Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-05-09 / 19. szám
2010. MÁJUS 9., VASÁRNAP INTERJÚ 7 r tragédia A hegy olyan, mint egy csatatér, ahol az emberek úgy hevernek, ahogy harc közben elestek, így a hegyen testközelibb, praktikusabb a halál” - mondja Klein Dávid hegymászó. A CÉL ABSZURD: ÁLLNI EGY HAVAS PÚPON- Ön állítólag Érden egy jurtában lakik. Miért? így szoktatja hozzá testét a zord körülményekhez?- Én alapvetően kényelmes ember vagyok, és nem szeretnék aszketikus életmódot folytatni. Tévedés a hegymászókkal kapcsolatban, hogy szeretik a hideget. Ez nem így van, amikor hazajövök, akkor szeretek kényelmesen élni, jókat enni, jót aludni. Azt próbáltam megnézni, hogy vajon tényleg szükségem van-e annyi kényelemre. Hogy ha szeretem a jó zenéket, a jó ételeket, a meleget, a puha szőnyeget, akkor szükségem van-e ezek mellett még arra is, hogy egy sok-sok millió forintos házam legyen vastag falakkal. És azt tapasztaltam, hogy nem. A jurtában van villany, van szőnyeg és wifi, csak falaim nincsenek.- Egyszer valahol azt nyilatkozta, hogy a Mount Everest egy nagy kupac kő és jég, amire Ön vetíti rá a saját belső világát. Ez úgy hangzik, mintha a korlátlan szabadságot jelentené a hegy. Hogyan tudja meglelni a lelki szabadságot egy olyan közegben, ahol sokkal szigorúbb fizikai korlátok között kell élni, mint itthon valaha is?- A hegymászás egy nagyon hideg, számító, kemény elfoglaltság. Ugyanakkor egy nagyon romantikus tevékenység is, mert ugyan minden mozzanatát átjárja a gyakorlatiasság, végcélját tekintve azonban mégis abszurd. Ugyanis az a célunk, hogy fenn álljunk egy kis havas púpon, miközben a tudatunk tompán, éppen csak pislákol. Negyedórát töltünk ott, s közel két hónapot mászunk azért a negyedóráért. Miközben arra koncentrálok, hogy helyesen lélegezzek, jó helyre lépjek, egyszer csak azt kezdem észrevenni magamon, hogy óhatatlanul létezem a hegyek között. Ettől valahogy gazdagabbnak érzem magam, és magasztos állapotba kerülök.- Igaz az, hogy a hegyen már nem hoz döntéseket?- Igen, a mászás előtt Konyival (Várkonyi László) beültünk egy kocsmába, és megbeszéltük, hogy hány órakor fordulunk vissza a csúcstámadás napján. 12:00 ez az időpont. Ha később érjük el a csúcsot, akkor kudarcot vallottunk, mert 12:00 után fent lenni a csúcson becstelenség. Becstelenség, mert úgy döntöttünk, hogy a heggyel, magunkkal, a családunkkal szemben akkor vagyunk tisztesAz induláskor: balra Várkonyi László, aki az expedíció során életét vesztette, mellette Klein Dávid Egyszer csak azt kezdem észrevenni magamon, hogy óhatatlanul létezem a hegyek között. Ettől valahogy gazdagabbnak érzem magam, és magasztos állapotba kerülök. ségesek, akkor tartjuk be a túlélési szabályokat, ha 12:00-kor megfordulunk. A hegyen már nem hozunk döntéseket, mert a gondolkodásunk, a látóterünk beszűkült, éppen csak csellengenek a gondolatok a fejünkben, előfordul, hogy audiovizuális halluci- nációink vannak.- 8500 méter felett jelentkeznek ezek a vizuális és akusztikus hallucinációk. 2007-ben 8650 méterig jutottak Várkonyi Lászlóval a Mount Everest tibeti oldalán, így akkor már tapasztalhatta ezt a megváltozott tudatállapotot. Milyen emlékei maradtak?