Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-19 / 166. szám
2 HÍRSÁV Megújul a polgármesteri hivatal koros épülete hőgyész Javában zajlik a hőgyészi polgármesteri hivatal épületének felújítása. Az önkormányzat erre a célra kiírt pályázati támogatásból, az áfa önerőből való finanszírozásával valósítja meg a 16,5 millió forintos beruházást. Az összeg a koros épület jelentősen amortizálódott nyílászáróinak cseréje mellett a vakolat felújítását is fedezi, (hé) Jóllakott a település 240 rászoruló családja fürgéd Összesen 240 rászoruló család kapott élelmiszercsomagokat a településen. A csütörtökön és pénteken kiosztott adományok tartós élelmiszert és némi édességet is rejtettek magukban. A segítség a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közreműködésével valósult meg. (má) Egyetlen kőműves végzi a szükséges felújítást iregszemcse Beázott az I- es számú orvosi rendelőnél lévő garázs teteje, így szükségessé vált a felújítása. A munkát egy szakképzett kőműves végzi a közhasznú program keretében. Az önkormányzatnak csak az anyagköltséget kell kifizetnie, ami úgy 300 ezer forintra rúg. (má) Képünk illusztráció Rehabilitációs kezelése körülményeit írta le fadd Dohóczki Istvánná súlyos betegségből épült fel dr. Papp Lajos szívspecialista segítségével. A faddi asszony Kapuváron kapott rehabilitációs kezelést, s az ott töltött időt egy írásban örökítette meg. A szemléletes és a települést népszerűsítő élménybeszámolóért - mely várhatóan nyomtatott formában is megjelenik - a kapuvári önkormányzat elismerésben részesítette, (wg) TISZTELT OLVASÓINKI A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek- szárd, Tolna és Bátaszék ügynökségvezetőit: Szekszárdi Szabóné Rózsás Éva __________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás __________20/460-63-55 Bá taszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚLIUS 19., HÉTFŐ Keresik a jegyzői ház hasznosítási lehetőségeit harc Egy idős harci állampolgár a Harc Jövőjéért Alapítványnak adományozta az egykori jegyzői házat - tájékoztatott Bóni Zoltán polgármester, az alapítvány elnöke. Az értékes, tágas, sok helyiséget magába foglaló Dózsa György utcai épület felújítását megkezdték, közben pedig keresik az ingatlan legcélszerűbb hasznosítási lehetőségét. A tervek szerint az épület egy évig szociális, közösségi célokat szolgál majd. Különböző jótékonysági akcióknak, civil összejöveteleknek adhat helyet, illetve átmeneti otthonként is szolgálhat rászorulók számára. Emellett lenne hely benne néhány ember foglalkoztatására alkalmas ösz- szeszerelő műhelynek is. Az idei túlélő tábor központi helyszíne is ennek az épületnek a kertjében lesz, a Sió-part helyett. Bóni Zoltán a végleges hasznosítási tervekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a jelen elképzelések alapján gyermekotthon, vagy idősotthon létrehozása jöhet szóba. Ezen intézmények létrehozásához azonban mindenképpen pályázati támogatást kell szerezni. ■ S. K. Tolnán 18-ról 12-re csökken a létszám. Lehet, hogy a testületi ülésekhez a városháza díszterme helyett elég lesz egy kisebb terem is Nem feleződik, de csökken új felállás Jelentős megtakarítást nem hoz a kevesebb képviselő Hétfős lesz a legtöbb képviselő-testület a következő önkormányzati ciklusban a szekszárdi kistérség