Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

3 2010. JÚLIUS 12., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR A mérték legyen az érték senki sem tudja igazán, ta­lán néhány szociológus kivé­telével, hogy mekkora is va­lójában a drogfogyasztás, pláne ennek a veszélye Ma­gyarországon. Vannak ilyen­olyan programok, amelyek­re elköltik az erre szánt pénzt, s nagy kérdés, hogy milyen hatékonysággal. akiket tolna megyében idő­ről időre elkapnak a rend­őrök, kisebb-nagyobb ter­jesztők. Sokan közülük azért árulják a kábítószert, hogy saját fogyasztásukat fi­nanszírozni tudják. Arra azonban nem volt még pél­da, hogy a kis terjesztők fel­dobták volna az egy szinttel felettük álló terjesztőt, aki­től ők vették a drogot. Még az is lehet, hogy igazat mondanak, s tényleg nem tudnak róluk mást, mint va­lamilyen ál-becenevet. azt viszont tudjuk, mert aki nem csukja be a szemét, lát­ja, hogy egyre fiatalabb gye­rekek isznak és dohányoz­nak. Erről, pontosabban ar­ról, miként viszonyulnak a fi­atalok a káros szenvedélyek­hez, két éve készült regioná­lis felmérés a 8. és 10. osztá­lyos középiskolások között. Ebből kiderült, hogy (még?) kevésbé a drogok, inkább az ital és a dohányzás veszé­lyezteti a dombóvári, paksi és szekszárdi középiskoláso­kat Egyre több fiatal lány iszik és cigarettázik. Azóta csönd, s bár voltak megbe­szélések, nem tudni, hogy mi történt az iskolákban. bár az is igaz, hogy a dol­gok e tekintetben nem is ott dőlnek el, hanem a család­ban. Onnan hozzák a fiata­lok a mintát, az értékrendet. Sajnos a napi tapasztalatok­kal ellentétben manapság nem könnyű elhitetni a gye­rekkel, hogy ha tanul előbb­re jut, s hogy munkából is meg lehet élni. Az otthoni mércén az iskola legfeljebb korrigálni képes. Legalább annyit, hogy a mérték le­gyen az érték. Minden üzlet akciókkal igyekszik a vásárlók kedvében járni, a szekszárdi Arany János utcai Coop üzletben a vevőknek nem kell csalódniuk Szemfényvesztő akciók? reklám Egy hétre tervezték, de már az első napon elfogyott Egymást érik a bolti akci­ók. A vásárlókat a tulaj­donosok különböző ked­vezményekkel próbálják az üzletükbe beterelgetni. Gyakran kiderül, a szóró­lapokat is csak csalinak használták. Mauthner Ilona Mit tehet a vásárló, ha úgy érzi tisztességtelen volt vele az üz­let?- a kérdést a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hivatal szek­szárdi kirendeltsége vezetőjé­nek, Póczikné Orosz Valériának továbbítottuk. Két éve jelent meg egy tör­vény, mely a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen piaci magatartással is foglalkozik, mondta a kirendeltség-vezető.- Ha az 5 napra meghirdetett akciónak már az első napján nem lehet megvásárolni az akci­ósnak meghirdetett termékek mindegyikét, akkor ez tisztes­ségtelen a vásárlókkal szemben. Az emberektől gyakran kapunk hasonló bejelentéseket. A vizsgálat azonban nem min­dig egyszerű, hiszen gyakran nem tudnak azonnal a helyszín­re menni az ellenőrök. Az akció ötödik napján pedig az üzlet ve­zetője gyakran azzal védekezik, hogy nem tudta előre kiszámol­ni, mekkora lesz az érdeklődés, ezért rendelt kevesebbet, így a végére elfogyott. Póczikné Orosz Valéria el­mondta, két hete telefonon kap­tak egy bejelentést, hogy már az első napon nem volt az üzletben a meghirdetett termékből. Mivel éppen volt szabad kapacitásuk, így két felügyelő a bejelentést kö­LEHŐCZ DANIELLA, SZEKSZÁRDI- Igen, figyelem az akciókat és meg is jegyzem, mikor, hol, mi az olcsóbb. Előfordult, hogy már nem volt a meghirdetett termék­ből, ilyenkor, ha már ott vagyok, azért vásárolok. A férjem az, aki ilyenkor juszt se vásárol semmit Egyébként általában nekem pozitív a tapasztalatom. vető napon már a helyszínre ment. A hatvan akciós termék­ből csupán tizenötöt találtak a polcon, a többi hiányzott. Jegyző­könyv készült a tapasztaltakról és jelentős bírságra is számíthat az üzlet. Ugyanakkor a vásárlóknak is van mit tanulniuk még, mondta a szakember, ugyanis sokszor nem olvassák el az apróbetűs részt, melyben az szerepel, hogy a felsorolt termékek közül né­hány csak adott napon, vagy DR. SINKA JÓZSEFNÉ, SZEKSZÁRDI- Mindig átnézem a reklámúj­ságokat. Az ember számolgat, miből tudna spórolni. Ha ép­pen több pénzem van, akkor az akciós termékből többet is vá­sárolok. Saját tapasztalatból tudom, hogy az apróbetűs részt is illik elolvasni, különben az ember könnyen ráfázhat. Megkérdeztük olvasóinkat: Ön figyeli-e az akciókat? y Önnel előfordult már, hogy becsapva érezte magát egy akció miatt? