Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-06-06 / 22. szám
2010. JÚNIUS 6., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Hatszázezren drukkolnak a Fradinak drukkerek Az NB R>en ötödik évét kezdő Paksi FC táborát 30 ezer fő alá taksálja a kutatás Egy márciusi felmérés szerint legalább kétmillióra tehető azoknak a felnőtteknek a száma Magyarországon, akik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság valamelyik csapatának szurkolnak, és a legnagyobb táborral a Ferencváros büszkélkedhet. TN-összeállítás Az Alt Media Kommunikációs Kft. tanulmánya leszögezi, hogy - az amúgy 2,5 millió érdeklődőt magába foglaló - a lakosság egynegyede drukkol kedvenc klubjának, így az NB I-ben szereplő 16 együttes összesen kétmillió ember figyelmén osztozik. (A hívek kevesebb mint egytizede több csapatnak is szurkol.) Ez még úgy is jelentős tömegbázist jelent, ha az esetek többségében ez a figyelem sokszor rendszertelen vagy felületes. A bajnokság iránt érdeklődő csaknem 2,5 millió felnőttnek csak 59 százaléka vallja magát valamelyik egyesület elkötelezett szurkolójának (ez mintegy 1,5 mililó fő). Hozzájuk csatlakozik az a félmillió ember, akit ugyan egyáltalán nem foglalkoztat az NB I - azaz elvileg a lakosság 68 százalékát kitevő immunisak közé tartozik -, mégis egy drukkereinek többsége (83 százalék) sem helyben, a hajdúsági megyeszékhelyen él. A legnépszerűbb magyar csapatok táborainak korösszetétele alapvetően eltér, ami a szocializációs tényezők mellett az egyesületek eredményességével áll összefüggésben. Az utóbbi tíz év legsikeresebb klubjának, a Debrecennek a támogatottsága lényegesen magasabb a 40 évesnél fiatalabbak körében, míg a virágkorát több évtizeddel ezelőtt megélő Vasas híveinek közel fele 60 éves is elmúlt már. A fiatalabb generációk jelenléte az újpesti táborban is az átlagnál jobban érzékelhető, az FTC bázisának jellegzetes vonása ugyanakkor a 30 évesnél ifjabbak feltűnő hiánya. A bajnoki küzdelmek iránt érdeklődő nők 14 százalékának kedvenc együttese is van, a Ferencváros és a Debrecen az átlagnál jóval nagyobb mértékben támaszkodhat női rajongóira. Kevesen vannak, de hangosak: az Atomic Strike szurkolói esőben, hóban, sárban, szélben is kitartanak kedvenc csapatuk, a Paksi FC mellett bizonyos csapatért szorít Utóbbi jelenséget főként a szurkolói kötődéseket befolyásoló szocializációs hatások magyarázhatják. Az elemzés kitér arra, hogy a hazai első osztályú meccsek televíziós vagy helyszíni nézői között 90 százalék felett van azok aránya, akik valamelyik gárda szurkolóihoz sorolják magukat, 6-10 százalék ugyanakkor érdekes módon semlegesnek vallja magát. A csak a jelentősebb találkozókra odafigyelő (tévénézők 39 százaléka úgy ül le a meccsek elé, hogy nem híve egyik magyar együttesnek sem. Ami a hovatartozást illeti, az Alt Media vizsgálatából kiderül: a bajnokság iránt érdeklődők több mint egyharmada vagy a Ferencvárosnak vagy a Debreceni VSC-nek szurkol. A két legnépszerűbb magyar klub hazai drukkereinek a száma azonban messze elmarad az egymillió főtől, ezt a szintet a két csapat tábora együttvéve éri csak el. A legtöbb rajongója az FTC-nek van, jelenleg mintegy 600 ezer felnőtt vallja magát fradistának. A Löki mintegy 450 ezer szurkolót tudhat magáénak, míg az Újpest és a Vasas sikeréért nagyjából 150-150 ezren szorítanak. A legszerényebb támogatottsággal (30 ezer fő