Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-23 / 144. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚNIUS 23., SZERDA 4 KORKÉP Le lehet adni a régi abroncsot a szervizben Bár még mindig vannak, és valószínűleg lesznek is illegális gumiabroncs lerakók, hazánk jól áll az újrahasznosítás tekintetében. Ha valaki egy kicsit is ad a környezetére, egyes gumiszervizekben még ingyenesen, vagy máshol a január elseje óta bevezetett szállítói díjak miatt minimális - pár száz forintos - térítési díj ellenében leadhatja a veszélyes hulladéknak minősülő abroncsát. Onnan a begyűjtéssel, illetve feldolgozással foglalkozó partnercégek viszik el a gumikat. A lehetőségről a szervizek tapasztalatai szerint kevesen tudnak, általában csak náluk értesülnek róla az ügyfelek. Hazánk az unió országai között élén jár a gumiabroncsok újrahasznosításában - mondta Szirá- ki Károly, a feldolgozással foglalkozó Euro-Novex Kft. ügyvezetője. Hozzátette, néhány éven belül 95 százalékos lesz a feldolgozottság, aminél többet elérni szinte lehetetlen. A jelenlegi szintet Európában egyedül Hollandia közelíti meg, de még így is 20 százalékos lemaradásban van. A cégnek egyébként országszerte 3900 partnere van, Tolna megyében is kiterjedt begyűjtő hálózattal rendelkeznek. Évente 20 ezer tonna használt abroncsot dolgoznak fel, az így kapott alapanyagot többek között játszóterek burkolatának előállításánál, műfüves pályák, kerékpárutak építésénél hasznosítják. ■ Hargitai Alkotótáborok: jönnek a francia vendégművészek tolna megye Két nyári alkotótábort is szerveznek a Bárka szalon amatőr képzőművészei. E. Nagy Mária az egyesület titkára adott erről tájékoztatást. Június 28-tól július 3-ig Szakadátra mennek, nyolcán, festeni. A teljes ellátásért cserébe egy-egy képet ajándékoznak a falunak. Augusztus 2- 11-ig Domboriban táboroznak a Bárka szalon tagjai. Ide francia vendég- művészek is érkeznek, Párizs elővárosából, Bezons-ból. Nem titkolt vágyuk a vendéglátóknak, hogy egy-két év múlva viszonozhassák a látogatást. E. Nagy Mária szerint minden alkotó álma, hogy egyszer Párizsban festhessen s kiállíthasson. ■ W. G. Küldött egy repülőt Két, szívátültetésre váró, műszíves kisfiút mutatott a tévé. Az egyik azt mondta a riporternek, hogy nagyon szeretne egy kisrepü- lőt. Pálinkás László (képünkön) küldött neki egyet Szekszárdról. A makettkészítő 15 éve kezdte ezt az időigényes foglalatosságot. Korábban lovasember volt, ebből adódóan eleinte lovaskocsik, hintók kicsinyített mását készítette el. Aztán következtek a versenyautók, versenymotorok, repülőgépek, helikopterek. Eddig 35-40 míves makett került ki a műhelyéből. A legtöbbet elajándékozta. Inkább tartozik, mint fizet kockázat Van, aki akar, de nem tud, van, aki tudna, de nem akar Későn vagy soha nem jut hozzá a pénzéhez az a vállalkozó, aki a keleti országrészből választ üzleti partnert magának. Néha nagyon sokat kell tenni azért, hogy a jogos követelést kiegyenlítsék. Mauthner Ilona Üzleti szempontból veszélyes területnek számít Szabolcs-Szat- már, Heves, Nógrád és Jász- Nagykun-Szolnok megye - derül ki a Dun&Bradstreet kockázatkezelő adataiból. Nyugodtabban lehet üzletet kötni Pest, Győr- Moson-Sopron, Veszprém és Vas megyékben tevékenykedő társaságokkal. Az átlagos fizetési határidő Magyarországon 30,5 nap volt az Idei év első negyedévében.