Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-09 / 158. szám

2010. JULIUS 8., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Hárommilliót nyert a Szekszárdi UFC csapata az E.ON pályázatán Szó sincs átszállójegyről labdarúgás Már készül az NB III-as debütálásra a Bölcske Tizenegy klub részesülhet össze­sen 30 millió forint támogatás­ban az E.ON Családi Foci Prog­ram keretében - jelentette be Konrad Kreuzer, az energiaszol­gáltató igazgatósági elnöke az eredményhirdetéssel egybekö­tött sajtótájékoztatón. A felhívás­ra összesen 41 pályázat érkezett be. Eredetileg 10 egyesület, illet­ve alapítvány jutott volna egyen­ként hárommillió forintos hoz­zájáruláshoz a közös családi fo­ciprogramok megvalósítására, a zsűri azonban úgy döntött, hogy a Belvárosi Női Labdarúgó Club SE-t és a Gyulafirátót-Kádárta SE-t megosztva, 1,5-1,5 millió fo­rint támogatásban részesíti. A PÁLYÁZAT NYERTESEI: Tóth Jó­zsef Bábolnai UFC (Tárkány), Fo­ci Tanoda Alapítvány (Biator- bágy), Kozármislenyi SE, Szek­szárdi UFC, Ceglédi Vasutas SE, Futball Klub Keszthely, Gyula­firátót-Kádárta SE, Kecskeméti Labdarúgó Club, Belvárosi Női Labdarúgó Club SE (Budapest), Sándorfalvai Utánpótlás Köz­hasznú SE, Kispesti Labdarúgá­sért Támogató Egyesület. ■ Jövő hétre dől el, hogy NB III-as lesz-e a Bonyhád Csak a jövő hét végére dől el, hogy indulhat-e az NB Ill-ban a Bonyhád Völgység LC labdarú­gócsapata. A völgységiek máso­dik helyen végeztek a Horfer Serleg megyei 1. osztályú focibaj­nokság 2009/2010-es idényé­ben, s abban a reményben adták be indulási szándéknyilatkoza­tukat, hogy az MLSZ a második helyezettekkel tölti fel a foghíjas mezőnyt. Káló József, az MLSZ amatőr bizottságának elnöke ér­deklődésünkre elmondta: csü­törtökig 80 nevezés érkezett a tervezett 96 helyre, így egyelőre még jósolni sem mer. A terv az, hogy hat csoportban 96 csapat szerepel majd, de ha nem lesz megfelelő létszámú nevező, ak­kor elképzelhető, hogy öt cso­portban indul a küzdelem. Káló József hozzátette, biztosat csak a jövő hét végén tud majd monda­ni, a völgységiek így nem tehet­nek mást: várnak és közben bíz­nak a kedvező döntésben. ■ A megyebajnokságban aranyérmes bölcskei csapat. Az NB lll-ban sokkal nehezebb dolga lesz a Farsang János játékos-edző dirigálta alakulatnak Missniffl* Évek óta harcoltak érte, most megvalósult az ál­muk. A bölcskei futball­csapat ősztől megméret­tetheti magát az NB III-as bajnokságban. Rónai Gábor Szó, mi szó, teljesen megérde­melten lett a megyei I. osztály bajnoka, és jutott fel a harmadik osztályba Farsang János játékos- edző csapata. A bölcskeiek a tel­jes idényben a legjobb teljesít­ményt nyújtották, a legtöbb győ­zelmet (27) aratták, a legtöbb gólt (110) rúgták, a legkevesebb vereséget (3) szenvedték el és a legkevesebb gólt (18) kapták. Rá­adásul két nem mindennapi so­rozattal is büszkélkedhetnek: zsinórban 25 mérkőzést nyertek meg, és sorozatban 11 találkozót hoztak le kapott gól nélkül. Erre mondjak: le a kalappal előttük! Mégsem szálltak el maguktól, jól tudják, ami elég a megyében, az kevés az NB lll-ban. Márpedig a bölcskeieknek az a céljuk, hogy hosszú éveken át a harma­dik vonalban játszhassanak. A sikeres szereplés reményében már szerdán megkezdték a felkészülést az NB IITra. Közben pedig igyekeznek olyan keretet Ez lehet a kezdőcsapat Lapunk eljátszott a gondolat­tal, hogy állna fel a Bölcske, ha ma kezdődne az NB III-as baj­nokság. A kapuban kirobbant- hatatlan a helye Müller Róbert- nek, a védelemben jobbról Fenyősi Gergely, Kern Tamás, Szauer Gábor és Besenczi Zol­tán kaphat helyet. A középpá­lya jobb oldalán Tóth János, a bal szélen Szili István helye megkérdőjelezhetetlen, a kar­mester Búzás Attila lehet, mel­lette