Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-27 / 173. szám

2010. JÚLIUS 27., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR Főként férfiak zaklatnak tapasztalatok Idegőrlő, ha valakit rendszeresen fenyegetnek Előfordul, hogy más bűncselekményekre is fény derül a zaklatás nyomozása során - mondta el Végh Lajos alezredes, vizsgálati osztályvezető Sokba kerülhet ez a spórolás rémdrámákat lehet hallani és olvasni arról, hogy mi­lyen megpróbáltatásokkal és nem utolsósorban költsé­gekkel jár az, ha az embert külföldön éri baleset. A leg­vadabbnak tűnő történetek milliós kezelési és ápolási tételekről szólnak. Még ha ezen beszámolók egy része eltúlzottnak is tűnik, az két­ségtelen: a szó szoros értel­mében nagyon sokba, akár egy vagyonba kerülhet egy amúgy jól induló nyaralás, ha előzetesen nem teszünk néhány könnyen teljesíthető óvintézkedést. Ezek közül az egyik legegyszerűbb, ugyanakkor egyik legfonto­sabb a balesetbiztosítás megkötése. valójában olyan,a mai, pénz mozgatta világban ma­gától értetődő tennivalóról van szó, melynek fontossága nem is igényelne különösebb magyarázgatást Ezzel együtt is évről évre számos, pórul járt honfitársunk kesereg azon - természetesen már utólag -, hogy mennyivel jobban járt volna, ha a „vész- madárkodókra" hallgatva balesetbiztosítást köt. A min­den áron való takarékosko­dás persze sokszor kényszer- helyzetből ered: néha éppen annak az öt-tízezer forintnak lenne helye útvám- vagy ben- zinköltség-fizetéskor. Csak­hogy, amit esetleg nyerünk a vámon, azt akár sokszorosan kifizetjük a réven. ismerősöm balesetbiztosí­tással kapcsolatos filozófiá­ja mindenesetre példaérté­kű. Nyaraláskor az egész családra, magától értetődő­en a gyermekekre is kivált­ja ezt a hivatalos okmányt. Négy személyre már nem olcsó, főleg két hétre, de mégsem érzi kidobott pénz­nek ezt a költséget. S mint mondja, a legnagyobb örö­möt az jelenti számára, ha a külföldi vakációról úgy tér haza, hogy soha nincs szük­ség ezekre az amúgy szük­séges papírokra. A zaklatásra jellemző, hogy férfiak követik el volt párjuk, feleségük el­len. Kisebb részt más csa­ládtagok vagy szomszé­dok a tettesek. Arra is volt már példa, hogy egy ügy zaklatásnak indult, s emberölés lett belőle. Ihárosi Ibolya Régóta meglévő társadalmi igénynek tett eleget a jogalkotó azzal, hogy 2008. január elsejé­től bűncselekmény lett a zakla­tás - mondta Végh Lajos, a szek­szárdi rendőrkapitányság vizs­gálati osztályának vezetője. Ko­rában mint veszélyes fenyege­tést ismerhették az állampolgá­rok, s az a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértés volt. Zaklatás, ha valakit a minden­napi életében háborgatnak. Ez lehet rendszeres éjszakai tele­fon, üzengetés, követés, s ezért maximálisan egy év börtönt le­het kiszabni. Két év büntetést is kaphat, aki erőszakkal vagy köz­veszélyt okozó cselekmény elkö­vetésével fenyegetőzik. Három év a szabadságvesztés maximu­ma, ha volt házastárs, nevelésé­re, gyógykezelésére, illetve a gondozására bízott személy el­len követik el. A zaklatok döntő többsége, több mint 90 százalé­ka férfi. Nők csak elvétve tesz­nek ilyent. Az oka rendszerint az, hogy a szakítást, válást köve­tően a férfi megpróbálja helyre­állítani a kapcsolatot. Ilyenkor a fenyegetőzések döntően indulat­ból fakadnak. Kisebb részben testvér és testvér, szomszédok között fordul elő, de valamilyen kapcsolat mindig van a felek kö­zött. Nehez belelátni az emberi lé­kekbe - fogalmazott az