Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-08 / 131. szám

2 HÍRSÁV A döntőbe jutottak a Kovács ikrek simontornya A Vass Lajos Országos Népzenei minősí­tő verseny 2. fordulójában kiemelt arany minősítést ér­demelt ki Kovács Dominik és Kovács Viktor. Ezzel be­jutottak az ősszel Budapes­ten rendezendő Kárpát-me­dencei döntőbe. Felkészítő tanáruk Dolovainé Gyarma­ti Erzsébet volt. (vl) Helytálltak hétvégén a szakályi gyerekek szakály Becsülettel helytállt a TONI Szakályi Általános Iskola csapata a hétvégén a Magyar Vöröskereszt ifjúsá­gi csecsemőgondozó verse­nyének miskolci országos döntőjén. Az ötödikes lá­nyok ugyan 20 csapatból a 15. helyen végeztek, de leg­fiatalabb versenyzőkként a zsűri többször is kiemelte felkészültségüket és ügyes­ségüket. A megmérettetés pedig kiváló tapasztalat volt a számukra, hiszen két év múlva, immár hetedikesek­ként újra indulhatnak a győzelemért, (hé) Sikerrel pályázott a cigány önkormányzat báta A Magyarországi Nem­zeti és Etnikai Kisebbsége­kért Közalapítvány több ki­írására is sikerrel pályázott a Bátai Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat. Az Anyanyelvű kulturális és hitéleti progra­mok témakörben kétszer százezer forintot nyertek a roma nap megvalósításához, illetve a Vadvirág Tánccso­port fellépő ruháinak vásár­lásához. Továbbá a balaton- szárszói hagyományőrző ci­gánytábor kapott 196 ezer fo­rintos támogatást, (he) Színvonalas műsorral emlékeztek Trianonra simontornya A trianoni bé­kekötés 90. évfordulója al­kalmából a művelődési ház­ban - ünnepi beszéd nélküli - közel másfél órás műsor­ral emlékeztek. Az esten a Lelkes-Cserfes gitárcsapat, a Krammer Ferenc kórus és az iskola pedagógusai léptek fel. A zenés irodalmi össze­állításban a hazáról, a haza­szeretetről, a trauma feldol­gozásáról szóltak a dalok, versek és prózák, (vl) A Bakonyba készülnek a szekszárdi cserkészek szekszárd Nagy Tamás csapatvezető már a nyári táborozást készíti elő. A szekszárdi, 608-as számú Scola Caritas Cserkészcsa­pat a Bakonyba készül. A fi­atalok július 18. és 25. kö­zött lesznek távol a tévétől, a számítógéptől, és belekós­tolnak az önellátó, nomád kalandokba, (wg) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, 30/252-0700, kovgksz@gmall.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚNIUS 8., KEDD Nem úszták meg az árvizet lassú apadás A kárigények nagy részét már beadták a kistérségben Jó terméssel számolnak, a bevételt visszaforgatják Regölyben két utat is lezártak tegnap. Képünkön Bathó Roland szemlélteti, hogyan lehet megközelíteni Keszőhidegkút felől a települést A Koppány a Kapósba, a Kapos a Sióba folyik ideá­lis esetben. De előfordul, hogy a magas vízállás mi­att változik a helyzet. A védekezésben résztvevők még nem pihenhetnek a tamási kistérségben. Wessely Gábor Mivel a Balatont a Sión keresztül leengedték, volt olyan időszak, amikor a Kapos megállt - nem tudott a Sióba ömleni -, a Kop­pány meg visszafelé folyt, a Kapos magas vízállása miatt. A helyzet hamar rendeződött e té­ren, de fellélegezni még nem le­het. Regölynél tegnap két utat is le kellett zárni a vízátfolyások mi­att: a Keszőhidegkútra vezetőt és a vasúthoz menőt. A Kapos tető­zését ott mára várják. Porga Fe­renc polgármester szerint hosz- szan