- Én a 30 napos határidővel azonnal kiegyeznék - mondta egy magát megnevezni nem kívánó szekszárdi borász. A helyzet ezzel szemben az, hogy a még jó fizetőnek sorolt megyékben is, például Vasban van egy vállalkozói réteg, akik jó, ha 60 napon belül fizetnek. Én úgy tapasztaltam, hiába írok a számlára 30 napos dátumot, a pénzt csak akkor küldik, ha az oda szállított teljes borkészletet egytől egyig eladták. Szabolcsba pedig életveszélyes szállítani, oda csak egystzer merészkedtünk, ennek két éve, azóta is várjuk a félmillió forintunkat. Akinek tartoznak, az kiszolgáltatott, nem sokat tehet. Ha pedig felszámolással fenyegetőzik, még rosszabbul jár, mert ez nem hatja meg az adóst, ráadásul ha az idő előtt bedönti a cégét, akkor a beszállítónak egy fillér sem jut. Arról nem is beszélve, ha hivatalos úton szeretne bárki is a pénzéhez jutni, először neki kell mindenkit - bíróságot, végrehajtót, ügyvédet - előre kifizetni.- Tény, hogy kétszer dolgozik meg a vállalkozó a pénzéért, egyszer, amikor előállít valamit, másodszor, amikor ennek az árához szeretne hozzájutni - ezt már Kanczler Péterné okleveles könyvvizsgáló állította. A 30 napos határidőt még azok is kivárják, akik egyből tudnának fizetni, de gondolják, inkább náluk pihenjen a pénz. És az olyan cégvezető is gyakori, aki csak akkor és annak fizet, aki a nyakára jár. De ezek a szerencsésebb esetek. A baj akkor kezdődik - és erről a beszállító vállalkozó nem tud - amikor már a megrendelésnél is bizonytalan, hogy a terméket valaha is kifizetik. A harmadik típus pedig az, aki mindig becsületesen fizet, de tartaléka nincs, de egyszer belefut egy olyan szálh'tásba, amikor neki nem fizetnek, és ezután már ő is a késve vagy egyáltalán nem fizetők körébe tartozik.- Aki nem akar futni a pénze után, az jobban teszi, ha ellenőrzi mind a régi, mind az új vevőit - tanácsolta Keleti József, a Dun&Bradstreet ügyvezetője. - A rendszer úgy működik, hogy a vállalkozások üzletfeleik fizetési szokásairól anonim módon beszámolnak a kockázat- kezelőnek, aki némi térítés ellenében hozzáférhetővé teszik az adatokat így egy-egy vállalkozásról meg lehet tudni, hogy milyen határidővel fizet, van-e esély a bedő- lésre. Ha sikerül számszerűsíteni az üzleti kapcsolat kockázatát, akkor könnyen el lehet dönteni, hogy egyáltalán nem, vagy csak bizonyos feltételekkel érdemes üzletelni az adott vállalkozással. Ha pedig mégis megtörtént a baj, ne késlekedjünk, mert várni és reménykedni nincs értelme. Minden nappal kevesebb az esély arra, hogy a követelésünkhöz hozzájussunk - mondta Keleti József. Megyék a bedőlési arányok sorrendjében Megye Bedőlési arány az elmúlt évben Szabó Ics-Szatmár 5,92% Bács-Klskun 3,71% Komárom 3,65% Tolna 3,51% Fejér 3,50% Zala 3,37% Somogy 3,35% Baranya 3,18% Vas 2,25% Pest 1,93% FORRÁS: DUN&BRADSTREET ■ Jól teszi, ha ellenőrzi a vevőit. Kétmilliónyi támogatást osztottak szét szekszárd Több mint kétmillió forint támogatást osztott fel legutóbbi ülésén a szekszárdi közgyűlés művelődési bizottsága. Egymillió 250 ezer forint szerepelt a kulturális támogatási keretben. Az összegre harmincnégy kérelem érkezett, ebből