Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-03 / 101. szám

2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ 7 K Ö Z É L ET Meglopják a közműcégeket rabló-pandúr „verseny” Virágzik a mérőóra-manipuláló ipar - Milliárdos károk Nagy össznépi játék a „piszkatúraipar”. Gyakran az életveszélyt okozó beavatkozást sem mérlegeli a hatóság Évente több tízmilliárd fo­rint értékben lopnak ára­mot, vizet és gázt a hazai közműszolgáltatóktól. To­vábbi hatalmas károk ke­letkeznek a berendezé­sek, vezetékek megbontá­sa miatt, ráadásul sokszor életveszélyes az illegális vételezés módja is. B. Horváth Lilla „Mégsem az összkár növekedé­se elképesztő mértékű, hanem az arcátlanságé” - mondta Boross Norbert, az évente sok- milliárdos lopáskárt elszenvedő Elmű-Émász csoport szóvivője. Gyakran hallható ugyanis olyan kijelentés, hogy „eddig sem fi­zettünk az áramért, ezután sem fogunk”. Nagy a szórás a lopások okait illetően. Az E.Ont például főleg az ipari tolvajok és azok a ma- | gánszemélyek károsítják meg, akik medencéjük, kerti feljáró­juk fűtésére használják az illegá­lisan vételezett áramot, ilyen eset az ország minden részében előfordul. A lakossági illegális vételezők- nél viszont kimutathatók „erő­sen fertőzött” települések és ut­cák. „Sok helyre még a szeme­tesautó sem mer bemenni az ala­csonyan lógó, illegálisan bekö­tött vezetékek miatt” - mondja Kutas István szóvivő. Az E.Ont tavaly mintegy 14 milliárd fo­rinttal rövidítették meg az áram- és gáztolvajok. Ezzel szemben a Tigáz terüle­tén tavaly főleg olyan lakossági közegben loptak el 4 milliárd fo­rintnyi gázt, „ahol a rendőrség is gyakran megfordul” - tudtuk meg Győrösi Pál szóvivőtől. Ere­detileg szintén tigázos az a fo­gyasztói kör is, amely a verseny­piacon aktív EMFESZ-t lopja. „So­kaknak a fennmaradása múlik azon, hogy a házuk végében ösz- szetákolt, kis műhelyben a tő­lünk illegálisan vételezett gázt használják” - mondta Góczi Ist­ván ügyvezető. A Fővárosi Víz­műveknek gyakran parkok fenn­tartóival, autómosókkal, szállo­dákkal, építkezések lebonyolítói­val gyűlik meg a baja, a kár száz­millió forintos nagyságrendű. Számtalan bevált módja van az energiahordozó- és vízlopás­nak. Egyesek kikerülik a mérő­órát, mások megállítják vagy las­sítják. A gázóra máris tizedével kisebb fogyasztást mutat, ha egyetlen fogaskerekét kitörik. A villanyórákat szalagozzák, meg­fúrják, mágnesezik, vagy növe­lik kismegszakítójuk teljesítmé­nyét. Vizet sokan vételeznek jo­gosulatlanul tűzcsapról, ivókút- ról, néha engedély nélkül kötik be, máskor nem jelentik be a fo­gyasztást. Virágzik az országban az óra­manipuláló és bypass vezeték­szerelő ipar, a komplett mérőórá­kat pedig már szervezett bűnö­A KÖZMŰCÉGEK RENDSZERES, szúrópróbaszerű és akció jel­legű mérőóra-ellenőrzésekkel is védekeznek a tolvajok ellen, vagyis nagy a lebukási ve­szély. Egy-egy felderített illegá­lis vételezés elvezet a másik­hoz, mert az óramanipuláló iparosok utcáról utcára jár­zés formájában cserélik hamis­ra. „A technika jellemzően kelet­ről jön. Úgy versenyzünk a fej­lesztőkkel, mint a vírusirtóírók a vírusírókkal, hiszen képben kell lennünk, ha védekezni aka­runk” - mondja Kutas István. Az E.On szerencsés helyzetben van, mert vannak érdekeltségei a „szállító” országokban, ezért sokszor hamarabb megismeri a trükköket, mint a tolvajok. Több közműcég panasza, hogy nem elég szigorú a tör­vény. Magyarországon csak a 20 ezer forint