Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-15 / 112. szám

2010. MÁJUS 15., SZOMBAT KOZELET 7 Mibe kerül nekünk ez a T. Ház? adóforintok Csaknem 76 milliárdot fordítanak a parlament működésére Ha valamiben, akkor a mundér becsülete - és a saját zsebük - védelmé­ben nagyjából egyetértés­re tudtak jutni az egyéb­ként rendre egymásnak feszülő' képviselők. AS-összefoglaló A költségtérítések nagysága, ki­fizetésük módja olyan viharokat kavart, hogy a honatyák úgy döntöttek: januártól a képvise­lők teljes jövedelme önálló tevé­kenységből származó jövede­lemnek számít. S ha költségeiket számlával nem tudják igazolni, vagy nem választják a 10 száza­lékos költséghányad-elszámo­lást, akkor a bevételük egésze adó- és járulékköteles. Az idei büdzséből 75,9 milliárd forintot költ az ország a parla­ment és intézményei működésé­re. Ebből az Országgyűlés Hivata­lának büdzséje - amely a képvi­selők juttatásait és azok minden költségét is fedezi - csaknem 12 milliárd forintra rúg. (A maradék összegben benne van az Állam­biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, a Közbeszerzések Tanácsának, a pártoknak és ala­pítványaiknak, a közrádiónak, az MTV-nek, a Duna Televíziónak, a média-közalapítványoknak, az MTI-nek, az országos kisebbségi önkormányzatoknak és a Költ­ségvetési Tanácsnak a költségve­tése is.) HIRDETÉS Készülődnek a fideszesek. Schmitt Pál, a T. Ház elnöke segít Varga Mihálynak, hol fog ülni a következő négy évben Mintha most lett volna: húsz éve még csak 32 ezret kaptak a képviselők A RENDSZERVÁLTÁSKOR, 1990-ben még csak 32500 forintot kaptak a parlamenti képviselők. Igaz, csak két évet kellett várniuk az első - nem is kicsi - emelésre, ami­kor is 56 063 forintra nőtt az löknek Járó pótdíjak is. Ka alapbérük. Ma már 231900 forint - ez 2008 óta van ér­vényben. AZ ELMÚLT HÚSZ ÉVBEN per­sze változtak a tisztségvise­rábban nem járt pluszpénz a második bizottsági tagsá­gért, 2006 júniusától azon­ban erre is jut, ez az összeg jelenleg 57 975 forint. a váltására! ” nojifv ocurUiDUiivv »uiiujovui kapcsolatos kiadás«* {M Ft) Működési személyi juttatások 1935,5 munkaadói járulék 490,5 dologi 150 Felhalmozási Beruházás 285 informatikai fejlesztések 200 üléstermi szavazóegységek (I. ütem) 20 muitifunkciós gépek cseréje 40 egyéb 25 Felújítás 135 irodaházi helyiségek 50 országházi helyiségek 50 országházi üléstermi ülőhelyek 15 belső vegyes szakipari munkák 20 Dfjafc {forint) Képviselői alapdü 231900 Az Országgyűlés elnöke 1507350 Pótdíjak Az Országgyűlés alelnőke 417420 Az Országgyűlés jegyzője 162 330 Bizottsági elnök 278280 Bizottsági alelnök 231900 Bizottsági tagok 162330 Második bizottsági tagság 57975 Frakcióvezető 278280 Frakcióvezető-helyettes 231900 Választókerületi pótlék . t'a képviselői atapdíj százalékában. Oucb pesttől sz3mit^9j Illllllt A főváros területén 60 50 kilométeren belül 75 50-100 kilométer között 90 100-150 kilométer között 105 150-200 kilométer között 120 200-250 kilométer között 135 250-300 kilométer között 145 300 kilométeren túl 160 Stohl szervezetében kábítószert találtak! tiltott pszichotróp anya­got talált a szakértő a bal­esetet okozó Stohl András vérében. Súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűn­tettének és kábítószerrel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vonják felelősségre. Életfogytiglan az ózdi gyilkosnak első fokon életfogytiglani fegyházra ítélték az ózdi kettős gyilkosság elsőrendű vádlottját. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság bi­zonyítottnak látta, hogy a 25 éves ózdi férfi 2008 szeptemberében egy tarto­zási ügy miatt megölt egy helyi vállalkozót, és végzett tízéves lányával is. Meggyanúsították Hagyó Miklóst MIUTÁN TEGNAP DÉLUTÁN le­tette az esküt az új Ország- gyűlés és megszűnt Hagyó Miklós képviselői mentelmi joga, a BRFK azonnal előál­lította. A BKV-ügyekkel kapcsolatban gyanúsították meg. Előállították volt sajto­sát, Horváth Évát és Lelovics Ottót, egykori kom­munikációs igazgatóját is. Bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki őket. A játék szerverői® az Axel Springer-Budapest Kiadői Kft. (Kiadó). *’Az akcióban csak a MÓL töltöálloroésokon 2010. málus 7. és 2010. június 13. között eszközölt, legalább bruttó 6 000 Ft értékű vásárlás, vagy tankolás esetén lehet részt venni. Az akcióban valamennyi fizetőeszköz részt vesz, kivéve a MÓL csoport által kibocsátott üzemanyagkártyák, illetve a DKV és UTA kártyás tankolások. Egy bizonylati szám csak egyszer küldhető el, viszont ha többször vásárol a feltételeknek megfelelően, többször is pályázhat Minden szabályos SMS a sorsolási adatbázisba kerül. Nyilvános lödíj sorsolás 2010. május 25-én, további nyeremények nyilvános sorsolása 2010. Június 15-én, mindkettő reggel 9 órakor, közjegyző jelenlétében a Kiadóban (1122 Budapest, Városmajor u. 11.), A sorsolásokon 5-5 tartaléknyertes kerül kihúzásra, akik szabálytalan pályázat esetén a húzás sorrendjébe lépnek elő nyertessé. Anyertesekettelelonon értesítjük. A személyes adatok kezeléséről az impresszum és a hivatalos játékszabály ad tájékoztatást A nyereményadót a Kiadó fizeti. A nyeremények készpénzre nem válthatók. Hivatalos játékszabály a www.nana.hu/focivb weboldalon. Nézd a foci vb-t akár HD-minőségben! Keresd a Tvr-hét magazinban található kupont, váltsd be és élvezd a közelgő foci vb-t digitális minőségben, akár tűéles képben. Együtt. Veled A tájékoztatás nem teljes körű. tovább; információ a IVivhét magam -201 ö. május ?. és 20íö. május 29. közölt mietend lapszámaiban található kuponokon, a T-Pontokba?); I- Partner üzletekben és értékesítő kollégáinknál.

Next

/
Thumbnails
Contents