Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-27 / 121. szám

4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK Németországban lépett fel a Német Színház társulata Németországban turnézott a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn tizenöt tagú csapata. A társulat Bonnban mutatkozott be a közönségnek.- A vendégszereplés Tömöry Péternek, a bonni Euro Theater Central művészeti vezetőjének köszönhető - tudtuk meg Frank Ildikó igazgatótól. - Tavaly ná­lunk rendezte a Stuart Mária cí­mű darabot, s ekkor hívott meg bennünket jelenlegi állomáshe­lyére. Örömmel tettünk eleget kérésének, jóllehet a német vá­rosban mindössze egy napot töl­töttünk, a másik két nap a jelen­tős távolság miatt az oda- illetve a visszautazással telt. Nem ez volt az első turnénk Németor­szágban, Bautzenben már több­ször felléptünk, de térben ilyen messzire még nem jutottunk el. Természetesen mint mindig, most is kihívást jelentett német közönség előtt játszani, de ép­pen emiatt sikerült ismét leg­jobb formánkat hozni. A szekszárdi Német Színház a Bündelball - Batyubál - című, műfaja szerint tragikus történel­mi revüt adta elő. A darab egy családról, illetve a magyarorszá­gi németség hányattatásairól fest képet. - Ez a történet - húz­ta alá Frank Ildikó - feltétlenül megérinti azt a közönséget, melynek tagjai tudják, hogy tá­vol az anyaországtól is élnek né­metek. ■ Sz. Á. Egy új szobor őrzi a felvidékiek emlékét Bonyhádon bonyhád Kétévente szervez nagyszabású találkozót a hatá­ron túli partnertelepüléseivel a Bonyhádi Felvidékiek Egyesüle­te. Az idén Deáki, Alsószeli, Udvard, Tardoskedd és Kismá- cséd vendégeit fogadták a völgy- ségi településen. Kolozsiné Ger­gely Cecília, az egyesület elnöke elmondta, a program ökumeni­kus istentisztelettel kezdődött, majd a Völgységi Múzeumnál lé­vő emléktáblát koszorúzták meg közösen. Ezt követően a Művelő­dési Központban ünnepi gála­műsort tartottak. A találkozó ké­ső délután, a Buják Vince fafara­gó által készített szobor felavatá­sával zárult, amely a Bonyhádra települt felvidékieknek állít em­léket. ■ V. B. Munkahelyet vitt a válság fórum Alapok és pályázatok segítik a foglalkoztatást A válság két esztendeje erősen rányomja bélyegét a megye foglalkoztatási helyzetére a regionális munkaügyi központ tájé­koztatója szerint. Venter Marianna szekszárd Nyílt napot és látás­sérültek számára készült segéd­eszköz-bemutatót tartottak teg­nap délelőtt a Dél-dunántúli Re­gionális Munkaügyi Központ szervezésében Szekszárdon. A fórumra - amelynek egyik témá­ja a megváltozott munkaképes­ségűek foglalkoztatása volt - munkáltatók, érdekképviseleti szervek és civü szervezetek kép­viselői kaptak meghívást. Szabó Zsoltné, a regionális munkaügyi központ szekszárdi kirendeltségének igazgatója a megye munkaerőpiaci helyzeté­ről tartott tájékoztatót. Mint el­mondta, a megye 236 ezer lako­sából mintegy 85 300 a foglal­koztatott. Arányuk 47,1 százalé­kos, amely a régióban a legjobb eredmény. Bár még mindig me­gyénk van a legkedvezőbb fogla­koztatási helyzetben, az elmúlt két évben erősen érezhető volt a gazdasági válság hatása. Jelen­leg a regisztrált álláskeresők ará­nya a régióban 19,6 százalék, 2008-ban ez a szám 11,7 száza­lék volt A megyében a regisztrált álláskeresők száma jelenleg 17 729,2008-ban pedig 12 562 volt. Több csoportos létszámleépí­tés is történt 2008 negyedik ne­gyedéve és 2010 januárja között. Tizenegy munkáltató összesen 1010 embert bocsátott el, legna­gyobb számban Szekszárdon és Bonyhádon. A munkaügyi központ pályá­zatok és különböző támogatások segítségével teremt foglalkozta­tási