Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-11 / 134. szám
FIFA WORLD CUP Blatter bejelentette: még négy évig maradni akar NYÍLT SZÍNI TAPS fogadta a johannesburgi FIFA- kongresszuson Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökének a bejelentését, miszerint újabb négy évre szándékában áll ismét jelöltetni magát. A 74 esztendős Blatter hangsúlyozta: még nem teljesítette küldetését a FIFA elnökeként. Matthäus az al-Dzsazira kommentátora lesz MEGLEPETÉSEKKEL TELI, békés és pompás labdarúgóvilágbajnokságra számít Dél-Afrikában Lothar Matthäus német válogatottsági rekorder, aki az al- Dzsazira televízió szakkommentátoraként lesz jelen a ma kezdődő tornán. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint a német csapatnak minimum a negyeddöntőig kell jutnia. Rooney stílusára készülnek a bírók angolul tanulnak káromkodni azok a brazil játékvezetők, akik a szombati Anglia-Egyesült Államok mérkőzésen közreműködnek majd a dél-afrikai lab- darúgó-világbaj nokságon. A napokban Wayne Rooney, az angol válogatott sztárjátékosa azzal került a címlapokra, hogy hétfőn a dél-afrikai Platinum Stars elleni összecsapáson szidalmazta a játékvezetőt. Nem választékos az angolja FUTB ALL-VB TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JUNIUS 11., PÉNTEK Hát akkor induljon a gyönyör! nyitány Az első nap fő attrakciója a két korábbi világbajnok összecsapása HIRDETÉS Ma délután a Dél-Afri- ka-Mexikó (16 óra) mérkőzéssel nyílik a világbajnokság. De a nap fő mécsesének az Uruguay-Fran- ciaország találkozó ígérkezik. Ez lesz az egyetlen csoportmérkőzés, amelyen két korábbi világbajnok találkozik. Dénes Tamás Kidőltek az angol liga sztárjai sérülések Lassan összeáll egy válogatott a hiányzókból Manchester United játékosa - vállsérülést szenvedett már Afrikában. Nincs már a társaival John Obi Mikel, a Chelsea nigériai játékosa sem. Minden csapatnak az első mérkőzése előtt 24 órával még van lehetősége változtatni - sérülés esetén - a kereten. Az elefántcsontpartiaknál az első számú csillag, Didier Drogba (Chelsea) megműttette a könyökét, s reménykedik, hogy egy speciális védőkötéssel játszhat a tornán. A holland kapitány, Bert van Marwijk a magyarok ellen megsérült Arjen Robben felépülésére vár. Gondban van Ottmar Hitzfeld, a svájciak német kapitánya is: ő Alexandre Frei felépülésében bízik. ■ Soha még ennyi nagy sztár nem dőlt ki a torna előtt, mint az idén. Már a június elsejei, a 23-as keretek névsorának véglegesítésére szolgáló határidő előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a ghánai Michael Essien, a német Michael Ballack és az angol David Beckham nem vehet részt a tornán. Ám azóta újabb jeles és csapatukban meghatározó szerepre készülő futballisták váltak harc- képtelenné. Az angolok elveszítették a csapatkapitányukat, Rio Ferdinandot, akinek a helyére Michael Dawson, a Tottenham t újonc középhátvédje repült a J csapat után Dél-Afrikába. A por- I tugáloknál Nani - szintén a Nani is csak civilben lesz jelen MOST 100%-OS VB BONUSZ! Összes labdarúgó-vb fogao bet-at-home SPORTFOGADÁSOK KASZINÓ - JÁTÉKOK - POKER HIRDETÉS _______________________________________________ Sz álkai Strandon sörsátorban folyamatosan biztosítjuk a foci világbajnokság közvetítését szakkomentátorral, melyre szeretettel várjuk vendégeinket! Érd.: 30/937-2633, 30/561-8440 *206535* Franciaország-Uruguay: a legutóbbi vb döntőse a dél-amerikai zóna ötödik helyezettje ellen. Egy olyan válogatott ellen, amelyik 2002 után tér vissza a vb- mezőnybe, s amelyik a legutóbbi kiugró sikere, az 1970-es elődöntőbe jutás óta 17 világbajnoki mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni. Sima ügy? Szaladjunk rögtön az első fogadóirodába, s tegyünk fel egy rakás pénzt a franciákra? Azért ne kapkodjunk! Á meccs kimenetele ugyanis egyáltalán nem egyértelmű. És nem csak azért, mert az uruguayi válogatott, a „La Céleste” legutóbbi vb-részvétele alkalmával az akkor világbajnoki címvédő franciákkal gól nélküli döntetlent játszott - a második félidőben nyerési esélyt elszalasztva. Az már a múlt, és egyébként is, az ott pályára lépett 28 játékosból most mindössze kettő, a francia Thierry Henry és az uruguayi Loco vagyis „Bolond” Abreu játszhat. (Henrynak