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TE0L.hu # A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. adott városban vásárolható meg. A multiknál ugyanis szokás, hogy úgynevezett központi (az egész országra érvényes) rek­lámújságot adnak ki, de a feltün­tetett termékek nem mindegyike vásárolható meg mindenütt. A fogyasztóvédelmi hivatal munkatársai, próbavásárlások­kal járják az üzleteket, a reklá­mokra kiemelten figyelnek. A ta­pasztalatuk az, hogy javult a helyzet, kevesebb a hiányosság, no és a vásárlók is sokkal öntu- datosabbakká váltak. Aki olyat tapasztal, ami nem tetszik neki, az elsőként az üzletben rekla­máljon, a vevőszolgálatnál, vagy ha ilyen nincs, akkor a vásárlók könyvét kérje el. Harminc napon belül írásban köteles válaszolni a panaszra az üzlet vezetője. Ha ez nem elégítette ki a vásárlót akkor forduljon a fogyasztóvé­delmi felügyelőséghez is. HIRSAV Nyílt pályázatot írnak ki a ’48-as emlékműre szekszárd Nyílt, országos pályázatot ír ki a megyeszék­hely az 1848-as emlékmű megalkotására, döntött a köz­gyűlés. A meghívásos pályá­zatot, amelyre négy művész nyolc tervet adott be, ered­ménytelennek nyilvánították, megköszönve a résztvevők munkáját. Mind a Képzőmű­vészeti Lektorátus, mind a helyi zsűri második fordulót javasolt, amelyen első fordu­lóban legjobbnak értékelt al­kotás továbbfejlesztését is ajánlották. A nyolcmillió fo­rintos költségkeretet 12 milli­óra emelték fel. (ii) Sárgödör téri bormustra hangos értékeléssel PAKS Másodszor rendezett a Paksi Sárgödör téri Présház­tulajdonosok Egyesülete Pé- ter-Pál-napi bormustrát. Ne­vezni csak fajtaborokkal le­hetetett, a siller, rosé és cuvée borok ezúttal nem kerültek elő a pincékből. A szombati találkozón Tóth Péter borász közreműködésével „hangos” borértékelést tartottak, hogy ezzel is segítsék a termelők és fogyasztók ismereteinek bővítését, (vt) Idén is utcabállal ünnepük az évfordulót kajdacs Utcabállal vigad ala­pításának 7. évfordulóján a Kajdacsi Nyugdíjas Dalkör. Ötévesen választották az ün­neplésnek ezt a módját, de annyira jó volt a fogadtatása, hogy azóta minden évben megtartják. Az idei július 24- én, szombaton lesz a teleház előtt. Sokáig nem pihennek a nótás kedvű nyugdíjasok, másnap a Sárszentlőrinci Aratási Hálaadó Ünnepség vendégei lesznek, (vt) Medencéből élvezték a zenét a strandolok paks A Pihenő zenekar és Fe­kete Jenő fellépésével folyta­tódott az Ürgemezei strandon a Strandesték sorozat, amely június közepén indult. A programot ezúttal kegyeibe fogadta az időjárás, így a kö­zönség egy része medencéből élvezte a zenét, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Nyerő hármas a Citroen Szekszárdnál! A lottó ötöst elvitték, de a Citroen „nyerő hármasa” a nyár végéig érvé­nyes a márka új szekszárdi képviseleténél. Az autóértékesítésben „uborkaszezonnak” számító nyári időszakban a Citroen a legtöbb készleten lévő modelljére (C3, Picasso modellek, Berlingo, C4, C5) 4 éves garanciát, navigá­ciót, illetve akár 0% THM-es forinthitelt kínál egyszerre. A készpénzzel vásárolni szándékozókat is kárpótolják, amiért nem veszik igénybe a kedvezményes kölcsön lehetőségét. A Citroen Szekszárd új márkakereskedése a Szőlőhegy utca 2/b-ben, az 56-os út városi, Bátaszék felé kivezető szakaszán található. Telefon: 74/ 512-233 ▲ A Fóber házaspáré a nívódíj testvértelepülés Jubiláltak a partnerségi kapcsolatok németkér Emelkedett hangu­latban kezdődött az idei falu­nap, hiszen a büchenbachi part­nerkapcsolat kialakulásának huszadik, a Csittszentivánnal létrejött partnerség tizenötödik évfordulójára emlékeztek. Mindkét testvértelepülésen megünnepelték már a jubileu­mot tavaly, most a hagyomány szerint megismételték ezt. Nem maradt el a Németkéri Német­ségért Nívódíj hagyományos díj­átadója sem. Idén egy faluszer- te ismert, és már több évtizede aktív házaspár kapta a német önkormányzat elismerését. Fó- berné Orova Valéria és Fóber Ferenc Bartáné Rauth Rufina alelnöktől vette át az elismerést. Együtt ünnepeltek németkériek, büchenbachiak, csittszentivániak Az elnök ugyanis maga az sének225. évfordulójáról. Ezek egyik díjazott, Fóber Ferenc, után két napon keresztül állt a Még a mulatságot megelőzően bál, zenekarok, táncegyüttesek Szauer Ágnes megemlékezett a váltották egymást a színpadon, németkéri németség betelepíté- ■ V.T

Next

/
Thumbnails
Contents