Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-07 / 130. szám
4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚNIUS 7., HÉTFŐ Bonyhádi diákok nyerték meg a szekszárd A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Gazdálkodj okosan! csapata nyerte meg az Ifjúsági Unió Szekszárd Ne légy birka! vetélkedőjének megyei döntőjét. így az ő osztályuk kapja a fődíjat, a négynapos osztálykirándulást. Második helyen a palánki FVM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Iskola Védelmezők, harmadikon a szekszárdi Garay János Gimnázium Hangzavar csapata végzett. Ők szintén az egész osztálynak nyertek részvételi lehetőséget a természetjáró gyerekek, valamint diákok országos találkozójára, illetve egy háromnapos hétvégét Doromláson. A nyeremény csak a hab a tortán, hiszen maga a verseny is kiváló kikapcsolódás volt, fergeteges hangulatban zajlott le a szekszárdi sportcsarnokban. Olyan feladatok mozgatták meg a fiatalokat, mint a traktorkerék gurí- tás belülről, vagy a jégkocka halászat szüretelő kádban állva, vagy a bekötött szemmel talicskatolás szlalompályán navigátor segítségével. A középiskolás fiatalok egyénileg és csapatban is megmutatták, mit tudnak. A több hónapos, környezettudatos magatartást népszerűsítő vetélkedősorozatban a diákok óriási teljesítményt nyújtottak, számos hasznos tapasztalattal, információval gyarapodtak. ■ É. H. Nyáron is nyitva lesz a főiskolai kar könyvtára szekszárd A pedagógus nap alkalmából június 7. és 12. között a pedagógusok egy évre ingyen iratkozhatnak be a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar könyvtárába. A kedvezmény igénybevételéhez pedagógus igazolványt, vagy munkáltatói igazolást kell felmutatni. A beiratkozáshoz személyi igazolvány is kell. A kar központi könyvtára az idén is egész nyáron nyitva tart, valamennyi szolgáltatása elérhető. Május 31. és június 26. között hétfőtől péntekig 8-tól 16-ig, szombaton 8.30-tól 12.30-ig tartanak nyitva. Június 28. és szeptember 11. között csütörtökig 9- től 14-ig, pénteken 9-től délig látogatható a könyvtár. ■ 1.1. Szabó László szekszárdi méhész azon kevesek egyike, aki még Nógrád megyébe is elutazott az akácmézért, de nem járt nagy sikerrel Elvitte az eső az akácmézet kár Sok méhész egyáltalán nem pörgetett, mert nem volt mit Egy átlagos év akácméz termésének mindössze 5 százalékát tudták idén produkálni a méhészek. Országosan 16 ezer tonna a kiesés, melynek pénzügyi vonzata 7 milliárd forint. Mauthner Ilona- Az idei akácszezonnak úgy lett vége, hogy el sem kezdődött - mondta Nagyernyei Attila, a megyei méhészszövetség elnöke. Május 14-én, még az első esős időszak előtt kezdtek gyűjteni nektárt a méhek, de másnap már megkezdődött a rossz idő, és 5 napig esett, az akácvirágot lemosta a fákról az erős széllel jött csapadék.- Az átlagos méztermés 5 százalékát gyűjtötték a méhek, de még ennek a minőségével is gond van, mert magas a víztartalma - mondta Nagyernyei Attila. - Ennek megengedett felső határértéke 21 százalék, de sajnos gyakori az ennél is magasabb érték. Az ilyen terméket a kereskedő meg sem veszi, mert könnyen megromlik. A másik nagy gond, hogy a munka nélkül maradt méhek körében óriási a rajzási hullám, ami szintén nagy kárt okoz a termelőknek. A méhészek 90 százaléka nem is pörgetett, hogy legyen mit enniük a rovaroknak, amíg körülbelül 10 nap múlva az orvosi hárs virágozni kezd. Ezt követi majd a vaddohány, vagy más néven selyemfű, ami jelenleg szépnek látszik, de a méhészek már nagyon óvatosak, hiszen az akác is nagyon