azonban Besenczi István, Berényi Péter és Lacza Zsolt is szóba jöhet. A támadósorban Káli Tibor felelhet a gólokért, párja a már említett hármas közül kerülhet ki. Farsang Já­nos edzőt nem jelöltük a kezdő­be, ő csak akkor szállna be, ha szükség van a rutinjára. összehozni, amelyik képes arra, hogy a mezőny első felében vé­gezzen az augusztus közepén rajtoló 2010/2011-es idényben. Eddig már leigazolták az NB li­es Szigetszentmiklóstól a koráb­ban a Paksi SE-ben és a Tamási­ban is megforduló középpályást, Tóth Jánost, és megszerezték Fröhlich Rajmundot a Dunafóld- vár FC-től. Félig-meddig már ■ Ön szerint megállja a helyét a Bölcske az NB lll-ban? Szavazzon honlapunkon ___ , ma 16 óráig TE0L.hu A szavazás eredményéta szombati számunkban közöljük. visszatért Káli Tibor is, aki két évvel ezelőtt 41 találattal gólkirá­lyi címet szerzett a megye egy­ben, bajai kiruccanása azonban nem úgy sikerült, ahogy azt a gólérzékeny csatár tervezte. Bölcskén ismét megújulhat. Ka­pusposzton sem áll már rosszul az újonc: az elsőszámú hálóőr, Müller Róbert mellett a Duna- kömlődről visszatérő rutinos Sü- völtős Sándor és a Paksi SE U19- es gárdájának tehetsége, Szintai Balázs vár bevetésre. Közben tá­vozott Tóth Ferenc (Gerjen?), Mé­száros Gábor (Dunaföldvár?), Sü- völtős József (abbahagyta), Ba­logh László (Sárszentmiklós) és Kozák Sándor (Szedres?)- Ba­logh kivételével azonban egyi­kük sem számított alapember­nek a bajnokcsapatnál. A keret magja tehát együtt maradt, ez pedig Farsang János szerint re­ményt ad a jó szereplésre.- Nem átszállójegyet akarunk váltani, szeretnénk hosszú távra megalapozi NB III-as tagságun­kat - szögezte le Farsang János játékos-edző. - Hogy mik a célja­ink? Mindenképpen a táblázat első harmadában szeretnénk vé­gezni. Bár a mezőnyt még nem ismerjük, úgy gondolom, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy az ötödik-nyolcadik helyek valame­lyikét megszerezzük. A drukkereken mindenesetre nem fog múlni: már a szerdai edzést is szép számmal figyel­ték, s bizonyosan az egész baj­nokságban a csapat tizenkette­dik emberei lesznek. Az immá­ron NB III-as Bölcske első felké­szülési mérkőzését július 14-én Mezőfalván vívja (18), a rajtra összesen hét felkészülési talál­kozóval és egy Magyar Kupa­meccsel melegíthetnek a Far­sang-fiúk. A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, július 14.: Mezőfalva-Bölcske 18. Július 17.: Bölcske-Érd 17. Jú­lius 21.: Bölcske-Kalocsa 17. Jú­lius 24.: Pálhalma-Bölcske 18. Július 28.: Bölcske-Pálhalma 17. Július 31.: Sárszentmiklós- Bölcske 18. Augusztus 4.: Ka- locsa-Bölcske 18. Július 7-8.: Magyar Kupa országos selejte­ző, 1. forduló. Augusztus 14-15.: NB III-as bajnoki rajt. 1M Veretlenül jutott tovább az ifjúsági válogatott kézilabda A spanyolok le­győzésével (15-14) veretle­nül megnyerte csoportját a magyar női ifjúsági (U18) vá­logatott a Svédországban zaj­ló Európa-bajnokságon. Papp György edző csapata kedve­ző pozícióból várhatja a kö­zépdöntős csatározásokat, ahol sorrendben Oroszor­szág, Románia, Hollandia és Lengyelország lesz a mieink ellenfele. Szekerczés Lucára és Kurucz Annamáriára (UKSE Szekszárd) tehát ke­mény mérkőzések várnak. Ezüstöt és két bronzot ütöttek össze Egerben ökölvívás Egy második és két harmadik helyezést ér­tek el a Paksi SE bokszolói az Egerben megrendezett 49. Bornemissza Gergely Emlék- versenyen. Kajtár László, Feil Ádám, Szakály Sándor tanítványai közül a serdülők mezőnyében induló Sárosdi Attila (68 kg) ezüsttel, Gungl Bálint (44,5 kg) és a junio­rok között szereplő Lacza Mihály (70 kg) bronz-ér­emmel térhetett haza. Harmadik helyen zártak a Rákóczi suli leányzói diáksport Remekül szere­pelt a paksi