településein. A legnagyobb arányú létszám- csökkenés a két nagyközségben, Faddon és Decsen következik be. Steinbach Zsolt Bár a képviselők létszámának korábban beharangozott megfe- lezése erős túlzásnak bizonyult, tény, hogy a következő önkormányzati ciklusban mindenütt kevesebben lesznek a helyhatóságok döntéshozói a mostaninál, az új szabályok szerint. A szekszárdi kistérségben az őszi választások után a legtöbb képviselő-testület, szám szerint tizenegy, 7 fős lesz (6 képviselő + 1 polgármester). A képviselői létszámcsökkenések arányában azonban jelentős eltérés mutatkozik ezen települések között. A kb. 1250 lélekszámú Várdombon például mindössze egy fővel csökken a létszám, a korábbi 7+1-ről 6+1-re. A közel kétezerötszáz fős Tengelicen viszont 9+1-ről, míg a négyezer fő feletti Decsen és Faddon 11+1- ről mérséklődik a képviselő-testület létszáma hétre. Mindez amiatt van, mert a új lakosságszám kategóriák határai értelemszerűen jóval bővebbek, azaz kevésbé differenciáltak az eddigieknél. Míg eddig többek között 100,600,1300,3000, 5000, 10 000 fős lélekszám-kategóriák voltak, addig most egyebek mellett 100, 1000, 5000, 10 000 fős határértékek határozzák meg a képviselői létszámot. A kistérség három városa három különböző kategóriába esik. Bátaszéken 5-tel lesznek kevesebben a képviselők, Tolnán az eddigi 10 egyéni körzetben megválasztott és 7 listás képviselő helyett 8 egyénit és 3 listást választanak a polgárok, plusz a polgármestert Szekszár- don annyival speciálisabb a helyzet, hogy ott a polgár- mester jelenleg egyéni képviselő is, így ott 23 fő a testület létszáma (14 egyéni és 9 listás), a lehetséges 24 (23+1 polgármester) helyett. Az új rendszerben a megye- székhelyen 14+1 fős lesz a képviselő-testület. A legkisebb faluvezetői grémiummal továbbra is Murga rendelkezik majd, az egész megyében. Ott az eddigi 3+1-es felállás 2+1-re csökken. A fentiekből kiderül, hogy a legnagyobb arányú létszámcsökkenés a két nagyközségben lesz. Ott valóban majdnem megfeleződik a döntéshozók száma. Biczó Ernő, Decs polgármestere ezt úgy kommentálta, hogy ezáltal megnő a képviselők felelőssége, azaz így még nagyobb jelentősége lesz annak, kiket választ meg a lakosság. Mint mondta, anyagi megtakarítás szempontjából a létszámcsökkenésnek Decsen nem lesz igazán nagy jelentősége, egymillió forint alatti összeget tud megspórolni ezzel a község. Fülöp János faddi polgármester szerint sem hoz érdemi megtakarítást a létszámcsökkentés. A településvezető szerint viszont azzal, hogy kevesebb lesz a képviselő, az adott településen az egymástól eltérő sokféle érdeket, sokszínű véleményt kevésbé lehet majd megjeleníteni. Új vezetőt neveznek ki az intézmény élére tolna Július 31-i hatállyal lemondott a tolnai Bezerédj szabadidőközpont vezetője. Pámer- né Bükky Klára egészségügyi okokkal indokolta távozását, de vállalta, hogy az új vezető kinevezéséig, ez év októberig ellátja a vezetői feladatokat. A tolnai képviselő-testület múlt heti ülésén pályázat kiírásáról döntött az új intézményvezető kiválasztására, akit határozott időre, két évre neveznének ki. Döntés született az önkormányzat által létrehozott Tolna Város Sportjáért és Kultúrájáért Közalapítvány új elnökéről is. Kiss Géza, a közalapítvány korábbi elnöke a közelmúltban váratlanul elhunyt. Helyére