lehetőségeket. Tavaly 62 nyertes pályázat révén 694 mil­lió forint került a megyébe, amely 872 munkahely megőrzé­sét tette lehetővé. Az álláskeresők aránya a megye kistérségeiben kistérség Paks arány (%) 11,7 Bonyhád 13,1 Szekszárd 13,9 Dombóvár 19,6 Tamási 22,7 FORRÁS: DDRMK Lovigné Koroknál Anna reha­bilitációs szakértő tájékoztatójá­ban elmondta, a megváltozott munkaképességűek foglalkozta­tását különböző alapok, uniós források támogatják. A Munka­erőpiaci Alap révén a bér és a já­rulékok 60 százalé­kát kaphatja a mun­káltató maximum egy évig. A másik le­hetőség a személyi jövedelemadó és társasági adó kedvezmény, amelynek legna­gyobb mértéke a minimálbér 12- szeresét teheti ki. Emellett sze­rezhető költségvetési támogatás munkahelyteremtő beruházás­ra, illetve a költségek kompenzá­lására. A bértámogatás 40 és 60 százalékos lehet megváltozott munkaképességűek esetében. Fogyatékkal élők esetében pedig bér- és járuléktámogatás is le­hetséges, 75, illetve 100 száza­lékban. A megváltozott munka­képességűek foglalkoztatásában 2011-ben további változások vár­hatók. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók széle­sebb körű támogatást kaphat­nak, többek között képzési költ­ségekre, utazásra, foglalkozás­egészségügyi vizsgálatra. A munkaügyi központ tájé­koztatását követően egy a látás­sérültek számára készült segéd­eszközöket forgalmazó cég mu­tatkozott be. Mint elhangzott, a korszerű technológiának kö­szönhetően széleskörű a segéd­eszköz-kínálat. Újdonságnak te­kinthetőek a vakok- és gyengénlátók szá­mára készült, saját fejlesztésű szoftve­rek, a speciális Braille-nyomtatók. Emellett szá­mos egyéni használatú segéd­eszközt forgalmaznak. Kovács Lászlóné, a látássérül­tek megyei egyesületének elnö­ke hozzászólásában a szervezet j tagjainak foglalkoztatási helyze­téről beszélt. Mint elmondta, szervezetük komoly képzési múlttal rendelkezik, sok tagtár­suk több szakmában is szerzett végzettséget. Számos olyan munkakör van, amelyet a vak, illetve látássérült emberek kivá­lóan el tudnának látni, ám saj- j nos a legtöbb ilyen munkakört látó emberek töltik be. A legtöbb­jük számára megfizethetetlen segédeszközök ügyében pedig minél előbb megoldást kellene találni, például kölcsönzéssel, tb támogatással, egyedi pályázatok lehetőségével. ■ Többségüknek túl drága a segédeszköz. A speciális szoftverek segítségével ugyanúgy használhatják a számítógépet a látássérültek, mint a látók A képgalériát keresse a TEOLIlll hírportálon. A mentőszolgálat történetéről szól az új publikáció Csőglei István több, a megyében működő tűzoltóság történetét megírta. A megyei tűzoltószövet­ség tiszteletbeli elnöke már 80 éves, de továbbra is kutatja a múl­tat a szekszárdi levéltárban. Újabb publikációja nem a tűzoltókról, ha­nem a mentőszolgálat létrejöttéről szól. Persze rokon a két szervezet, a mentők hosszú időn keresztül a tűzoltóságokhoz tartozó csopor­tokként funkcionáltak. A történelmi Magyarország te­rületén először Temesváron, majd Budapesten jött létre önálló men­tőegyesület a 19. század végén. Tolna megyében Szekszárdon ala­kult meg elsőként a Vármegyék és Városok Országos Mentőegye­sületének helyi fiókja, 1927-ben. Még abban az évben követte a pél­dát Dombóvár, s két esztendővel később Dunaföldvár. Csőglei István dolgozata ki­adásra vár. Szó van benne a ko­rabeli technikáról és a mentősök felkészültségéről is. A végén kép- és cikkgyűjteményt is mel­lékel a szerző. Látható, hogy mi­lyen óriási haladás történt a lovaskocsitól a mentőhelikopte­rig, kevesebb mint egy évszázad alatt. ■ W. G. Hegedűversenyt hirdetnek fiatal tehetségeknek Országos