mutatós volt virágzás előtt. Bross Péter, az országos szövetség elnöke szerint mindenütt hasonló a gond a Tolna megyeihez. Összesen 16 ezer tonna akácméz esett ki az időjárásnak köszönhetően, ami közel 7 milliárdos kárt jelent a termelőknek. A Vas és Zala megyében méhészkedők annyiban voltak jobb helyzetben, hogy ott 3-4 napig tovább tartott a jó idő, de ott is ötvenszázalékos a kár. Szabó László szekszárdi méhész azon kevesek egyike, aki vállalta a vándorlást a cél érdekében. A második esős időszak előtt pár nappal Nógrád megyébe költözött 25 méhcsaláddal, itt ugyanis még olyan állapotban volt az akác, ami megfelelt volna a hordáshoz. Három jobb nap után itt is eleredt az eső, a gyűjtött méz víztartalma annyira magas, hogy szinte kifolyik a keretből. A szakemberek szerint a piac azonnal reagált, hiszen a méz kiskereskedői ára emelkedett, 1 kiló akácmézért 2000-2200 forintot kérnek. A nagybani felvásárlási árakat még nem hirdették meg, de a méhészek szerint idén ennek nem lesz túlzottan nagy jelentősége, hiszen a termelők egymás között értékesítenek. Akinek ugyanis megvan a maga piaca, az inkább megveszi a mézet gazdatársától, mint veszni hagyja az értékesítési csatornáját. A termelők közül azok vannak nagyobb bajban, akik hitelt vettek fel, ebből bővítették a tevékenységüket, mert kérdésessé vált, hogy miből fizetik vissza a részleteket.- Ez egy kijózanító év - mondta Nagyernyei Attila -, az időjárást nem lehet soha figyelmen kívül hagyni, amikor a terveinkről beszélünk. Öt évből talán kettő ha minden szempontból megfelel. A méz, ami frissít, gyógyít és megnyugtat már az ókori Egyiptomban is sebeket kezeltek vele, melyek így nem fertőződtek el A méz magas káliumtartalma miatt hatékony baktériumölő. A-, C-, E-, Bl-, B2-, B3-, B5- és Bó-vitamin gazdagon található benne, melyek közül külön is érdemes kiemelni az utolsót, mely a mellékvese hormontermelődésének serkentésével lassítja az öregedést. A méz igen gazdag ásványianyagokban (vas, kálcium, foszfor, magnézium, kálium, nátrium) és an- tioxidánsokban. Nem csupán a teljesítőképességet fokozza, de javítja a szívműködést is. Csökkenti a depressziót (különösen a hárs- méz, mely elismert idegcsillapító és fertőtlenítő hatású). Gyomorfekély, nyombél- ■ fekély, gyulladásos megbetegedések esetén is kiváló, ezért májgyengeségnél, de hasnyálmirigy- és epemegbetegedésnél is sikerrel alkalmazható. ■ Az unióban ötször több méz fogy. Változik a rend a közlekedésben a Dózsa úton PAKS Változik a közlekedési rend az átépítés alatt álló paksi Dózsa György úton, tájékoztatott Hum Ferenc, a polgármesteri hivatal osztályvezetője. A változás oka, hogy a Táncsics Mihály utcai körforgalmi csomópont és a Kereszt utca közötti szakasz felújítása miatt a forgalomkorlátozás II. üteme lép életbe hétfőtől július 1-jéig. Az északi irányból jövők továbbra is a Dózsa György úton közlekedhetnek, a déli irányból közlekedőket viszonyt a Hattyú utcán át az egyirányúsított Báthory utcára terelik. A Villany utcán keresztül jelzőlámpa irányítása mellett terelik vissza az autókat a főutcára, amelynek mindkét oldalán érvényben maradnak a megállni tilos táblák. A forgalmat a Dózsa György út északi építési határánál is jelzőlámpa szabályozza. Lezárják a főutca felől a Kereszt és a Keskeny utcákat Az ideiglenesen kijelölt autóbusz-megállóhelyek megmaradnak. ■ V. T. Bizalmat kapott újabb öt évre a KÉSZ elnöksége Paks A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) paksi csoportjának tisztújító taggyűlésén a tagság egyhangúan újabb öt évre