fölötti érték eltulajdo­nítása számít lopásnak. „Ha va­nak. A cégek figyelik a szoká­sostól eltérő vagy indokolat­lannak tűnő fogyasztáscsök­kenéseket, és segítik őket a la­kossági bejelentések is. A la­kosságban ugyanis lassan, de tudatosul, hogy gázrobbaná­sok és a szén-monoxid-mérge- zések mögött szinte mindig ki­laki mégis bíróság elé kerül, azért még akkor sem vonják fe­lelősségre, hogy életveszélyes helyzetet idézett elő az elektro­mos hálózat megbontásával, holott sok országban ez a gya­korlat” - mutatott rá Boross Nor­bert. „A fő baj, hogy a tényleges kárérték nem állapítható meg, rendőrségi feljelentés esetén pe­dig nem fogadják el a kötbért kárértéknek. Sokszor nem is­mert a tényleges tettes, mert a fogyasztók azt állítják, hogy nem ők követték el a szabályta­lan vételezést” - mondja Kutas István. mutatható a rendszer meg­bontása, az áramlopás is fo­kozott balesetveszélyt jelent és feszültségingadozást okoz. Mi­közben a közműcégek javuló felderítési mutatókról számol­nak be, fokozott ellenőrzéseik költségei természetesen emelik termékeik árát. Szolgálnak és mérnek GYŐRÖSI PÁL SZERINT előrelépés a lopások visszaszorításában, hogy a gázóra megrongálásá­nak a büntetése 250 ezer fo­rintról 500 ezerre nőtt, de Góczi István úgy véli, hogy a rossz szociális helyzetű, illegá­lis vételezők ezt nem tudják ki­fizetni, s nem is biztos, hogy ez a jó megoldás. A Fővárosi Víz­művek a normál tarifa ötszö­rösét kitevő büntetőtarifát vet­het ki. Haladás az is, hogy né­hány hónapja közfeladatot el­látó személynek minősülnek a közműcégek ellenőrei és a leol­vasók, vagyis szükség esetén a rendőrség a segítségükre siet. A rendőrökkel amúgy is jó az együttműködés: az E.On közös razziákat szervez velük - nem­rég Nyíregyháza térségében csaptak le -, a Tigáz körzeté­ben dolgozó rendőrök már tud­ják, hogy adott lakásokban mi­re kell figyelniük, a Fővárosi Vízművek pedig szerződött a rendőrökkel, és néhányat ki­képzett „vízkommandósnak”. OTP: fenntartható a magyar adósságpálya MAGYARORSZÁG már túl van a szükséges megszorítások oroszlánrészén, így az OTP Bank elemzői szerint a GDP-arányos adósságpálya fenntarthatóvá vált (a görö­gök adósságcsapdába jutot­tak). Ha a kormányzat 2014-re teljesíteni kívánja az államháztartási hiányra előírt 3 százalékos kritériu­mot - ehhez alig 1 százalék- pontos egyenlegjavítás szükséges -, az adósság 2020-ra csökkenhet 70 szá­zalék közelébe. Fónagy: Hat vasúti szárny újranyithat HAMAROSAN ÚJRAINDULHAT a vasúti közlekedés több bezárt vonalon - mondta a fideszes Fónagy János a Va­sárnapi Híreknek. A Komá­rom és Székesfehérvár kö­zötti vonal az egyik legesé­lyesebb. A Debrecen- Létavértes, Zalalövő-Kör- mend, Almásfüzitő-Eszter- gom, Godisa-Komló és a Győr-Veszprém vonal is szóba jöhet, ha adottak a műszaki feltételek. Késik az ÚMVP előlegeinek igénylése VÁRHATÓAN CSAK egy-másfél hónap múlva lehet előleget igényelni a vidékfejlesztési program (ÚMVP) projektjei­nek nyertes pályázataihoz, holott májustól tervezték - tájékoztatta Gőgös Zoltán agrárállamtitkár az MTI-t. Az EU-ban az előleg fizeté­sét agrárszempontok mel­lett versenyjogilag is jóvá kell hagyni. Ez 70-80 milli­árdos támogatást érinthet, ennek ötödét veszik igény­be előlegként. Gőgös Zoltán: Kis türelmet Veszélyben a szomszéd - Nincs mit tenni, az ellenőrzés is felhajtja az árat FHB Forte: az értékpapírok ereje @FHB BEFEKTETÉS Lakosságnak, vállalkozóknak előnyös az inflációt