Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-31 / 124. szám
14 m TOLLE GYERMEKNAP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 31., HÉTFŐ KAVALKÁD BNF, Sugarloaf, Bartina, Csurgó zenekar, csónakázás a Prométheusz park tavacskájában, kígyózó sorok az ugrálóvár és a kézműves foglalkozások sátrai előtt: többek között ezek az előadók és ezek a rendezvények, valamint ízletes tejtermékek fogadták a kicsiket és nagyokat egyaránt tegnap a megyeszékhelyen TELT HÁZ A TOLLE GYERMEKNAPON A Tolle tejtermékek Iránt állandónak mutatkozott a kereslet Egymásba kapaszkodva: jellegzetes kép a Tolle Gyermeknapról A bátrabb gyermekek kipróbálták azt is, hogy milyen is lesiklani egy feszes kötélen Szó szerint a legkisebbek is találtak maguknak kellemes elfoglaltságot A Tolle Gyermeknap immár kilencedik alkalommal várta tegnap Szek- szárdon a legkisebbeket, velük együtt természetesen a nebulókat kísérő' felnőtteket is. Szeri Árpád A Szöcske Akrobatikus Rock and Roll csapat virtuóz tudásról tanúskodó bemutatót tartott a hálás közönségnek Életkép a Prométheusz parkból, színes léggömbökkel Délelőttől estig tartott az a színes kavalkád, ami Szekszárdon, a Prométheusz parkban zajlott a Tolnatej Zrt. jóvoltából és anyagi támogatásával, valamint a Babits Mihály művelődési ház közreműködésével. Az immár kilencedik szekszárdi Tolle Gyermeknap a közönség létszámát tekintve kétségkívül rekordot döntött, de ugyanez a megállapítás érvényes a hangulat hőfokára is. Annak szinten tartásáról ugyanis számos közismert előadó, illetve fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt vonzó program gondoskodott. Fellépett mások mellett olyan sztárcsapat, mint például a BNF, a Sugarloaf, bemutatta tudását a szekszárdi Csurgó zenekar, a Bartina Néptánc Egyesület több csoportja és a Szöcske Akrobatikus Rock and Roll csapat. Nagy sikert arattak a szekszárdi kajak-kenusok, akik a park kis tavacskájában tették lehetővé a kicsik számára a csónakázást. A hagyományos ugrálóvár, a megannyi kézműves foglalkozás, a művelődési ház előtt tartott gokartozás pedig ismét hosszas sorokat vonzott - a felsorolt kínálat ráadásul csak töredéke az egésznek. A gyermeknapon Horváth István polgármester is köszöntötte a megjelenteket, illetve a sorsolásban tevékenyen részt is vett.- Végül, de nem utolsósorban a Tolle Gyermeknapon saját termékeinket is népszerűsítjük - mondta el lapunknak Tóth Mónika, a Tolnatej Zrt. marketing vezetője. - Háromféle tejes turmixot kínáltunk a közönségnek. Emellett tollés ajándékok is jutottak azoknak, akikre egész napos nyereményjátékunkon rá- mosolygott a szerencse. ▲ Egy kis mászás után jött a csúszás A park tavacskája most cson.ik.i/o tova alakult