Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-31 / 124. szám

MOZAIK WESSELY GÁBOR Színesedik a humorpaletta a klasszikus kabaréjelene­tek kezdenek kimenni a di­vatból. Már csak az idősebb korosztálynak van türelme kivárni, amíg Hacsek és Sa­jó végre eljut a poénig. A fia­talabbak gyorsabb pörgésre, nagyobb poénsűrűségre vágynak. árnyaltabbá is vált a műfaj. Régebben szinte minden a Mikroszkóp Színpadon és a rádiókabaréban történt, az­tán megjelent egy-egy seho­va be nem skatulyázható, stílust teremtő, stílust meg­honosító, máshol fellépő, sa­ját útját járó humorista: Hofi Géza, Sándor György, Boncz Géza, Markos György, Galla Miklós, Fábry Sándor. Lehe­tett válogatni az abszurd hu­mortól a kandi kamerás fel­vételekig, ízlés szerint. olyan EZ, mint a mérnök- képzés, vagy a péksüte­mény-kínálat, vagy a bank­kölcsön. Kezdetben csak egyfajta volt, ma meg már szinte személyre szabott a választék. Videokamerája bárkinek lehet, virágzik a házi gegfilm-gyártás. A showder klubos fiatalok kö­zött az egyik Legszimpatiku­sabb számomra Felméri Pé­ter. Most Tóth Szabolccsal el­készítette az Extrém Magas Lenemugrók című filmecs­két, melyben bemutatják azokat a helyszíneket, ahon­nan, eddigi életük során, nem ugrottak le. Ez is egy új szín a humorpalettán. Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06/30/609/87/13 WWW.ALLATOK.INFO/BONYHAD buksi: 3 év körüli kan kutya. Nagyon jó természetű, nyu­godt kutya. Emellett még nagyon szép is. Kedves, ba­rátságos. Egyedül baromfi mellé nem javasoljuk. Várja egy szerető gazdi jelentkezését! Szépkorúak nyárköszöntője dél-dunántúl Három megye nyugdíjasait látták vendégül Barcson Tolna, Somogy és Baranya megyéből közel ezer nyugdíjas vett részt Barcson a harmadik Drávamenti Szépkorú Nyárköszöntőn A Dél-Dunántúl három megyé­jének közel ezer nyugdíjasát lát­ta vendégül a hétvégén a barcsi gyógyfürdő, ahol már harmad­szor tartottak Drávamenti Szép­korú Nyárköszöntőt. Somogy, Tolna és Baranya megye időseit remek időjárás és egész napos program várta. Jakó Gergely a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke hang­súlyozta: - Egy-egy ilyen ren­dezvénnyel színfoltot, szép pil­lanatokat tudunk teremteni nyugdíjasainknak, akik így egy helyen, egy napon tudnak talál­kozni, és egy kicsit nagyobb távlatokban mutathatják meg azokat a kulturális produkció­kat, amelyekre hónapokon, éve­ken át készülnek. Újabb kap­csolatok is teremtődnek, ami a nyugodt hétköznapjaik értékes­ségét is növeli. A délelőtt a három megye kul­turális műsoraival, a délután ebéddel, népdaléneklési ver­sennyel, operett és musical mű­sorral, strandolással és sétahajó­zással telt. Utóbbira nyolcvan nyugdíjast ingyenesen vártak a szervezők. ■ J. G. ikrek (V.21—VI.21.). Kedve támad anyagi kockázatvállalásra, de a bolygók arra figyelmeztetik, hogy legyen nagyon óvatos. Ámor Önre mosolyog. Ezt az alkalmat használja ki! RÁK (VI. 22-VII. 22.). Határozottan, de óvatosan intézi az ügyeit. A munkahelyén úgy lehet ered­ményes, ha nem száll szembe senkivel. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Komoly anyagi érveknek enged, ami­kor erején felül vállal munkát. Azt azonban ne engedje, hogy szép ígéretekkel levegyék a lá­báról. Használja az eszét! szűz (Vili. 24-IX. 23.). Pénzügyi ne­hézségei támadnak. Átmeneti segítségre szorul, amely köl­csön formájában érkezhet. Le­het, hogy meghiúsulnak a nya­ralási tervei? mérleg PX.24-X.23.). Nem árt az óvatosság, mert hajlamos lesz a könnyelmű döntésekre. Olyan dolgokba is belemegy, amelyeket máskor nem tenne meg. skorpió (X. 24—XI. 22.). Kicsit nehéz Önnel együtt élni, mert kap­csolataiban kezd túlérzékeny lenni. Kerülje az alkalmi viszo­nyokat, keressen stabil szexuá­lis partnert. 