tehetségkutató hegedű- versenyt rendez egy kecskeméti cég. A megmérettetés célja a fia­tal művészjelöltek felfedezése, pályájuk egyengetése. A jelent­kezés alsó korhatára 14, a felső 22 év. A versenyen be kell mutatni egy etűdöt vagy caprice-t (Rode, Flubay, Dont, Wieniawski, vagy Paganini), továbbá két tételt Bach bármelyik szólóhegedűre írt 5 zo- nátájából/partitájából. A verseny győztese részt vehet egy kéthe­tes, nyugat-európai koncertkör- úton, valamint 200 ezer forint pénzjutalomban is részesül. To­vábbá az első három helyezettet a kft. fellépések szervezésével, il­letve a továbbtanulásban, elhe­lyezkedésben is támogatja. A je­lentkezési lapokat július elsejéig kell elküldeni az alábbi címre: CON FUOCO Kft., 6000 Kecske­mét, Bethlen krt. 12/a. További információ a 0630/675-4393-as számon vagy az info@confuoco- geda.hu e-maü címen kérhető. A jelentkezés díjtalan. ■ HÍREK a régióból PÉCS Szörnyethalt Elesett egy motoros Pécsett, a Malomvöl­gyi út mellett. Információink szerint a fiatal férfi több mint százötven kilométer per órás sebességgel hajtott. Egy ke­rékre emelte a kétkerekű jár­művet, majd átesett a bicikli- útra. A motor és vezetője kö­zel nyolcvan métert sodródott a kerékpárúton, majd egy fá­nak csapódott. A harminchat éves férfi a helyszínen ször­nyethalt. Kaposvár Új parkolók Százhu­szonhat új parkolóhelyet ala­kítanak ki Kaposvár belváro­sában, várhatóan július végé­re. Szita Károly polgármes­ter elmondta, a már meglévő felszíni parkolók bővítése és egy kétszintes parkolóház építése 237 millió forintba kerül, ebből 118 milliót támogatásból finanszíroz a város. mohács Patakmalom Felújítot­ták a mohácsi patakmalmot. Hetven év után ismét műkö­dőképes és látogatható is az ország egyetlen, középkori technológiával működő patak­malma. Az épületben mohá­csi malom- és őrléstörténeti kiállítás is megtekinthető, s a tervek szerint rendszeresen kézműves foglalkozásokat is szerveznek. szőlősgyörök Borverseny A benevezett 123 bor szinte mindegyikét éremre érdemes­nek találták a bírálók. Hu­szonöt arany, 58 ezüst és 35 bronz minősítés született a szőlősgyöröki, balatonlellei és Pécs Szépségek Harmadik helyezést ért el egy kozmetikai világ­cég marketingversenyén a Pécsi Tudományegyetem három Erasmus programos hallgatója, a német Anastasia Franz, a dél­afrikai Erzsi Mäscher és az ukrán Yuliya Kozachenko. balatonboglári hegyközség idei borversenyén. A házigaz­da Komáromi Ferenc 2009-es merlot-ja lett az egyetlen nagyaranyérmes nedű a ran­gos versenyben. hetvehely Pályázat Több mint 30 millió forintos támogatást nyert a település az integrált közösségi szolgáltató terek pályázaton. A pénzből felújít­ják, korszerűsítik és bővítik a szolgáltató-háznak helyet adó épületet. TAB Fiataloknak Támogatják Tabon a fiatalok letelepedését. A kénviselő-testület arról dön­tött, hogy maximálisan félmil­lió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak az ifjú házasoknak vagy gyere­küket egyedül nevelő szülők­nek, akik a községben házat vesznek vagy építenek. kecskémét Kerékpárút Csak­nem két hetet késik a Kecs- kemét-Katonatelep és Nagykő­rös közötti kerékpárút meg­építése. A kivitelező az esős időjárással indokolja az erede­tileg május 15-ére tervezett befejezés elcsúszását. Már csak a szegélyező csapadék­víz-elvezető árkok ásása van hátra, e hétvégétől rágurul­hatnak az útra a biciklisek, kismotorosok is. kecel Jubileum Száznegyven éve alapították a Keceli Tűzol­tó Egyesületet. Díjátadások­kal, kitüntetésekkel, szobor­avatással és közös vacsorával ünnepelték a jubileumot a vá­rosi művelődési házban. A I %

Next

/
Thumbnails
Contents