bizalmat szavazott a régi elnökség tagjainak: Gangéi Margit elnöknek, Pach János titkárnak, Kovács István pénztárosnak. Gangéi Margit elmondta, a paksi szervezet csak egy csepp a tengerben, de „nagy szárazságban minden cseppre szükség van”. Rendezvényeik az elmúlt 15 évben sok helyi embert megmozgattak. Különösen sikeresek a kerekasztal beszélgetések az országos politika alakítóinak részvételével, de sok érdeklődőt vonzottak a magyar szellemi élet jeles képviselőinek, így dr. Lábadi Tamásnak, dr. Hetesi Zsoltnak, dr. Osztie Zoltánnak az előadásai is. ■ T. V. V GVORSSZAVAZAS ■ ön mennyi mézet fogyaszt el egy évben? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Díjat kaptak a Kézjegytől csányi-díj Lapunk újságírója is elismerésben részesült Nyáron sem maradnak éhen támogatás Gyermekétkeztetésre 67 millió forint jut szekszárd Az újságírás nem az újságírókról szól. Sokkal inkább az olvasókról, és a többi emberről, akiknek és akikről írunk. Ezekkel a gondolatokkal mondott köszönetét Ihárosi Ibolya, lapunk újságírója, aki Csányi- emlékplakettet kapott szombaton. Az elismerést a Kézjegy kiadvány szerkesztőinek döntése alapján adják át minden évben, idén két személyt is kitüntettek vele. A másik díjazott Gacsályi József költő, könyvtáros lett, akinek dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke e szavakkal adta át a plakettet: - Ne hagyjanak el azok a múzsák, akik eddig ihlették írásaidat! A díjátadás a megyei könyvtár egyik ünnepi könyvheti rendezvénye volt, s ezzel együtt mutatták be a Kézjegy 16. antológiáját is. A legújabb kötetben mintegy ötven Tolna megyei szerző versei és prózái olvashatók Drescher Attila és Kosztolányi Péter szerkesztésében és Straubinger Ferenc művész-tanár ülusztrálásá- val. ■ M. Á. Idén 80 település élt Tolna megyében a nyári gyermekétkeztetésre immár évek óta megpályázható állami támogatás lehetőségével. Ennek keretében 3496 gyermek, több mint 67 millió forintos keretösszegből kaphat nyáron naponta egyszer meleg ételt. Jantnerné dr. Oszvald Ágnes, a régiós szociális és gyámhivatal megyei kirendeltségének vezetője elmondta, idén is nagyon magas, a korábbi éveket is meghaladó volt az önkormányzatok által az előzetesen meghatározottjogosultságon felüli többletigények száma. Az igények kielégítését az teszi lehetővé, hogy másutt viszont a jogosultság ellenére sem éltek a lehetőséggel. A legtöbb kérelem értelemszerűen a városokból érkezett, főként Dombóvárról, de Pakson és Szek- szárdon is több mint kétszáz gyermek számára kérték ezt a lehetőséget. A községek között peddig Faddról érkezett a legtöbb ■ Összesen közel 3500 gyermekről gondoskodnak 80 megyei településen. igény, ahol 116 gyermek számára kérték a támogatást. A program révén elsősorban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők juthatnak majd a nyári tanítási szünetben, június 16. és augusztus 31. között naponta meleg ételhez, ahol ez lehetséges, vagy felmelegíthető készételhez. A Gyermekétkeztetési Alapítvány uniós élelmiszersegély program keretében a következő egy-két hétben Tolna megyében hat településre, Decs- re, Harcra, Medinára, Sárpilisre, Várongra és Varsádra szállít tartós élelmiszercsomagokat. A program nem csak gyermekeket érint, hátrányos helyzetű családok, kisnyugdíjasok is részt vesznek benne. Ezzel 1440 emberhez juttatnak el többnyire lisztet, gabonaféléket, száraz tésztát, kekszféléket tartalmazó csomagokat A kiszállítást ősszel ismételik meg. Melegétkeztetési programjukban idén nem vesznek részt Tolna megyei települések. ■ H. É.