a képviselők Kiss Sándort, a kuratórium eddigi titkárát választották meg. Az új titkár Neszter József, a kuratórium tagja lett. Az új kuratóriumi tagnak pedig Ferenc Tibort jelölték a képviselők. • ■ H. T. Képviselő-testületek létszáma a kistérségben (fő) Jelenlegi Következő ciklusban Település 3+1 2+1 Murga 5+1 4+1 Kistormás, Szálka 7+1 4+1 Alsónána, Alsónyék, Fácánkert, Felsőnána, Harc, Kéty, Medina, Pörböly, Sárpilis 7+1 6+1 Várdomb 9+1 6+1 Báta, Bogyiszló, Kölesd, Őcsény, Slóagárd, Szedres, Tengellc, Zomba 11+1 6+1 Decs, Fadd 13+1 8+1 Bátaszék 17+1 11+1 Tolna 23 14+1 Szekszárd Összesen: 255171 FORRÁS: TN^YfflTÍS ■ Kevesebb képviselő, nagyobb felelősség. A konzervdoboz nem a csatornába való panasz Rendszeresen feltör a szennyvíz az aknából és elönti a környéket Egy hónap alatt befejezik az óvodafelújítást bogyiszló Rendszeresen felbu- gyog a szennyvíz az egyik aknából, és elönti az akna környékét Bogyiszlón az ún. Gödörnél, a Malom, Balassa, Nyárfa utca által határolt területen - panaszolta levelében egyik bogyiszlói olvasónk. Mint írta, a lakossági bejelentésekre a tolnai vízmű munkatársai megjelennek, elhárítják a problémát, ám az újra és újra megismétlődik. Kifogásolta azt is, hogy szerinte nem történik meg ilyen esetek után az akna környékének fertőtlenítése. A kifolyt vízben kikelő szúnyogok csípése rendkívül fájdalmas, „ki tudja, milyen fertőzést hordoznak magukkal”.- A problémát a környéken levő szennyvízátemelő gyakori üzemzavara okozza - mondta érdeklődésünkre a bogyiszlói szennyvízhálózatot is üzemeltető Tolna Vízmű Kft. területi vezetője, Szalai András. A szakember elmondta: a tisztító akna szintje, ahonnan a szennyvíz feltör, alacsonyabb, mint az átemelőé, ezért bugyog fel az aknában a víz, ha az átemelő leáll. Ám ha utólag megemelnék a tisztító akna szintjét, az balesetveszélyt okozna. Az alapvető gond, az átemelő gyakori meghibásodásának oka viszont az, hogy a csatornába rendszeresen olyan dolgok kerülnek, amelyek nem oda valók: a konzervdoboztól a rongyon, a Felbugyog a szennyvíz, és elönti az akna környékét játékbabán át a döglött macskáig. Hozzátette: ilyesmi nem csak Bogyiszlón fordul elő. Mint fogalmazott, a lakosság együttműködésével, odafigyelésével egy csomó kellemetlenséget meg lehetne előzni. A területi vezető azt is elmondta, hogy munkatársaik hetente kétszer ellenőrzik az átemelőt. Éjjel-nappali ügyeletet tartanak, a bejelentett üzemzavarokhoz igyekeznek mielőbb kiérni, ám a Bogyiszló és Tolna közötti híd felújítása miatt mostanában kerülniük kell, ami időveszteség. Közölte azt is: munkatársaik számára előírják, hogy a szennyvízzel elöntött területet minden esetben fertőtleníteni szükséges. ■ Zs. S. bogyiszló A múlt héten megkezdődött a bogyiszlói óvoda felújítása - tájékoztatott Tóth István polgármester. A munka a nyílászárók cseréjéből, fűtéskorszerűsítésből áll, amely jelentős megtakarítást hoz az intézmény működtetésében. A község az önkormányzati minisztériumtól nyert támogatást a felújításra. A bruttó mintegy tizenkétmillió forintos költségből 1,25 milliót biztosít az önkormányzat. A tervek szerint a munkát bő egy hónap alatt, augusztus 20-ig elvégzik. Az óvodásokat addig is ellátják, ha nem a szabadban vannak, akkor az egykori konyha- épület éttermében foglalkoznak velük. ■ S. Zs. 4 4