osztály- vezető, mert volt már arra is pél­da, hogy zaklatásnak indult eset­ből végül emberölés lett. Ezért inkább többet dolgoznak egy ügyön, akkor is ha megszüntetés lesz a vége. Az eljárást le kell folytatni - mondta az alezredes, mert nem tudni, hogy a fenyege­tés mekkora félelmet kelt a sér­tettben. Ha kiderül, hogy nem komoly vagy nincs is realitása, például annak, hogy kitépi a ge­rincét a sértettnek, akkor meg­Zaklatás miatt indított eljárások száma 2008 69 2009 ____________U9___________ 20 10 ____________72 (első félév) FO RRÁS: SZEKSZÁRDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG szüntetik az eljárást. Az összes eset mintegy 30 százaléka vég­ződik így. Ha vannak bizonyíté­kok, sms-üzenetek, híváslisták, tanúk, akkor gyakran az ügyész­ségi figyelmeztetés is elegendő a további jogsértés megakadályo­zására. A fokozatosság elvének betar­tása mellett, előfordult azonban, hogy kényszerintézkedéssel élt a rendőrség. A figyelmeztetést követően a bíróság elrendelte az ideiglenes megelőző távoltartást, aminek megsértése már bírsá­golható, s végső esetben az elő­zetes letartóztatást is el lehet rendelni. Azt tapasztalták a rendőrök, hogy ezekkel a lehető­ségekkel élve, az elkövetők terel­hetők a békésebb magatartás irányába. Úgy tűnik, hogy a jogszabály eléri a célját, mert ha már meg­indul az eljárás, a tettesek elgon­dolkodnak. Rendszerint azzal védekeznek, hogy nem gondol­ták komolyan a fenyegetést. Arra is van példa, hogy vissza­élnek a lehetőséggel, s azért tesz­nek feljelentést zaklatás miatt, hogy ily módon álljanak bosszút vélt vagy valódi sérelmeikért.- Ha valakit zaklatnak, az olyan idegőrlő, hogy kihallgatá­sa során meglátszik a sértett ma­gatartásán - fogalmazott Végh Lajos. Persze arra is van példa, hogy felek három nap múlva ki­békülnek, majd megint kezdő­dik elölről a folyamat. Ha más­ként nem, szakértő kirendelésé­vel meg lehet állapítani, hogy va­lóban megtörtént-e a zaklatás. Ha nem, akkor átadják az ügyet a nyomozó ügyészségnek valót­lan bejelentés vagy hamis vád miatt, mert emberi sorsokkal nem lehet játszani. A nyomozás folyamán előfor­dul, hogy más bűncselekmé­nyekre is fény derül. Rendsze­rint korábbi családi erőszakról van szó, s ha még nem évült el, akkor azt is vizsgálják. Kiderül­het, a zaklatás mellett garázda­ság, kiskorú veszélyeztetése, vagy akár aljas indokból elköve­tett testi sértés is előfordult. - Mindent összevetve, nem tekint­hető jelentéktelen bűncselek­ménynek a zaklatás - mondta a vizsgálati osztály vezetője. ■I Önt zaklatták már valaha? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: * TE0L.hu ^ A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. Augusztusban felülvizsgálják a sztrádaépítést M6 Áttekintik az építési naplókat, kimutatásokat, a főpálya terveknek való megfelelését Elrendelte az M6 autópálya Du- naűjváros-Szekszárd közötti sza­kaszának műszaki felülvizsgála­tát Fellegi Tamás nemzeti fejlesz­tési miniszter. A tárcavezető a fel­adattal a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (KKK) bízta meg - közölte lapunkkal a minisztérium kommunikációs fő­osztálya. Az augusztusban kez­dődő átvilágítás során a projekt kivitelezését és a terveket, minő­sítési dokumentációkat is ellen­őrzik. A vizsgálattal megindul a PPP-konstrukcióban (magántőke bevonásával) megvalósult autó­pálya-beruházások teljes áttekin­tése. A KKK a műszaki felülvizsgá­lat során az M6-os autópálya Du­naűjváros-Szekszárd közötti szakaszán