elhúzódik még a kárelhárí­tás. Regölynél egy gátszakadás is történt nemrég. Egy kanyarnál homokzsákokkal fogták meg a vi­zet. Ebben a faluban mintegy nyolcezer homokzsákot használ­tak fel, az egész tamási kistérség­ben, a Kapos és a Koppány men­tén, körülbelül harmincezret. Az egymással szomszédos falvakban is lehet teljesen eltérő az árvízkép. Regöly mellett Szárazdon - ahol a Kapos és a Koppány összefolyik - semmi Hetek óta nagy erőkkel védekeznek Torma József (védősisakban) irányítja a védekezést Tamásinál ez az árvíz elleni védekezés 39. napja a tamási kistér­ségben. Részt vett a munká­ban 400-500 ember, 30-40 munkagép, felhasználtak 30 000 homokzsákot Lassú apadásra számítanak a Kapóson és a Koppányon. probléma nincs a belterületen. Budai Mária polgármester öröm­mel mondja, hogy a vasúti töltés megvédte a házakat. Csak me­zőgazdasági területek szenved­tek kárt. Hasonlóképpen megúszta az árvizet a másik torkolati telepü­lés, Tolnanémedi is. Itt a Kapos ömlik a Sióba. Miklós Lajos pol­gármester arról számol be, hogy náluk nincs árvíz, és a belvíz sem szá­mottevő. A térségben most Szakály és Regöly a legveszélyeztetet­tebb. Tamásiban nyugalom van a Koppánynál, az előző hetekben keltett riadalom elült, a vízszint magas, de nem vészesen. A terü­letileg illetékes vízügyi igazga­tóság szakaszmérnökségének vezetője, Beke Zsolt véleménye szerint, ha nem lesz csapa­dékutánpótlás, akkor is csak las­sú apadásra lehet számítani. Egyelőre fenntartják a III. fokú belvízvédelmi készültséget a Kapos mentén. A vezető mérnök úgy látja, hogy 1-1,5 hét biz­tosan rámegy, amíg rendeződ­nek a vízszintek a Kapos és a Koppány vízgyűjtő területén. A tamási kistérségben Torma József látja el a polgári védelmi feladatok koordinálását. Ő is las­sú apadásra számít. A mentés­ben, becslése szerint, közel öt­száz ember vett részt. Fóliás védműveket és nyúlgátakat épí­tettek. Helytálltak, de az anyagi kár így is jelentős. Partfalomlá­sok, suvadások, épületkárok, mezőgazdasági veszteségek sze­repelnek a listán. A károk több­ségét már hivatalosan bejelentették, s elvileg 90 százalékos támo­gatást kaphatnak az érintettek a vis maior keretből. A mezőgazdasági károkért - a polgári védelmi vezető megítélé­se szerint - részben a gazdák is okolhatók. Olyan helyeken is fel­törték a gyepet és bevetették a földet, ahol várható volt az el­árasztás. Mocsárrá vált a vetés. Kérdés, hogy ilyen esetben kap­nak-e kárenyhítést. Tamásiban összesen körülbe­lül 1,5 milliós igényt nyújtanak be a védekezési és kárelhárítási kiadások ellensúlyozására. Sza­kály, Regöly és Ozora több milli­ós támogatásra számíthat, hisz ebben a kistérségben, ezeken a településeken keletkeztek a leg­súlyosabb károk. ■ Kap-e kártérí­tést, aki fel­tört gyep he­lyére vetett? udvari Befejezéséhez közeledik a palántázás Udvariban. A szoci­ális fóldprogram keretében már földbe kerül a paprika, de ugyan­így a bab, a burgonya, a kukorica és a sárgarépa is. A fóliasátorban a virágpalánták mellett a zöldség és fűszernövények is otthonra ta­láltak. Peszt Attila polgármester elmondta, a pár napos hideg mi­att elfagyott az uborka és a diny- nye, mintegy kétezer négyzetmé­teren. - Ezt a területet ma palán- tázzuk újra - folytatta a polgár- mester. - Ezekből