Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-31 / 124. szám

2010. MÁJUS 31, HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Macsó ország? Néztem a kormány eskütéte­lét. Szép, felemelő esemény. Megint drukkolhat az ember lánya, hátha nekik sikerül. Talán most majd nekünk is jobb lesz egy kicsit Az eskü­tételt azonban mindjárt kö­vette a hiányérzet. A nyolc fő­miniszter között egyetlen nő sincs. Eddig mindössze az derült ki, hogy az államtit­károk közt egy biztosan lesz: az oktatási. Az elmúlt 20 év­ben csak a Boross- és a Bajnai-kormány miniszterei közt nem volt nő, de a máso­dik Gyurcsány-kormányban négy is akadt A Medgyessy- kormányban 3, a Hornéban 2, Antall lózsef-, és az első Orbán-kormányban pedig 1-1 asszony kapott helyet. A jelen kormányprogram szerint a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend alapvető értékek. Két­ségtelen, de módfelett kon­zervatív felfogásom szerint az igazi család apa, anya és gyerekek. Nem bántva ezzel az egyszülős családokat, hi­szen nyilván ők sem így ter­vezték. ló esetben az indu­lásnál még fele-fele a nemek aránya. A munkából is kivesszük a részünket rendesen, igaz azonos munkáért majd 20 százalékkal kevesebb bért kapunk, mint a férfiak. S, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban. Azt mutatják a statisztikák, hogy több nő jár egyetemre, mint férfi. Mégis kevesebb a nő már a középvezetők között is. A politikában még keve­sebb. Ha jól számoltam, úgy a 368 országgyűlési képvise­lő között mindösszesen 34. Egyik párt sem kényezteti el a nőket azzal, hogy mód­felett favorizálná a jelölésü­ket. Kvótával, vagy kvóta nélkül. Érdemes lenne egy­szer rendesen felmérni, hogy mi ennek a valódi oka. Macsó Magyarország, vagy az, hogy a nőknek több az eszük, mint hogy politikára adnák a fejüket. Gyógyulhat már a lélek is hálából épült Nagy Szent Gergely pápa az új kápolna védőszentje Kápolnát szentelt szom­baton Mayer Mihály pécsi püspök a Dombóvárhoz tartozó üdülőhelyen, Gunarason. Az építést egy helyi cégvezető, Papp Zoltán finanszírozta. Wessely Gábor Isten ad, s mi is adhatunk Neki. A szeretetteljes viszonzás szép példája a gunarasi kápolna. Ezt emelte ki Mayer Mihály pécsi püspök, amikor megáldotta szombaton az új létesítményt. A Dombóvárhoz tartozó üdülő- területen eddig nem volt temp­lom. Most, Papp Zoltán cégveze­tő jóvoltából elkészült egy száz személy befogadására alkalmas kápolna. Hatvan ülőhely van, s nagyjából negyvenen férnek el állva. A szentelésen mintegy há­romszázan vettek részt. Aki nem fért be, kivetítőn követhette az eseményeket az épület előtt. Először kint beszélt a püspök és a cégvezető a megjelentekhez, aztán kezdődött a szertartás a kápolnában. Az épület stabil, fémvázas, hi­szen a dombóvári cégvezető szerkezetépítő vállalkozást mű­ködtet. Megfogadta, hogy ha húszéves lesz a Rutin Kft., áldoz­nak Istennek. Építenek hálából egy kápolnát. Ez az idő most el­érkezett, fogadalmát teljesítette. A berendezéssel együtt 45 milli­Mayer Mihály pécsi püspök végezte a szentelési szertartást, mögötte (öltönyben) Papp Zoltán cégvezető ■ Júliusban Guna- rasban üdül és misézik a püspök. ós beruházást teljes egészében Papp Zoltán akarta finanszíroz­ni, ám menet közben rengeteg önzetlen segítőre talált. Volt, aki a szakipari munkák árából enge­dett, volt, aki díszkaput, volt, aki Mária-szobrot adományozott. A felajánlások összértéke megha­ladta a hétmillió forintot.