II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola csapa­ta a Balatonbogláron meg­rendezett ritmikus gimnasz­tika országos diákolimpiái döntőben. A Feil Liza, Mach Cseperke, B. Kovács Lídia és B. Kovács Jozefa alkotta csa­pat a csoportos gimnasztika kategóriában az előkelő har­madik helyet szerezte meg az igen erős mezőnyben. A bronzérmes leánycsapat Továbbiak a TEOLhu hírportálon A Kissfröccs veretlenül lett első Domboriban A Király Kupa után irány Bük labdarúgás Jövő hétfőtől ismét edzőtáborban a Paksi FC Simontornyán újjáéled a férfi kézilabdázás Idén 12 csapat nevezett a Dombori Nyári Fesztivál keretén belül megrendezett II. Horfer Dombori Kupa kispályás labda­rúgó tornára. A tornagyőzelmet a mérkőzéseket veretlenül ab­szolváló, s a nagy forróság miatt áthallásos nevet választó Kiss­fröccs csapata szerezte meg. A HELYOSZTÓK EREDMÉNYEI, A 3. HELYÉRT: Intim-Szekszárd 2-1. A DÖNTŐBEN: KÍSSfrÖCCS-Itt ÍS hat, ott is hat 2-2 (büntetőrúgá­sokkal 2-1). KÜLÖNDÍJASOK. A legjobb kapusnak Gaál Zoltán (Kissfröccs) bizonyult, a gólki­rály Lengyel Sándor lett (Kiss­fröccs), a legjobb mezőnyjátékos­nak Gál Tamást (Itt is hat, ott is hat) választották a szervezők. ■ Nem utazik haza a szombathelyi Király Kupa után a Paksi FC NB I-es csapata. Kis Károly vezető­edző gárdája szombaton lép pá­lyára a válogatott kapus sport- centrumában évek óta hagyomá­nyos tornán, amelyen a brazil li­gaválogatott, a román Baia Maré, valamint a házigazda Haladás vesz részt. A Király Kupán cím­védő paksiak hétfőtől a néhány kilométerrel arrébb fekvő Bükre költöznek, ahol egy hétig készül­nek. Az edzőtábor alatt három felkészülési mérkőzésen is pá­lyára lépnek az atomvárosiak, akik kedden a román második vonalban ezüstérmes bukaresti FC Sportul Studentesc ellen kez­denek. A mérkőzést Bécs közelé­Kis Károly fiai Bükön készülhetnek ben, egy osztrák kisvárosban játsszák, a helyszínről és az idő­pontról később döntenek. Csü­törtökön a román FC Astra Ploi- estivel meccseinek Égerék, a ta­lálkozót Sopronban játsszák. A román gárdáról annyit érdemes tudni, hogy tavaly kerültek fel az élvonalba, ahol a 14. helyen végeztek. Ugyancsak a „Hűség városában” csapnak össze a len­gyel bajnokság 13. helyezettjé­vel, a KSP Polonia Warszavával: a július 17-i összecsapással zárul a büki edzőtáborozás. A PAKSIAK EDDIG LEJÁTSZOTT edzőmérkőzésein: Paksi FC- Gaz Metán Médiás (román) 1 -2, Paksi FC-Rimavska Sobota (szlovák) 5-2. ■ G. R. Két év szünet után ismét szerve­zett bajnokságban indul a Si- montornyai TC. 2008-ban még az NB Il-be neveztek - a klubnál az utolsó pillanatig bíztak benne, hogy sikerül megtartani a felnőtt játékosokat. Ez nem jött össze, így visszaléptek a küzdelemso­rozattól. Most is nagyon kevés hi­ányzott ahhoz, hogy Simontor- nya újra csatlakozzon a mezőny­höz. Tárgyaltak a Fejér megyei bajnokságot megnyerő, az NB li­es jogot szerző Sárbogárddal a fúzióról. A tervek szerint az ifjú­sági csapatban a Simontornya serdülői szerepeltek volna. (A Sárbogárdban játszik több meg­határozó simontornyai felnőtt já­tékos.) Az STC vezetése és az ön­kormányzat oktatási, kulturális és sportbizottsága egyaránt üd­vözölte és támogatta az elképze­lést; az anyagiakat is biztosítot­ták volna. A terv pénzügyi okok miatt végül meghiúsult: a Sárbo- gárd nem tudta előteremteni az egymillió forintot. Ugyanakkor az utóbbi időben a különböző megyei és országos bajnokságo­kon kiválóan szerepelt iskolai csapat fejlődését, versenyezteté­sét szívügyének tekinti a város. Az iskola és a sportkör összefogá­sának eredményeként az együt­test benevezték az országos ser­dülő bajnokságba. Egyelőre után­pótlás szinten, de ott van Simontornya neve a kézilabdá­zók térképén. ■

Next

/
Thumbnails
Contents