amúgy duplán rossz emlék a mérkőzés: a francia válogatott 1974 után az első címvédő lett, amelyik 180 perc alatt nem szerzett gólt, ráadásul Henry a 25. percben piros lapot kapott.) A franciáknak, vagyis a Kékeknek most elsősorban önmagukkal van bajuk: nagyon nem találják a ritmust. A felkészülés utolsó szakasza ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna, a rajt előtti bő két hétben Costa Ricát még legyőzték Lensben, de Radeszben nem bírtak a tunéziaiakkal, s Réunion szigetén kikaptak a kínaiaktól. A kapitány azt reméli, a borzalmas főpróbák után legalább az előadás jól sikerül. A játékosok egy része nyíltan - vagy kevésbé nyíltan, de - hadban áll a már biztosan búcsúzó Készülődés a nyitómeccsre: a dél-afrikai szurkolók titkon abban reménykednek, hogy a hazai pálya előnye messzire segíti csapatukat szövetségi kapitánnyal, Raymond Domenechhel. William Gallas, az első számú középhátvéd például még a legutóbbi sajtótájékoztatóra sem ment le, noha kijelölték, tiltakozásul amiatt, hogy nem ő lett a csapatkapitány, hanem Patrice Evra. Az eredmények nem jók, de a kapitány tartja magát a 4-3-3-as felállításhoz, s ebben a jelek szerint nem jut hely az utolsó világbajnok „mohikánnak”, Thierry Henrynak. A L’Équipe, a francia sportnapilap szerint Domenech a Lloris- Sagna, Gallas, Abidal, Evra- Gourcuff, Toulalah, Ma- louda- Govou, Anelka, Ribéry till Ön szerint melyik válogatott nyeri meg a dél-afrikai futballvébét? Szavazzon honlapunkon m / ma 16 óráig: TE0L.hu d/ A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. zenegyet tervezi, ami egyébként a mezőnyjátékosokat illetően abszolút megegyezik a legutóbbi három felkészülési mérkőzés kezdő névsorával. A francia közvélemény nem túl lelkes: állítólag minden ötödik megkérdezett gondolja csak azt, hogy a Kékek megismételhetik németországi nagy menetelésüket, vagy akár meg is nyerhetik a tornát. A csapat népszerűségi görbéje olyan 1998 óta, mint egy A betű. A hazai rendezésű torna előtt a szurkolók többsége nehezen fogadta el a bevándorlók gyermekeire, honosított játékosokra épített gárdát - ami aztán Zinédine Zidane, Thierry Henry, Lilian Thuram, Marcel Desailly és Laurent Blanc vezérletével csatát nyert. A nagy generációról később szociológusok azt tartották, senki és semmi nem tett annyit a legégetőbb Mandela elmegy a stadionba a Fiúk miatt napok óta a legfontosabb kérdés a dél-afrikaiak számára, hogy Nelson Mandela, az ország legnépszerűbb embere, a földkerekség leghíresebb dél- afrikai polgára ott lesz-e a megnyitón. A válasz igen, de a 92 éves politikus csak néhány percre teszi tiszteletét, ennyit enged az egészségi állapota. A Madibaként is ismert korábbi államelnök 1995-ben a válogatott mezében vett részt az 1995-ös rögbi-világbajnokság megnyitóján, hirdetve az egy ország, egy csapat jelmondatát. A dél-afrikai rögbicsapat világbajnoki címet nyert a tornán. A futballválogatott, a Bafana Bafana (Fiúk Fiúk) nem fogja ezt megismételni, de reménykedhet a jó rajtban. A rendező válogatott eddig négyszer játszott nyitó mérkőzést (1950: Brazília-Mexikó 4-0, 1958: Svédország-Mexikó 3-0, 1966: Anglia-Uruguay 0-0, 2006: Németország-Costa Rica 4-2), s még egyszer sem kapott ki a rajton. francia belpolitikai probléma, a bevándorlók és az anyaországbeli problémájának megoldásáért, előbbiek asszimilációjáért, mint az algériai, karibi és fekete afrikai játékosokra épített labdarúgó-válogatott. A mostani keret azonban kevésbé kedvelt. S az amúgy sem túl jó megítélését csak rontotta a vb-re jutást eldöntő, Henry kezezése után született gól, s még inkább a Zidane- utódnak kinevezett Franck Ribéry egy kiskorú prostituálttal létesített kapcsolata körül kialakult, zajos botrány. Óscar Washington Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya óvatos: azt mondta, nem tévesztette meg őt a franciák közelmúltbeli rossz eredménysora. A Céleste az idén eddig két hivatalos mérkőzést játszott, márciusban Sankt Gallenben 3-1-re verte a svájciakat, május végén pedig Montevideóban 4-1-re az izraelieket. Tabárez a péntek esti összecsapáson várhatóan a Mus- lera- Victorino, Lugano, Godin- M. Pereira, Perez, Arevalo Rios, A. Pereira -1. González- Forlán, Suárez tizeneggyel indul harcba (tv: ml, 21 óra). 4