a növényekből savanyúságot készítünk, tehát nem szükséges, hogy beérjenek. A többi termény egy részét ér­tékesítik és a bevételt visszafor­gatják a programba, immár vető­mag és vegyszer formájában. Il­letve a helybeliek is vásárolhat­nak az Udvariban termelt növé­nyekből, önköltségi, tehát igen kedvező áron. A polgármester szerint ha az időjárás is úgy akarja, idén meglehetősen jó ter­mésre van kilátás. ■ Sz. Á. Zrínyi Miklós Simontornyán is kirohan a várból Közel 11 millií forintot nyert Simontornya városa a Leader program keretében. A pénz ré­vén legalábbis a megyében pár­ját ritkító kulturális rendezvény valósul meg.- Idén 15 éves a város, ugyan­csak 15 éve zajlanak előadások a szabadtéri színpadon, és mind­ezen túl június 6-án lesz 35 éve annak, hogy megnyílt a helyi vár­múzeum - sorolt fel három jeles jubileumot Csőszné Kacz Edit polgármester. - Mindezek örömé­re reményeink szerint a megszo­kottnál is tartalmasabb progra­mokkal várjuk az érdeklődőket a Simontornyai Színházi Nyár al­kalmából. Ennek első állomása június 12-én lesz a Miss Amerika című revüoperett bemutatásakor. A fénypontot reményeink szerint július 3-a adja, ekkor tekintheti meg a közönség a Zrínyi 1566 cí­mű rock musicalt. A produkció­ban több mint száz művész, éne­kes, közreműködő lép fel, a látvá­nyos darab igen költséges, ezért van szükség a Leader program­ban nyert támogatásra. ■ Sz. Á. Gulyásné dr. Könye Katalin a város jegyzője TAMÁSI Gulyásné dr. Könye Kata­lint választotta jegyzőnek a ta­mási képviselő-testület - tudtuk meg a városházán. A jegyzői ál­lásra öten adtak be pályázatot, a testület előtti meghallgatáson közülük négyen vettek részt. Korábban megírtuk, hogy 2009 júliusa óta nem volt saját jegyzője a tamási önkormány­zatnak. Dr. Schutzbach Ferenc 2008. év végi távozása után dr. Sitkéi Lukács fél évig látta el a feladatot, majd másfél hónapig Zöld Zoltán megbízott jegyző­ként vezette a hivatalt. 2009. au­gusztus közepétől Gulyásné dr. Könye Katalin aljegyzőként vit­te a város ügyeit, június elsejétől ő a város jegyzője. ■ S. K. A Hideg Sírkő vállalja gránit, márvány és műkő sírkövek, fedlapok, emlékek, és burkolatok, ablakpárkányok, lépcsők, kéményfedlapok, valamint urnafalak építését. A cég profiljába tartozik a kriptakészítés, sírfelújítás, kerítésfedlapok elkészítése és az épületmunkák is. Egyedi igényekhez igazodva, rövid határidővel, kedvező áron. A cég megtalálható Szakályban, a főút mellett. Elérhetőségei: 0630/640-35-39, 74/488-402, www.hidegsirko.atw.hu , illetve hidegsirko@citromail.hu . a Vannak, akiket az élelmiszersegély ment csak meg FELSŐNYÉK Egyre több a rászo­ruló nagycsaládos és kisnyugdí­jas. Vannak, akiket az élelmi­szersegélyek mentenek meg a nélkülözéstől. A katolikus caritas több Tolna megyei kiste­lepülésre is juttat - évente két­szer - tartós élelmiszereket. A felsőnyéki segélyezési akciót La­ki Istvánná szervezi már öt éve. Most, június 8-án érkezik az idei első szállítmány: liszt, tészta és müzli. A várható mennyiség tíz raklapnyi, több mint öt mázsa. Mintegy háromszázan kaj> nak élelmiszersegélyt a faluban. Az igénylők száma növekszik. A kedvezményezetteket az önkor­mányzattal való egyeztetést kö­vetően jelölik ki. ■ W. G. i * * M *

Next

/
Thumbnails
Contents