alatt) a Kaposvár, a Paks, a Kecskemét és a Pápa rendelkezik. Területi megoszlás szempontjából érdekes, hogy a Vasas-tábornak csak több mint egyharmada, míg a Ferencváros-hívek- nek kevesebb mint ötödé él Budapesten. Az Újpest esetében még alacsonyabb a helybéli drukkerek aránya. A legnépszerűbb vidéki csapat, a DVSC A Löki is igen népszerű a szurkolók száma. Ferencváros: 580-630 ezer fő, DVSC: 440-480, Újpest, Vasas: 140- 150, Győr, Honvéd, Diósgyőr: 80-90, MTK, Videoton, Haladás, Nyíregyháza, Zalaegerszeg: 40-60, Kaposvár, Paks, Kecskemét, Pápa: 30 ezer alatt. Horváth Ákos Szolnokra M“£ön "y*rt , igazolt az Atomerőműtől góit lőtt a Tolna Horváth Ákos távozása komoly érvágás az Atomerőmű csapatának Horváth Ákos a Szolnoki Olaj KK csapatában folytatja pályafutását. Az Atomerőmű SE egyik legjobb játékosa szóban megállapodott a Tisza-partiakkal.- Életem egyik legnehezebb időszakán vagyok túl, nehéz döntést hoztam. Egyrészt jó érzés, hogy Magyarország két legstabilabb lábakon álló klubja versenyzett értem, másrészt mindkét városhoz olyan érzelmi szálak fűznek, amelyek nem könnyítették meg a döntésemet. Pakson számítottak rám ebben az évben, bíztak bennem, nem tudok elég hálás lenni nekik. Nagyon köszönök mindent, borzalmasan nehéz volt otthagyni őket, tudom, hogy ezzel nehéz helyzetbe hoztam azt a klubot, ahol szerettek - nyilatkozta Horváth Ákos a bbl.hu-nak. A magyar válogatott erőssége az idényben 41 meccsen lépett pályára az ASE-ban, átlagban 31 perc alatt 15,65 pontot dobott, 2,43 gólpasszt adott és 2,97 lepattanót szerzett. ■ LABDARÚGÓ NB III, DRÁVA-CSO- PORT. TOLLE-UFC SZEKSZÁRD- komló 2-o (l-O). Szekszárd, műfű, 100 néző. V: Böröczi Z. Szekszárd: Horváth B.- Wéber, Tóth P., Pulcz, Torma- Calka S. (Dienes), Kőkuti, Rikkers, Fritz (Horváth E.)- Varga B., Mészáros T. (Kovács A.). Edző: Dienes Pál. Komló: Fodor- Varjasi, Román, Kalmár, Hollósi (Raáb)- Gelencsér (Nagy N.), Méhn, Bocz (Kovács Á.), Nagy G.- Müller, Seemayer. Edző: Katona Mihály. Gól: Mészáros T. a 38., Dienes G. az 54. percben. HORFER SERLEG MEGYEI I. OSZTÁLY. TOLNA-SIMONTORNYA 12-0 (5-0). Tolna, 100 néző. Éreth A. A Tolna jól használta ki helyzeteit, és nagyon sima győzelmet aratott. Gól: Pesti V. 4, Izsák 3, Tarjáid Gy, Schäffer, Asztalos, Kiss Zs., Horváth M. Ifi: 10-3. A Bölcske-Tamási 2009 FC felnőtt találkozó elmaradt, mert a vendégcsapat nem utazott el a mérkőzésre. Az ifjúsági mérkőzést ó-0-ra nyerte a Bölcske. ■ Mai sportműsor: focidömping labdarúgás. NB III Dráva csoport: Paksi FC II-Dombóvári FC-Rutin 17. Horfer Serleg megyei I. osztály: Cikó-Bonyhád VLC, Őcsény-Dunakömlőd, Bátaszék-Majos, Kakasd-Decs, Tevel-Dunaföldvár FC, Kölesd- Szedres 17. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Bátaapáti- Györköny, Németkér-Dunaszentgyörgy, Kajdacs-Tengelic, Bonyhád-Börzsöny-Mórágy, Sióagárd-Zomba, Pálfa-Fadd 17. Nyugati csoport: Váralja- Hőgyész, Iregszemcse-Kapos- szekcső-Csikóstőttős, Apar- hant-Magyarkeszi, Kéty- Tol- nanémedi, Kisdorog-Nagy- mányok, Pincehely-Gyönk 17. Megyei III. osztály: Nagydorog-Gyapa, Gerjen-Závod, Harc-Izmény, Pusztahencse- Dalmand, Kocsola-Szakcs, Majos II-Bonyhádvarasd, Mucsfa-Regöly 17. A Báta csapata szabadnapos lesz. SÁRKÁNYHAJÓ. VTII. Magyar Sárkányhajó Bajnokság, V. Tolnai Sárkányhajó Kupa, Fadd- Dombori, 9. ■ HIRDETÉS PARISAT ^ Fiber Net prTé^tfi rnriM "BM?íWork j V Kommunikációs Zrt. 1 k » t t