kettőt más bizottsághoz irányítottak, a többi pályázó húsz- és százezer forint közti összeget kapott. Négyszázezer forint értékben hirdettek pályázatot tudományos és a művészeti ösztöndíjakra. Előbbire Phd-fokozat megszerzéséhez két pályázat érkezett. Harmincöt-harmincöt ezer forint támogatást szavazott meg nekik a ■ Tíz művészeti ösztöndíj pályázatot is támogattak. bizottság. A tíz művészeti ösztöndíj pályázat mindegyikét támogatták 20 és 100 ezer forint közti összegekkel. A tartalék alapból mintegy négyszázezer forintot osztottak fel, többnyire kiadványok megjelenését támogatva. A bizottság mindössze pár tízezer forintot tudott tartalékolni előre nem látható kérelmek esetére. A pénz részletes felosztása és a támogatottak listája a város honlapján - www.szekszard.hu - lesz olvasható. ■ 1.1. Több rendkívüli véradáson várják a donorokat tolna megye A tervezett alkalmakon felül a héten több rendkívüli véradáson is számít a Magyar Vöröskereszt a donorok jelentkezésére. Ma a szekszárdi véradó állomáson 8 és 15 óra között adakozhatnak. Szombaton a bonyhádi dupla ultratriatlon világbajnoksághoz csaüakozva a Széchenyi általános iskolába szerveztek véradást 13 és 18 óra között. Vasárnap Bátán, a Szent Vér templom búcsújához kapcsolódva lehet megtalálni a véradó kamiont 9 órától 12.30-ig. Emellett a tervezett alkalmakon is adakozhatnak: kedden a nagymányoki művelődési házban 9 és 16, csütörtökön a tamási Vöröskereszt székházban 8 és 15 óra között, valamint vasárnap Szekszárdon a Szent László-napi programok alkalmával 14-től 17 óráig. ■ H. É. hasznait autojat, motorját, mezőgazdasági További információért érdeklődjön munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 Tolnai Népújság A hír velünk jár! Korábban támadnak a gombás betegségek peronoszpóra Sűrűbb, intenzívebb permetezés kell a szőlőültetvényeken szekszárd A rendkívüli időjárási körülmények miatt kritikus növényvédelmi helyzet alakult ki a szőlőültetvényeken. A sok csapadék és a változékony idő hatására az áüagosnál jóval nagyobb a peronoszpóra, a lisztharmat és a szürkerothadás veszélye. Ez indokolta, hogy a Szekszárdi Növény ZrL tanácskozásra várta partnereit tegnap a Mészáros Borházban. A „Támad a peronoszpóra és a lisztharmat... mit tegyünk?” című előadás fő témája nemcsak az aktuális helyzet elemzése volt, hanem a védekezés lehetőségeit is sorra vették. Cél, minél kisebb veszteséggel átvészelni a helyzetet, hiszen a peronoszpóra akár 50-100 százalékos kárt is okozhat Simigh János, a Szekszárdi Növény Zrt. szaktanácsadója elmondta, hogy nemcsak a csapadék nagy mennyisége, hanem annak koraisága is problémát okoz, hiszen emiatt még virágzás előtt megjelentek a gombás betegségek. A felszólaló szakemberek - dr. Gabi Géza, a Tolna Megyei MgSzH NTI igazgatóhelyettese, dr. Fűzi István, a Basf, Lovász Csaba, a BayerCrop- Science és Domokos Lajos, a DuPont munkatársa - azon a véleményen voltak, hogy nem elég a megfelelő szerválasztás, az eddigieknél intenzívebb, 7-8 naponta esedékes permetezésre is szükség van a betegségek mérséklésére. ■ H. E. •HuVGMÍCaie aar/rmtwN A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon Mészáros Pál és Simigh János megosztotta tapasztalatait az érdeklődőkkel * t é