- Olyan az egész, mint egy erős berúgás. Képzelje el, hogy nagyon berúgott, és utána gyalog kell hazamennie az éjszaka közepén. Az ember még részegen is megpróbál fókuszálni, koncentrálni. Mi a hegyen egy életveszélyes közegben vagyunk: egy keskeny hógerincen egyensúlyozunk, sokkal rosz- szabb állapotban, mint egy itthoni kemény berúgás után. Ilyen helyzetben nagyon fontos a mentális rutin, amit az évek során kimunkáltunk: ellenőrzöm- e magamat, ellenőrzöm-e a társamat, tudom-e, hogy ki vagyok, hogy hol vagyok, tudom-e, hogy hívják a társamat, ugyanazt látjuk-e, összefüggően tudunk-e beszélgetni.- De hát mindketten azonos magasságban vannak, előfordulhat, hogy mindketten hallu- cinációkat látnak.- Mondok egy példát. 2007- ben hajnalhasadtakor értem fel a 8500 m-es hógerincre. Az árnyékból másztam ki a hógerincre, és ahogy kiértem a napfényre, azt láttam, hogy ott hever egy overálos férfi. Láttam, hogy napozik, ráköszöntem, de ő nem köszönt vissza. Azt gondoltam magamban, hogy milyen bunkó. Megint köszöntem neki, de ő nem köszönt vissza. Megnéztem közelebbről is, és láttam, hogy ez egy holttest. Kicsit furcsának tartottam az egészet, de inkább megvártam Konyit. Leültem, nem volt sok hely, ezért a hátam félig-meddig neki volt támasztva a holttestnek. Ezzel egyébként meg is szűnt számomra létezni az élettelen test, mert ami nincs a látóteremben, azzal nem foglalkozom. Felért Konyi, és én nagyon nyugodt hangon megkérdeztem tőle, hogy szerinte is van-e a hátam mögött egy overálos hulla. Konyi megnézte, és megerősített. így megnyugodtunk, hogy mindketten ugyanazt látjuk, ugyanabban a térben vagyunk. Ez egy jó példa az ellenőrzésre. Azok az apró rutinok tartanak életben, amiket ilyenkor kimunkálsz.- Úgy beszél a halálról, mintha odafent ez természetes lenne.- Kicsit testközelibb a hegyen. A szó szoros értelmében, hiszen azok, akik meghaltak, a hegy legfelső régióiban várnak minket. Egyszer valaki azt mondta, hogy ez olyan, mint egy temető. Szerintem nem olyan, mert egy temetőben rendezett körülméHalálos részletek* „miközben A lejtőt kereszteztük, fejem felett robbanásszerű (reccsenő, roppanó) hangot hallottam. Amikor felnéztem, láttam, hogy a jégfal megroppan, és hatalmas tömbökben leválik. Várható volt, hogy a lejtőre, a kötélpályára és ránk zuhan. Első gondolatom azt volt, hogy felmérjem a távolságot Konyi és köztem. Azt hiszem, összenéztünk. Szemtanúk utólagos beszámolója szerint csak pár futólépést tudtam tenni, mielőtt elsodort volna a jégár. ” „hamarosan azt éreztem, hogy valami peremen sodródom-zu- hanok át, majd egy erőteljes rántást követően a beülőmön lógva a levegőben találtam magam. Közben körülöttem, de főleg felettem még folyamatosan zuhant a jégtörmelék és a hó. A lejtő alatt található függőleges jégfal mentén (annak peremétől talán 3 méterre) lógok, 18 méterrel lehettem egy vízszintesnek tűnő hópárkány felett. ” „egy serpa feje jelent meg felettem. Csodálkoztam, hogy miért ő, és kérdeztem, hogy hol van Konyi. Ha értette is a kérdésemet, nem reagált, csak azt mondta, hogy leenged egy kötelet, és kihúznak. A karabinert rögzítettem a beülőmhöz, jeleztem, majd szinte azonnal emelkedni kezdtem. ” „sokadszorra megértettem, felfogtam, amint valaki azt magyarázza, hogy Konyit nem elsodorta a jégomlás, mint