- Tehetséget, egészséget kap­tunk - mondta a cégvezető -, hát adni is akartunk valamit. S az Úrnak hála, megvalósulhatott ez a templom. A kápolna védőszentje a taní­tó, író, gregoriánének-gyűjtő Nagy Szent Gergely pápa lett. Hozzá fohászkodnak a diákok, a tanárok, a zenészek és a bete­gek. Mert a pápát is gyötörte a betegség: köszvényes volt. Gunaras a gyógyvizéről híres. Mayer Mihály ebben látja a leg­fontosabb kapcsolatot a helység és a védőszent között. Akik ed­dig a gyógyvíz segítségével pró­bálták legyőzni a test betegsége­it, mostantól a lelkűket is gyó- gyítgathatják az istentisztelete­ken. Júliusban a püspök is itt szokott tölteni 2-3 hetet. Akkor, vasárnaponként majd ő misézik. Megáldotta a főpásztor a fala­kat, az oltárt, a tabernákulu- mot, a harangot és a kelyhet is. így vált az épületből és a beren­dezési tárgyakból megszentelt hely, megszentelt szertartási kellék. Újságírói kérdésekre azt is el­mondta a főpap, hogy ritka ün­nep a templomszentelés. Püspö­ki hivatását 1989 óta gyakorolja, s ez idő alatt körülbelül 10-15 templomot illetve kápolnát szen­telt. A következő új miséző hely már épül Pörbölyön, s lehet, hogy még az idén el is készül. A pécsi egyházmegyében öt­száz miséző hely van, s mind­össze 97 aktív pap. Munkájukat diakónusok, plébániaigazgatók, kántorok, hitoktatók és más civü segítők teszik könnyebbé. De még így is van, ahová csak esztendős ünnepeken jutnak el misézni. Gunarasban sem lesz sok is­tentisztelet. Az új kápolna első­sorban arra szolgál, hogy nya­ranta, amikor fürdővendégek ez­rei érkeznek, legyen helyben tartható vasárnapi mise. Sokan csatlakoztak önként a kápolnaépítéshez Felajánló Felajánlás* Mayer Róbert Tervezés és kivitelezés irányítása Kovács Tibor Tereprendezés Czétány László Épületgépészeti munkák Nagy Elemér Kőművesmunkák Bayer Péter Elektromos munkák Ratskó István Burkolás, csempézés Széli Sándor Festés Győri László Főbejárati díszkapu Tóth Gábor Főbejárati ajtó Gyugyi Tamás Sekrestye bútorzata Bartáné Pámer Erzsébet Mária-szobor Hartung Zoltán Gránit munkák Rostás Jenő Grafikai alapok Berta Mártonná, Berta Péter Kisplasztikák *Csökkentett áron, illetve részben vagy egészében anyagi ellenszolgáltatás nélkül. A pünkösdi fesztiválon át nem vett tombolák szekszárd Az alábbi tombo­lanyereményeket nem vették át a pünkösdi fesztiválon: 2 söröskorsó (a nyertes szel­vény zöld B 4), 1 Tesco aján­dékcsomag (piros A 39) egy hetes 2 fős társasutazás (kék B 26), 3 napos 2 személyes társasutazás az Arany Prága programra (sárga D 21), 1 Tesco ajándékcsomag (sárga C 81), 4 napos utazás Krak- ko-Zakopane programra (kék B 75), Cseh Gábor Utol­só ősz című festménye (piros A 87). A nyeremények júni­us 13-ig vehetők át. Érdek­lődni a 30/452-9868-as szá­mon lehet, (mk) Hét középiskolás utazik a német testvérvárosba siMONTQRNYA Folytatódik a két város diákjainak csere­üdültetése. Hétfőn, Vin- czellér Attila tanár vezetésé­vel hét fiatal utazik Mar- pingenbe. Egy hetet töltenek ott, ahol megismerkednek a környék nevezetességeivel, a német nép életével, szokásai­val. Egy nap az ottani közép­iskola több óráján vesznek