követő kötvény A CSALÁD BANKJA Eltűnnek a piacról a magas kama­tokkal meghirdetett akciós betétek. Az elemzők a jegybanki alapkamat további csökkenésével számolnak idén. Ezzel párhuzamosan a beté- 1 tek után is egyre kevesebbet fizet- : nek a bankok. — Lakossági megtakarításokban gondolkodva mibe érdemes befek­tetni? - kérdeztük Szuda Jánost, az FHB Jelzálogbank Nyrt. ügyvezető ! igazgatóját. , - A jegybank éves átlagban már 4,4 százalékos inflációt jósol. így most a legnagyobb veszély a pén­zünk elértéktelenedése. Ez ellen | leginkább az FHB inflációkövető I befektetése véd, amelynek hozama igazodik a fogyasztói árindexhez. % V* I 8,75 százalékos az FHB Forte kötvény első hozama, a folytatásban is az inflá­ció felett 3,25 százalékot fial a befek­tetés — mondja Szuda János, az FHB Nyit ügyvezető igazgatója — Miért jó döntés az FHB kötvé­nyét választani? — Az FHB FORTE inflációkövető kötvény a banki kínálatban egyedül­álló, és kimagasló kamatot nyújtó konstrukció. Az első kamatperiódus­ban kínált 8,75 százalékos éves ho­zam után a további negyedévekre az infláció mértéke fölötti 3,25 százalé­kos kamatprémium vonzó ajánlat A lakossági befektetéseknél az élethely­zetek változásával is számolni kell, azért fontos, hogy a kétéves futamidő alatt a kötvény bármikor értékesíthe­tő, az FHB is visszavásárolja.-Kiknek ajánlják ezt a kötvényt? — Befektetési szolgáltatással az FHB a nagyvállalati vagy prémium ügyfelek mellett a korábban a bank­betétek között válogató, jellemzően kisebb pénzzel és szakértelemmel befektető lakossági, vállalkozói kört is eléri. így számukra is kamatoz- tathatóak az FHB kibocsátói tapasz­talatából és lehetőségeiből fakadó egyedi előnyök. Az FHB FORTE inf­lációkövető kötvényt elsősorban a lakosságnak ajánljuk, de a vállalati ügyfeleknek is előnyös befektetés.-Meddig érhető el ez az ajánlat?- Az FHB FORTE inflációkövető kötvény iránti kereslet határozza meg az első értékesítési időszak le­zárását, a befektetési szolgáltatás ugyanakkor folyamatosan kínál kötvényt, s a választék az ügyféligé­nyeknek és a piaci lehetőségeknek megfelelően tovább bővül. 0FHB Sanghaji expó: megfogja őket a magyar gömböc? A szombaton megnyílt sanghaji expón 189 nemzet és 57 nemzet­közi szervezet mutatkozik be. A következő hat hónapban a kínai rendezők mintegy 70 millió láto­gatóra számítanak. Háromszor annyi látogató néz­te meg a magyar pavilont a sang­haji világkiállítás próbanapjain, mint amennyire a szervezők szá­mítottak. A magyar pavilon köz­pontjában budapesti matemati­kusok találmánya, a gömböc áll. Harmónia, kreativitás és ven­dégszeretet - ez a magyar pavi­lon szlogenje a világkiállításon Sanghajban. A magyar szekció főbiztosa az InfoRádiónak el­mondta: a magyar pavilon köz­pontjában álló gömböc jelképezi ezt a három dolgot. Magyaror­szág kreatív, harmóniában sze­retne élni, és a magyarok mindig talpra állnak. Ezt szeretnénk üzenni a kínai látogatóknak - tet­te hozzá Galambos Iván. A ma­gyar pavilonban filmeken mutat­ják be Magyarországot és Buda­pestet, valamint a különleges magyar találmányt, a gömböcöt. A cél, hogy a látogatók érez­zék, Magyarország egy érdekes ország, és érdemes oda ellátogat­ni. Az első próbanapokon 30 ez­ren látogatták meg a magyar pa­vilont. Aki itt nem jelenik meg, az lemarad. Ahhoz, hogy egy or­szág jelen tudjon lenni egy ekko­ra piacon, meg kell mutatnia ma­gát - fűzte hozzá a főbiztos. ■

Next

/
Thumbnails
Contents