engem, hanem rá közvetlenül rá- omlottak a tömbök, és bizonyosan halott. ” „EGY LAPOS KŐTÁBLÁRA rávés- tem barátomnak és mászótársamnak, Várkonyi Lászlónak a nevét, és elhelyeztem azt a többi - sajnos nem kevés - kőtábla között, amik egy kopár, köves domb tetejéről nézik a Csomolungmát, amíg a világ világ. ” * KLEIN DÁVID INTERNETES NAPLÓBEJEGYZÉSEI, KÖZVETLENÜL A TRAGÉDIA UTÁN. Április 26-án egy jégomlásban életét vesztette Várkonyi László, a magyar palack nélküli hegymászás magassági rekordere. A Csomo- lungmán sodorta el egy jéglavina. Társa, Klein Dávid a hegyről, a halálról és a hegymászás értelméről nyilatkozott lapunknak még az expedíció indulásakor. Szandtner Veronika nyék között tároljuk a holttesteket. Ez inkább olyan, mint egy csatatér, ahol az emberek úgy hevernek, ahogy harc közben elestek. Ilyen értelemben a hegyen testközelibb, praktikusabb a halál. De az is igaz, hogy - mivel az oxigénhiánytól eltompul az agy - nagyon sok mindent az ember nem akkor él át, hanem később. Amikor 2005-ben lezártam egy társam szemét, erős lel- kiismeret-furdalásom volt, mert nem éreztem azt a gyászt, amit elvártam magamtól. Aztán később az alaptáborban éltem át az igazi gyászt.- Aki ilyen veszélyes sportot űz, az mindig a halál közvetlen közelében van. Hogyan viselik el ezt a tudatot a szülei?- Hatalmas felelősség emberként érezni. Ez azzal a felelősséggel is együtt jár, hogy megtaláljam a saját kihívásaimat és feladataimat. Ennek pedig nincsen más módja, mint hogy sokféle tevékenységben kipróbálom magamat: koldulok Indiában, vagy hegyet mászok, vagy éppen filozófiát tanulok itthon. Érzem annak felelősségét, hogy vigyáznom kell magamra, hogy biztonságosan kell hegyet másznom. Mindent meg is teszek annak érdekében, hogy biztonsággal csináljam.- Szabó T. Anna költőnő mondta egyszer, hogy az ember helyzete igazán csak akkor szilárdul meg a világban, amikor gyermeke születik. Ha családot alapítana, akkor folytatná a hegymászást?- Gyermekem eddig nem született, de a gyerek olyan fontos szimbólum számomra, hogy valamilyen formában mindig jelen lesz az életemben. De azt is el tudom fogadni, hogy mást fog majd jelenteni számomra a hegy, hogyha egyszer gyermekem születik. Azt remélem, hogy a hegy majd akkor is megmondja nekem, hogy mit tegyek.- A hegyen gyakran kerül kiélezett döntési szituációkba. A háborús haditudósítók - például Robert Capa is - nagyon sokszor szembesültek ilyen helyzetekben a dilemmával: fényképezni és történelmet írni, vagy menteni a saját, esetleg mások életét. Önnél is felmerült ez?- A hegymászásban szerintem nem szabad, hogy ez egy érdekes kérdéssé váljon. Én úgy definiálom a feladatot, hogy a cél feljutni az Everest csúcsára, és biztonsággal visszatérni az alaptáborba. Ez a feladat. Ha megengedném magamnak, hogy egy kicsit több kockázatot vállaljak, és esetleg történelmet írjak, akkor ezzel sokkal könnyebbé válna a feladatom. A hegymászásnál nem szabad addig hajszolni a szegény testet, amíg az már nem bírja tovább. Hiszen menynyi mindent kértél tőle, és ő milyen hűségesen szolgált téged. Tiszteletlenség lenne kihasználni őt, és visszaélni ezzel a bizalommal. Számomra a valódi hegymászás azt jelenti, hogy fel- mászok a csúcsra, és biztonsággal lejövök onnan.