részt, ahol fejleszthetik nyelvtudásukat, (vl) A megyei múzeum is készült a gyermeknapra szekszárd Gyermeknapi programot szervezett vasár­napra a Wosinszky Mór Me­gyei Múzeum. A csemeték az intézmény előtti téren ne- mezelhettek, gyöngyöt fűz­hettek, és különféle játékok­kal játszhattak, megtekint­hették a múzeum kiállításait is. így lehetőségük nyílt arra is, hogy megismerjék Tolna megye régészeti leleteit az őskortól a honfoglalásig, (rt) Arcfestés is volt Továbbiak a TEOLhu hírportálon A gyülekezet áldott ünnepe 225 Hálaadó istentisztelet a református templomban Harmincöt megyei cég nyert szakképzés Az eszközfejlesztést támogatja a bizottság szekszárd Maradjatok meg hi­tetekben - bátorította a szek­szárdi református gyülekezet tagjait dr. Bogárdi Szabó István püspök a templom fennállásá­nak 225. évfordulója alkalmá­val tartott vasárnap délutáni há­laadó istentiszteleten. Az ese­ményen jelen volt és köszöntőt mondott Horváth István, Szek­szárd polgármestere, a közgyű­lés levezető elnöki tisztét Rácz József esperes látta el. Szép, ál­dott ünnepe volt ez a szekszár- a di gyülekezetnek, amely hité-| ben megerősödve, feltöltődve ^ távozott az ünnepi alkalomról - | foglalta össze az eseményeket J Balázsi Zoltán szekszárdi refor- mátus lelkész. ■ V. M. Balázsi Zoltán mögött Rácz József (balról) és dr. Bogárdi Szabó István Megközelítőleg tízezer diákot és több oktatási intézményt, vállal­kozást érintenek azok a fejleszté­sek a szakképzés területén, me­lyek a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) döntése nyomán megva­lósulhatnak. A szervezet március elején írt ki pályázatot, összesen 422 millió forint értékben az in­tézményeknek és a vállalkozá­soknak, a szakképzést elősegítő eszközfejlesztésre. A felhívásra összesen 189 pá­lyázat érkezett, Baranyából 56 vállalkozás, Somogyból 55, Tol­nából 64 vállalkozás jelentkezett, tájékoztatott Bókay Endre, az RFKB elnöke. A speciális iskolák mellett 7 területi integrált szak­képző központ, valamint a pécsi és a kaposvári egyetem is beadta az anyagát, összesen 14-en. A vál­lalkozások összesen 582 millió, az oktatási intézmények 305 mil­lió forintot céloztak meg. Az érdeklődés lényegesen na­gyobb volt a korábbi évekénél, egyebek mellett azért, mert az RFKB kiemelten kezeli a hiány­szakmákban folyó képzéseket. Az intézmények egyenként leg­feljebb 50 millió, a vállalkozások 10 millió forintot remélhettek. Az RFKB összesen 155 pályá­zatot ítélt támogathatónak, ebből a körből 112-en juthatnak pénz­hez. A régióban 13 intézmény jut­hat összesen 213 millió forinthoz. Baranyában 36 vállalkozásnak csaknem 70 millió forintot, So­mogybán 28-nak 70 millió forin­tot, Tolnában 35-nek 68 millió fo­rintot ítéltek oda. Nem egy pályá­zat formai hibák miatt nem ment át a szűrőn, de számosán úgy je­lentkeztek, hogy nem volt meg az előírt önerő, mondja Bókay End­re elnök. A Dél-dunántúli Regio­nális Képzési és Fejlesztési Bizott­ság ugyan szétosztotta a most rendelkezésére állt keretet, ám a támogatotti körből kimaradtak számíthatnak arra, hogy újabb fo­rintok érkeznek. A tapasztalatok szerint ugyanis az ország más ré­gióiban mindig „marad” olyan pályázati pénz, amit ott nem tud­nak elkölteni, ezt ilyenkor átcso­portosítják. ■ B. Z. ►

Next

/
Thumbnails
Contents