szolgáltatásokat is di­cséri. Mint mondja, a gyógyszerekért nem kell utazni, van saját patikája a falunak. Ráadásul a háziorvosi szolgálatot is sikerült megoldani nemrégiben. Dr. Endrődi Csaba, medinai orvos minden hétköznap másfél órát rendel Kétyen. Ez pedig nagy előrelépés a korábbi időszakhoz képest. 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents