Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-05 / 129. szám
HÍREK A nagydorogiakról szól három éve a helyi tévé AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST VIDA TÜNDE ÍRTA, A FOTÓKAT VIDA TÜNDE ÉS MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A NAGYDOROGI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG. 2010. JUNIUS 5„ SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG IMMMPNMMMMMMNMMMMNM MMMMMNMMMMMM MM ALMANACH 2010 - NAGYDOROG Szorossá vált néhány év alatt a barátság az igazfalviakkal Jó életminőséget ad a falu értékek A község történetének legnagyobb beruházása kezdődik 15-éÖ'ÍÉSf ÖSSZESEN: 2824 A testvértelepülési szerződést 2006 júniusában írta alá Igazfal- vával Nagydorog. A kapcsolat azonban már egy évvel korábban kialakult. Abban, hogy a két település egymásra talált, nagy szerepe volt Szekszárd polgár- mesterének, Horváth Istvánnak. A bánsági településsel Dobri István polgármester szavai szerint „csoda jó” a kapcsolat. A családok jönnek-mennek egymáshoz, nem múlik el lakodalom, keresztelő a barátok nélkül. A református gyülekezetek között is jó a viszony, jellemző, hogy egy-egy látogatás során a vendéglelkészek istentiszteletet tartanak vendéglátóiknál. A kapcsolatnak persze a községek rendezvényei is keretet adnak: kölcsönös a meghívás falunapra, más programokra minden esztendőben. Az idei falunapok sem kivétel, ezen a hétvégén húszfős küldöttséget fogadnak a bánsági faluból, szombaton este együtt ülnek asztalhoz egy közös vacsorán. Bikini-koncert az idei falunap záró programja A Paksi Atomerőmű Zrt. és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Minisztérium támogatása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy idén is színvonalas programokkal töltsék meg a falunapot. Tegnap a gyermekeké volt a főszerep, játszóház és kézműves udvar várta őket, illetve szórakoztató programok sora. Ma kispályás labdarúgó tornával, katonai to- borzóval indul a nap. Lesz tűzoltó bemutató, habparty, láthat a közönség környékbeli hagyományőrző csoportokat. Vasárnap fogathajtó és főzőverseny is lesz, megtartják ismét a Nagydorog legerősebb embere vetélkedőt, bemutatkozik több néptánccsoport - köztük a Nagydorogi Búzavirág Néptánc Egyesület, illetve a község büszkesége, Csikó Szabolcs. Este hétkor adják át a Nagydorog Bora kitüntető címet. Nagyszabású koncert mindkét estére jut, szombaton 8-tól Charlie karcos hangját élvezheti a közönség, vasárnap pedig a tűzijáték előtt a Bikini együttes koncertje várja a nagyérdeműt HAHN Róbert állhatatos munkájának köszönhetően 2007 januárjában indult el a Tarr Kft. kábelrendszerén a Nagydorog Tv. A nap 24 órájában képújsággal, minden pénteken friss hírekkel teli híradóval jelentkezik, amit többször ismételnek. A híradóban nagydorogi fiatalokat láthatnak a nézők, miként a kuriózumnak számító esti'mesét is helyi kisdiákok tolmácsolják. A miénk, rólunk szól, mondják a nézők, akiktől nagyon sok pozitív visszajelzés érkezik a stábhoz, önkormányzathoz. Példás segítőkészségért tünteti ki a közösség nincs olyan program, rendezvény, ahol Gerzsei József ne segítene okos tanáccsal, munkával, pénzzel. Nemcsak helyi szinten tevékeny, az igazfalvi kapcsolatok ápolásában is élen jár. A nagy község közösségéért, hagyományai megőrzéséért, segítőkészségéért, példamutató hozzáállásáért vehet át kitüntetést az idei falunapon. Játszóház és kézműves udvar nyitotta meg a programok sorát tegnap. Balogh Dzsenifer (balról), Dékány Dorina és Cselle Krisztina karkötőt készített Kitartás kell és szorgalom fejlődés Uniós támogatással épül az új telephely Gerzsei József Kékfrankos és chardonnay idén a nagyközség bora nyolc éve tartanak borver- • senyt, az idei a harmadik esztendő, hogy megválasztják a település borát. Ezen az első forduló aranyérmesei méretnek meg újra. Kilenc mintát véleményezett a Módos Ernő által vezetett, szekszárdi borászokból álló zsűri. Idén a vörösborok közül Dévényi János kékfrankosa, a fehérek közül Benkő Ádám chardonnay bora érdemelte ki a Nagydorog Nagyközség Bora címet. A lakosság korösszetétele tárat. Tavaly nyáron a szolgáltató, az önkormányzat, illetve a lakástulajdonosok összefogásával bevezették a vizet tizenegy ingatlanra, így az ivó- vízellátás is százszázalékos. - Mindezeket úgy értük el, hogy egy forint hitelé sincs az önkormányzatnak - emelte ki a polgármester. Hozzátette, hogy most a legtöbb munkát a két KEOP-os beruházás adja. Az ivóvízminőség-javítási program összköltsége 270 millió forint. Azért van rá szükség, mert a víz magasabb arányban tartalmaz ammóni- umot a megengedettnél. Az első fordulón sikerrel túl vannak, az előkészítésére 5,5 millió forintot nyertek. A beruházás 2011 végére fejeződhet be. A szennyvízberuházás ennél is jelentősebb. Erre az első fordulóban 35 millió forint támogatást kapott a község. A vízi közmű társulat megalakult, júniusban be tudják nyújtani a dokumentációt a, második fordulóra, így jó remény van arra, hogy az év végén vagy jövő év elején kezdődik a kivitelezés. - Ez a munka nettó egymilliárd forint értékű, ami azt jelenti, hogy ezermillió forint kerül beépítésre, ami Nagydorog történetében kiemelkedően a legnagyobb beruházás - mondta Dobri István. Huszonhárom éve dolgozik egyéni vállalkozóként, egyedül a 63-as út melletti gumiszervizében Herczeg Károly. Szeret a maga ura lenni. Sok kuncsaft első pillanattól kitart mellette. Nemcsak helybelieknek dolgozik, jönnek Pátiéról, Györkönyből, de még Paksról és Szekszárdról is. A talpon maradáshoz szerinte kitartás és szorgalom kell. Gumiszereléssel, javítással, forgalmazással foglalkozik a szülői háznál kialakított műhelyben. Nem sokára költözik, az út túloldalán az ÁFÉSZ egykori raktárépülete lesz az új gumiszerviz. Herczeg Károly elmondta, független telephelyet szeretett volna. A raktárt 2004-ben 61-99 514 0-14 421 Az utak szilárd burko- latúak, az intézmények rendben vannak, a közösségi élet színes Nagydorogon. Rövidesen minden idők legnagyobb beruházásába fognak. Vida Tünde zást is sikerül tető alá hozni - mondta Dobri István polgár- mester. Legtöbb intézményen elvégezték a nyílászáró-cserét, három év alatt több mint négyszáz ajtót-ablakot építettek be. Szinte nincs olyan intézmény, ahol még ez hátra volna, sőt legtöbbnél már a homlokzatszigetelésig is eljutottak. A Görgey utcai óvodán idén nyáron folytatódik a felújítás. A munkákra 11,7 millió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Önerőből újították fel a grófi üvegházat, 5-6 ezer palántát nevelnek benne, hogy azután azokat a közterületekre ültessék. Az elmúlt négy évben kétszer kaptak a Virágos Magyarországért programban elismerést. Június közepén avatnak új játszóteret, pihenőparkot és egy nyolcállásos parkolót. Ennek teljes költségét, 7,2 millió forintot pályázaton nyerték, csak az adótartalmát kellett biztosítania az önkormányzatnak. A kistérség segítségével pályázhattak egy közösségi busz beszerzésére, amelynek érkezését őszre várják. A jármű a település mindennapi életét könnyíti meg, elsősorban az iskolásokat szállítják majd vele. Az eredmények sorába tartozik, hogy minden utca szilárd burkolatú, megvalósult a szelektív hulladékgyűjtés, új helyet alakított ki az önkormányzat a múzeumnak, kí- vül-belül megújította a könyvEgy forint hitele sincs Nagy- dorognak. Kisvárosi színvonalon élnek az itt lakók nagydorog egyélő, jól működő település, rendezvényeink, kiállításaink, ünnepeink vannak. Az óvodában négy csoport működik, az iskolában két osztályt indítunk évfolyamonként Évente mintegy 25-30 kispolgárt köszöntünk, de nem feledkezünk meg az idősebbekről sem. A civil szervezeteket idén 3,8 millió forinttal támogatjuk, a közjbglalkoztatásban tavaly is, idén is 50-60 embert foglalkoztattunk - fogalmaz Dobri István. Mint mondja, a következő időszak legfontosabb feladata a két KEOP-os pályázat sikeres megvalósítása, az értékek, eredmények megőrzése, illetve az, hogy a nagyközség megpályázza a városi címet Herczeg Károly vette meg, azóta lépésről lépesre halad a munka a lehetőségek függvényében. Most azonban új lendületet ad az európai uniós forrásból elnyert közel ötmillió forintos támogatás. A Leader Programban járt sikerrel, a Du- na-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány döntését még várja. A pályázatban egy ember foglalkoztatását vállalta Herczeg Károly, de bízik benne, hogy ez több is lehet. Úgy tűnik, hogy fiai - bár korábban nem tervezték - bekapcsolódnak a családi vállalkozásba. Az új telephely három kocsiállásával tágasabb lesz, és a szolgáltatások is bővülnek, kisebb autójavítási munkákat is vállalnak majd.- Az első időszakban az utak javítására, intézmények felújítására, faluszépítésre, a civil szervezetek segítésére koncentráltunk, a másodiknak azzal a reménnyel fogtunk, hogy valamelyik nagyberuháDobri István polgármester A megye legaktívabbjának tartják a polgárőrséget Hétéves múltja és igen aktív jelene van a Nagydorogi Polgárőr Egyesületnek, derül ki a titkár, Ságiné Győré Erika szavaiból. Őstermelők - tojással foglalkoznak -, ma már két felnőtt lányuk van. Hét éve a férje, Sági János ösztönzésére léptek be mindketten, mert többekkel együtt úgy érezték, hogy szükség lenne a köz- biztonság javítására. Két éve vállalnak szerepet az egyesület vezetésében, Sági Jánost elnökké, Erikát titkárrá választották. Az egyesület létszáma nagyjából állandó, 22-25 szolgálatot adnak havonta, és biztosítják a falu összes társadalmi rendezvényét. Érkeznek lakossági felkérések, amelyeknek szívesen eleget tesznek. Ez annyit jelent, hogy ha valaki vidékre megy, ingyen vállalják a háza őrzését. A két legnagyobb vállalás a falunap és a halottak napja, ilyenkor mindenki talpon van. Voltak kalandos bevetések is, például, amikor a szekszárdi ékszerrabló elfogásában közreműködtek. A rendőrséggel is kiváló a kapcsolat. A nagydorogit tartják a megye legaktívabb polgárőrségének. Ebben annak is szerepe van, hogy az önkormányzat jelentős összeggel, évi egymillió forinttal támogatja a működését. ■ Évi egymillió forintot ad az önkormányzat. I