egyebek mellett az aszfaltburkolatok és alaprétegek rétegvastagságát, a szalagkorlá­tok és vadvédő kerítések előírás­szerűségét ellenőrzi. Megvizs­gálja a rézsűk, töltések anyag- összetételét, tömörségét, a be­szállított építőanyagok, föld mi­nőségét, kiemelt figyelemmel a május végi beomlás környezeté­re. Áttekinti az építési naplókat, kimutatásokat, a forgalomba he­lyezett főpálya terveknek való megfelelőségét. A fejlesztési minisztérium az elmúlt hetekben szigorította az autópálya-üzemeltetési szerző­dések teljesítésének ellenőrzé­sét, minden kötelezettség betar­tását következetesen számon ké­ri. Hamarosan megkezdődik az M6 koncessziós szerződések jo­gi és pénzügyi átvilágítása. A minisztérium Kiemelt Álla­mi Szerződéseket és Támogatáso­kat Vizsgáló Államtitkársága egy­séges rendszerben kezeli a PPP típusú projekteket, amelyek tel­jes körű felülvizsgálatát is elvég­zi. A cél az állam számára előny­telen, gazdaságtalan vállalások feltárása, kiszűrése. Jelenleg éves szinten százmilliárdos nagyság­rendben terhelik a költségvetést a PPP beruházásokhoz kapcsolódó kifizetések. A jövő évtől csak az autópálya rendelkezésre állási dí­jak mértéke meghaladja az évi 100 milliárd forintot. ■ Rácz T. A M6-oson történt május végi beomlás környezetét is ellenőrzik. Az előzményeket és a háttérinformációkat keresse a TEOLhu-n WBBSEEOm Begyűjtik a faluban a speciális hulladékot gerjen Elektromos hulla­dék gyűjtéséről kötött meg­állapodást a település ön- kormányzata a faluban sze­métszállítást végző KVG Zrt.-vel. Mivel a település la­kói közül többen jelezték, hogy nincs hová elhelyezni az elektronikus hulladékot, az önkormányzat a szolgál­tatóhoz fordult. A képvise­lők augusztus 17-ét és 18-át jelölték ki, ezen a napon egy kijelölt helyre hordhat­ják majd a gerjeniek a feles­legessé vált, vagy használ­hatatlan elektronikus esz­közöket. (vm) Ingyen táborozhatnak a gézengúzok dunaföldvár Ingyenesen táborozhatnak a gyerekek a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat Támogató Szolgálata jóvoltából. A Gézengúz nyá­ri tábor első turnusát e hé­ten tartják, a következő au­gusztus 2-a és augusztus 6- a között lesz az iskola Duna- parti táborában. Az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekek kézművességgel, ügyességi játékokkal töltik az idejüket, ismerkednek a város neve­zetességeivel, jó idő esetén pedig strandolnak, (vt) Három hetet csúszik a főutca felújítása PAKS Várhatóan a tervezett­nél később fejeződik be a fő­utca felújítása. A határidő eredetileg augusztus 10-e volt. Hajdú lános polgármes­ter tájékoztatása szerint gőz­erővel dolgozik a kivitelező, de a munkákat hátráltatta a közel egy hónapig tartó eső­zés, illetve olyan új felada­tok adódtak az úttest feltárá­sa után, melyekkel előre nem lehetett számolni. A csapadékelvezető rendszert rossz állapotban találták, ezért úgy döntöttek, kicseré­lik az utca egy szakaszán. Ez előreláthatóan három héttel megnöveli a kivitele­zésre szánt időt, és 20 millió forinttal a költségeket, (vt) Képünk archív felvétel A nagy királyról beszélt a helytörténész őcsény Mátyás király életé­ről és koráról hallhattak elő­adást a közelmúltban az ér­deklődők a helytörténeti és történelmi előadássorozat keretében a református gyü­lekezeti házban. Az előadó Andics János helytörténész volt, akinek már két kötete jelent meg az őcsényi ha­gyományokról és azok őrző­iről. (vm) Továbbiak a TEOLhu hírportálon k »

Next

/
Thumbnails
Contents