11 nyilas (XI.23-XII.21.). Hajlamos lesz arra, hogy eltúlozza a dol­gokat. Mielőtt még komoly ér­zelmi feszültségei támadná­nak, vizsgálja felül viselkedé­sét. Váltson, ha szükséges. BAK (XII. 22-1.20.). Május hó utolsó napján hangulata kissé hul­lámzó lesz, de szerencsére ren­delkezik elegendő önuralom­mal, hogy ezt palástolja. Az es­te a szerelemé. vízöntő (1.21-11.20.). Végre ráéb­redt arra, hogy néha nemet is mondhat. Ebből semmi hátrá­nya nem származik és meg sem sértődnek miatta. A barát­ságot nagyra becsüli. halak (II. 21-111.20.). Ha úgy érzi, hogy nem becsülik kellőkép­pen, tegye szóvá, mert Ön nem ezt érdemli. Anyagiak terén le­gyen óvatos és önző. kos pil.21-IV.20.). Ön túl sokat élt a kötelességek szorításában, éppen itt az ideje, hogy saját magára is gondoljon. Jelenleg a szerelem akadályoztatásnak tűnik. bika (IV. 21—V. 20.). A lelke mélyén gyökeres változtatást remél, mégis elhárít minden alkal­mat, ami más mederbe terelné életét. Egy találkozásnak még a gondolata is örömöt okoz. A nyár a pihenés és a hosszú szabadságok ideje! Jöjjön el hozzánk, töltsön el nálunk pár üdítő napot, frissüljön fel wellness részlegünkben, csobbanjon kültéri medencénkben, vegyen részt nyári programjainkon! Foglalja le nyaralását, vagy választhat a pár napos pihenéséhez leginkább illő ajánlataink és szolgáltatásaink közül! 5 éjszaka félpanzióval már 45 900 Ft/fő-től! További információ és szobafoglalás: www.zichyparkhotel.hu ▲ Eljött az ideje a nyaralás megtervezésének A június a tervezés hava. A je­gyespárok már a nászúiról álmo­doznak. Linda júliusban megy férjhez, azt mondja, rengeteg szép hely van Magyarországon, ahol minden kényeztetést meg­kap, így hazai wellnes hotelben töltik a mézesheteket. A több­éves házasoknak is jól jöhet, ha néhány napig kiszolgálják őket. A szállodák többsége már felké­szült kisgyermekes párok foga­dására is. Mielőtt döntünk, ér­demes az interneten alaposan tá­jékozódni az árakról, a szolgálta­tásokról. Ha csemetével uta­zunk, nem utolsó szempont, hogy a szálloda vagy az üdülőte­rület több napon át le tudja-e köt­ni a gyereket ■ Lovaglás Lalibá’ lovasoktató beszólásai:- Lovat láttak már? És miről ismerték fól? Hogy röfögött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magu­kat, attól félrebeszélt.- A szeme a fej elülső részén található, így előre jobban lát Amelyik minden oldalra egy­formán lát, az a vak ló.- Hátul két lába van, ezekkel fut, elöl kettő, ezekkel fékez, és mind a négy patában vég­ződik. így lehet megkülön­böztetni az asztaltól.- Mint látják, mindegyik pa­tájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni.- Látják a ló hátán a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Maguk felette fogják.- Magának hogy áll a lába? A kedves nagymamától örö­költe? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk.- Látja ezt a szíjat? Kapasz­kodjon bele! Az a fék, de itt ml kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít. Ha erő­sen húzza, a ló megáll. Ha na­gyon erősen megrántja, akkor a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta. Továbbiak a TEOLIlli hírportálon LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 882397 HATOS LOTTÓ: NYEREMÉNYEK OTOS LOTTO: Telitalálat a 21. játékhéten nem volt. A négyes j 1401300 forintot, a hármas 14 455 forintot, a kettes 085 forintot ér. JOKER: Telitalálat nem volt HATOS LOTTÓ: Telitalálatos szel­vény itt sem volt. Az öttalálatos szelvények egyenként 530 020 forintot, a négytalálatosok 8260 forintot, a hármasok 1360 forin­tot érnek. A teol.hu öt legolvasottabb cikke május 30-án: O Elöntötte a víz, emiatt járhatatlan a 6-os út 0 Hárman is alig bírták a kapitális példányt! @ Négy autó ütközött, teljesen lezárták az Mó-os autópályát 0 Hárommillió magyar került egy tollvonással a határokon túlra 0 Ötezer éves módszer, mellékhatások nélkül TE0L.hu

Next

/
Thumbnails
Contents